A ​bujaság szonettjei 7 csillagozás

La Fontaine: JANCSI ÚR GYŰRŰJE

Vén napjaira Jancsi úr
fiatal nőt hozott a házba.
No főtt is irgalmatlanul
feje szegénynek gondba-lázba!
Bábika (így hítták a lányt)
csinos, derék, jószőrű lány volt,
bírólány, hát sokat kívánt,
s a szerelemben csupa láng volt.
Volt mit törődni a komának,
hogy ne legyen fölszarvazott:
szerelmes versek és románok
helyett olvasni asszonyának
csak erkölcsös mesét hozott,
és tartott erkölcsös beszédet,
szidta a sok tágszívű szépet,
sok romlott hiút és kacért,
amint csak a torkán kifért.
De az asszonyka nem szerette
a morált s prédikációt,
nem tűrte az orációt,
ám az udvarlást jól bevette.
Így lőn, hogy Jancsi gazda
sokszor annyira félt a csúfolóktól,
inkább kívánta a halált;
de volt néhány jó perc is olykor,
amikor megnyugvást talált.
Egy éjjel, melyet jól betöltött
gyomorral Bábi mellett töltött
(étel-itallal jóllakott,
s aztán kedvére hortyogott),
álmában megjelent az ördög,
s ujjára egy gyűrűt dugott
és mondta: „Látom a keserved,
mely tőled minden nyugtot elvett,
s az nálam irgalomra lelt:
vedd e gyűrűt és jól viseld.
Míg ujjadról nem fog leesni,
az, ami aggódásba ejt,
tudtod nélkül nem fog megesni.”
„Hogy háláljam meg? Nagy öröm! –
mondta Jancsi úr bölcs szavakkal –
Isten fizesse meg kamattal;
irgalmas atyám, köszönöm!”
És az örömtől fölriasztva
s fölnyitva kissé szemeit,
hogy hol találta Jancsi gazda
dugva az ujját – sejthetik.

Babits Mihály fordítása

48-49. oldal, Urbis, 2003.

Petronius Arbiter
A VALÓDI GYÖNYÖRŰSÉG

Csúf és kurta a Teljesűlés kéje;
megvolt, s törve sóhajtasz: „Kár, hogy megvolt!”
Kedvesem, ne siessünk, mint a barmok,
vágyainkat a Pillanatba ölni:
mert ellankad a tűz, elvész az érzés.
Inkább végtelen – így, így! – ünnepelvén
nyujtsuk a boldog heverést s a csókot!
Így majd semmi csömör nem ér el, semmi
lankadás, gyönyörünk volt, van, lesz mindig
újra kezdődik, soha nincsen vége…

Horváth István Gábor fordítása

27. oldal

SHAKESPEARE CARPE DIEM

Úrnőm, merre jársz, nyomod veszett?
Ó, maradj és hallgasd! kedvesed
két hangnemben is dalol:
mért szaladsz, te szépek éke,
összefut a két út vége,
aki bölcs, az tudja jól.

Majd szeretsz? Én most szeretlek,
most vagy itt, hát most ölelj meg,
a jövő sötét világ.
Késlekedsz még? Jöjj csak szépen,
most csókolj meg Százszorszépem,
gyorsan elszáll az ifjúság.

Radnóti Miklós fordítása

38. oldal

Arthur Rimbaud AZ ELSŐ ESTE

A fotelben ült, neglizsében,
s az ablakhoz kaján fejek,
nagy fák dugdosták indiszkréten
egész közel a szemüket.

Félmeztelen helyezkedett el
s összekulcsolta a kezét.
Kis lába fázós élvezettel
nyúlt a földre, s szép volt, de szép.

Néztem, hogy röpdös a hajában
egy kis sárga sugár vidám
pillangóként s a mosolyában
s a keblén: légy a rózsafán.

Megcsókoltam finom bokáit.
ő fölényesen kacagott;
hangja úgy trillázott, sokáig,
mint eltört üvegdarabok.

A kis láb ijedten huzódott
az ing alá: „No, ne bomolj!”
Ha megbocsátotta a csókot,
a gúnykacaj se volt komoly.

Szeme hogy dobogott szegényke,
amikor lezárta a szám!
ő kényeskedve húzta félre
a fejét: „Ez sok, igazán!

Úgy látszik, jó lesz tudnod úrfi…”
De csók következett megint,
s ő nem bírt többé haragudni
s nevetett, most már szív szerint…

Fotelemben ült, neglizsében,
s az ablakhoz kaján fejek,
nagy fák dugdosták indiszkréten
közelre sóvár szemüket.

Szabó Lőrinc fordítása

101-102. oldal

Pablo Neruda ASSZONYI TEST

Asszonyi test, sugárzó halmok, hószínű combok,
a magad-megadásban hasonlítsz a világra.
Az én paraszti testem, a vad, mélyen beléd vág,
hogy a termő humuszból a gyermeket kiássa.

Magányos voltam, mint egy alagút. A madár is
szökött előlem az éjben, mely pusztítón elöntött.
Hogy tovább tudjak élni, fegyvet véstem belőled,
íjjam ívére nyílnak, a parittyámba kőnek.

De ím, eljött a bosszú órája és szeretlek.
Mohó és teli tested teje, mohája, bőre.
Ó, kebled drága kelyhe! Távollevő szemek ti!
Ó, halk, szomorú hangod! Ó, ágyék rózsatője!

Asszonyi test, enyém te, szépséged őriz engem.
Kétes utam e földön, szomjam és aggodalmam!
Sötét meder, amelyben örök szomj hömpölyög,
s hömpölyög mély aléltság és bánat, olthatatlan.

Somlyó György fordítása

126. oldal

Jöjj, hölgyem, jöjj és vetkőzz le velem,
vágy kínoz, mikor nem szeretkezem.
S mint harcos, ha ellenségre talál:
lándzsám megfájdul, mert nem döf csak áll.
Öved délkörét oldozd meg hamar:
minden tájnál szebb földövet takar.
Pruszlidat vesd le, oly feszesen
tapad; más nem lát bele, de nekem
hadd suttogja a susogó selyem
esése, hogy most lefekszel velem.

44. oldal (John Donne - Elégia a vetkőzésről)

Paul Verlaine – Intézeti lányok

Ketten alusznak egy szobában; egyik
tizenöt éves, tizenhat a másik.
A szeptemberest halkan orgonázik.
Kék szem, és eperajk, és ami tetszik…

Illatos ingük földredobva fekszik
– fesztelen kényelem és párnapázsit –
már a kisebbik nyujtózkodva ásit:
mellére csókot nyom az öregebbik,

majd térdre hull, majd vad lesz, és bolondos,
és szenvedélyes, és a drága, dombos
árnyba, szőke bozótba merül ajka.

A gyermek közben ujján számol épen
(az igért táncokat számolja rajta)
és mosolyog ártatlan szendeségben.

Andrew Marwell – Vonakodó kedvesemhez

Ha sok időnk lenne e földtekén:
vonakodásod nem rühellném.
Töprengenék, hol töltsem el veled
a végtelen szerelmi éveket.
A Gangesz-parton, hol rubin terem,
járnál te: én a ködös Humberen
szenvelgenék. Ha száz év elszaladt,
felkérnélek: add végre meg magad,
mire te addig húznád az időt,
míg megkeresztelkednek a zsidók.
Szerelmem folyton nőne, oly nagyon
lassan, mint egy világbirodalom.
Tíz évig lesném homlokod; tizet
adnék, hogy feldicsérjem szép szemed,
mindegyik fehér mellednek huszat,
százezret annak, ami fennmaradt;
minden testrészednek egy korszakot
s az Újkort, ha szívedet megadod.
Ezt érdemelné, hölgyem, glóriád,
s hidd meg, szerelmem nem adná alább.
De folyton hallom, hogy hátam mögött
az Idő szárnyas fogata zörög,
s tekints előre: lábaink alatt
jön a jövő, az üres sivatag.
Márványkriptád mélyében elveszik
szépséged, s szépségeddel verseim
visszhangja is. És szűziességedet,
mit úgy féltettél, féreg fúrja meg;
s a por elfekszik – ugyanaz a por –
erényeden meg bujaságomon.
A sír privát szállás, ahol kevés
alkalmat kínál a szeretkezés.
Ezért, míg az ifjúság s az öröm
harmat módjára csillog a bőrödön,
s készséges, vágyó lelked, mint a láng
bukkan fel tested minden pórusán:
tekintsük egymást prédának, akár
két felgerjedt ragadozó madár,
hadd használjuk a percet, ahelyett,
hogy elkenődve lötyögjek veled;
hemperegjünk, míg édességed s vad
erőm egyetlen, görgő gombolyag,
aztán nyergeljünk és a kéj lován
vágtázzunk be az élet kapuján,
s mivel megállítani az Időt
lehetetlen, kergessük mi meg őt.

46. oldal

Csúf és kurta a Teljesülés kéje;
megvolt, s törve sóhajtsz: „Kár, hogy megvolt!”
Kedvesem, ne siessünk, mint a barmok,
vágyainkat a Pillanatba ölni:
mert ellankad a tűz, elvész az érzés.
Inkább végtelen – így, így! – ünnepelvén
nyujtsuk a boldog heverést s a csókot!
Így majd semmi csömör nem ér el, semmi
lankadás, gyönyörünk volt, van, lesz mindig
újra kezdődik, soha sincsen vége.

Petronius Arbiter - A valódi gyönyörűség