Odakint ​sötétebb 143 csillagozás

Veres Attila: Odakint sötétebb

1983-ban ​minden megváltozott Magyarországon. Az egyik erdőben újfajta állatok jelentek meg, hosszú csápjaikkal a faágakon kapaszkodva. Sehol a világon nem láttak még hozzájuk hasonlót. Életműködésük érthetetlen – nincs szükségük élelemre, de imádják a cukrot, meg lehet őket érinteni, de nem lehet lefényképezni. Emésztőváladékuk sokak szerint gyógyítja a rákot. De ami talán a legkülönösebb: nem lehet őket kivinni az országból.
Csoda történt, vagy csupán nem vettünk észre valamit, ami végig a szemünk előtt volt?
Miután csaknem kiirtottuk őket, telepeket hoztunk létre, hogy a fennmaradtakat biztonságban tudjuk. Gábor egy ilyen telepre érkezik dolgozni. Felelősség nélküli munkának tűnik: délelőtt etetés és trágyalapátolás, majd hosszú, unalmas délutánok langyos sörök és külföldi fiatalok társaságában, akik Gáborhoz hasonlóan mind menekülnek valami elől, legyen az egy régi szerelem, vagy a felnövéssel járó felelősség.
De Gábort az állatok választották ki. Senki sem… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2017

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2017
272 oldal · ISBN: 9789634192978
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2017
266 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634192961

Kedvencelte 17

Most olvassa 12

Várólistára tette 215

Kívánságlistára tette 220

Kölcsönkérné 9


Kiemelt értékelések

>!
gesztenye63 P
Veres Attila: Odakint sötétebb

Vigyázat! Nagyon weird és nagyon magyar. És persze nagyon különös, nagyon fura és nagyon sötét is. Valóban Odakint sötétebb, de ami a bensőben lakozik, hát az sem kifejezetten hófehér.
Veres Attila ezzel a regénnyel – első kötetes íróként – véleményem szerint kirobbanóan debütált. Okosan koreografált, fantáziadús kerettörténet, két – egymástól jól elkülöníthető – részre spoiler tagolva, végig sodró lendületű cselekménnyel, tele meghökkentő és néha megdöbbentő, váratlan epizóddal.
Kiválóan eltalált a misztikus, ködös-borongós hangulat és hozzá a helyszín is, a „kocsmaközpontú” erdőszéli magyar falu, a misztifikált faluszéli teleppel. Jól illeszkedik a cellofoidák alter-magyar történetéhez a szereplőgárda is, az orvvadászból biztonsági őrré avanzsált 0,2-nyi IQ-val megáldott vérmagyartól, a várost a vidékre cserélő „új hullámos” zenészig. De a két spoiler fő karakter, Gábor és Szabolcs megformálása a legnagyobb telitalálat. Ahogyan a szerző – főképp a második részben – vezeti sorsukat, alakítja kapcsolatukat az igazán tanítani való, hihetetlenül ötletes, teli váratlan húzásokkal.
Az egész történetet átszövi a lovecraft-i őrület, hagymázas álomból elmebeteg valóságba csöppenünk, majd újra tesz egy kanyart a hullámvasút, és valami olyan helyen vagyunk, amiről csak azt tudjuk és érezzük minden ideggócunkban, hogy nagyon nem akarunk ott lenni. De akkor hol? Van-e egyáltalán hely a végtelen számú elképzelhető és valós univerzum és idősík között, ahol helyünk van? Végeredményben mit is teszünk itt a bolygón? Teremtünk, vagy pusztítunk? Mi a valós szerepünk: isten, vagy szörnyeteg?
Rengeteg olyan kérdés, amelyek igen erősen viszik a vállukon a sztorit, és a szerző ezekre a lerágottnak vélt csontokra igazi élő húst, érző rostokat és szöveteket varázsol. Élvezet olvasni.
Nehéz meghatározni – amennyiben feltétlenül akarjuk –, hogy milyen zsánerirodalom kereteit feszegeti éppen szét ez az alkotás. Bőven akad benne misztikus és horror elem is, és bár történelmi jellegű utalások is vannak a fejezetek elején, az alternatív történelem címkéből nálam inkább csak az alternatív magyar spoiler állja meg a helyét. Sci-finek sem mondanám spoiler, és a fantasy zsánerét is csupán karcolja spoiler. Szóval Veres Attila még ezek között a kategóriák között is rafináltan bizonytalanságban hagy bennünket és sokat bíz az olvasó fantáziájára. De mindez nagyon jól esett így nekem, tetszett ez a lecke, ez a játék a gondolataim adta lehetőségekkel, jól illeszkedett a történet misztikus, bizonytalanságba hajló szálaihoz.

A – mi tagadás, szükségszerű – horror elemek az én ízlésemnek kissé túlburjánzó alkalmazása, az erősen naturális spoiler ábrázolás elharapózása miatt vonok le egy fél pontocskát (azt is inkább jelzés értékkel). Összességében nagyon kellemes csalódás, ajánlom mindazoknak, akik a fentiek alapján úgy vélik, hogy érdemes kipróbálni.

>!
Mrs_Curran_Lennart P
Veres Attila: Odakint sötétebb

Általában nem esik nehezemre értékeléseket írni, de ez a könyv…talán a Horzsolásokhoz tudnám leginkább hasonlítani. Hiába a valós környezet, szürreálisak az események, fura lények, és mindennek a főhőshöz van köze. Nem győztem kapkodni a fejem, hogy most mi van…mégsem tudtam letenni a könyvet, annyira erős a sodrása. Bár elsőre a borítóba szerettem bele, cseppet sem bántam meg, hogy megvettem a Könyvhéten, és még egy dedikálást is tartalmaz.
Gratulálok az írónak. :)

>!
lilla_csanyi P
Veres Attila: Odakint sötétebb

Két hete gondolkodom, hogy mit írhatnék, de nem találom a szavakat….úgyhogy rövid leszek:
VERES ATTILA, VEGYÉL FELESÉGÜL!

25 hozzászólás
>!
csartak MP
Veres Attila: Odakint sötétebb

Ez a könyv fokozatosan magával ragad, befal, megrág, és talán… visszaköp. De már semmi se olyan, mint régen. A gondolatokat átadta, kicsírázott, és bennem él tovább. Lehúzott, de jó volt így, mert átvettem a gondolatait, milyen lehet kívülállóként gondolkodni magamról. Bizarr és idegen az egész. Mi van ha már idebenn vagyunk? És még sötétebb van odakint?
Az meg külön esszencia, hogy Magyarországon játszódik. Nagyon szerettem, hogy itt is történhetnek fontos dolgok, nem csak a világ meghatározónak tartott területein.

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2017
272 oldal · ISBN: 9789634192978
>!
Wiggin77
Veres Attila: Odakint sötétebb

VanderMeer, elbújhatsz!

A Könyvhéten vettem meg a regényt, épp akkor dedikált az író. Ha már ott voltam, aláírattam és lekezeltünk. Sokat nem tudtam róla, de tetszett a fülszöveg, a borító meg pláne. Meg ugye a borítón Lovecraftot emlegették, ami már alapból pozitív érzéseket kelt bennem (bár utólag azt mondom, hogy az ő hatását annyira nem éreztem). Meg VanderMeert (az övét igen) is, aki meg… Á, hagyjuk! A Fantomfényt nem tudom megbocsátani!
Most, miután befejeztem a könyvet, nem csak megszorongatnám Veres Attila kezét, de szívesen meghívnám pár sörre is. Mert bazijót alkotott. Debütáló regényként!
Sokban emlékeztett VanderMeer X térségéhez a regényben szereplő megye, ahol az esemény – a cellofoidák eljövetele – történt. Itt is sok szürreális esemény történik – kedvencem a ’83 óta megszakítás nélkül folyó kártyaparti – de mégis, ez a hely közelebb áll az olvasóhoz. Talán mert ismerősek a helyszínek, a vidéki kisbolt, a minden faluban megtalálható sör- és fröccsszagú presszó? A nosztalgiafaktor is érezteti hatását? Kíváncsi vagyok, hogy egy külföldi olvasónak mennyire tetszene a helyszín.
Az is zseniális, ahogy bemutatásra kerül az az alternatív Magyarország, melyben 1983-ban egy februári éjszaka során megjelennek az erdőben a csápos-potrohos különös lények, a cellofoidák, akiket se lefényképezni nem lehet, se elvinni a megyéből, a testük által kiválasztott folyadék, a kristálytej pedig gyógyítja a rákot – de nem tudjuk honnan jöttek és miért.
Az egész világ Magyarországra figyel, hetedhét országból jönnek a turisták cellofoida-nézőbe, de emellett az ország kb. úgy fejlődik, mint a valóságban. A fejezetek elején olyan kamuidézetek mélyítik a világépítést, mint például Torgyán doktor nyilatkozata az Eseményterületen létrehozott telepekről, vagy éppen Brigitte Bardot harcos felszólalása a cellofoidák vadászata ellen.
Az egyre elborultabb események adagolása a megfelelő ütemben történi, a történet nem ül le, végig feszes marad, a feszültség pedig egyre fokozódik. Egy olyan végkifejletig, ami egy kicsit ugyan zavaros volt számomra, de mégis, fényévekkel kielégítőbb, mint VanderMeernél volt. Itt sem kapunk minden kérdésre választ, de a Fantomfénnyel ellentétben nem rossz szájízzel csuktam be a könyvet.

A „weird” műfaj nem mindenkinek való. Én kifejezetten szeretem a rá jellemző különös, rejtelmekkel teli, sőt szürreális cselekményt. Másfelől meg az én rendszerető és rendszerező agyam sikítva vágyik a válaszokra (ezért is kaptam pl. frászt a Lost befejezésekor), valamiféle elfogadható magyarázatra. Valószínűleg műfaji jellegzetesség, hogy ez elmarad. Mégis, nem maradéktalanul ugyan, de most elégedett vagyok azzal, amit kaptam. Ezért, valamint a hibátlan hangulat- és világépítésért, az eredeti szereplőkért és az átélt borzongásért: 4.5 csillag. Még ilyet… És ilyet még! :)

>!
Bíró_Júlia
Veres Attila: Odakint sötétebb

Kezdjük ott, hogy olyan szépséges, tűheggyelsimogatós és bőr alá bekúszós nyelven sikerült ezt megírni, hogy akkor sem lehetne igazán rossz, ha az egyes megtörtént, olvasott vagy elpletykált, átélt/álmodott/hallucinált epizódok nem lettek volna különösebben izgalmasak vagy különlegesek. Csak hát az a helyzet, hogy de, azok*.
Folytassuk ott, hogy nem sci-fi, legalábbis nincs benne sci, meg nem is kell, hogy legyen. Ennek a történetnek nem gyenge mozgatója, hogy tulajdonképpen nemcsak Gábor nem érti, mi az isten spoiler történik, mi történt vagy történik meg igazán, mi az, amiről csak úgy beszélnek, meg amiről már azt se tud senki, csak… csak. Egyébként ez annyira jól működik, hogy amikor a még tudható vagy felfogható dolgok elérik a mintává rendeződés kritikus szintjét, el is nyomtam egy „már megint” sóhajt. De azért úgy képzelem, hogy a mármegintezés ebben a kontextusban aránylag ritka, a hiba az én perverzió készülékemben van.
A világépítés különben zseniális – úgy épít komplett alternatív Magyarországot 1983-tól napjainkig, hogy megmarad a jómagyaremberek számára akármikor vizualizálható falu- meg tájképeknél, az alföldi típusú hőségnél és a kockaházaknál, ÉS ehhez mellékeli elegánsan az egyes fejezeteket nyitó idézeteket, azaz a tökéletese idegenre adott különféle kontextusból kiragadott reakciókkal: elméletek, városi legendák, művészeti megjelenítés spoiler, Magyarország szívcsakrája, cameózó Torgyán, van itt minden. Így együtt komplexebb, mint végtelenszer végtelen szövegbe ékelt világleírás. Lehetséges, hogy ezért nem zavaró, hogy nincsenek nevek… a falu, a telep, satöbbi. Nem hiányzik, mert aki számít, annak van. Ludmillának, Bismarcknak és Babyface Nelsonnak például.
A történet a szükségszerűtől az elkerülhetetlen felé halad, oldalirányok nincsenek. Nem hiányoznak egyébként. Lovecraft például megnyalná a tíz ujját, meg az összes hirtelen előteremthető tapadókorongos csápját.
Ma alighanem a legjobb hozzáférhető misztikus spoiler horror.

* Ha muszáj, azzal azért hajlandó vagyok vitatkozni, mennyire is egyedi egy-egy olyan horrorjelenet, ami nyilván azért van ott, hogy kortól, nemtől, végzettségtől és kedvenc piától függetlenül mindenkinek felálljon tőle a szőr a hátán, és például el is éri ezt a célt. Példának okáért aránylag kevesen félnek egy ritkábban használt hátmosó kefétől, tökmindegy, hány foga van. Szóval vannak azért a műfajnak bizonyos korlátai.

>!
kvzs P
Veres Attila: Odakint sötétebb

Régen találkoztam olyan könyvvel, aminek ennyire erős a szövege. Olvasás közben többször vettem észre magamon, hogy nem is azt figyelem, hogy mit írt Veres Attila, hanem azt, hogy hogyan… Pedig a mit része is elég ütős. Nem csak a történet és a folyamatos feszültségkeltés, hanem a környezet is érdekes. Úgy játszódik ugyanis a könyv Magyarországon valamikor napjainkban, hogy az olvasó elhiszi, hogy ez sehol máshol és soha máskor nem játszódhatna így. Ott van benne ugyanis a nagy magyar realitás a halálra ítélt vidéki kisvárosokkal, az elveszett életekkel és a generációm útkeresésével. Nekünk már és még idegen és ismerős is a kisfalu kiskocsmája a kártyázó törzsvendégekkel és a multikulti társaság világfelfedező szabadsága. Nem veszünk el bennük, de valahogy magunkénak sem érezzük egyiket sem…
A másik, ami elhiteti, hogy csak itt és csak így történhet meg minden, azok a fejezetek elején lévő idézetek. Sokszor szinte hallottam eredeti hangon elmondva, vagy elképzeltem a folytatásukat…
A történetről nehéz úgy írni, hogy ne áruljak el túl sokat. Az biztos, hogy sikerült párszor meglepnie, és még a könyv utolsó oldalain sem sejtettem, hogy hova fog pontosan kifutni.
Összességében többszörös pozitív csalódás volt a kötet, ami ismét bebizonyította, hogy vannak még rejtett tehetségeink itthon.

2 hozzászólás
>!
robinson P
Veres Attila: Odakint sötétebb

Az író valami zseniálisan és szemtelenül jól ír, igazán élvezet olvasni. És amit ír, az meg annyira érdekes, hogy tényleg muszáj olvasni. Én gyakorlatilag alig (mertem) letenni a könyvet. Egy igazán jól megírt, kalandokban és meglepetésekben bővelkedő történet ez. Ami külön öröm: hazai szerzőtől.

http://gaboolvas.blogspot.hu/2017/06/odakint-sotetebb.html

>!
pat P
Veres Attila: Odakint sötétebb

Nálatok laknak-e állatok?*

Hát, ez egy jó könyv. Házi jellegű nosztalgiamagyar, multikulti aktuálweird, telides teli irodalmi és mitológiai allúziókkal (vagy mikkel), ropogósan eredeti, írástechnikailag remek, mely utóbbi kit érdekel, mert olyan izgalmaaas!

Az első rész is tök jó, annyira él, annyira ismerős, annyira ott vagyunk, annyira haverok a karakterek, annyira bizarrul cukik az állatok – és közben meg olyan dolgok sejlenek elő a kulisszák mögül, na azok nem ismerősek, kicsit se.. És még pókok is! (És tényleg csak picit zavar, hogy a kortársmagyar regények zömével egyetemben ez sem kijelentő módban íródott főként, hanem az ún. szenvedő módban; meg azért befigyel itt-ott a szövegek legnagyobb réme, a Frappáns Hasonlat is.)
A második rész meg! Hát én azt mondjuk nem igazán értem, hogy ez így hogy, meg mint, meg talán kicsit váratlanul, meg egyáltalán, most akkor mi a vége neki, de hát én attól odáig, meg vissza, Uranoszra mondom, én az ilyen csűrés-csavarást úgy imádom!

Szóval, ezt megérte megírni, gondozni, kiadni, megvenni, elolvasni. Óvatlan ismerőseim pedig akár ajándékba is kaphatják, ha nem vigyáznak. Hehe.

*Rigó Béla költeménye. A Kaláka együttes 1986-os feldolgozásában lett igazán ismert, pipafű szívása közben hallgatják leginkább.

15 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Agave_Könyvek KU

Akartam tetováltatni egy fekete téglalapot az alkaromra. Apám emlékére. Nem ismertem őt, csak egy távolból integető, cigarettaszagú alakként gondolok rá. Anyám azt mondja, remekül táncolt. Én nem táncolok, úgyhogy amennyire tudom, nem hasonlítok apámra, mégis közel éreztem magamhoz. Mintha fontos lenne az életemben, pedig ez a fontosság csak a hiányát jelezte.
Időnként megnéztem a karomat a tükörben zuhanyzás után, hogyan festene tetováltan. Vajon megváltoznék tőle? Más emberként élnék tovább?
Anyám megölt volna, ha megcsináltatom, különösen, ha megtudja, nekem apámat jelenti a forma. Apa egy nap kisétált az ajtón, és soha nem tért haza.
Én mégis úgy gondoltam magamra, mint aki tetovált. Így emlékeztem apámra, akire valójában nem emlékeztem.
Valamennyire vonzott az apaság gondolata. Nem a felelősségé, hanem a lehetőségé, hogy csatlakozzak a vérvonalam millióéves történetéhez. Ezer évvel korábban élt emberek vére keringett az ereimben.

9. oldal

4 hozzászólás
>!
Disznóparéj_HVP IP

Olyan nyárnak kellett volna lennie, mint a Tüskevárban, de olyan volt, mint egy Camus-regény, amit a mester nem írt meg, mert túl nyomasztónak találta.

64. oldal

>!
gesztenye63 P

Könyvet kellett szereznem, mielőtt végleg elbutulok, mint a szipusok.

>!
Deidra_Nicthea IP

A cigiről sem bírok normálisan leszokni, hogy lehetnék a reménye bárminek, ami komolyabb, mint egy kakaós csiga?

194. oldal

>!
Nebula

A társasági életnek nem kellene vizsgára hasonlítani, pedig valahogy minden beszélgetés az.

82. oldal

>!
gesztenye63 P

Különös fájdalmat éreztem a szívemben. Elvesztettem valamit, aminek a fontosságát egész addig nem is értettem, amíg birtokoltam.

>!
gesztenye63 P

Vannak emberek, akik olyanok a buliban, mint kockacukor egy bögre forró teában, pillanatok alatt egyek lesznek a tömeggel. Én olyan vagyok, mint egy ólomgolyó az étolajban, egyáltalán nem találtam közös hangot az ismeretlenek tömegével.

>!
Levandra P

Ha még nem tűnt volna fel, a létezés nagy része igazából illúzió. Viszont ha minden illúzió, akkor semmi sem az.
Akkor mi valódi? Egyáltalán, mi a valóság?

>!
Nebula

Nagyapám mindig azt mondta, a napok olyanok, mint az emberek: csak addig léteznek, amíg emlékszünk rájuk.

61. oldal

>!
Levandra P

A vasárnapok az élet sírkamrái, a világ mozdulatlanságában mindig apró apokalipszisre leltem. A mai napig gyűlölöm a vasárnapokat, mikor az emberek bebábozódnak a lakásaikban, a város vérkeringése leáll, az élet mumifikálja önmagát.


Hasonló könyvek címkék alapján

Komor Zoltán – Tépő Donát: A migráns Krisztusok támadása
Fekete I. Alfonz: A mosolygó zsonglőr
Komor Zoltán – Tépő Donát: A hortobágyi cápa
Blake Crouch: Wayward Pines
Sherley Webster: A titokzatos bolygó – Florida rejtélye
Ania Ahlborn: Vértestvérek
Charles Gilman: Démon tanár úr
Dan Wells: Nem akarlak megölni
Gyilkos könyv
Nick Cutter: Mélység