Odakint ​sötétebb 304 csillagozás

Veres Attila: Odakint sötétebb

1983-ban ​minden megváltozott Magyarországon. Az egyik erdőben újfajta állatok jelentek meg, hosszú csápjaikkal a faágakon kapaszkodva. Sehol a világon nem láttak még hozzájuk hasonlót. Életműködésük érthetetlen – nincs szükségük élelemre, de imádják a cukrot, meg lehet őket érinteni, de nem lehet lefényképezni. Emésztőváladékuk sokak szerint gyógyítja a rákot. De ami talán a legkülönösebb: nem lehet őket kivinni az országból.
Csoda történt, vagy csupán nem vettünk észre valamit, ami végig a szemünk előtt volt?
Miután csaknem kiirtottuk őket, telepeket hoztunk létre, hogy a fennmaradtakat biztonságban tudjuk. Gábor egy ilyen telepre érkezik dolgozni. Felelősség nélküli munkának tűnik: délelőtt etetés és trágyalapátolás, majd hosszú, unalmas délutánok langyos sörök és külföldi fiatalok társaságában, akik Gáborhoz hasonlóan mind menekülnek valami elől, legyen az egy régi szerelem, vagy a felnövéssel járó felelősség.
De Gábort az állatok választották ki. Senki sem… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2017

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2017
272 oldal · ISBN: 9789634192978
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2017
266 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634192961

Enciklopédia 4


Kedvencelte 33

Most olvassa 22

Várólistára tette 294

Kívánságlistára tette 283

Kölcsönkérné 6


Kiemelt értékelések

>!
gesztenye63 P
Veres Attila: Odakint sötétebb

Vigyázat! Nagyon weird és nagyon magyar. És persze nagyon különös, nagyon fura és nagyon sötét is. Valóban Odakint sötétebb, de ami a bensőben lakozik, hát az sem kifejezetten hófehér.
Veres Attila ezzel a regénnyel – első kötetes íróként – véleményem szerint kirobbanóan debütált. Okosan koreografált, fantáziadús kerettörténet, két – egymástól jól elkülöníthető – részre spoiler tagolva, végig sodró lendületű cselekménnyel, tele meghökkentő és néha megdöbbentő, váratlan epizóddal.
Kiválóan eltalált a misztikus, ködös-borongós hangulat és hozzá a helyszín is, a „kocsmaközpontú” erdőszéli magyar falu, a misztifikált faluszéli teleppel. Jól illeszkedik a cellofoidák alter-magyar történetéhez a szereplőgárda is, az orvvadászból biztonsági őrré avanzsált 0,2-nyi IQ-val megáldott vérmagyartól, a várost a vidékre cserélő „új hullámos” zenészig. De a két spoiler fő karakter, Gábor és Szabolcs megformálása a legnagyobb telitalálat. Ahogyan a szerző – főképp a második részben – vezeti sorsukat, alakítja kapcsolatukat az igazán tanítani való, hihetetlenül ötletes, teli váratlan húzásokkal.
Az egész történetet átszövi a lovecraft-i őrület, hagymázas álomból elmebeteg valóságba csöppenünk, majd újra tesz egy kanyart a hullámvasút, és valami olyan helyen vagyunk, amiről csak azt tudjuk és érezzük minden ideggócunkban, hogy nagyon nem akarunk ott lenni. De akkor hol? Van-e egyáltalán hely a végtelen számú elképzelhető és valós univerzum és idősík között, ahol helyünk van? Végeredményben mit is teszünk itt a bolygón? Teremtünk, vagy pusztítunk? Mi a valós szerepünk: isten, vagy szörnyeteg?
Rengeteg olyan kérdés, amelyek igen erősen viszik a vállukon a sztorit, és a szerző ezekre a lerágottnak vélt csontokra igazi élő húst, érző rostokat és szöveteket varázsol. Élvezet olvasni.
Nehéz meghatározni – amennyiben feltétlenül akarjuk –, hogy milyen zsánerirodalom kereteit feszegeti éppen szét ez az alkotás. Bőven akad benne misztikus és horror elem is, és bár történelmi jellegű utalások is vannak a fejezetek elején, az alternatív történelem címkéből nálam inkább csak az alternatív magyar spoiler állja meg a helyét. Sci-finek sem mondanám spoiler, és a fantasy zsánerét is csupán karcolja spoiler. Szóval Veres Attila még ezek között a kategóriák között is rafináltan bizonytalanságban hagy bennünket és sokat bíz az olvasó fantáziájára. De mindez nagyon jól esett így nekem, tetszett ez a lecke, ez a játék a gondolataim adta lehetőségekkel, jól illeszkedett a történet misztikus, bizonytalanságba hajló szálaihoz.

A – mi tagadás, szükségszerű – horror elemek az én ízlésemnek kissé túlburjánzó alkalmazása, az erősen naturális spoiler ábrázolás elharapózása miatt vonok le egy fél pontocskát (azt is inkább jelzés értékkel). Összességében nagyon kellemes csalódás, ajánlom mindazoknak, akik a fentiek alapján úgy vélik, hogy érdemes kipróbálni.

>!
vicomte MP
Veres Attila: Odakint sötétebb

A számtalan bevett tanács közül az egyik, amit a kezdő íróknak meg kell szívlelni, hogy bármilyen csábító is, soha, de soha ne írd meg az álmaidat! Az esetek elsöprő többségében ugyanis csak fanyalgást fog kiváltani az olvasóból, mert az álmok logikája nem cipel el a hátán egy történetet.
De persze ezzel kapcsolatban is igaz, amit O. S. Card állít: megszegheted a írással kapcsolatos szabályokat, ha hajlandó vagy megfizetni az árát.

A weird egy olyan régóta létező zsáner a fantasztikumban, amelynek a művelői gyakran a saját rémálmaikból, szorongásaikból merítenek ihletet, és gyakran keserves árat is fizetnek érte, mert ezekből a szorongásokból koherens művet alkotni az egyik leginkább emberpróbáló írói feladat.
Veres Attila fogott egy rakásnyi a mai Magyarországon élő fiatalokat nyomasztó szorongást, egy jó nagy adag frusztrációt, és mindezt egy olyan groteszkül szürreális közegbe helyezve mesélte el, amely, úgy érzem, sokat merített az író rémálmaiból is.

A regény közege egy olyan alternatív valóság, amelynek a története 1983 óta lényegesen másként, és mégis kísértetiesen ugyanúgy alakult, mint amit mi ismerünk. Ezen a világon ugyanis 35 éve Magyarország egy megyényi területe fölött érthetetlen okból meghasadt a valóság szövedéke, s megjelent egy rakásnyi csápos, fura lény, a celofidák, amelyek puszta létezése, számtalan, groteszk furcsaságukról nem is szólva, szélsőséges indulatokat vált ki világszerte.

A regény első részének spoiler cselekménye végtelenül egyszerű: Gábor a főszereplő egy szerelmi csalódás és a saját életének céltalanná válása miatt jelentkezik egy olyan munkára, ami ide, az Eseményterületre viszi, ahol az egyik celofidákkal foglalkozó telepen kap gondozói munkát. Ahogy Gábor berendezkedik ebben a rezervátumban, a szokásos mértékűnél is baljósabb események történnek a környéken és egyre biztosabbá válik, hogy a főszereplőnek valamiféle elrendeltetett sorsa van, amely kapcsolatban áll a csápos jövevényekkel is.
A történet lassan csordogál: betekintést nyerünk a főszereplő lelki életébe, múltjába, szép lassan megismerjük a világot is, amiben élnie kell, s valódi horrorba illő rémálomszerű jelenetek váltogatják egymást a sivár vidéki élet szociorealista bemutatásával*.
A második rész spoiler egy meglepő, de a könyv horror irányultságához illő fordulattal indul, s rohamtempóra váltva az előző résznél is sokkal elborultabb irányba száguld tovább – az Eseményterület spoiler átlényegül a Ryhope erdővé, amely így egy Mitágó istenség valamint a pusztítás és üresség démonának küzdőterévé válik.

Az egyre fokozódó érzelmi töltés és a folyamatosan fel-feltűnő Dali ecsetjére kívánkozóan szürreális, lidércnyomásos jelenetek – amelyek önálló horrornovellaként is megállnák a helyüket –, valamint a szereplők egyre elborultabb viselkedése miatt hangulatát tekintve nagyon erős a könyv.
Veress Attila tehetséges, jó tollú, erős képekkel dolgozó szerző, akinek írástechnikáján egyértelműen érezni a forgatókönyvírói rutint.
De ahogy írtam, akik vállalják a rémálmaik megírását, azoknak meg kell fizetni ennek az árát is. Ennél a regénynél az ár az évekig tartó szövegcsiszolás volt, ami sajnos néhány lényeges ponton a koherencia terhére történt meg: bármennyire is magával ragad a szöveg mélysége, mégis érezni rajta, hogy a regény háttere vázlatos – az Eseményterület részletesebb kidolgozása fájó hiány, s a celofidák szerepe is ellentmondásos – s a szereplők mélyebb motivációja is gyakran vesz furcsa fordulatokat, amelyeket inkább éreztem a hosszú évek csiszolgatása során óhatatlanul is bekövetkező írói koncepcióváltásnak, mint a szereplők jellemfejlődéséből következő változásnak.

Az Odakint sötétebb kisebb zökkenőitől eltekintve egy olyan, a Pinkyhez hasonló kortárs-magyar ízű generációs regény, ami új színt hozott a magyar fantasztikus irodalomba, s én remélem, hogy hamarosan Veres Attilától is olvashatunk újabb írásokat is.

* Nagyjából a könyv felénél jártam, amikor elolvastam a szerző életrajzát és csöppet sem lepődtem meg, hogy filmes szakon végzett a Pécsi Egyetemen. És akkor ébredtem rá, hogy bizony nem annyira Tar Sándor, mint inkább Tarr Béla hatott erősebben az íróra.

8 hozzászólás
>!
szadrienn P
Veres Attila: Odakint sötétebb

Hideglelősen szürreális élmény volt, legfőképpen talán azért, mert a szerző a lidércnyomásszerű események színterét az isten háta mögötti magyar faluba helyezte, amiről sosem gondoltam volna, hogy pajtástól, fészerestől, kiskocsmástól ilyen kiváló horror helyszínként tud szolgálni.
Ha engedünk a hívó szónak, ősi, zsigeri, mélyen eltemett félelmek kúszhatnak itt felszínre, félelem az ismeretlentől, a kiszámíthatatlantól, a természet rendjével megmagyarázhatatlanul ellentétestől, az idegen szagtól, ami nagyobb viszolygást és másfajta borzongást kelt, mint a klasszikus rémtörténetekből már jól ismert szörnyek és horrorelemek bármely kombinációja. Az alternatív magyar valóságról hírt adó fiktív újságcikkek üdítően keverednek az újabb és újabb hajmeresztő történésekkel és a főhős visszaemlékezéseivel, magabiztosan, eredeti eszköztárral teremtve meg a baljós, nyomasztó hangulatot.
Összes csillagaimat küldöm a zseniális első résznek, de a vérgőzös, posztapokaliptikus látomásokkal zsúfolt befejezéssel nehezen tudok megbarátkozni.

4 hozzászólás
>!
lilla_csanyi
Veres Attila: Odakint sötétebb

Két hete gondolkodom, hogy mit írhatnék, de nem találom a szavakat….úgyhogy rövid leszek:
VERES ATTILA, VEGYÉL FELESÉGÜL!

26 hozzászólás
>!
Mrs_Curran_Lennart P
Veres Attila: Odakint sötétebb

Általában nem esik nehezemre értékeléseket írni, de ez a könyv…talán a Horzsolásokhoz tudnám leginkább hasonlítani. Hiába a valós környezet, szürreálisak az események, fura lények, és mindennek a főhőshöz van köze. Nem győztem kapkodni a fejem, hogy most mi van…mégsem tudtam letenni a könyvet, annyira erős a sodrása. Bár elsőre a borítóba szerettem bele, cseppet sem bántam meg, hogy megvettem a Könyvhéten, és még egy dedikálást is tartalmaz.
Gratulálok az írónak. :)

>!
Oriente P
Veres Attila: Odakint sötétebb

„Döglött állatok húsa vett körül, porciózott adagokban, fóliázva. Abszurd ötletnek tűnt, hogy élőlények testét feldaraboljuk, a belsejüket, aminek rejtve kellene maradni, közszemlére tesszük egy hűtővitrinben. Ugyanakkor találtam valami otthonosan megnyugtatót a látványban, kicsit meg is kívántam a rántott húst (…).”

Legalább ilyen abszurdként hat rám a horror eszköztára az irodalomban, ugyanakkor nem tagadhatom, hogy a viszolygás és vágyak keveréke, amit Veres Attila könyvében felfedeztem, valami egészen otthonos fészket vájt a fejemben és a szagokba, vérbe, testnedvekbe mártogatott egzisztenciális szorongás minden egyes rétegével csak jobban megkívántam a rántott húst. Mert az Odakint sötétebb egyszerre támad zsigeri és intellektuális szinten, ráadásul e két végpontot olyan erővel feszíti meg, hogy úgy éreztem, megpattanok középen.

Amikor letettem a könyvet, még zavaró repedésnek értékeltem a második részben kibontakozó, drasztikus perspektívaváltást, de néhány nap távlatából már belátom, hogy szerves egésszé olvadt a történet, és nagyon okosan, nagyon alaposan össze van rakva ez a regény. És nem csak a gondolati komplexitás ragadott meg, van itt bőven elemi teremtőerő: az ismerős és mégis egyedi atmoszférában, a zseniális karakterskiccekben, a bizarr ötletek áradatában. A regény csúcspontjához érve – ami tagadhatatlanul az archetipikus bölény az archetipikus tájban – megadtam magam, és a korábban tapasztalt (egyébként egyetlen) stílusgyengeséget is megbocsátottam a szerzőnek spoiler.

Sokat akarok még ilyet, és nem akarok ilyet soha többet – ha ezt az ellentmondást érzem, mindig tudom, hogy kedvencet találtam.

2 hozzászólás
>!
csartak MP
Veres Attila: Odakint sötétebb

Ez a könyv fokozatosan magával ragad, befal, megrág, és talán… visszaköp. De már semmi se olyan, mint régen. A gondolatokat átadta, kicsírázott, és bennem él tovább. Lehúzott, de jó volt így, mert átvettem a gondolatait, milyen lehet kívülállóként gondolkodni magamról. Bizarr és idegen az egész. Mi van ha már idebenn vagyunk? És még sötétebb van odakint?
Az meg külön esszencia, hogy Magyarországon játszódik. Nagyon szerettem, hogy itt is történhetnek fontos dolgok, nem csak a világ meghatározónak tartott területein.

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2017
272 oldal · ISBN: 9789634192978
>!
vargarockzsolt P
Veres Attila: Odakint sötétebb

A maga műfajában tökéletes, az első 100 oldalt élveztem is, mert baromi profin van megírva, de aztán rettenetesen untam. Vártam, hogy talán majd a horror felizgat, de nem. Csak azért írok értékelést a könyvről, hogy bátorítsam a hozzám hasonló olvasókat: lehet nyugodtan nem szeretni ezt a könyvet, annak ellenére is, hogy ezzel beismerjük: vagy túl finnyásak vagyunk, vagy túl konzervatívok, vagy egyszerűen csak elmúltunk 50. ;)

3 hozzászólás
>!
Wiggin77 P
Veres Attila: Odakint sötétebb

VanderMeer, elbújhatsz!

A Könyvhéten vettem meg a regényt, épp akkor dedikált az író. Ha már ott voltam, aláírattam és lekezeltünk. Sokat nem tudtam róla, de tetszett a fülszöveg, a borító meg pláne. Meg ugye a borítón Lovecraftot emlegették, ami már alapból pozitív érzéseket kelt bennem (bár utólag azt mondom, hogy az ő hatását annyira nem éreztem). Meg VanderMeert (az övét igen) is, aki meg… Á, hagyjuk! A Fantomfényt nem tudom megbocsátani!
Most, miután befejeztem a könyvet, nem csak megszorongatnám Veres Attila kezét, de szívesen meghívnám pár sörre is. Mert bazijót alkotott. Debütáló regényként!
Sokban emlékeztett VanderMeer X térségéhez a regényben szereplő megye, ahol az esemény – a cellofoidák eljövetele – történt. Itt is sok szürreális esemény történik – kedvencem a ’83 óta megszakítás nélkül folyó kártyaparti – de mégis, ez a hely közelebb áll az olvasóhoz. Talán mert ismerősek a helyszínek, a vidéki kisbolt, a minden faluban megtalálható sör- és fröccsszagú presszó? A nosztalgiafaktor is érezteti hatását? Kíváncsi vagyok, hogy egy külföldi olvasónak mennyire tetszene a helyszín.
Az is zseniális, ahogy bemutatásra kerül az az alternatív Magyarország, melyben 1983-ban egy februári éjszaka során megjelennek az erdőben a csápos-potrohos különös lények, a cellofoidák, akiket se lefényképezni nem lehet, se elvinni a megyéből, a testük által kiválasztott folyadék, a kristálytej pedig gyógyítja a rákot – de nem tudjuk honnan jöttek és miért.
Az egész világ Magyarországra figyel, hetedhét országból jönnek a turisták cellofoida-nézőbe, de emellett az ország kb. úgy fejlődik, mint a valóságban. A fejezetek elején olyan kamuidézetek mélyítik a világépítést, mint például Torgyán doktor nyilatkozata az Eseményterületen létrehozott telepekről, vagy éppen Brigitte Bardot harcos felszólalása a cellofoidák vadászata ellen.
Az egyre elborultabb események adagolása a megfelelő ütemben történi, a történet nem ül le, végig feszes marad, a feszültség pedig egyre fokozódik. Egy olyan végkifejletig, ami egy kicsit ugyan zavaros volt számomra, de mégis, fényévekkel kielégítőbb, mint VanderMeernél volt. Itt sem kapunk minden kérdésre választ, de a Fantomfénnyel ellentétben nem rossz szájízzel csuktam be a könyvet.

A „weird” műfaj nem mindenkinek való. Én kifejezetten szeretem a rá jellemző különös, rejtelmekkel teli, sőt szürreális cselekményt. Másfelől meg az én rendszerető és rendszerező agyam sikítva vágyik a válaszokra (ezért is kaptam pl. frászt a Lost befejezésekor), valamiféle elfogadható magyarázatra. Valószínűleg műfaji jellegzetesség, hogy ez elmarad. Mégis, nem maradéktalanul ugyan, de most elégedett vagyok azzal, amit kaptam. Ezért, valamint a hibátlan hangulat- és világépítésért, az eredeti szereplőkért és az átélt borzongásért: 4.5 csillag. Még ilyet… És ilyet még! :)


Népszerű idézetek

>!
Agave_Könyvek KU

Akartam tetováltatni egy fekete téglalapot az alkaromra. Apám emlékére. Nem ismertem őt, csak egy távolból integető, cigarettaszagú alakként gondolok rá. Anyám azt mondja, remekül táncolt. Én nem táncolok, úgyhogy amennyire tudom, nem hasonlítok apámra, mégis közel éreztem magamhoz. Mintha fontos lenne az életemben, pedig ez a fontosság csak a hiányát jelezte.
Időnként megnéztem a karomat a tükörben zuhanyzás után, hogyan festene tetováltan. Vajon megváltoznék tőle? Más emberként élnék tovább?
Anyám megölt volna, ha megcsináltatom, különösen, ha megtudja, nekem apámat jelenti a forma. Apa egy nap kisétált az ajtón, és soha nem tért haza.
Én mégis úgy gondoltam magamra, mint aki tetovált. Így emlékeztem apámra, akire valójában nem emlékeztem.
Valamennyire vonzott az apaság gondolata. Nem a felelősségé, hanem a lehetőségé, hogy csatlakozzak a vérvonalam millióéves történetéhez. Ezer évvel korábban élt emberek vére keringett az ereimben.

9. oldal

4 hozzászólás
>!
Disznóparéj_HVP IP

Olyan nyárnak kellett volna lennie, mint a Tüskevárban, de olyan volt, mint egy Camus-regény, amit a mester nem írt meg, mert túl nyomasztónak találta.

64. oldal

>!
Deidra_Nicthea IP

A cigiről sem bírok normálisan leszokni, hogy lehetnék a reménye bárminek, ami komolyabb, mint egy kakaós csiga?

194. oldal

>!
gesztenye63 P

Vannak emberek, akik olyanok a buliban, mint kockacukor egy bögre forró teában, pillanatok alatt egyek lesznek a tömeggel. Én olyan vagyok, mint egy ólomgolyó az étolajban, egyáltalán nem találtam közös hangot az ismeretlenek tömegével.

>!
gesztenye63 P

Könyvet kellett szereznem, mielőtt végleg elbutulok, mint a szipusok.

>!
Nebula P

A társasági életnek nem kellene vizsgára hasonlítani, pedig valahogy minden beszélgetés az.

82. oldal

>!
Levandra P

A vasárnapok az élet sírkamrái, a világ mozdulatlanságában mindig apró apokalipszisre leltem. A mai napig gyűlölöm a vasárnapokat, mikor az emberek bebábozódnak a lakásaikban, a város vérkeringése leáll, az élet mumifikálja önmagát.

>!
gesztenye63 P

Különös fájdalmat éreztem a szívemben. Elvesztettem valamit, aminek a fontosságát egész addig nem is értettem, amíg birtokoltam.

>!
Nebula P

Nagyapám mindig azt mondta, a napok olyanok, mint az emberek: csak addig léteznek, amíg emlékszünk rájuk.

61. oldal

>!
Levandra P

Gyakorlatilag ketten leszünk. Én végzem az érdemi munkát, te a fizikait. Bölcsész vagy? A legtöbb kisegítő itt bölcsész.


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Komor Zoltán – Tépő Donát: A migráns Krisztusok támadása
Fekete I. Alfonz: A mosolygó zsonglőr
Komor Zoltán – Tépő Donát: A hortobágyi cápa
Blake Crouch: Wayward Pines
Sherley Webster: A titokzatos bolygó – Florida rejtélye
Ania Ahlborn: Vértestvérek
Charles Gilman: Démon tanár úr
Dan Wells: Nem akarlak megölni
Gyilkos könyv
Nick Cutter: Mélység