Búcsú ​az áldozatszereptől 6 csillagozás

Verena Kast: Búcsú az áldozatszereptől

A ​jó nevű svájci pszichoterapeuta a zürichi egyetem tanára, a Jung Intézet docense, a Nemzetközi Analitikus Pszichológiai Társaság, valamint a Nemzetközi Mélypszichológiai Társaság elnöke. Kutatási területe a gyász és a kapcsolati problémák feldolgozása, több tanulmányt, laikusoknak is szóló segítő könyvet publikált ezekben a témákban. Jelen kötetünk a kapcsolaton belül sokszor kialakuló egyenlőtlen erőviszonyokat mutatja be, az erőszak és kiszolgáltatottság bonyolult, első pillantásra nemegyszer félreértelmezett alakzatait. Kast itt is, mint sok más művében lásd a Jakobyval és Riedellel közösen írt Das Böse im Märchen (A gonosz a mesében) című tanulmányt a jungiánus pszichológia egyik bevált eszközével: meseértelmezések alapján bontja ki mondanivalóját. Itt a Kékszakáll és a Koppciherci a kiinduló szöveg, ezekben a szereplők látszólag reménytelen helyzetből tudnak kitörni, józan önbecsülés és reális önértékelés segíti őket abban, hogy kilépjenek a mások által rájuk osztott… (tovább)

>!
Európa, Budapest, 2004
174 oldal · ISBN: 9789630773058

Enciklopédia 7


Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 9

Kívánságlistára tette 17

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Lunemorte MP
Verena Kast: Búcsú az áldozatszereptől

Élni és élni hagyni: ez a fő tanulsága ennek a kötetnek.
Kik áldozatok és kik agresszorok? Te melyik tábor tagja vagy? Vajon neked vannak komplexusaid? Mit is értünk ez a fogalom alatt? Önbizalom hiányos vagy? Szorongsz, pánikbeteg vagy? Találd meg a problémákat, hogy aztán tudd, mely rossz tulajdonságaidat kell(ene) kijavítanod. Remek összefoglaló ez a mindennapi emberről, aki önmagát keresi, aki jobbá szeretné magát tenni vagy csak érdekli a témakör.

>!
Jenci_néni
Verena Kast: Búcsú az áldozatszereptől

Sajatmagamnak es a pacienseimnek is hasznos olvasmany. Kast konyvei jol erthetoek pszichologiai elokepzettseg nelkul is.


Népszerű idézetek

>!
Lunemorte MP

Aki elárulja saját érzéseit, könnyen áldozattá válik.

30. oldal

>!
Lunemorte MP

Az önmarcangolókra gondolok, akik nem kritikusan tekintenek magukra, hanem élesen elítélik a saját tetteiket és egész létezésüket. Ennek a beállítódásnak nem sok köze van a tárgyilagos kritikához. Az önmarcangoló gyakran egy hajdani agresszorral azonosul, akitől gyermekkorában folyton azt hallotta: „Te mindent rosszul csinálsz". Tehát az agresszív féllel azonosítja magát, és nincs tudatában, hogy így ő válik agresszorrá.

75. oldal

>!
Lunemorte MP

A szadista viselkedés tehát végső soron kísérlet arra, hogy önmagunkat elpusztíthatatlan pusztítónak lássuk,vagyis halhatatlanná váljunk.

27. oldal

>!
Lunemorte MP

Az eredetileg negatív anyakomplexusú személy viszont éppen az ellenkezőjét mondja, úgy érzi, ő rossz ember egy rossz világban, nincs is létjogosultsága. Kénytelen folyton tenni-venni, hasznosnak, segítőkésznek mutatkozni, hogy legalább félig-meddig elfogadhatónak érezze magát.

90. oldal

>!
Andaxin 

Jól mutatja ennek módját egy társadalmi jelenség: a szorongásüzlet. Aki ideológiát akar eladni, először is megfélemlíti a kiszemeltek csoportját, nagy adag szorongást olt beléjük. Áldozatpozícióba tereli őket. A szorongást úgy formálja, hogy meggyőzze őket: saját erejükből semmire se mennek. A célba vett emberek így tehetetlenné válnak, talán meg is betegszenek, hiszen a szorongás beteggé tesz. Megtámadottnak és fenyegetettnek érzik magukat. Készen áll a talaj az ideológiához. Most már csak közölni kell az emberekkel, milyen rossz helyzetben vannak – legjobb őket okolni érte, tehát a megfélemlítés mellett mindjárt támadni is, ami tovább erősíti a szorongást. Aztán ígérni kell nekik egy rendszert, amely biztonságot ad, eltünteti a szorongást, helyrehozza a méltóságon esett csorbát. Nálunk Svájcban reklámfüzetet küldenek szét, a címlapon ez áll: „A betörők a házad körül ólálkodnak.”

73. oldal

Kapcsolódó szócikkek: ideológia · politika · szorongás · társadalom
>!
Andaxin 

Amikor egy komplexus bekattan, azt tapasztaljuk, hogy tudatos én-aktivitásunk megbénul, képtelenek vagyunk úgy reagálni, ahogyan akarunk, „az” reagál, és gyakran úgy, ahogyan mi egyáltalán nem akarjuk. Ahol komplexusterület van, gúzsba kötve érezzük magunkat. A komplexushelyzet kreatív ábrázolása ahhoz az élményhez segít hozzá, hogy egy olyan szituációban, amelyben újra meg újra passzívnak tapasztaltuk magunkat, végre aktívak lehetünk.

136. oldal

Kapcsolódó szócikkek: komplexus · kreativitás · művészetterápia
>!
Andaxin

Pusztító dühöt akkor érzünk, amikor igazán szét kell vernünk a határokat, és amikor nagyon szorongunk. Aki bízik magában, hogy képes tiszteletben tartani a határait, annak nem is igen kell pusztítania. Pusztítanunk akkor kell, ha félünk, hogy semmit sem tudunk véghezvinni, félünk, hogy a korlátozó határok sohasem mozdulnak el. Ilyenkor vagy elönt a pusztító düh, vagy nagyon merev határokkal vágjuk el magunkat a többi embertől.
Azokon, akik féltve őrzik merev határaikat a közeledőktől, hirtelen kitörhet a pusztító düh.
A hetvenes években voltak terápiás módszerek, amelyek folyton fel akarták törni „az emberek páncélját”. Úgy vélték, a kemény elhatárolódás következménye a „páncél”. Azóta kiderült, hogy a feltört páncél alatt többnyire sebek borítják a bőrt. Jobb először hagyni, hogy a bőr begyógyuljon, aztán megvárni, míg a páncél magától lehull. Más szóval, meg kell értenünk, hogy a merev elhatárolódás mögött labilis önérzet rejtőzik, talán túlságosan sok sérülés is, és előbb az önbecsülést kell helyreállítani, csak azután lehet majd feladni a merev határokat.

42. oldal

>!
Andaxin

A zsörtölődés a svájciak nemzeti sportja. Mindenre van egy rossz szavuk, kifogásuk. Képtelenek elismerni, hogy valami jó, érdekes és izgalmas. De ahhoz nincs bennük elég agresszió, hogy kellő hozzáértéssel meg is változtassák, amivel elégedetlenek.

77-79. oldal

>!
Andaxin

Mint már láttuk, a támadó szerepével azonosulni nagyon nehéz. Hiszen oly sokáig panaszolta a páciens, mennyit szenvedett anyjától, apjától, testvéreitől, oly hosszan ecsetelte áldozathelyzetét, megértésben reménykedve, míg végre meglett az eredmény: most már empátiával tekint önmagára. És ost egyszer csak azt várják tőle, hogy önmagában lássa meg ezeket az agresszorokat, észrevegye, hogy ő is úgy viselkedik másokkal, mint sokat kritizált apja…Segíthetik ebben az álmok. Mert amit sokáig kivetített, az megjelenik álmaiban – és azt nem kerülheti el, hogy álmait alanyi szinten is értelmezze, vagyis az agresszorrészeket a saját lélekrészének lássa. Amikor ezzel szembesül, gyorsan visszavált a tárgyi szintre, és egy valóban megtörtént, érzelmileg talán még nem egészen feldolgozott esemény leképezésének tekinti az álmot. Igazi művészet a megfelelő pillanatban térni át az alanyi szintre. Ha túl korán erőltetjük az alanyi szintet, nem tudjuk igazán felismerni, átérezni a szenvedést, amely a komplexus gyökere. Különösen fontos ez, ha traumatikus élményről van szó.

111-112. oldal

>!
Andaxin

Amíg a komplexusok markában vagyunk, ismétlési kényszer uralkodik rajtunk. Minden folyton ismétlődik, mindig ugyanaz az érzelem, mindig ugyanaz az elhárítás. Csak akkor változhatunk meg, alakulhatunk át, ha tudatosítjuk a komplexusokat. A tudatosítás lényegesen többet jelent annál, hogy nagyjából tudom, milyen komplexusaim vannak. A komplexus akkor válik tudatossá, ha a komplexusepizód gyermekpozíciójával és felnőttpozíciójával is azonosulunk, így lehet aztán az áldozatpozíció és az agresszorpozíció helyes kezelésével az áldozat-agresszor csapdából is kiszabadulni. Mert aki a komplexusnak csak az áldozatrészével vagy csak a tettesrészével azonosul, azt továbbra is a komplexus határozza meg, legjobb esetben egyik pozícióból a másikba ingázik, és kivetíti azt a pólust, amelyikkel éppen nem azonosítja magát. Így a többi emberből vagy áldozat, vagy agresszor lesz. Terápiás helyzetben hetekig és hónapokig tarthat ez a cserebere, a páciens hol a komplexus áldozatrészével azonosul és az analitikusra ruházza át a tettes szerepét, hol megfordítva. Semmi sem változik, és folyton az jár a fejünkben, hogy nem találtuk meg az igazi, döntő kulcshelyzetet, de ha elég mélyre ásnánk, akkor előkerülne. Csakhogy ez éppen a komplexus kollúziós szétválasztása miatt lehetetlen. A komplexus tudatosításához az kell, hogy az éppen előtérbe került kulcshelyzetet, akár mindennapi esemény vagy terápiás mozzanat, akár álomjelenet, az észlelés minden csatornáján észleljük: minden érzékszervünket igénybe véve elképzeljük. A különböző érzékszerveket képzeletben, imaginációban is mozgósíthatjuk.

119-120. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Albert Lang – Alfons Lüke: Az aláírás grafológiája
Erdélyi Ildikó: A lélek színháza
Emil Coué: Gyógyító érzelem
Carl Gustav Jung: Az archetípusok és a kollektív tudattalan
Carl Gustav Jung: Analitikus pszichológia
Friedrich Dürrenmatt: Az ígéret
Carl Gustav Jung: Aión
Carl Gustav Jung: Az alkímiai konjunkció
Carl Gustav Jung: Titokzatos jelek az égen
Carl Gustav Jung: Mélységeink ösvényein