Farkascsapda 80% 34 csillagozás

„Egy gyermek a felnőttek pillantásán keresztül ismeri meg magát.”

Évek óta járom az antikváriumokat, könyvszekereket azzal a tudattal és szándékkal, hogy számomra még ismeretlen, a letűnt korokban élt szerzőkkel ismerkedjek meg és akár kedvencként üdvözölhessem alkotásaikat. Ez az érzés, amely elhatalmasodik rajtam, rendre egy olyan mély izgalommal párosul, amelyeknek keveredésétől szinte megmámorosodik a lelkem. Egy jó történet olyan számomra, mint egy kiváló édes bor. A lelkem feltöltekezik, és a magaslatokig szárnyal fogyasztása -olvasása- közben. Ez a kötet is egy ilyen kalandozásom során került hozzám, amely elsősorban az illusztrációk groteszksége és rejtélyesége miatt hívta fel magára a figyelmemet.

Vercors egy írói álnév, amely tulajdonképpen Jean Marcel Bruller (1902. február 26. – 1991. június 10.) francia írót és illusztrátort takar. A félig –apai ágon- magyar származású szerző 1938-ban vette fel ezt az álnevet, amely a délnyugat-franciaországi Vercors-hegységre, a francia ellenállás egyik legendás helyszínére utal. Róla itt tudhatsz meg többet.

Farkascsapda című kisregénye 1982-ben jelent meg az Európa Kiadó gondozásában. A kötet borítóját, mint fent említettem, cseppnyi groteszkítás jellemzi, amely szemlélőtől függően, többféleképpen értelmezhető. Ahány pillantás, annyi eltérő lelkű és nézetű magyarázatot kapunk arra, hogy éppen mit látunk az adott képen. Ez a különlegesség már megadja azt a kellő izgalmi állapotot, amelytől eltelve igazán érdekessé válik az olvasás élménye.

Ebben a történetben megismerkedünk egy fiatal lánnyal, aki Ancy-le-Franc környékén él egy erdészlakban édesapjával és szeretet nagynénjével. Ez az idilli hármas megfelel a leánynak, elvégre nyugodt természetéből adódóan nem kíváncsi a világ dolgaira. Életében a megszokások rabláncai kötik össze végtagjait, amelyet a szeretethiány bizonytalan béklyói súlyosbítanak.

Egy napon egy idegen kényszerül „vendégeskedni” náluk. Ezen idő alatt a két fiatal körül kialakul egy mélyülő, de még igen csak vékony fonálból szőtt háló, amely végül olyan eseményekhez vezet, amelyre igazán egyikük sincs felkészülve. Vajon ki ez az ismeretlen és mit keres az ő erdőjükben? És vajon mi az a titok, amelynek a súlyát már a leány is cipelni kényszerül, pedig semmit sem tud a múlt fellebbenő fátylán túl történtekről?

Bövebben a blogomon:
https://konyvelvono.blogspot.com/2022/03/vercors-farkas…

Jó kis Vercors.
Sikeres a témaválasztás, tipikus Vercors-ra jellemző hangulat (a háborút nem könnyen engedi el), és megkapjuk a szerzőre szintén olyannyira jellemző tépelődő, humanista hősöket.

Nem mérhető a legjobb műveihez, de könnyen olvasható, jól sikerült, tartalmas írás.

Amolyan írói kisujjgyakorlat, egy történet, amelynek a gyökerei a második világháborúig nyúlnak vissza, de utána játszódik néhány évtizeddel. Nem igazán hatott meg, nem tudok róla mondani se jót, se rosszat.

Vercors 1978-as írásánák középpontjában a II. világháború okozta sebek feldolgozása áll. A Franciaországban játszódó történetben egy magányos és igen jóvágású ifjú járja a falvakat, személyéről különféle történetek keringenek, de senki nem tud róla semmi bizonyosat. Egy napon az erdő melletti ház körül farkascsapdába lép, vadászok bukkannak rá, és besegítik a házba az erősen vérző fiút. Az elzártan élők nem igazán örülnek a jövevénynek, mindent titok és gyanakvás vesz körül. Az idegen a házban lakó 17 éves lánnyal próbál kapcsolatot találni, és lopott beszélgetéseik nyomán súlyos titkok kerülnek napvilágra. Vajon feldolgozható-e felmenőik fiatalkori botlása, bűne, amit a világháborús helyzet különösen terheltté tett?
Vercors hihetetlen feszültséget teremt már a mű elején és ez végig fut egész írásán. Finoman bontakozik ki előttünk a múlt, erőteljes sejtetéssel, de bizonyosságot csak a mű végén kapunk. Olvasás közben többször felsejlett Modiano alakja, vajon ő kedvelte Vercorst? Nem lepődnék meg, ha igen. Azonban óvakodnék párhuzamot vonni a két szerző között, hiszen Vercors esetében mindenre fény derül és a sejtetés csak eszköz, míg Modianónál központi elem.

Vékonyka könyvecske, egy-két óra alatt elolvasható, és ebben az esetben az érték arányos a terjedelemmel. Pedig kedvelem Vercors-t, de ez nálam nem ütötte meg a mértéket. Nem is értem, miért jelent meg ez önálló kötetben. Egy novellagyűjteményben elfért volna, feltűnés nélkül. Pedig jó a téma, a feszültségteremtés is jól indul, igazán izgalmas történet kerekedhetett volna belőle. De sekélyes a jellemábrázolás, a párbeszédek gyakran nem életszerűek. Kidolgozatlannak érzem az egészet. És pont az marad el, amiért megszerettem az írót: a morális probléma mélyebb boncolgatása.
Persze azt nem mondom, hogy kár volt elolvasni. Kellemes időtöltésnek elmegy, de bizony ennél többet vártam az írótól.

Első könyvem Vercorstól. A történet valóban lassan csordogál, de ez így van jól. Sietség nélkül ismerjük meg a történet szereplőit, és a környezetet, ahol játszódik. Közben végig érezzük, hogy valami nagy, mély titok lappang a háttérben, mint ahogy az is sejthető, hogy mindez az idegen felbukkanásával lesz kapcsolatban. A mű egészét végigkíséri egyfajta feszültség, ami miatt nem nehéz rászánni azt a két órát, amit az elolvasása igénybe vesz.
A könyv fontos kérdéseket vet fel, ami olvasás után is még jó ideig ott motoszkál az emberben, további gondolkodásra késztet.

Erdővel körülvett kis házikó, a benne élők az emberektől eltávolodva élnek. Már az elején is felmerült bennem, hogy ez miért alakult így? MI okuk van erre a távolságtartásra.?
Lassan csordogálnak a napok, amelyek egyformán alakulnak, s akkor vesz fordulatot a történet, amikor váratlanul egy idegen bukkan fel házuk ajtajánál. A sebesült fiatalember feltűnése váratlan kérdéseket vet fel, Kétely, gyanakvás férkőzik be a főszereplő lány életébe. Titkokról lebben fel a fátyol, váratlan események indulnak el.
Rövid könyvecske, amely olvasása közben végig érezzük, hogy nem mindenki teregette ki lapjait, Feszült, baljós hangulat telepedik az addigi idillikus környezetre és a lakókra. A végkifejleten nem lepődtem fel, a megismertek tudatában valami hasonlóra számítottam..

Rövid volt, izgalmas, bár lehetett sejteni a végét.

Lassú, kényelmes kisregény, nem túl megrázó, zárt térben, szűk szereplőgárdával. (Ezt Vercors nagyon szereti). A közepétől tudni lehet, merre haladunk, azért így is érdekes, ahogy egyre több tárul fel a múltból.

Egyre jobban bejönnek azok a történetek, amelyekben az alapszitu és az alapszereplők gyakorlatilag csak mellékszereplők, és a történésekből és/vagy elbeszélésekből valami más, valami elgondolkodtató, valami meghökkentő, valaki más(ok) sorsa bukkan elő, s veszi át a hangsúlyt, s hat vissza az előbbiekre. Ez is ilyen.
A történet kapcsán felmerült kérdéseim közül az egyik legfontosabb talán, hogy valóban jó e az a széles körben előforduló magatartás – bármily ok miatt is választják ezt adott esetben, hogy elhallgatnak, nem mondanak el fontos dolgokat valakinek a gyökereiről, eredetéről, múltja azon részéről, amiről ő nem tudhatott.
Gyakorta jelenik meg indokként a féltés, a megkímélés, amely mögött viszont nem kizárt, hogy még gyakrabban sokkal inkább az egyéni felelősség- vagy felvállalás hiánya áll.
Erős, egészséges személyiség, úgy vélem, bármilyen ilyen traumát képes feldolgozni, míg aki nem, nem feltétlenül a régmúlt dolgok elhallgatása a megoldás; kiv. ha a személy maga dönt úgy, hogy nem akarja ismerni a múlt ismerhető dolgait.

Ancsel Éva szerint „A tudható nemtudása bűn”. Igaz, hogy AÉ inkább a megszerezhető ismeretre, tudásra értve nyilatkozta ezt ki, de Vercors könyve döbbentett rá, hogy nem csak ismeretanyag, tudás megszerzésére igaz. Szerintem is bűn. Akkor is, ha e tudhatót mások rejtik el az adott személy elől. Ekkor az elhallgatók bűne alapvetően. Ennek nyomán az elhallgatás – bármily okból áll elő – nem pusztán jótékony elhallgatás, hanem a másik, az érintett személyhez tartozó „gyökérelem”, múltdarabka eltolvajlása. … és ez azért bűn, mert bár lehet, hogy kialakult személyiségére már nem gyakorol hatást, nem része a kialakult identitásának, de ezen ismeretlen megismerése átalakíthat addigi értelmezéseket, megválaszolhat addig meg nem válaszolt kérdéseket, fellebbenthet fátylakat ismeretlen, értelmezhetetlen dolgokról, amelyek pedig része az identitásának, és ezek miatt tehet indokolttá változások, változtatásokat az egyén számára.

Olvasmányos, a történet szárnyán „berepülhető” történet. Számomra a titkok fellebbentése kissé elnagyolt volt; alaposabban megszerkesztettem volna.