Zangezi 1 csillagozás

Velimir Hlebnyikov: Zangezi

Hlebnyikov (1885-1922) az orosz művészeti avantgarde ősatyja volt. Majakovszkij „új költői földrészek Kolumbuszának” nevezte. A szerencsétlen sorsú, magányos költő, aki mndenki tanítója szeretett volna lenni, olyan összművészet megvalósítására törekedett, amely egyesíti a látomást és fantáziát az egzakt tudományokkal. A „nyelv államát” akarta szavakból felépíteni. Zangezi című poémáját, „dramatikus metaelbeszélést” szintézisnek szánta. Egyesítette benne mindazt, ami eddig életművében külön-külön szerepelt: a „csillagok nyelvét” – matematikai levezetésekkel és időtörvényekkel, „szóragozásokkal és -gyökösítésekkel”. Mintha régi vágya teljesült volna: „asztaloskötényt öltött, és deszkára fűrészelte fel az időt”. A „szólapsíkokból” összereszelt poéma főhőse, a költő-próféta Zangezi a kiválasztott, „emberen túli ember”, aki minden természeti lény, minden létező szabadságát hirdeti.

>!
Helikon, Budapest, 1986
72 oldal · ISBN: 9632079256 · Fordította: Szilágyi Ákos

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 5


Népszerű idézetek

kalypso>!

Csakhogy az irodalomnak mélysége is van, s itt kíméletlen küzdelem folyik az új látásmódért, terméketlen sikerekkel, szükséges és tudatos „eltévelyedésekkel” és célratörő lázadásokkal, béketárgyalásokkal, ütközetekkel és halállal. S a halál ezekben az ütközetekben olykor egyáltalán nem metaforikus, hanem nagyon is valóságos. Emberek és nemzedékek halála.

Jurij Tinyanov - Hlebnyikovról, 54. oldal

kalypso>!

A nagyság kérdését az évszázadok döntik el. A kortársak mindig a kudarcot érzékelik, azt, ami kudarc volt az irodalomban, és a legfőbb kudarc mindig az, ami az újat jelenti.

56. oldal

kalypso>!

Kaparjátok meg kicsit a nyelvet, s előtűnik mögüle a tér és látszani kezd a bőre.

18. oldal

kalypso>!

Az elbeszélés olyan építmény, amely szavak építőelemeiből épül fel.

(első mondat)

kalypso>!

Nincs, kinek ne lenne célja,
Legyen bár bohóc, pojáca.
Ám sokaknak foga koccan,
Ha orcádról lehull az álca.

45. oldal

kalypso>!

Nagy időket élünk; aligha akad valaki, aki ebben komolyan kételkedne. Mégis a mérce, amivel a dolgokat mérik, sokaknál még a múlté vagy a magánemberé. A nagyságig vezető út rögös. Ugyanez áll az irodalomra is. Mikor Dosztojevszkij elolvasta Sztrahov Lev Tolsztojról írt könyvét, azt írta neki, hogy mindennel egyetért, kivéve azt, hogy Tolsztoj megújította volna az irodalmat. Ekkor már megjelent a Háború és béke. De Dosztojevszkij úgy vélte, hogy sem Lev Tolsztoj, sem ő, Dosztojevszkij, sem Turgenyev, sem Piszemszkij nem voltak az irodalom megújítói. Az irodalmat Puskin és Gogol újították meg.

56. oldal

Gáborr_Nagy>!

Röhögtető bűvige

Hej, röhhenni röhögők!
Röhhenteni, rötyögők
Mit röhécseltek röhizve, mit röhékeltek röhögve?
Röhhintsetek rá rötyögve!
Hej, röhögtető röheje röhejes röhécselőknek!
Hej, röhögd ki röhögését röttyintő röhöncsölőknek!
Röhökki! röhökki!
röhögj, röhhints, röhikézz, röhögőzz!
Röhögnökök, röhögnöncök!
Hej, röhhenni, röhögők!
Röhhenteni, rötyögők!

kalypso>!

ZANGEZI:

Én, kicsi pille, berepülvén
Szobájába az emberi létnek,
Csak szárnyam hímporával írhatom
A végzet mogorva ablakának
Zord üvegtábláira, hogy foglya voltam.
Milyen fakók és untatók az ember
Életéből szabott papírtapéták!
Ablakok áttetsző „nincs”-e int!

10. oldal

kalypso>!

Te – kerékre kötözött szent,
Kit kínzókamrák karma vallat,
Te – mint verssor, mely vesszővel
Vág el magától vigadalmat.
Kezemben kihúzott mosolyszál,
Csak én s te ringunk ágain,
S pokoli kínok pókhálóján
Nyújtom neked virágaim.
S az éj mosoly-lugasát ott
Mi luggatjuk ki, két vásott.
Kacajom villámhárító,
Világ mérgét, messze űzze.
Te – csillagok vizének tó,
Világnyi bánat szende szűze.
Mindig nevetem sorsod, de hisz
Minél jobban búslakodsz te,
Annál tündöklőbb fenn a csipisz,
Mit kidug a sors csupasz ökle,
Te mindig-mindig megkacagtatsz;
Mások helyett bánkódsz, szomorkodsz,
És jutalmul csak csipiszt kapsz,
Egy szent keze dugja orrodhoz.

44-45. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Vlagyimir Majakovszkij: Hallgassanak meg!
Danyiil Harmsz: Esetek
Vlagyimir Majakovszkij: Oroszország, a művészet és mi
Gál Zsuzsa (szerk.): A zene szava
Jevgenyij Zamjatyin: Mi
Lakits Pál (szerk.): Századvég és avantgarde
Vlagyimir Majakovszkij: Nadrágba bújt felhő
Alekszandr Szolzsenyicin: A Gulag szigetvilág
Borisz Vasziljev: A hajnalok itt csendesek
Narine Abgarjan: Égből hullott három alma