Válás ​és ami körülötte van 8 csillagozás

Vekerdy Tamás: Válás és ami körülötte van

„Tudomásul ​kellene vennünk, hogy a gyerek számára a világ akkor ép, egészséges és teljes, ha van anyja és apja is, és valamilyen formában jelen vannak az életében. Erre egészséges testi és lelki fejlődéséhez szüksége van – szüksége volna.
Nem maga a válás viseli meg legjobban − tartós károsodást okozva − a gyerekeket, hanem a két szülő közötti feszült és rendezetlen viszony. Akár a presztízs vagy anyagi okokból fenntartott házasságban, akár a válásban. Az úgynevezett „jó” válások – ilyen persze nincs, legfeljebb a gyerekek szempontjából jobb, mint a fenntartott házassági pokol vagy a „rossz” válás −, tehát ezek az „jó” válások, melyekben mindkét szülő nyugodt és oldott kapcsolata megmarad a gyerekekkel, viszonylag kis kárt okoznak, s egy idő után a gyerekek megbillent egyensúlya megnyugtató módon helyreáll.”

Vekerdy Tamásnak a szülők kérdéseire adott válaszaiban szinte minden – a válással kapcsolatos – problémára talál megoldást az olvasó. A válás utáni… (tovább)

Tartalomjegyzék

>!
Central Könyvek, Budapest, 2019
192 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633240359

Most olvassa 3

Várólistára tette 9

Kívánságlistára tette 6


Kiemelt értékelések

juc01 P>!
Vekerdy Tamás: Válás és ami körülötte van

Esettanulmányok leírva, sok újdonságot nem adott: ha hülye vagy, a gyerek szívja meg, sommásan ennyi.

komolyka P>!
Vekerdy Tamás: Válás és ami körülötte van

Az elvált szülőknek együtt kell működniük a gyerek érdekében.
De hogyan tudnának együttműködni, amikor az vélhetően a válás előtt sem ment nekik? Főleg egy bántalmazó kapcsolatban, amikor az egyik fél uralkodni akar, a másik alárendelődik. Meg tudják-e érteni, hogy az együttműködés nem alárendelődést jelent, és hogy a „gyerek érdeke” nem egy szlogen, amit a tárgyalóteremben kell mondogatni, a másikat hibáztatva?
A könyvben sokféle, bonyolult, és kevésbé bonyolult élethelyzet bukkan fel – a szakember szemével nézve minden helyzet könnyebbé, megoldhatóvá válik.
Jó lenne, ha ezt a könyvet a válófélben lévő szülők (tehát mind a ketten) olvasnák, és egyformán komolyan vennék.

silverlight78>!
Vekerdy Tamás: Válás és ami körülötte van

Sok újdonságot nem adott, de azért olyan vekerdysen megnyugtató könyvecske.

Morn>!
Vekerdy Tamás: Válás és ami körülötte van

Szinte csak olvasói leveleket tartalmaz és azokra adott válaszokat, így nem valami extra a könyvecske. Esetleg arra jó, hogy az ember elgondolkozzon, ő mit csináljon másképp vagy merjen kérdezni, már ha van olyan állapotban egy érzelmileg megterhelő válás közepette. Nem voltam elég körültekintő a könyvtárban, csak megláttam, elhoztam, mondván hogy a zárás miatt sokáig nálam lehet sok-sok könyv, majd elolvasgatom. Így is tettem, de semmi újat nem adott.

>!
Central Könyvek, Budapest, 2019
192 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633240359

Népszerű idézetek

komolyka P>!

Az a jó, ha a gyerekek tudják és érzik, hogy őket mindkét szülő továbbra is egyformán szereti, és mindkét szülő úgy gondolja, hogy a másiknak továbbra is ugyanannyi köze van a gyerekekhez, mint eddig. Ennek az ellenkezője, amikor az egyik szülő el akarja szakítani a másiktól a gyereket, a lehető legártalmasabb, akkor is, ha a gyerek látszólag egyértelműen vakon követi az egyik szülőt, miközben a másikat megtagadja.

134. oldal

komolyka P>!

Általános szempont: válás esetén jót tesz a gyerek-szülő kapcsolatnak és az elvált felek kapcsolatának, ha mindkét fél önmagában is megpróbálja tisztázni, hogy miért is váltak el. Mi volt ebben az ő szerepe? Vagy esetleg az ő családjának a szerepe, ha együtt laktak? Ha az elvált szülők kapcsolata javul, ha kölcsönösen be tudnak látni valamit a saját „hibájukból”, szerepükből a válásban, ez nagyon megnyugtató hatással van szinte észrevétlen módon a gyerekre is.

27-28. oldal

komolyka P>!

Gyűlölködni, utálni igazán a távolból könnyű.
Akármilyen vadul is hangzik: a személyes találkozás, ha mégoly fogcsikorgatva jön is létre, idővel csodákra képes.
Személyesen, közelről nehezebb valakit mindenestől utálni, elutasítani.

158. oldal

komolyka P>!

Nem tudok jobbat mondani: ha tiltja, rosszabb, mint ha – felvilágosítva – engedi.

111. oldal

komolyka P>!

[…] az, hogy a gyerek bizonyos feszült állapotba kerül, izgatott lesz – netán még hőemelkedése is van – a láthatás előtt vagy után, nem bizonyítja, hogy a láthatás ártalmára van, csak azt mutatja, hogy átél egy feszült helyzetet, melyet a szülők állítottak elő. Ugyanígy: a gyerek alkatilag is lehet sovány – vagy netán beteges, szorongó –, s ez nem feltétlenül azt jelzi, hogy gondviselője (apja vagy anyja, akivel él) rosszul neveli…

11-12. oldal

komolyka P>!

És ha tévedünk? Az se olyan nagy baj, legközelebb majd megpróbáljuk jobban csinálni.

103. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Ranschburg Jenő: Szülők kis könyve
Ranschburg Jenő: Mi rontottuk el?
Singer Magdolna: Ki vigasztalja meg a gyerekeket?
Kádár Annamária: Mesepszichológia 2.
Máté Gábor: Szétszórt elmék
Deliága Éva – Lovász Hajnalka: Mit kezdjünk az agresszióval?
Mérei Ferenc – V. Binét Ágnes: Gyermeklélektan
Kádár Annamária: Az érzelmi intelligencia fejlődése és fejlesztésének lehetőségei óvodás- és kisiskoláskorban
Fischer Eszter: Modern mostohák
Bárdos József: Család a tündérmesékben