Bár régen írta, s így sok minden elavult benne, a java ma is ott van. Szeretem Vekerdy stílusát, már eleve azt is, hogy van neki olyanja, sok más, gyereknevelős könyvvel ellentétben. Azt mondja, hagyni kell a gyereket játszani, és valahol ő is játszik a nyelvvel, bár nyilván nem ez az elsődleges, ami számít. (Ellenben felhánytorgathatja, aki akarja, hogy nem igen használ humort, s valóban: rendkívül komolyan veszi a gyerekeket. Mondhatni, ő a játékban nem ismer tréfát. De inkább hiszek neki, mint Tracy Hogg-nak…)
Persze, ilyen könyvekről akkor lehet érdemben nyilatkozni, ha az ember talál bennük jó dolgokat, azokat kipróbálja, és le tudja szűrni, működnek-e, én meg itt még nem tartok, de igyekszem majd sok mindent kipróbálni, mert úgy tűnik a szavaiból, hogy működnek. Néha mondjuk felmerült bennem, hogy alaposabban is kifejthetné, hogy mégis hogyan tudja az ember úgy csinálni, amit leír, mert leírva olyan egyszerűnek tűnnek, meg talán arról is szólhatna, hogy a szülők mit csináljanak, hogy jobban bírják a gyűrődést, meg ilyenek, de végül erről is van szó, meg lehet, máshol írt róla bővebben (ez kérdés Vekerdy-fanok felé: írt?).
A könyvekről, olvasásról, mesélésről szóló záró fejezetet meg legszívesebben egy az egyben beraknám ide, hogy minden moly együtt bólogathasson :)