Egy ​reggel futni kezdek 5 csillagozás

Vécsei Rita Andrea: Egy reggel futni kezdek

Mindig odajut,
milyen a másik, milyen ő,
mi történik közöttük,
vele és a másikkal,
és hogy aztán ezt
csak a vers képes elmondani.
De nem is baj ez.
És az sem, ha futni kezd
bármi elől vagy bármi után,
bizonyos szavak és
bizonyos mondatok
végül mindig utolérik, hogy aztán
egy papírzsebkendőből tekert tüskére,
mint holmi lepkéket,
rátűzze és fölmutassa őket.
Darvasi László

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Műút-könyvek Szépmesterségek Alapítvány

>!
92 oldal · ISBN: 9786155355141

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

dontpanic IP>!
Vécsei Rita Andrea: Egy reggel futni kezdek

Kicsit kiforratlan versek, de ez nem vesz el az értékükből, meg lehet bocsátani nekik, mert egyébként jók.

Gyerekkori emlékek, (női) szexualitás, szerelmek, boldogak, boldogtalanok, néha nagyon éteri nyelv, néha profán és durva, de a líraiság sosem hiányzik belőlük.
Rögzült pillanatképek, amikben benne van a végtelen. Érdemes olvasni.

5 hozzászólás
virezma>!
Vécsei Rita Andrea: Egy reggel futni kezdek

Valamiért már jó ideje el akartam olvasni ezt a kötetet. Szerintem a címe fogott meg. Aztán ahogy haladtam az olvasással, az a benyomásom alakult ki, hogy egy nőnek a fejében vagyok. Sőt, szinte látom magam előtt, mint egy valóságshowban, ahogy bugyiban mászkál fel-alá a lakásban, közben átgondolja a bevásárló listát, a volt szerelmeit, a hónalja szagát. Érzékel, reflektál, meditál. Tudok azonosulni vele. De irodalmilag nem fog meg.

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

virezma>!

Durva gyapjút veszek magamra
mások érintése ellen,
és futni kezdek, hogy megtaláljalak
Crna Gora körül,
a hegyekben.

27. oldal (Egy reggel futni kezdek)

virezma>!

nem vagyok nő, ha a combomon folyik a vér

10. oldal (Jelölt dolgok istenei)

virezma>!

Hallom bentről a horkolásodat, olyan jó ember vagy.

43. oldal (Outro)

virezma>!

Ahogy James Dean maradt fiatal,
a szerelemnek is ez tenne jót,
időben eltemetni.

52. oldal (Üvegkakas)


Hasonló könyvek címkék alapján

Romhányi József: Nagy szamárfül
Fodor Ákos: Addig is
Petri György: Összegyűjtött versek
Fodor Ákos: Buddha Weimarban
Röhrig Géza: Angyalvakond
Fodor Ákos: Gonghangok
Fodor Ákos: Még: mindig
Terék Anna: Háttal a napnak
Lelkünkből, szeretettel
Fodor Ákos: Dél után