Magyarország ​és Erdély eredeti képekben 0 csillagozás

Kísérőfüzet a hasonmás kiadáshoz
Véber Károly – Rózsa György: Magyarország és Erdély eredeti képekben

Az ​első, a teljes történelmi Magyarországot bemutató képeskönyv szerzője, megalkotója, szövegírója egy fiatal ambiciózus tudós, Hunfalvy János vált – olyan tudós, akit mindig a legsürgetőbb feladatok kötöttek le, aki a kor minden gondját magára vette. Tisztelet övezte, még életében elnevezték róla az utcát, amelyben lakott, de halála után hamar elfeledték. Igaz, munkássága nem hozott korszakos felfedezéseket, ő csak szélesre tárta a tudomány kapuit, járt utat teremtett ott, ahol terméketlen pusztaság volt; szerepe a bátor kezdeményezés, a kezdeti sikerek továbbfejlesztése, az európai tudomány eredményeinek beépítése szellemi életünkbe. Így vált korának nemzetközileg is elismert, nagyra becsült személyiségévé. A közöny, amellyel az utókor munkásságát körülvette, éppen annak tudható be, hogy minden erejével a tudomány ügyét szolgálta, hogy nem volt közéleti ember a szó politikai értelmében, bár a főváros közügyeiben tevékeny részt vállalt. Ő képviseli a modern polgári kor… (tovább)

>!
Európa, Budapest, 1987
20 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630745054

Hasonló könyvek címkék alapján

Sas Péter: Erdély legendás levéltárosa
Hulej Emese: Egy Teleki gróf Afrikában
Sas Péter: Kós Károly képeskönyv
R. Várkonyi Ágnes: A fejedelem gyermekkora
Estók János – Szerencsés Károly: Híres nők a magyar történelemben
Pataki Jenő: Az erdélyi orvoslás kultúrtörténetéből
Rugonfalvi Kiss István: Bethlen Gábor
Nagy László: Egy szablyás magyar úr Genfben
Kemény János: Kakukkfiókák
Nánay István: Ruszt