Fortélyos ​mester királysága 22 csillagozás

Vázsonyi Endre: Fortélyos mester királysága Vázsonyi Endre: Fortélyos mester királysága

Fortélyost mestert, a ravaszdi rókát, jól ismerik a meseolvasó gyerekek. Ő az, aki túljár mások eszén, aki csúfot űz az erdő kevésbé csavaros eszű lakóiból, aki gátlástalanul becsapja a jóhiszemű állatokat, aki a legnehezebb helyzetből, a biztosnak vélt kelepcéből is kivágja magát, s ő az, aki végül is pórul jár, mert hiszen ravaszkodással, fondorlattal nem lehet örökké boldogulni.
Vázsonyi Endre több mint hatvan rókameséje a világ minden tájáról összegyűjtött motívumokból építi fel a középkori francia „rókaregény” keretébe ágyazott történetet Fortélyos mester tündökléséről és bukásáról.

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Klasszikusok fiataloknak Ciceró

>!
Ciceró, Budapest, 2002
324 oldal · keménytáblás · ISBN: 963539277x
>!
Minerva, Budapest, 1983
282 oldal · keménytáblás · ISBN: 9632232364 · Illusztrálta: Würtz Ádám

Kedvencelte 5

Most olvassa 1

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 8


Kiemelt értékelések

Arturo>!
Vázsonyi Endre: Fortélyos mester királysága

Fiam mostanában mindent imád, ami a rókákkal kapcsolatos. Amikor rókás könyvet olvasunk és kiosztja családon belül a szerepeket, ő mindig a rókáét kapja.* Nekem nem teljesen világos, miért, mert ezek a rókák legtöbbször fényes részsikereket érnek el, de a végén annál nagyobbat koppannak. Így volt ez Bálint Ágnes Mi újság a Futrinka utcában? című meséjében, és így van ebben a könyvben is.
Vázsonyi Endre rövidebb meséket fűz össze egy hosszabb történetté. A mesék egy része régi ismert történetek (például a Róka és a holló) átdolgozása, de a nagy többségét saját maga találta ki.

Fortélyos mester egy minden hájjal megkent csirkefogó.** Mindenkit ott csap be, ahol lehet, ezért nincs is igazán barátja az erdőben – haragosa annál több. Hogy mégis minden bajból kimászik, azt csakis agyafúrtságának köszönheti. Nagy eszével egészen a királyságig viszi, de azt hiszem nem árulok el nagy titkot, ha elmondom: pünkösdi királyság ez…
Fortélyos mester történetét bátran ajánlom nagyobb óvodásoknak és kisiskolásoknak. Együtt, alvás előtti meseként igazán nagy élmény átélni a sok kacagtató kalandot.

* Én pedig, ha van ilyen szereplő, akkor kutya vagy farkas szoktam lenni. Így voltam Morzsa a Futrinka utcából és Lompos bátyó ebből a könyvből. :)
** Képletesen és szó szerint is. :)

>!
Ciceró, Budapest, 2002
324 oldal · keménytáblás · ISBN: 963539277x
17 hozzászólás
Tsara>!
Vázsonyi Endre: Fortélyos mester királysága

Imádom. :) Hihetetlenül szórakoztató könyv. Gyermekkorom kedvence volt, de most olvasva a lányaimnak ismét beleszerettem a történetekbe. Szerencsére, mivel állandó esti olvasmány lett otthon.

Lady_Hope I>!
Vázsonyi Endre: Fortélyos mester királysága

Jajj, de szerettem. :) Az első nagy lélegzetű „regényem” egyike.

Dóra_K_2>!
Vázsonyi Endre: Fortélyos mester királysága

Csak azért nem kap 5 csillagot, mert kicsit elszomorított a történet vége, és sajnálom, hogy ennyire gonosz állatként lett feltűntetve a róka. Nehéz így, hogy ő a kedvenc állatom. Viszont a könyv tele volt poénokkal, vicces odaszólásokkal. Nagyon élvezhető felnőtt fejjel is. Ezt a könyvet mindenképp megőrzöm a gyerekeimnek.

Jaime>!
Vázsonyi Endre: Fortélyos mester királysága

Nagyon jó meseköny. A gyerekeim az esti mesélés előtt egymás szavába vágva sorolták, hol hagytuk abba az előző alkalomkor, és közben fejtegették a történet folytatásának lehetséges verzióit. Nagyon együtt éltek a történettel, és szomorúak voltak, amikor tegnap a végére jutottunk.

matka>!
Vázsonyi Endre: Fortélyos mester királysága

Már másodszorra olvastuk a fiammal (9 éves), nagyon szeretjük (bár Fortélyos nem egy kedves, tündi-bündi jószág, inkább olyan gonoszka :).
Jókat nevettünk a csalafintaságain és sajnáltuk „áldozatait”.
Jár a maximális csillag!


Népszerű idézetek

eeszter>!

– Tudom, hogy méltányos és igazságszerető állat vagy, és sohasem ítélsz elhamarkodottan.
– Az igaz! – hagyta rá a medve. – De ha most agyonütlek, az inkább későn lesz, mint túl hamar.

33. oldal

eeszter>!

Én meg azt mondom: jobb ma egy rakás málna, mint két olyan túzok, amelyet már befalt a róka!

19. oldal

kate101>!

– Hogy minek?-kiáltotta a róka. – Hát elfelejtetted, hogy rokonok vagyunk?
– Szegről-végre csakugyan rokonok volnánk – ismerte el a borz. – Eddig azonban, meg kell adni, nem valami sokat törődtél ezzel a rokonsággal.
– Mindig is nagy szeretettel gondoltam rád! – bizonykodott a róka .- Hanem most, hogy lakótársak leszünk, magad is meglátod majd, mit ér a háznál egy igazi, melegszívű rokon!
A borz megvakarta a fülét.
– Ejnye! – mondta. – Úgy látszik, rosszul hallok. Mintha valahogy úgy értettem volna, hogy: lakótársak leszünk.
– Békében, barátságban élünk majd – folytatta a róka –, ahogy szerető atyafiakhoz illik. Megosztjuk mindenünket, segítjük egymást. Alig várom már, hogy kiüljünk a tornácra, és csendesen, derűsen elbeszélgessünk a szép, langyos, vadméhzsongásos, tücsökmuzsikás, nyári estéken!
– Köszönöm a kedves meghívást – szabadkozott a borz. – Hanem hát, azt hiszem, hogy két család nehezen férne el a szűk rókalyukban. Aztán meg, csak nemrégiben építettem ezt a tágas, kényelmes házat, és az igazat megvallva, semmi kedvem egyhamar elköltözni innen.
-Ó, el sem fogadnék ekkora áldozatot! – felelte Fortélyos mester. – Inkább én költözöm ide hozzád a feleségemmel meg a hat aranyos kölykömmel.

Jaime>!

– Eredj ki gyorsan, gyermekem – súgta a fülébe – , mondd azt, hogy nem vagyok itthon!
A kis borz abbahagyta gilisztázást, letisztította a két mancsát az orrával, az orrát meg a két mancsával, kiment a ház elé, illedelmesen köszönt a rókának, és így szól:
– Azt üzeni édesapám, hogy nincs itthon.
Fortélyos mester barátságosan hátba vágta a fiút.
– Derék, jó eszű gyerek vagy, öcsém! Pompásan átadtad az üzenetet. Ha mindig ilyen okos maradsz, sokra viszed az életben!
A borz önérzetesen mosolygott.
– Édesapám is mindig dicséri az eszemet!
– Van is mit! – bólintott a róka. – Hanem most szaladj édesapádhoz és mondd meg neki, hogy jöjjön haza sürgősen, mert ajándékot hoztam: fél tucat friss gerletojást.

7-8. oldal, 1. fejezet (Minerva, 1983)


Hasonló könyvek címkék alapján

May Szilvia: A Fásli Utcai Állatkórház
Palásthy Ágnes: Elrabolták a siklót
Halusz Léna: Langaléta Lajos esete
Vlagyimir Szutyejev: Vidám mesék
Sven Nordqvist: Tűzijáték a rókának
Dan Brown: Vad szimfónia
Farkasházi Réka: Életmesék
Andreas H. Schmachtl: Ki mondta, hogy az erdő unalmas hely?
Walt Disney – Az Oroszlánkirály 3.
Vibók Ildi: Sibi újabb meséi