Vis ​Major (Vis Major 1.) 91% 355 csillagozás

Nagyon kellemes kis történet :) De a nyelvezete már odafigyelést igényel, úgyhogy akiket ez fáraszt azoknak nem ajánlanám, a többieknek igen, harapni fogják :)))

25 éves könyv… mégis friss, akció- és érzelemdús. Amikor először olvastam (úgy rögtön vagy ötször egy-két éven belül) még nem tudtam, hogy én is nyomozó leszek. Nem ilyen akcióhős, de azért a milliő megvan, amiben dolgozunk. A rendszer, az alá-főlérendeltség, nőellenes viselkedés. Mégis van hangulata, ahogy ennek a könyvnek is. Megvan Kyra tisztasága, tisztessége, életöröme, Vis Major (-Adrien) gerincessége, ereje, tartása. Jobb lenne a világ, ha több ilyen ember lenne. Sajnos a bűnözőből van több…
Máig szeretem a könyvnek ezt az egyértelmű jó és rossz harcát, a humorát és az érzelmeit is. Felidéz sok minden átéltet, annyira emberi.

Az a cirkuszt…ebben aztán semmi klisés nem volt :)
Fable-t vagy szereted, vagy nem. Ha nem tudsz ráhangolódni és azonosulni a történeteivel és a stílusával akkor megette a fene. Ezeket a könyveket nem lehet kicsit szeretni, részeket kiragadni belőle. Ezek vagy belopják magukat a szívedbe, vagy halálra idegesítenek.

A borítónak hála Vis Major mindig úgy jelent meg előttem, mint Steven Segal. Talpig feketében, hátranyalt, fényes copffal, akkora méretben, mint egy kétajtós gardrób szekrény.
Kyra pedig olyan volt, mint egy elvarázsolt kis elmeroggyant. Ráadásul elvetemült Anita Blake-et is simán lekörözte, pedig őt aztán nem egyszerű. :)

Remekül volt vegyítve a krimi és a romantikus szál. Szerencsére a romantika nem ment a gyilok, ámokfutás és vérontás rovására. Köszönjük Vavyan. Én legalábbis tutira.

Ez volt az általam olvasott legfurcsább krimi. Nem is tudom, mit mondjak. Így nem beszélgetnek egymással a való életben, mégis, ezek néhol annyira viccesek tudnak lenni.
Bővebben: http://barbiolvas.blogspot.hu/2016/02/steven-seagal-es-…

Körülbelül hét éve olvastam utoljára. Viszont bizonyos sorokra most is szó szerint emlékeztem.
Erre mondják, hogy mély nyomot hagyott! :)(:

Olyan tizensok-huszonpár évesen végigfaltam az összeset szinte, és nagyon élveztem őket.
Most elővettem ezt újra, mert az új könyvet (minden jel szerint) kölcsön fogom kapni, és a Denisa Wry féle vonal még egész tisztán a fejemben van, ez viszont – hát, mély homály.
Vannak, amik változatlanul szimpatikusak, van ami azért jobban szemet szúr, mint anno.
Először is a Fable-történeteket meseszámba veszem, vagyis nem kérem számon rajta, hogy az emberek mindig reális reakciókat hozzanak, mert hát lássuk be, néha kissé irreálisan türelmesen és behódolóan fogadják az okostojás-harcimacska szövegeit, viselkedését. Meg a szamuráj is kissé túl van misztifikálva. :)
De pont a szövegkezelését kedvelem benne változatlanul, hogy (akkoriban nekem még) szokatlan szókapcsolatokat, jelzőket, képeket használ, ami akkor és azóta is meghatározó volt abból a szempontból, hogy magam is bátrabban játszom a szavakkal. Mert az jó. Ez részemre elévülhetetlen érdeme.
Meg a plasztikus ember- és helyzetábrázolása, fa humora, mint pl. hogy a szamuráj akkora vehemenciával lapátolt a vízben, hogy kissé túl is futott a parton, és még a homokban is evezett párat.
Konkrétan ez a történet a sokból gyengébb, mint a halkirálynősök eleje, nyilván ezért is nem ragadt meg annyira.
De azért nem rossz.

Hát, nem tudom. Úgy érzem, hogy még nem most kellett volna olvasnom Vavyantől. Nem a szereplőkkel volt baj, mert nagyon szerettem őket, jókat nevettem a párosukon, engem inkább a sztori nem kötött le igazán. Nem éreztem azt, hogy tudni akarom a dolgok menetét, csak olvastam és néha nem is tudtam, hogy mit. De az írónő humora tényleg remek, rég röhögtem ennyit is valamin. De talán majd később olvasok tőle mást is, hátha csak ez a könyv nem igazán nyerte el a tetszésem. Lehetséges, hogy egyszer majd folytatom a sorozatot, de most valahogy nem nagyon kapcsolódtunk össze az íróval.

Nem vagyok nő, és ez valószínűleg meglehetősen befolyásolta az olvasmányélményt. Számomra túl nőies, nem tudtam azonosulni a szereplőkkel, és nem is volt szimpatikus egyik sem. Még akkor sem, ha tudtam, hogy karaikatúrának kellene tekinteni mindegyikőjüket.
Az akció, pörgés megvolt, de ezen felül utáltam.

Húha! Fabletől ez volt a második könyvem, bár a második része volt az első.
Utánozhatatlan stílusa van, és talán az első könyv volt, amin hangosan nevettem.
Kyra számomra nagyon kedves szereplő lett, de Vis Major… Talán ő kevésbé volt „ütős karakter”.
Imádom, ahogy egy abszolút mindennapi cselekvést, vagy tárgyat képes úgy leírni, hogy csak pislogok… Döbbenetesen jól tud játszani a szavakkal, a jelzőkkel.

Ismét túl vagyok egy Fable élményen! ;) Az elején kissé szkeptikusan szemléltem kissé a Kyra-Vis Major zsarupárost, mert már túlságosan hozzászoktam Denisáék csapatához. De később, ahogy faltam a lapokat, azt vettem észre, hogy ez a könyv is letehetetlenné válik. Ha nem hagytam volna bent véletlenül egyik nap a melóban (szégyen szemre) már sokkal előbb befejezem. A párbeszédek szintén frappánsak. A stílus? Dettó. Olvassátok! ;)