Sárkánykönny 90% 339 csillagozás

15-20 évvel ezelőtt masszív Fable rajongó voltam, ezt a regényt is akkor olvastam először, és nagyon szerettem. Izgalmas, volt, érdekes, és elképesztő a nyelvezete. Most ahogy újra elolvastam teljesen kiszerettem belőle. Fárasztóan túlcizelláltnak éreztem, és a nyelvi humor is most inkább sok volt, mint szórakoztató. A történet sodró lendületű, izgalmas, de az olvasása már nem volt jó élmény.

Olyan ez a könyv nekem, mint a levegő – igénylem, éltet. Előveszem, beleolvasok, elcirógatom a borítóját. Gyönyörű szép történet csodás főszereplőkkel, Az Ezeregyéjszaka meséinek újragondolása. Sahrijár király most nem kap mesét – itt az Idült a szörnyeteg, aki meglesi, kihallgatja, lefényképezi és üzeneteket hagy a leendő arának. Tőle félünk, miatta borzongunk. Ebben a könyvben Seherezádét Navia-nak hívják, adunk mellé egy okos, erős zsarut, aki vigyázza az életét, és akit éjszakánként az élettörténetével szórakoztat. Néha táncolni mennek, harcba keverednek, egymásba szeretnek, titkokat fednek fel egymás előtt.

Igazából imádom, ahogy szépen lassan kibontakozik a két főszereplő egymás előtt, szeretem olvasni a beszélgetéseket – jajj, rengeteget beszélgetnek! És nem csak önmagukat meg egymást tárják-derítik fel, hanem megérintik az Olvasót is, aki döbbenten ül a könyv végén és csodálkozik: kész katyvasz volt a lelke az olvasás előtt, most meg…?! Az érzelmi skála rengeteg: félünk, aggódunk, nevetünk, mosolygunk, szánakozunk, utálunk, haragszunk, a feszültség pedig csak fokozódik! – a könyv végére elfogyunk, elfáradunk: relaxálttá válunk.

Persze csak magamról beszélhetek… én tényleg szeretem ezt a szépen felépített, érzelem dús sztorit. Imádom a 97’-es kiadás borítóját, sötét és szép, akár a könyv. Ha létezik erotikus-thriller, akkor ezt a könyvet kikiáltom romantikus-thrillernek!

http://hagyjatokolvasok.blogspot.hu/2014/08/vavyan-fabl…

Ezerszer is olvastam már. Ez a régi Vavy, akinek mindenről van mondandója és mindenről elmeséli, hogy mi jutott eszébe erről.
Bármikor fellép nálam az olvasási válság szinte biztos, hogy Vavy lesz az aki megvígasztal. Nem mindegyik könyve alkalmas erre. De a visszatérő művek között ez is ott van. Imádom ezt a stílust, az eredeti, de mégsem irritáló vagányságát, a mélyebben elrejtett gondolatokat, a következetesen leírt hitrendszert, miszerint van még eredendő jóság, és lám velünk is bármikor megtörténhet.
Imádom mindet. A Halkirálynőt, a Vismajort, a Démontangót, a My fair Lordot, a Fattyúdalt, és és és mindent, ami a régi Vavy. Nem számít, hogy már nem nekem ír. Csak az számít, hogy minden nekem írt könyvét bármikor újra olvashatom, és pont olyan ropogós, naprakész, eredeti, szórakoztató, mint akkor. Évente újra olvasom jó pár könyvét és imádom. Hiába tudom, hogy mi fog történni, nem érdekel. Csak az odavezető út számít.

Esküszöm, hogy imádni és kedvencelni akartam ezt a könyvet. Lényegében csak jót olvastam róla, ráadásul ez a könyv Meseanyó régebbi történetei közé tartozik, innentől kezdve garantáltnak vettem, hogy letenni sem fogom tudni. Sajnos nem így történt.
Mellesleg megjegyzem, hogy ez nem feltétlen a könyv hibája. Mostanság elég ramaty hangulatban vagyok, vagy le tud kötni egy történet, vagy nem. Kevesebb volt az időm, de amikor még lett is volna, sokszor inkább a telefonomat nyomkodtam, vagy csak szimplán bealudtam 10-15 oldal után.
Az alaptörténet kifejezetten tetszett, a szokásos VF zsarusztorit kaptam. Nagyon szerettem mindkettő főszereplőt, Symour és Navia tökéletes páros voltak. Azonban egy idő után már belefulladtam a nyáltengerbe, ami egy-egy beszélgetésük során keletkezett. A legszívesebben átlapoztam volna azokat a részeket.
Az akció részek nagyon jók voltak! Az Idült kilétén bevallom, egy kicsit meglepődtem. Nem mondom, hogy előre tudtam, hogy ő lesz az, de valahol lehetett rá számítani. Beteg elme.
VF-nek egyébként nincsenek rémálmai a saját könyveitől? :D Nem kevés mocskot tud leírni, még akkor is, ha csak a való életből veszi az ihletet. Ezért nem nézek híreket. Jó volt, jó volt, de nem azt kaptam, amire számítottam. Lehet, hogy majd egyszer előveszem újra, és még egyszer elolvasom, akkor már barátibb hangulatban. Ki tudja? Akkor lehet, hogy nálam is kedvenccé válik.

Amikor elkezdtem olvasni a könyvet, azt hittem, sikítva a falhoz csapom. A 40. oldal környékén éreztem, hogy ez egy rémálom lesz. Ez a nő (mármint Fable) szerelmes a -ván/-vén végződésű határozói igenevekbe, a sztorit egy szinonímaszótárral írta, és telezsúfolta olyan szavakkal, amik a magyar nyelvben egyszerűen nincsenek!
Ráadásul pasi vagyok, úgyhogy egy lökött tyúk szerelmi nyűglődése amúgy sem fog érdekelni. Mi a francot értékeltek ezen 92%-ra? Mindenki meghülyült a molyon? Ennyi a fizetett droid, vagy miazistennyila van itt?
Aztán beláttam, hogy tévedtem.
Elkapott a gépszíj. Ahogy haladt a történet, egyre kevésbé érdekeltek Fable nyelvi furcsaságai, sőt, lassacskán úgy hozzászoktam, hogy a következő könyvből valószínűleg hiányolni is fogom ezeket.
Kellemes adagokban kaptam az akciót, a lelkizést, Navia életének részleteit, az újabb karaktereket, és közben szépen gördült előre a cselekmény is. Nem éreztem fennakadásokat, az utolsó 200 oldal pedig már teljesen magába szippantott. A kedvemet az sem tudta elrontani, hogy Navia előtt rájöttem, ki az Idült.
Meglehetősen pozitívat csalódtam, és nagyon örülök, hogy tartottam magam a szabályhoz: Könyvet félbe nem hagyunk!

Navia, te lafanc, elég alaposan megfogtál magadnak.

Szeretem Vavyan Fable könyveit, persze csak módjával, hiszen jól tudom, akad köztük egy-két – mondjuk így – halványabb teljesítmény is. (És akkor még kedvesen fogalmaztam.) Ez viszont kiragyog a közel ötven kötetet számláló sorból, méghozzá rendkívül fényesen, bár első olvasásnak semmiképpen nem ajánlanám, ahhoz túl parás. De tényleg, helyenként még nekem is (frappáns kifejezéssel a fülszövegből kölcsönvéve) xilofonoztak az idegeim helyenként, főleg a vége felé. A történet – hála ég! – egyszálas, nem túlbonyolított, cserébe végig lebilincselő, bár a Főhősnő rendszeresen kihozott a sodromból, de hát ez amúgy is jellemző a Meseanyó által meg(rém)álmodott női figurákra: Navia (nehezen bírtam ki, hogy ne Naivát olvassak rendszeresen) alapvetően pszichiáter, de csak úgy mellékesen kiderül róla, hogy egy nettó Veszprémi Linda – profi harcművész-, naponta egyszer és csak zöldséget eszik, ha kell, narancsdzsúzon él, születése óta szoláriumszép, rögtön szót ért, akivel kell és még sorolhatnám. Maga a sztori, a felépítés, az érzelemvilág viszont teljesen rendben van (utóbbi talán kicsit gejl tud lenni helyenként, de ilyen gyönyörűen azért kevesen tudnak írni a megélt szerelemről), még az ezo-spiri-para-meta vonal is, mivel nincs túladagolva, ahogy a későbbi évek során, viszont a befejezés meglehetős olcsósága levonatta velem azt a fránya felet. (Ti pedig soha ne dőljetek be a látszatnak, ami a rosszfiúk kilétét illeti!) De hogy ne így érjen véget ez a kis recenzió: nos, a beót elejétől a végéig imádtam!

A kolléganőm ajánlott nekem ezt a könyvet.
(Most épp oda-vissza cserélgetünk, ki-mit olvasson.)
Az első könyvem volt az írónőtől és nem az utolsó. :)
Meglepett hogy mennyire tetszett. Pedig az elején kicsit sok volt nekem a főhősnő folyamatos csivitelése. Szinte zsongott tőle a fejem, annyit beszélt és zizegett és vibrált…ám végül hozzáigazodott a hangulatom és felvettem a ritmust. :)
Nagyon jó kis történet volt egy-két dologtól eltekintve, remekül megírva.
A főhős páros remekül kiegészítette egymást, a lány igazi belevaló csaj volt és Symour egy olyan férfi, akit bármikor elfogadnék az életben.
Sok jó gondolat volt benne, az életről, az emberekről, arról ahogy látjuk őket, ahogy érezzük és minden másról. Be is jelölgettem ezeket, de egy kész kisregény lenne kiírni. :P
Viszont az garantált hogy megszerzem amint tudom és a polcomon lesz, mert nagyon jó élmény volt. :)
Tudom ajánlani mindenkinek akit nem riaszt el az, hogy egy kicsit „sűrű” mert megéri elolvasni.

Úgy érzem gyakran ismételgetem magam de újabb kedvenc született!
Annyira örülök, hogy sokáig tartó várakozás után sikerült egy példányt happolnom.
Meseanyó a kedvenc írónőm! Évekkel ezelőtt belopta magát a szívembe a szófordulataival,akciózsaruival, talpraesett, vagány főhősnőivel, állatszeretetével..
E könyv sem okozott csalódást, humoros, izgalmas, rengeteg gyönyörűen leírt érzelemmel fűszerezve.
Navia és Symour mesél,mesél és mesél ennek köszönhetően megismerjük Őket, a múltjukat,jelenüket és a jövőre vonatkozó terveiket.
Symour Yarn amint feltűnt első helyre került a könyves szerelmeim között ♥:)
Navia,a szószátyár beó, Jay, Ivor és a többi, jó,önzetlen és szerethető karakter mind-mind belopták magukat a szívembe:)

A fülszöveg és a címkék olvasása után az motoszkált a fejemben, hogyis lehet egy krimi humoros? Na most már tudom, mert bizony voltak részek és nem is kevés amikor a könnyeim potyogtak a nevetéstől. Egy nagyon talpraesett szerethető főhősnő, jó sok zsaru, van köztük jó is rossz is, egy angyali szókimondó beó. A cselekmény – zaklatás, bosszúállás, háztatarozás, védelemből alakuló szerelem, rengeteg érdekes beszélgetés, élettörténetek, mindennapok, egypár belevaló szomszéd, érdekes szavak és persze Symour. Kell ennél több, hogy jó könyvet kapjunk? Persze, hogy kell méghozzá Molnár Éva és az Ő egyedi stílusa. Nem találtam a könyvben unalmas részt, pedig nem volt rövid.

„Törölközés közben hallottam a fényképezőgép kattanásait. Azután a bejárati ajtó nyílt-csukódott. Vajon Yarn lépett olajra, vagy a madár szórakozik?”

„– Maga bodyzik?
Térdig lecibáltam az alvótrikót.
– Nem bodyzok. Csak mániákus mozgáskényszerem van.
– De mit mozgat? Százötven kilós súlyzókat?
– Mi van? Nem látott még sovány nőt?
– Soványat most sem látok.” :D

Szégyen ide vagy oda…Sosem olvastam még Fable könyvet. Ennyi szófosást, mint ami ebben a könyvben van hála az égnek nagyon ritkán olvasok. Ezotéria.. na ezért sem szeretem a sorsolós kihívásokat nagyon, mert ha ilyet sorsolnának nekem, a falat kaparnám kínomban. A nyelvezettel nem nagyon tudtam mit kezdeni, az elején eléggé idegesített, de aztán megszoktam és hála az égnek, amiket kitalált szavakat legalább nem változtatta.. A főszereplők egymással való dumáját nagyon bírtam, mintha csak magamat hallottam volna mindkét szerepben, csípőből.. megy az adok-kapok, bírom az ilyen humort. A papagáj volt a legkirályabb a sztoriban, Clochard nagyon jól tolta a dumát, először nem tudtam mit értsek az alatt, hogy „lefékez”, „megborotválkozik”.. betojnék egy ilyen madártól.
„Navia, te lafanc!” :D
Az elején biztos nagyon jó pofa, de szerintem az ember előbb-utóbb inkább lelőné az állandó pofázás miatt. :) Szerintem túl hosszú volt, nem érdemelt ilyen oldalszámot, a csacsogásból visszább lehetett volna venni, feleslegesnek is éreztem pár jelenetet. Lehet, hogy egyszer még újra olvasom egy jobb időszakban, nem ismerem az írónőt, nincs viszonyítási alapom a többi könyvéhez, de ha a többinek is ilyen a nyelvezete, akkor egy darabig most nem szeretnék kérni belőle.

„Yarn kigörbült az asztal mögül. Levesfőző szándékkal meredt a csészék között parádézó madárra, az pedig csalafintán szapora szárnysurrogást hallatott, hogy elhitesse velünk: ő már odébb is állt körünkből, már ott sincs.”