Kyra ​Eleison (Vis Major 2.) 232 csillagozás

Vavyan Fable: Kyra Eleison Vavyan Fable: Kyra Eleison

„…Talán ​órák is tovatellettek, mire demilitarizáltam az atlétát. Minthogy a kérő szó mit sem ért, kénytelen voltam tettleg érvelni. Elvettem tőle a saját fegyverét, meg a találtat, de még a rojtosra rágott fogpiszkálót is kiszedtem a szája sarkából, mielőtt rádöbbent volna, hogy azzal is harcolhat. Időközben a mérkőző pasasok a medencében kötöttek ki, s a vádliig érő vízben pozdorjázták egymást, meg-megbotolva a fenéken elrejtett csövekben. A bejárat felől zsarumobilok közeledtek üvöltő szirénával, a másik irányból az óriáskerekes ember érkezett, homlokán redőkkel, kezében cipőmmel. Az eső, akárha az estémet siratná, dühödten rázendített, lila villámok cikáztak körülöttünk, pofonok dörögtek a szökőkútban, az égbolt üvöltött rá feleletül. A kollégák négyfelől robogtak a márvánnyal borított dísztérre, hogy közrefogják a medencét. A vijjogó kocsik kormányozhatatlanná váltak a síkos kövön. Előlük menekülvén a vízbe ugrottam, és megint elveszett a cipőm. Az egyik zsarumobil a… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1995

>!
Fabyen, Budapest, 2008
524 oldal · ISBN: 9789639300248
>!
Fabyen, Budapest, 1995
480 oldal · puhatáblás · ISBN: 9638535903

Enciklopédia 10

Szereplők népszerűség szerint

Vis Major


Kedvencelte 39

Most olvassa 7

Várólistára tette 29

Kívánságlistára tette 14

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
klaratakacs +SP
Vavyan Fable: Kyra Eleison

Sok éve nem olvastam már ezt a részt, de arra emlékszem, hogy sokszor olvastam megjelenés után.
Sok az akció, Vis Major és Kyra egy sima szolgálat közben is képes állandó harcban állni, hol az elemekkel (nyári vihar), hol az emberi agresszióval, mocsokkal. Igazi krimiszál is van, ami végighúzódik a könyvön, Kyra ismét parazsaru lesz, megérzéseit követve jut el a tetteshez. Egy másik estrém ügy tettese viszont hozzá jut el.
Ami igazán szép a könyvben az a növényszeretet, az emberi gyarlóságokról való elmélkedés (bár ebből a Halkirálynő sorozat Donaldja jobb) és a két főhős szerelme, véd- és dacszövetsége, ahogyan a hátukat egymásnak vetik szolgálatban és azon kívül is.

>!
Nefi P
Vavyan Fable: Kyra Eleison

Léteznek olyan pasik, mint Vis Major? Létezhetnek? Létjogosultságuk lenne, de azt hinni, hogy vannak ilyen férfiak, ááááá az már kész sci-fi lenne… tehát szerintem nincsenek, de csak azért tagadni valamit, mert én még nem láttam hasonlót? Ilyeneken szoktam filozofálgatni buszozás közben, meg egyéb helyeken.
A könyv nyelvzetére külön oda kell figyelni, de amúgy cselekményes és leköt. A 20 évvel ezelőtti önmagammal találom szemben magam, amikor olvasom, sorról-sorra ugyanazt hozza elő belőlem. Pedig azt hittem, hogy én már nem olvasok több Fable-t, mert már elolvastam tőle mindent, és elég is volt… aztán most mégis jól esik…
Jah és hogy közben a sorozat már nem két részből áll, hanem 7-ből? Hát jó reggelt hölgyem! De csak óvatosan fogom adagolni, mert egyszer már sok lett az egyszerre falásból… :)

>!
Katie_Sue P
Vavyan Fable: Kyra Eleison

Most mondja azt valaki, hogy Fertő City éjszakái és utcái unalmasak és nélkülöznek mindennemű izgalmat, izom munkát és szívsajgást.
Nincs mégegy olyan, mint Vis Major, Kyráról nem is beszélve. Ők ketten keményebbek, mint a gyémánt és az éjszakában üstökösként lobbannak és rombolnak egyéniségükkel…vagy inkább lerobbantanak mindenkit a lábáról.

Hamisítatlan Fable! Nincs mégegy ilyen. Egyedi, mint Vis Major. Meg Kyra Aki aztán kenterbe veri az összes kemény csajt, mit neki állcsúcson pattintás, ha megpuszilja egy fémdarab és még a fizikai törvényekkel is szembe száll….muhaha…
ha felnövök Kyra akarok lenni :)

>!
Paulina_Sándorné P
Vavyan Fable: Kyra Eleison

Elfogult vagyok az írónő könyveivel szemben. Egyszerűen imádom a stílusát. Kyra és Vis Major az egyik kedvenc párosom tőle. Minden meg van benne, amit imádok. Romantika, humor, akció. A két főhős stílusát imádom. Pörögnek az események, számomra letehetetlen volt a könyv. Olvasás közben sokszor felnevettem. Csoda, hogy túlélnek dolgokat.

>!
Klitty
Vavyan Fable: Kyra Eleison

Valahányszor olvasok vagy újraolvasok egy Vavyan Fable könyvet, mindig újra és újra rájövök, mennyire hálás vagyok az írónőnek. Miatta szerettem meg olvasni, miatta értettem meg, milyen az, mikor egy másik világot ismerek meg, egy másik világba kerülök olvasás közben.
Szerettem Vis Major és Kyra évődését és egészen egyedi kapcsolatát, kicsit jobban megismerhettem őket, mint az első részben, és esküszöm, ugyanúgy szurkoltam nekik, mint az első olvasásomkor! :) De azért Mogorva és Denisa maradnak a kedvenceim.
Az írónő tökéletesen vegyíti a romantika, a humor és a krimi stílusjegyeit! Imádtam! :)

1 hozzászólás
>!
gabona MP
Vavyan Fable: Kyra Eleison

„Szerettél már, Szamuráj?” (P. Mobil – Schuster Lóránt)

„Imádlak, szomorú szamuráj!” (Ámokfutók)

Tizennyolcadik Fable, harmadik Vis Major-történet

Egy ideje óvatosan osztogatom Fable-könyvekre a csillagokat, mert nem egy alkalommal fürödtem már be velük. Példának okáért a Vis Major-sorozat első részéért sem voltam annyira oda, bár egy négyest még így is megért. Ezek után lehet, hogy változtatok is rajta, mert hogy ezzel a kötettel sikerült magasan felülmúlni az előzőt. Nem gondoltam volna, hogy sikerülhet, meg is lepődtem rajta. A nyomozós szál szokás szerint nem mindennapi, fogalmam sincs, honnan szedhet ez a nő ennyi durvaságot. Tény, hogy manapság nem kell a szomszédba menni aberrált bűnözők, kegyetlen gyilkosok ügyében, de hogy közel huszonöt éve is ilyen borzalmas lett volna a helyzet…? spoiler Szerencsére mindezt remekül ellensúlyozza a szerelem szépségeivel és annyi növénnyel, ami még egy botanikai lexikonban sincs, habár a zöld levelű csodákból lehetett volna kevesebb is. Ráadásul most maga Kyra sem volt olyan idegesítő, mint az előzőben, ezt is a pozitívumok közé írom be. Észrevételem szerint ő az a karakter, akivel az írónő a legjobban tud azonosulni. A közösségi háló madarai pedig azt csiripelték, tavasszal érkezik a Habospite második kiadása – addig megpróbálok minden hónapban betárazni egy Vis Major-sztorit, meglátjuk, bírom-e a tempót.

>!
Jenis
Vavyan Fable: Kyra Eleison

Hetekig vártam, hogy visszahozzák a könyvtárba.
Aztán egy városi molytalin kiderült, hogy akár azonnal kölcsönkaphatom. Még aznap éjjel e-mailt írtam a könyvtárnak, hogy szüntessék meg az előjegyzésemet…
És kiderült, hogy egyszer már olvastam.
Vannak könyvek, amiket ha cím szerint vesszük esküdni mernék, hogy sosem láttam. Aztán kiderül róluk, hogy igaz csak egyszer olvastam, mégis az egyik kedvenc kötetem lett. (Akkor hogy lehet, hogy a címet elfeledtem???)
Imádom! Sokkal jobban, mint az első kötetet.
Lehet, hogy azért, mert annak idején is sokat vártam rá, mire elolvastam.

A történet majdnem ott folytatódik, ahol az előző kötetben véget ért.
Nekem itt sokkal szimpatikusabbak a főhősök. Nyilván , mert már megismertem a szokásaikat, összeszoktunk, tudom mire számítsak tőlük.
És ebben megvan az, amit a Vis Majorból kicsit hiányolok. Egy erős, egész köteten átívelő fő szál. És ki ne szeretné a beteljesült szerelmes sztorikat?

>!
Ariadne
Vavyan Fable: Kyra Eleison

Eredeti Fable. :)) Szinte mindegyik könyvéhez azt tudnám írni, hogy imádom. Nagyon jó szereplőket kreált, és cselekménydús történetek, amik fenntartják az ember érdeklődését. Sokat nevettem Kyra beszólásain, és mindig úgy teszem le a Fable könyveimet, hogy még még még… ennyi nem elég. :D

>!
Chriss P
Vavyan Fable: Kyra Eleison

Elég gyorsan haladok a Vis Major történettel is. Bár korábban kicsit furcsa volt, hogy itt a szálakat nem Kyra és Vis Major gördítgeti, mivel nem nyomozók, csak asszisztálnak pórzsaruk lévén, mégis mindig ők fejtik meg a rejtélyt. Főleg Kyra, akinek a megérzései mindig beigazolódnak. Belőle kitűnő nyomzsaru válhatna. Ezt szerintem még Denisa sem vonná kétségbe. Növénymániája is tetszik, meg ahogy gördeszkázott, na azt erősen vizualizáltam. Mindig meg tud lepni valamivel. A szamuráj szószátyár mivolta kimondottan kedvemre való, csak úgy csattognak a szópárbajok Kyra és közte.
A „ha megsérülök, tetoválással végzem” szituáció eleve kicsit furcsa volt. Ha belegondolok abba, ha mondjuk Denisa is hódolna e szenvedélyének, már egy négyzetcenti festékmentes hely sem lenne a testén. ;) Vis Major is jó úton halad, Kyra úgyszintén. A kultúr sznob Kyra, extravagáns öltözetben valahogy nagyon taszított korábban, de nem csak engem, Vis Major sem rajongott ezért a verzióért. Szerencsére Kyra mostanra már hajlandó Chandlert is kézbe venni. Ezt megtette egy Fable kötettel is, mely az ajtaján csattanva bizonyította bitangjóságát.
A szerelmi szál szintén kifinomult, giccsmentes, szerethető. Már alig várom a Habospitét, ahol találkoznak korábbi kedvenceimmel.


Népszerű idézetek

>!
Rosaliacska

Sose vitatkozz idiótákkal. Lesüllyedsz az ő szintjükre, és ott legyőznek a rutinjukkal!

5 hozzászólás
>!
Bagneso

Húszegynéhány évesen az ember hajlamos azt hinni, hogy mindenkinél okosabb. Harminc fölött csupán remélheted, hogy mások még hülyébbek.

>!
Kahoko

– Kivel vagy, hapsikám? – kérdezte undorral.
– Mindig magammal – felelte a szamuráj.
– Szar társaságba jársz – csatlakozott a sovány kíber.
Kezdtem parttalannak találni a társalgást.
Vis Major is ekként érezhetett. Felhagyott a vérfagyasztó udvariassággal.
– Pofán csaplak, mint a gereblye – közölte.

209. oldal

>!
Dün SP

Csak azt ne mondjuk soha, hogy soha és örökké. Szerelemben nincs örökbérlet. Ha múlhat, akkor múljon is, de hamar; ne foglalja a helyet, nem érünk rá bizsuzni.

Vavyan Fable: Kyra Eleison

>!
Cheril

Azt mondják: az önismeret az az orvosság, amit csak az egészségesek szednek.

Vavyan Fable: Kyra Eleison

>!
Bagneso

– Ez egy generáció? – nyögte fejcsóválva. – Inkább degeneráció! Az én időmben mi még csak körtét loptunk. Ezek meg már a küszöbünkre csinálnak, és becsöngetnek papírért.

>!
Ariadne

Bizonyos napokon az ember őszintén el tudja hitetni magával, hogy állati ronda.

>!
szanoca

Ha a vészes hülyeség biciklizni tudna, te kontrával tépnél fel a Himalájára!

184. oldal

>!
szanoca

– Még sosem hallottam, hogy zaklattak volna.
– Nem, mert általában ötszáz méterrel előttem jársz, ha benyitunk egy csehóba. Remélem jó kondiban vagy.
– Miért?
– Mert verekedni fogsz.
– Érted? – kérdezte, kétkedően.
– Miattam. Máris a sajátomnak érzem a bal lábas cipődet. Reggelre elnyerem. Fogadunk?
– Fogadhatunk.
Bólintottam, azon tűnődve, mit kezdhetnék egy negyvenötös topánnal. Legfeljebb majd muskátlit ültetek bele. Tavirózsának túl sekély.

180. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Vis Major
>!
pepita_ofelia

Csókoltuk, simogattuk egymást, örömünkkel eltelni képtelenül, kritikátlanul szerelmes vagyok a viselt dolgaidba, súgta fülembe,

494. oldal (Fabyen, 2008)


A sorozat következő kötete

Vis Major sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Tiszlavicz Mária: Duplacsavar
Stephenie Meyer: A Vegyész
Réti László: Kaméleon
Kovács András Péter: Multigáz
Robin O'Wrightly: Andrea & Andrea
J. Goldenlane: Farkastestvér
Molnár Anna Lujza: Betli
Cornelie C. G.: Talán mindörökké
Varga Bálint: Váltságdíj nélkül
Gabriel Wolf: Valami betegesen más