Ki ​feküdt az ágyamban? (Halkirálynő 3.) 92% 297 csillagozás

Imádom ezt a sorozatot. Az a humor, ami az egész regény során olvasható, emellett mégis izgalommal van tele….
Az új szereplők úgy olvadnak be a történetbe, hogy fel se tűnik, hogy eddig nem szerepeltek a sorozat többi részébe.
Bízom benne hogy ezek a karakterek továbbra is jelen lesznek.

Denisa még mindig vagányan őrült és őrülten vagány, Belloq még mindig az álompasi, ám a többiek – Cyd, Dalia, Laco, Martin és még sorolhatnám – is alaposan tehetnek róla, hogy ez egy sírva röhögős burleszk krimi.
Egy könyv, ami még mindig ugyanolyan jó, mint tinikoromban. Ritka az ilyen.

Az emlékezetemben úgy élt ez a könyv, hogy nem éppen volt a kedvencem a sorozatból. Az elmúlt kb. 15 évben lehet, hogy ekkorát változtam, de lehet, hogy csak rosszul emlékszem. :D
Tény, nem szeretem a változásokat, és hát Lobo/Marcel megjelenése – az amúgy sem háborítatlan – vizet rendesen felkavarta. Denisa még mindig egy imádni való, vakmerő idióta, de ha nem ilyen lenne, mégis mit olvasnánk kacagva? Nem kell keresnie a bajt, mert az mindig megtalálja magától, sokszor több irányból is egyszerre.
Minden egyes szereplőt szeretek benne. Kivétel nélkül.
Azt hiszem, amiatt nem maradt meg jó emlékként, mert a tini énem nehezen dolgozta fel, hogy mosolyszünet volt Daniel és Denisa között, pedig ők álompár. Akkor meg miért nincsenek együtt? Egyik makacsabb, mint a másik… Szerencsére ott vannak a barátok, akik próbálkoznak azzal, amivel csak tudnak. :)
A krimi vonal még mindig jó. Szeretem, ahogyan tálalja az infókat Meseanyó. Nem feltétlenül a krimi a leglényegesebb része a könyveinek, de azért nem elhanyagolható. Szórakoztató nyomozások. Szeretjük. :))

A 90-es években sokszor olvastam ezt a könyvet, az egyik kedvencem. (Máig sem tudom kinek adtam kölcsön, mivel biztosan megvolt…vehettem meg újra)
Denisa az egyik ok, ami miatt nyomozó lettem. Példakép, nőként és szakmabeliként is. Szeretem a vakrepüléseiért, a nagyon elrejtett érzékenységéért, a mások iránt érzett szeretetéért. Belloq a másik imádottam. Talpig férfi, méltó társ és még főz is.
A történet elején éppen haragot tartanak Denisával, nevelési célzattal. Nem jön be. De bejön a képbe Marcel, aki összekuszál mindent, Denisát az általa úgy óhajtott bajba keveri. Fel és eltűnik az Aranyfogú és a Kokókirály, korrupció és szervezett bűnözés. Csattanak a pofonok, néha nagyon fájdalmasak.
Ennek a kötetnek köszönhetjük a vijjogásáról és csipkelődéséről híres Dalia alakját, ő megint kedvencem a maga nyers modorával, valamint Donald ebben a kötetben trancsíroz kacsát, ami éjszakai olvasás során sikertelenül párnába fojtott röhögést váltott ki.

Főhősnőnk mindig belehasal valamibe ennek persze a családja nem örül :D szokás szerint a saját szakállára nyomoz, titkolózik,bajba keveredik. Jóképű, sebesült idegent dugdos,ápol és kedvel. Élete pasija pedig nemigazán bírja idegekkel.. A szálak mint mindig most is összefonódnak rengeteg humorral karöltve :)

A régi Halkirálynők közül nekem ez az egyik kedvencem. Denisa makacs konoksága itt is előkerül, hiszen Denisa sajátja, akár a bőre levethetetlen. Van is baja bőven. Szokás szerint úgy ücsörög a darázsfészkeken mint egy fagyizóban, kávé mellett, süteménnyel, hogy most melyiket is egyem. Mindeközben mindenki halálra aggódja magát, és óvnák őt, védenék, de…
És megint van egy újabb szereplőnk, aki szintén állandó védjegy lesz Dalia, aki szintén nem piskóta.Imádom őt is a kreténségével együtt.
De ne képzeljük, hogy ez egy tündérmese. Vavy állandóan beleszövi a mondókájába vagy a sorok közé (mögé), hogy mi a véleménye politikáról, emberekről, társadalmakról… és ez így van jól. Ezért is szeretem őt.
Vavy ebben a részben is csodás abrakadabrát hajt végre a történeten a szereplőkkel együtt, csak kapkodjuk a fejünket, az oldalak fogynak, majd a végén keservesen kell felsóhajtanunk, hogy hol a többi?

A kedvenc könyvem a halkirálynő sorozatból :)
Denisa és Mogorva harca végre eldőlni látszik.
Cyd, Dalia, Lobo és Martinék gondoskodnak a nevetésről.
Imádom :)

Nem szeretem, ha behajtják a lapok sarkát könyvjelzőnek. Rühellem.
Ennél a résznél azonban van kettő nagyon erős sírva röhögős rész, amit bejelöltem magamnak, hogy rossz kedv esetén egyből ráakadjak.
Laco esete a harcművésznővel, majd annak szemléletes elbeszélése, és Donald esete a kacsával.
Ezek mindent visznek.

Feladtam, hogy a történetből bármi is megragadjon a hosszabb távú memóriámban. Hátradőlök, és élvezem a szöveget, a mondatok tekergését. Nem semmi, hogy teljesen hétköznapi dolgok úgy vannak itt megszövegezve, hogy százszor érdekesebbek lesznek tőle. A nyelvi leleményekből nincs hiány, pedig azért az előző részekben is el lett sütve ez-az. Lehet-e ezt ennyi köteten keresztül bírni, olvasónak, írónak? A folytatásokból nyilván megtudom majd. Közben a pofonok alá csattogós soundtrack-et képzelek el, mint a Bud Spencer filmekben. Már csak a strand hiányzik a láthatárról, hátam alól meg a törölköző.

Denisa és a baj keresik egymást, közben a fél várost megverik, kivégzik. Halkirálynőt ezúttal nem fogtak, a ponty állomány megmenekült. Már az előzőekben sem értettem ezt a nemeshalas témát, nem bánom hát, ha megválunk tőle. Viszont megtudtam, hogy van nyolcadik törpe, kinek neve gonoszság! Nem csoda, Hófehérke nem haverkodott vele.

Kissé nehezebben ment ez a rész, talán nem voltam épp megfelelő „fabeles” hangulatban, vagy nem tudom, lehet, elrettentett a könyv vastagsága (pedig 400 oldal alatt van, de mégis elég vaskos jószág)… valahogy nehezebben haladtam vele, nem élveztem annyira. Több Cyd elfért volna a kötetben, bár kapunk helyette egy Marcellt és egy Dalia-t (na, attól a nőtől én kész lennék, az biztos :-D)… Pedig akcióban és humorban nincs hiány, de mégis lassabban csúszott most ez a rész… A végén pörögtek fel jól az események, a cápás rész nagyon tetszett… (talán a vért hiányoltam? :-D) Most hagyok egy kis szünetet a következő előtt és kíváncsi leszek, mi lesz ezután :-D (mondjuk ott Mogorva szemszög lesz, úgyhogy …) :-D