Szokványos is, meg nem is. Vagyis, a Halkirálynő eme részében megkapjuk a szerzőre jellemző stílust és történetvezetést, de van új elem is benne, amiért újdonságot is a javára tudok írni.
Kezdjük talán ezzel: még jól is állt a történetnek a paranormális elem. Egyenes folytatás, a sérült Denisa kómában, de az élet zajlik, családtagjai kénytelen a bűnügyekre koncentrálni a betegágy mellől távozva. Van itt nőrabláson át robbantókig sok minden, az egyik eseten Daniel, a másikon Martin és csapataik dolgoznak. Ez lenne a szokott menet, de itt spoiler
A cselekmény pedig ugyanaz az őrült hajsza, ami a szerző jellegzetessége. Nincs megállás, egyik helyzetből mennek a másikba. Több ügyet is visznek, kisebb-nagyobb összefüggésekkel, így a végére már mindenki kb. ugyanazon dolgozik és varrják el a szálakat. Nem a hagyományos rendőri munka van túlsúlyban benne, hanem az akció. Ahogy rajtaütnek a gazokon, vagy emberrablást igyekeznek megakadályozni, hajszákba merülnek. Adrenalinfröccs, és nem egy hagyományos, lépésenként és logikusan lekövetett nyomozás.
Jellemző, és most is pipálható a humora. Ahogy az egyes szereplők reagálnak a különféle helyzetekre, vagy éppen elmebeteg szituációk követik egymást. Az egyik kedvencem az volt, hogy a lüke szomszéd, akinek idióta feliratait Martinék rendszeresen átírják, most saját dugájába dől. Kiírja a birtokára, hogy spoiler A nyelv humora nekem már kicsit sok is. Sok egyedi szóalkotás és nyelvtörés akad benne, amit fáradtabban olvasva nem nagyon tudok díjazni. Hiába tudom, hogy ez hozzátartozik Fable munkásságához, ez az a pont, amiből a kevesebb számomra több lenne.
A szereplőit rég kedvelem, nem véletlenül olvasom ennyi rész óta. Denisa, Daniel, a gyerekeik és a munkatársaik. Daniel főnöke is a kedvencek között van – szeretem a saját történetét is – de az új favorit nekem egyértelműen Martin, Denisa öccse. Az ő saját kötetét is kifejezetten bírom, és díjaztam, hogy itt is megkapta a saját fejezeteket. A szereplők világa különben mesésen fekete-fehér. Vannak jók és rosszak, legfeljebb mindenkinek akad bolondériája és egyedi, színes sajátossága, de alapvetően nincs senki sem túlbonyolítva.
Meg is hozta a rész a kedvem a további olvasáshoz, így az a rész, amivel még le vagyok maradva, előbb elolvasásra fog kerülni, mint amit ezzel vártam.