Moszkvai ​történet 59 csillagozás

Vaszilij Akszjonov: Moszkvai történet Vaszilij Akszjonov: Moszkvai történet

Vaszilij ​Pavlovics Akszjonov 1932-ben született Kazanyban. Szülei sok évet töltöttek sztálini lágerekben, s anyja, Jevgenyija Ginzburg írta a gulagról szóló egyik legmegrázóbb könyvet Krutoj marsrut (Erőltetett menet) címmel. Akszjonov a leningrádi orvosi egyetem elvégzése után kikötői orvosként, majd egy kis falu kórházában dolgozott. Első kisregénye, a Kollégák (1960) megjelenése után felhagyott orvosi hivatásával, és a hatvanas-hetvenes években óriási sikerrel jelentek meg fiatalos hangvételű, gyakran szürrealisztikus, a gogoli-bulgakovi groteszk irodalom hagyományait felelevenítő művei (A csillagos jegy, Marokkói narancsok, Megy a hordó vándorútra, Félúton a Hold felé stb.). 1979-ben részt vett az illegális Metropol almanach létrehozásában, s mivel súlyos politikai támadások érték, 1980-ban emigrált. Washingtonban él, de az oroszországi kommunizmus bukása óta sok időt tölt Moszkvában is, és részt vesz az ottani irodalmi és közéletben. Ozsog (Égési seb) című, 1980-ban megjelent… (tovább)

Eredeti cím: Московская сага

Eredeti megjelenés éve: 1994

>!
Európa, Budapest, 2016
1168 oldal · ISBN: 9789634055129 · Fordította: Soproni András
>!
Európa, Budapest, 2006
1166 oldal · ISBN: 9630781441 · Fordította: Soproni András
>!
Európa, Budapest, 2003
1166 oldal · ISBN: 9630775344 · Fordította: Soproni András

Kedvencelte 22

Most olvassa 8

Várólistára tette 96

Kívánságlistára tette 81

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
sztimi53 P
Vaszilij Akszjonov: Moszkvai történet

Hát egy regényt lehet megtölteni azzal, amit én a Szovjetunióról nem tudok, egészen hosszú könyvet, de ez mennyivel érdekesebb volt, mint a törikönyvek (zárójeles megjegyzés nekünk elég furcsán tanították ezt a korszakot). A múlt és a képzelet tökéletes egyvelege. Én mindig szerettem az oroszokat, és hát ez a kilencvenes években keletkezett mű sem ábrándított ki. Sőt. A ritkán megjelenő fantasztikus intermezzók (nálam okosabbak lehet mágikus realizmusnak mondanák) nagyon feldobják, és szükséges is egy kis lazítás a sztálini sötét érában. Persze a történelem mellett kibontakozik egy család élete, akiket nagyon megszerettem ez alatt a két hónap alatt, mi több patikust is találtam, államosított patikával. Erkölcs és túlélés küzd a könyv első harmadában egymással, közben fekete autók jönnek-mennek, embereket, életeket hurcolnak tova. Elkényeztetett korosztály vagyok, szerencsére csak elbeszélésekből ismerem ezt a világot. Jó időben, jó helyre születtem könyv (már megint). Sokkal könnyebb megérteni a régmúlt eseményeket, ha emberek sorsán, szemén keresztül láttatják, és bármily szép is lehetett volna a szocializmus eszméje, kommunizmusban való kiteljesedése ebben az országban a Gazda keze alatt diktatúrát és halált eredményezett. A Sztálin által meggyötört népre a második könyvben a háború borzalmai köszöntenek, itt már szóba sem kerül az erkölcs, csak a túlélés számít, meg némi fekete kenyér. Az is jegyre. És miközben feltárult a történelem, én a család tagjait féltettem, és fohászkodtam a boldog végkifejletért, bár tudtam, hiába. Mi lesz ezekkel, az oroszokkal, meg a nagy lelkükkel? A harmadik lezáró rész Sztálin halálával zárul, a végső fejezet csodálatos végszó egy orvostól. Fájdalom és fájdalomcsillapítás. Lassan olvastam, emésztettem, csodáltam az írót, aki kissé sznob, de csodálatosan ír, valaha maga is orvos volt. Milyen lehet eredeti nyelven, ha magyarul is ennyire kifejező. Az utolsó két sor maga tökély, talán a legjobb befejezés, ami írhatott. És hogy mire jutottam? Lófaszt sem értek.

8 hozzászólás
>!
jethro
Vaszilij Akszjonov: Moszkvai történet

A mű terjedelmére való tekintettel vártam egy pár napot az értékeléssel. Ki kellett hogy tisztuljon a kép.
Tulajdonképp nem volt ez rossz könyv, de van egy-két fenntartásom a regénnyel kapcsolatban. Akszjonov 1980-tól Washingtonban él. Úgy érzem, mintha ezt a regényt is az amerikaiaknak, a Nyugatnak írta volna. Valahol az első pár oldal után kénytelen voltam arra a következtetésre jutni, hogy ez semmiképp sem szépirodalom. Valójában több mint egy ponyva, egy kalandregény, de a szépirodalmi szintet szerintem nem éri el. A regényt főleg az amerikai kritika élteti, de kíváncsi lennék egy elfogulatlan orosz kritikára is, – főleg ha a szerző orosz. Az amerikaiak Akszjonovot Tolsztojhoz és Szolzsenyicinhez hasonlítják. Ezt egy kicsit túlzásnak tartom. És amikor a „Boston Globe” a mágikus realista elemekre hivatkozik a regénnyel kapcsolatban, – na akkor az már egy kicsit sok volt. Sokszor felnagyítottnak, eltúlzottnak éreztem a karakterek megrajzolását, ami nem biztos hogy a regény javára írható.
Isten ments, hogy bárkit eltántorítsak a regény olvasásától. Aki egy történelmi családregényre vágyik, – lelkem rajta.

>!
kfg
Vaszilij Akszjonov: Moszkvai történet

huhh, hát ez nagyon jó volt. olyan nagyon sok újdonságot meg trouvaille-t, váratlanságot a szerkezetében, trükkjeiben nem hozott, inkább azt mondanám, hogy nagyon nagy mesterségbeli tudással megírt, sodró lendületű könyv volt. alkalmasan megválasztott család történetén keresztül hatalmas tabló a sztálini oroszországról.

némileg szorongtam, amikor elkezdtem, mert láttam, hogy a szerző amerikában élt, amikor írta, ebből azért szoktak problémák lenni – tarkovszkij áldozathozatala nekem erre a kínos példa, meg kundera emigrációban írt művei, amikor az emigrált szerző elveszíti a tudatot, hogy az utalásait érti a vele egy kulturális referenciakészlettel rendelkező közönsége, s elkezdi a műben magyarázni az utalásait, s ettől amolyan partra vetett hal benyomását kelti. itt szerencsére erről baromira nem volt szó.

családregényről van szó, orosz társadalmi tablóról, mi sem természetesebb, hogy az embernek eszébe jut a háború és béke, mondjuk segítséget is kap az olvasó, folyton meg van idézve tolsztoj műve – referenciapontként is, mankóként is, de polémia tárgyaként is. legfőképpen tolsztoj fő állítását vitatja, hogy ti. a totalitarizmus korában azért mégsem az egyes emberi akaratok összessége és eredője formálja a történelem alakulását, hanem igenis vannak „nagy emberek”, legyenek azok éppen szörnyetegek, akiknek az akarata mégiscsak begyűri nemcsak az egyes emberi sorsokat, hanem akár országokét is.

a kötet a gradov család és kapcsolt / társult részeinek életét követi végig a huszas évek közepétől sztálin haláláig. a család feje magasan képzett sebész orvos, a „haladó, pozitivista polgárság” képviselője, a gyermekeiket valamilyen módon mind magával ragadja a forradalom, amelyben őszintén hisznek: egyiküket katonaként, másikukat ideológiai szakemberként, a harmadikat lelkes költőként. egy közös tulajdonságuk van: hogy a maguk területén mind kiemelkedőek. ez lehetőséget teremt arra, hogy a család képviselőit a többi szereplő egyfajta referenciapontnak is láthassa, másrészt arra is, hogy a teljes társadalmi spektrumban mozogjanak, a legelesettebbektől kezdve egészen a pártvezetésig, moszkvától kolimáig. az a tény pedig, hogy a családfő felesége grúz származású, lehetővé teszi egy igen érzéki grúz világ és berija történetének bekapcsolását is.

egészen elképesztő korrajz ez, úgy olvastatja magát ez a három nagyregény egyben, hogy az ember alig bírja letenni, bár olykor elfárad a karja az 1200 igen nagyalakú oldaltól. ebben az értelemben nehéz könyv, de ha „idén egy könyvet olvasol a sztálinizmusról, ez legyen az”.

mondjuk az döbbenetes, hogy az ember felnő a szocializmusban magyarországon, és képes ilyen keveset tudni a létezett szovjetúnióról, az akkor létezett oroszországról, általában az orosz kultúráról. én a magam részéről mondhatom, hogy sok pótolnivalóm van, sokat vesztettem az orosz nyelv kötelezősége és az ideiglenesen hazánkban állomásozók miatti ellenszenvem miatt. hogy másra ne gondoljak, mennyire egyneműnek és tagolatlannak láttuk innen a szovjet kultúrát, mennyi mozgás volt ott, amiről tudomást sem vettünk.

mindemellett azt is gondolom, hogy a kötet hatalmas, igenlő állítás a hagyományos polgári kultúra megmaradása mellett és igenlő állítás a hagyományos polgári kultúra megtartó ereje mellett. hogy történjen bármi, ha meri mama leül esténként a zongorához chopint játszani, nagy baj végül mégsem lesz.

úgyhogy erősen ajánlom.

>!
Ceri
Vaszilij Akszjonov: Moszkvai történet

Fájdalom és fájdalomcsillapítás. Kinek ez, kinek az a célja. Az orvos főhős könyvének címével talán összefoglalható az egész XX. századi orosz történelem. Rengeteg a fájdalom: a sztálini terror állandó rettegése, a háború szörnyűségei, a lágerek pokla, az ellehetetlenített életek. A Gradov család tagjai, akiken szintén többszörösen keresztülgázol a történelem, korántsem feddhetetlen emberek, de a lényük legmélyén van valami, ami a legborzasztóbb körülmények között is segít megőrizni emberi mivoltukat. Ennek a valaminek a szimbóluma a Szerbrjanij Borban lévő, fenyőkkel ölelt családi ház, ahol időről időre összefutnak a szálak, találkoznak a szereplők. És ha életük során fel tudják idézni az otthon melegét, a napfényes verandát, a Chopint játszó nagymamát, ha érzik a családi összetartást, akkor az csillapítja kicsit a fájdalmat, akkor talán még nincs veszve minden.

>!
Zsuzsi_Korándi
Vaszilij Akszjonov: Moszkvai történet

a legeslegjobb családregény…. végig izgultam, mert mikor már azt hitte az ember hogy minden rendeződött jött egy nagy fekete autó, amikor meg hirtelen azt hittem vége mindennek egészen váratlan fordulat…..nem tündérmesés, de huszárkanyar igazi meglepetéssel… (könyvtárból hoztam ki , de könyv felénél meg is vettem magamnak egy példányt)

>!
daniagi
Vaszilij Akszjonov: Moszkvai történet

Fordulatos, izgalmas, érzelemdús. Az egyik legjobb könyv, amit valaha olvastam.

>!
borzface
Vaszilij Akszjonov: Moszkvai történet

Háromszor olvastam ,pedig nem egy rövidke könyv ….. Regény kategóriában abszolút kedvenc ! A főhősök,a leírások ….. Rengeteg név van,mégse kellett sose lapozgatnom,hogy ki-kicsoda :-)

Alapmű !!!! Nem csak történelmi regényt kedvelőknek :-)

1 hozzászólás
>!
SignorFormica
Vaszilij Akszjonov: Moszkvai történet

Akszjonov kongeniális iróniába emelt történelmi regénye, egy pikareszk "kommunista (vissza-)fejlődési nagyregény. A bolsevizmus szürreális metszetbe foglalt lényege. A röhögés tornyaiba öltöztetett borzalommal.

1 hozzászólás
>!
kaporszakall
Vaszilij Akszjonov: Moszkvai történet

Akszjonov regénye 1925-től (Frunze halála) 1953-ig (Sztálin halála) kíséri végig egy orosz-grúz értelmiségi nagycsalád, a Gradovok sorsát a sztálini hatalom megerősödésétől annak végéig. Nagy ambícióval megírt könyv, amely széles tablót kíván adni a szovjet emberek akkori életéről.

Szerintem egy jó mesterségbeli tudással megírt bestseller. Alapvetően szórakoztató munka, amely a történelemkönyvek ’unalmát’ kívánja feledtetni a fordulatos cselekménnyel. Érezhető rajta az amerikai olvasóközönség ízlésének hatása is – mint tudjuk, a szerző a nyolcvanas évektől az Egyesült Államokban élt, ezt a nagyregényét pedig a kilencvenes évek elején, az orosz rendszerváltás után írta meg.

Mint bestseller ellen nincs semmi kifogásom. Ehhez megvan benne a kellő mennyiségű hatásvadászat. Az zavar, hogy komoly művészi értéket tulajdonítanak neki, amivel nem rendelkezik.

Ami a széles társadalmi tablót illeti, az meglehetősen hézagos. A részletesen ábrázolt figurák zöme értelmiségi (írók, költők, képzőművészek, egyetemisták, orvosok), de akadnak közöttük katonák, a politikai vezetők, a GPU emberei, továbbá felbukkannak a lágerélet szereplői (köztörvényesek, politikaiak) is. A ’népi tömegek’, parasztok, munkások csak imitt-amott fordulnak elő.

A regény hősei között sok a romantikusan felnagyított, Superman jellegű férfiszereplő, mindenekelőtt a Gradov család ’rangidős’ tagjai, a liberális értékeihez – csaknem – töretlenül hű sebészprofesszor, Borisz (III.) Gradov, a hibátlan diagnoszta, a nagyszerű tudós. Fia, Nyikita a kiváló stratéga, a Gulag poklából kiszabadult, de hazáját rendületlenül szolgáló második világháborús katonai zseni, akinek vonásaihoz feltehetően Zsukov szolgál modellül . Végül itt van a harmadik rész főhőse, a kifejezetten a cowboyfilmek kliséivel felruházott Borisz (IV.) Gradov, a különleges felderítő osztag már ifjan sokat tapasztalt, rezignált tagja, a győztes motorversenyző, hűséges barát, a kimeríthetetlen potenciájú szerető, sőt a rettenthetetlen bosszúálló (…jelenete a GPU-s Lamadzéval, unokatestvére, Julka elrablása után). Ráadásul a végén még a családi hagyományokhoz is visszakanyarodik, és sikeres tanulmányokat folytat az orvosi egyetemen, hogy majdan nagyapja nyomdokaiba lépjen. Ez a feltornyosuló erényhalmaz egy mainstream szovjet regény (pl. a Timur és csapata) ifjúkommunista főszereplőjének is sok lenne…

Úgy érzem, kalandregénynek túl terjengős, valódi irodalomnak viszont túl felületes. Közepes osztályzat.


Népszerű idézetek

>!
sztimi53 P

Igyunk az orosz irodalomra! Ez a nemzet egy túrót sem hozott létre, semmi nagyszerűt az irodalmon és a titkosrendőrségen kívül – az ön kifejezésével élve.

700. oldal, Európa, 2006.

3 hozzászólás
>!
sztimi53 P

– A professzor zenével kúrálja magát – magyarázta jelentőségteljesen Agasa.
– Meghűlt tán?
– Jaj, Petrovna, Petrovna – csóválta a fejét az érzékeny ízlésű Agasa.
– Az én emberemnek mindenre a pohár a gyógyszere – sóhajtott Petrovna. – Ha egy pohár nem használ, felhajt egy másikat. Azzal rendben is van.

63. oldal, Európa, 2006.

>!
sztimi53 P

Azt tudod-e, hogy az ember fülcimpája nem öregszik? – kérdezte Vera, és kivette a fülbevalóit. – Az egész test megcsúnyul, de a fülcimpa fiatal marad.

889. oldal, Európa, 2006.

5 hozzászólás
>!
bazsalikom P

Folytak a letartóztatások minden szinten, aztán kipattant az egész Vörös Hadsereget megrázó „fasiszta katonai összeesküvés” ügye, mely egy szempillantás alatt, visszavonhatatlanul sárral fröcskölte be a forradalom néhány szentképként tisztelt vezérét
(…)
– Na de minek, minek? Mi kellhet még neki? Hiszen már így is ő az isten, a tévedhetetlen bálvány. Hátha a hadseregtől mégiscsak fél? Fasiszta összesküvés? Hülyeség. Az egész cirkusz Hitler malmára hajtja a vizet. Folyik a hadsereg lefejezése, az elkerülhetetlen háború előtt!

230, 237. o

>!
sztimi53 P

Ez a nagydarab, pompás kaukázusi férfiú mindig is azt vallotta, hogy lakomák sokkal fontosabb részei az életének, mint a Dávid király hegyének lábánál köztisztelettől övezetten művelt szakmája, a gyógyszerészség.

34. oldal, Európa, 2006.

2 hozzászólás
>!
bazsalikom P

Zsukov szólt még néhány szót a németek nyomasztó légi fölényéről. Lehet, hogy már ők is tudják azt, amit tud minden katona a fronton, tud a megszállt zóna sok millió lakosa, de lehet, hogy nincs tudomásuk róla, akkor pedig hasznos lesz, ha megtudják.
Ezután újabb keresetlen szavakkal keserítette a vezéreket, olyan részletekkel, amelyek esetleg nem jutottak el a grandiózus feladatokkal elfoglalt államférfiakhoz.
(…) A legrettenetesebb azonban az, hogy súlyos hiányok vannak a hivatásos parancsnoki állományban. A parancsnokok jó részének felkészületlensége, a harci tapasztalat teljes hiánya az ezred- és magasabb szinten temérdek hibás döntésre vezet, más tényezőkkel együtt ez okozza a front szétesését, a „katlanok” képződését, a tömeges kapitulációt, a nyílt árulást.
(…) Zsukov mint katona tisztában volt vele, hogy a németeket csak a körülmények számukra kedvezőtlen egybeesése, esetleg valamilyen hibás számításuk állíthatja meg, de semmiképp nem a dezorganizált Vörös Hadsereg ellenállása. Ezt azonban nem mondta ki, mert különben ráhúznák, hogy defetista, vagy az ördög tudja, mi, ahogy harminchétben.
(…) Vagy két percig csend honolt a csarnokban. A Politikai Bizottság tagjai, mint mindig, féltek egymástól. Tyimosenko valósággal megkukult, úgy ült ott, mint valami Szobakevics. A tábornokok is tartottak egymástól, emellett féltek a PB-tagoktól. Most azonban mind úgy érezték, hogy ez a „belső” félelem valamicskét mégiscsak gyengült a „külső” félelem következtében: olyan könyörtelen külső ellenség közelgett, amely köpött az ő bizánci intrikáikra, a Kreml rafinált udvari viszonyaira, és egyetlen csapással megsemmisíti valamennyiüket, az egész szovjet Bizánccal egyetemben.
– És mi a helyzet a népfelkelőkkel? – kérdezte Kaganovics. – Játszhatnak-e bármilyen szerepet?
A tábornokok összenéztek. A népfelkelők? Néhány ezer kiképzetlen civil, tíz főre egy puska – inkább ne vesztegessük többé az embereinket, és ne nevettessük ki magunkat a németekkel.

405-406. oldal

1 hozzászólás
>!
bazsalikom P

(…) eleinte semmit sem értett, aztán rájött egy roppant egyszerű megfejtésre, attól fogva ezt a kulcsot igyekezett használni minden bonyolult szituáció esetében, és a dolog működött. A megfejtés az volt, hogy ha egy országot egy bűnözőbanda kormányoz, akkor mindent, ami homályos, a legegyszerűbb közbűntényes logikával kell megmagyarázni.

390. oldal

>!
sagittarius

Azt mondják, az idő mindent eltüntet, de ezen a „mindenen” alighanem mindenféle semmiséget szoktak érteni. A szerelmet és a bűnt nem tünteti el a közönyös idő.

989. oldal, Harmadik könyv: Börtön és béke - VIII. fejezet, Tudom, ki vagy! (Európa, 2002)

>!
sztimi53 P

Time, 1952. július 28.
Az oroszok az 1912-es stockholmi játékok óta most vesznek részt először olimpián.

1089. oldal, Európa, 2006.

4 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Ljudmila Ulickaja: Daniel Stein, tolmács
Alekszandr Szolzsenyicin: A pokol tornáca I-II.
Borisz Akunyin: Török csel
Ljudmila Ulickaja: Médea és gyermekei
Venyegyikt Jerofejev: Moszkva–Petuski
Viktor Pelevin: Az agyag géppuska
Viktor Pelevin: A rovarok élete
Jurij Poljakov: Szökni szeretnék
Andrej Platonov: Csevengur
Ljudmila Ulickaja: Vidám temetés