Zörgetik ​az ajtót 89% 13 csillagozás

Vaszary János személyes emlékeit olvashatjuk Magyarország megszállásáról, a bolsevik megtorlásról. A sikeres színésznő-író házaspár kivételezett helyzetét sokan irigyelték. Feljelentik őket, mint nyilasokat, hiszen a színházban németek is ültek a nézőtéren. Többször találkoznak rosszindulatú besúgókkal, akik jóleső kárörömmel figyelték megaláztatásukat, kifosztásukat. Félelmetes olvasni, átérezni lehetetlen amit menekülésük során átéltek. És velük együtt több millió magyarnak kellett megtapasztalnia a félelmet, kiszolgáltatottságot a jövő reménytelenségét. . Figyelemre méltóan, őszintén megírt dokumentumregény.

Nemrégiben olvastam egy remek cikket – lásd link – a Muráti-Vaszary házaspár történetéről. Ebben említették Vaszary János könyvét. Magával ragadott a történetük,így nem is volt kérdés, hogy beszerzem a könyvet.
Vaszary János író, színházigazgató volt. Nevét talán kevesebben ismerik, mint feleségéét, Muráti Liliét. Korának ünnepelt sztárja volt, számos film főszereplője. Hajviseletét, ruházkodását utánozták, nők és férfiak tömege rajongott érte. Egy új, független, temperamentumos nőtípus képviselője volt, amilyet még nem lehetett korábban a vásznon látni.
És hát elég megnézni a képeit. Gyönyörű,gyönyörű nő volt, szubjektív véleményem szerint korának színésznői közül a legszebb. Viszont nem volt üres szépség,volt benne egy olyan kellem, tartás, egyéniség, ami a mai színésznők nagy többségéből hiányzik. Ég és föld a különbség közte és napjaink „celebjei” között.

A könyv a házaspár menekülésének, olykor inkább csak sodródásának története, ami akkor kezdődik, amikor megpróbálnak a lassan körülzáródó, ostromlott fővárosból elmenekülni. És tart egészen az 1946 tavaszán bekövetkezett megmenekülésükig, amikor sikeresen eljutnak Ausztriába, az angol megszállási övezetbe. A biztonságba. Addig azonban hosszú, állandó rettegéssel, nélkülözéssel, éhezéssel és létbizonytalansággal kikövezett út vezetett. Féltucatszor elfogta, majd elengedte őket a GPU, üldözte őket a vörös rendőrség.

Miért kellett menekülniük? Mert rájuk fogták, hogy fasiszták, nyilas szimpatizánsok. Akkoriban könnyen elhangoztak ilyen vádak, főleg az új hatalom kiszolgálóitól és/vagy azoktól, akik hasznot remélve vagy kicsinyes bosszúból próbáltak ártani másoknak. Nem ritkán – szerintem ez történt a Vaszary-Muráti házaspár esetén is – az csípte „jóakaróik” szemét, hogy ők – az addigra már megszűnt – úri osztály képviselői voltak.

Nem hiszem, hogy igazak voltak a vádak. Egy interjúban megkérdezte a riporter a művésznőt, hogy mit szól a vádhoz, nyilas szimpatizáns volt-e, amire valami ilyesmit felelt: „Csak nem gondolod, hogy lealacsonyodtunk hozzájuk?”.
Álljon még itt egy idézet Molnár Gál Péter írásából (lásd link):

„Politikailag elkötelezetlenek voltak. 1938. szeptember 17-én Muráti a Színházi Életnek nyilatkozik a Megsértették a minisztériumot Teréz körúti előadása alkalmából. Az újságíró gügyögésére a színésznő csípős kacérsággal válaszol. Mivel azonban már a láthatáron hadivillanások látszanak, Muráti pontosan tudja, mit kérdeznek, vagy nem kérdeznek tőle, de mégis hallani akarják. Szabatosan válaszol, valószínűleg: őszinte is. Kivételesen igazat mond:
1. Nagyon szépen kérem: hagyjanak engem békében a politikával. Adót fizetek, szépen köszönök minden közlekedési rendőrnek, egyéb közöm nekem az ilyen hivatalos izékhez nincs és sohase volt.
2. Apám katona, én odahaza politikát nem tanultam. Most kezdjem el, vénségemre?
3. Tudom, hogy van jobboldal és van baloldal. Mind a két oldalon páholyok vannak, zsöllyék és karzati ülőhelyek. Én a középen állok. A színpadon.
4. Ezen a helyen – el ne kiabáljam – remekül érzem magam és nem is akarok innen elmozdulni, amíg a Jóisten és a közönség is így akarják.
5. Ebben a darabban énekelek és táncolok. Ebből is látható, hogy nem ijedek meg az árnyékomtól. De a politikának még az árnyékától is félek. És – bármit terjesztenek felőlem – ezennel a lehető legünnepélyesebben kijelentem, hogy semmiféle jelszavas politika, vagy program követője, vagy pláne propagálója nem vagyok. Az én életem a színpad; nem jelszavak kellenek nekem, hanem végszavak és egy program érdekel csupán: a Vígszínház heti műsora.”

Végül még megjegyezném, hogy Muráti Lili a rendszerváltás után visszakapta magyar állampolgárságát és kitüntették a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével.

Elborult korszak volt. Sokat hallottam, olvastam arról ,hogy milyen barbárok voltak az oroszok… az emberélet fityinget sem ért. Kifosztották a szegény parasztot éppúgy (még olyan hétköznapi dolgot, mint egy vödör is el kellett dugni, mert vittek mindent,de mindent), mint a módost. Megerőszakoltak akit csak értek. A legmegdöbbentőbb részletek egyike az volt a könyvben, amikor a fiatal anya ült a véres zúzódásos csecsemőjével… és a férje elmondta, hogy előző este az oroszok a melléről tépték le a kicsit és dobták a sarokba – hogy az anyukát meg tudják becsteleníteni. Ha meg nem találtak nőt, akkor sokszor dühükben felgyújtották a házat – egy élet munkáját tönkre téve…
Volt pár olyan ember azért az oroszok között is (jellemzően tanult,világlátott emberek), akik emberséget mutattak Murátiékkal szemben is.
Ami a legszomorúbb, hogy gyakran a magyar embertársaik voltak a legkegyetlenebbek velük szemben. Volt, hogy egy orosz őrnagy teremtette le a magyar kommunista őrt a kegyetlen bánásmód miatt – majd engedte el őket ezzel:

„Magukat szabadon engedem. Csak egy tanácsot adok: ne kerüljenek többet kézre. Ez a népség, amely most van uralmon, utálja magukat. Nem tudom, miért. Nem is fontos. Tűnjenek el.”

Szerencsére azonban volt nagyon sok jó ember is, aki akár az élete kockáztatásával is segített a házaspáron. Ki rejtegetéssel, ki az utolsó falatjai megosztásával.

Kőkemény olvasmány, amit sokszor nehéz olvasni a leírt szörnyűségek miatt. Kiváló krónikája egy szenvedésekkel teli korszaknak.

Lebilincselő, letehetlen és elgondolkodásra bíró mű. Félretéve az író és felesége kétes megítélését és -ki tudja, milyen- tetteit, politikai hovatartozását- az igazságot már úgysem fogjuk megtudni soha-, abszolút jó műnek tartom. Kissé hihetetlen az, amiket az író leír, de ha valaki utánaolvas, hogy a vészkorszakban és az utána következő 2-3 válságos évben mik történtek az országban, már nem lepődik meg rajta, és nem tartja hiteltelennek. Hogyan bukik meg egy rendszer, egy elit osztály, hogyan veszi át a pórnép a hatalmat, hogyan lesznek kiszolgáltatottak azok, akik társadalmilag egészen magas és elismert réteghez tartoztak. És végül hogyan menekül(het)nek meg… Leírja gyakorlatilag ennek a korszaknak az egész észveszejtő történéseit, a tragédiáit, az elillanó dicsőséget, a tűnő csillogást, a szenvedést, mindent. Nagyon örülök, hogy elolvastam ezt a könyvet, életem egyik legjobb olvasásélményét adta. Emellett kötelezővé tenném az iskolákban, hogy lássák, hogyan is történtek dolgok mi kis hazánkban (és szinte egész Európában) akkoriban, tanulságként. Lebilincselő, magával ragadó. Efölött a könyv fölött biztosan nem aludna el senki…