Sohaférfi 125 csillagozás

Vass Virág: Sohaférfi

„Különleges ​nőt keresek. Olyat, aki talán sohasem válaszolna erre a hirdetésre. Ízig-vérig nőt, aki attraktív, intelligens, gondoskodó, érzékeny és őszinte. Keresek egy lányt, aki egyedül is boldog és sikeres, érzelmileg felnőtt. Úgy 27 és 37 közötti, és alig várja, hogy végre megtapasztalja, milyen egy érzéki, intellektuális, harmonikus párkapcsolatban élni.”

Ezzel a pár sorral indul Ádám, a Sohaférfi története.
A Sohaférfival már mindannyian találkoztunk. Pontosan tudjuk, mi fán terem, még sincsen rá rendes szavunk. Így kénytelen voltam egy regényben megírni. A Sohaférfi egy jelet keres, de sajnos mindeddig hiába. Nem a szerelemtől fél, hanem attól, hogy nem múlik. Talán ez a legnehezebb számára, megszokni az érzéseit. Olyan őrült súllyal nehezedik rá a magány, hogy néha maga is csodálkozik, hogy képes felemelni a lábát a földről.
Ádám a Kígyó utcai legénylakásában éli felhőtlen vadászéletét, míg egyszer csak betoppan Éva. Minden történetben meg szokott… (tovább)

>!
Ulpius-ház, Budapest, 2013
ISBN: 9789632549408
>!
Ulpius-ház, Budapest, 2013
366 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632548418
>!
Ulpius-ház, Budapest, 2013
366 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632547817

Enciklopédia 9

Szereplők népszerűség szerint

Alma 'Eperke' · Kollár Éva · Kornél · Szelőczey Ádám · Szilvi · vágó


Kedvencelte 12

Most olvassa 9

Várólistára tette 37

Kívánságlistára tette 23


Kiemelt értékelések

Cicu>!
Vass Virág: Sohaférfi

Azt kell mondjam, hogy mázlista vagyok, mert ismét egy remek könyv került a kezembe egy magyar szerzőtől, így ismét magyar kedvencet avathattam :)
Ez volt az első könyvem Virágtól, de nem az utolsó! :)
Már csak azért sem, mert a Ringass, Amadeus! már itt csücsül a polcomon.
Szeretek magyar íróktól olvasni, ezért kíváncsian vágtam bele a történetbe. Egy idő után azt vettem észre, hogy csak fogynak a lapok.
És bár könnyed olvasmánynak tűnik, mégsem az.
Ádámon és Éván keresztül nem itt most nem a bibliai párra gondolok, hanem a könyv főszereplőire :D megismerhetünk emberi-családi sorsokat, élethelyzeteket, érzéseket, érzelmeket, szerelmet, csalódást, magát a nagybetűs ÉLETET.
Ádámunk a Sohaférfi, aki fél az elköteleződéstől, szerintem senkinek sem kell bemutatni ezt a karaktert.
Éva a megcsalt nő, a kételyeivel, aggályaival.
Vajon, hogy fonódik össze a sorsuk? Olvassátok el, megéri!
A regény amellett, hogy pörgős, elgondolkodtató, a humort sem nélkülözi.
Csak ajánlani tudom :)

Mariann_ P>!
Vass Virág: Sohaférfi

A könyv témája érdekes, sok minden tetszett benne.
Maga a jelenség, amit anyaként meg is értek, hogy mindent meg akar egy anya csinálni a gyerekének, hogy csak annyi dolga legyen, hogy tanuljon, meg kicsit lazítson.
(Emlékszem, mire a buli után felébredt a fiam,az inge már kivasalva lógott a vállfán … )
Közben az évek múlásával elfelejtjük önállóságra nevelni a gyerekünket.
Tetszett a halálközeli élmény, mindig is foglalkoztatott, hogy mi van az életen túl…
De nekem végig rányomta a bélyegét a könyvre az a szerintem erőltetett lazaság.
A könyv 2013-ban íródott, szerintem nem olyan rég volt az.

csabaviki>!
Vass Virág: Sohaférfi

Egy kedves munkatársnőmtől kaptam búcsúajándékba, aki eddig is győzködött, hogy olvassak az írónőtől, de mind idáig mereven elzárkóztam. Az én fejemben Vass Virág már majdnem Fejős Éva, azt pedig azért mégsem kellene! De ha már megkaptam, és még szívhez szóló üzenet is volt benne, akkor nem tehettem meg, hogy nem olvasom el. És milyen jó, hogy így alakult! Nagyon tetszett a történet, és bár a közepe felé azt hittem, már mindent tudok, és ez is csak egy szokásos limonádé, azért a végén elég komolyra fordult. A stílusa is hibátlan, és tényleg nagyon olvasmányos. Néha azért megtörtént, hogy kicsit összekavarodtam, hogy most hol vannak? vagy akkor hány évesek voltak? stb., de ilyenkor simán elképzelhető, hogy bennem van a hiba, mert nem olvasok elég figyelmesen.
Egy szó mint száz, nem bántam meg. Sőt. Lehet egyszer egy Fejős Évát is el kellene olvasni :)

3 hozzászólás
monalisa>!
Vass Virág: Sohaférfi

Óriási meglepetés volt – pozitív értelemben! Ha nem futok bele egy olyan Bookline-os akcióba, hogy Frei Tamás 2015-je mellé ingyen ajándékba megrendelhető, akkor valószínűleg el sem olvasom. Mert korábban olvastam már 2-3 Vass Virág könyvet és egyik sem tetszett. De ez nemcsak azokhoz viszonyítva, hanem úgy nagy általánosságban is nagyon megfogott. Érdekes történet, érdekes karakterekkel – és sok minden benne van a felszín alatt. Kezdve azzal, hogy Ádám és Éva a főszereplők, a halál és a születés témakörével. Érdemes elolvasni, tényleg csak ajánlani tudom, mert szerintem az utóbbi évek egyik legjobbja a maga műfajában.

Arabella>!
Vass Virág: Sohaférfi

Hát ez jó volt :) Viszonylag elég gyorsan elolvastam, mert lehetett vele haladni, meg érdekelt is. Szép a külseje is meg éreztem az új könyv-illatot :) Az most mellékes, hogy a végkifejletet is lehetett sejteni előre, hogy tudni véltem a nagy összeborulást. Az, hogy ki-kinek az apukája-anyukája, az csak a hab a tortán :)

Viktoria0312>!
Vass Virág: Sohaférfi

Nagyon szerettem, örülök hogy megismertem Évát és Ádámot! :))

boglarka0908>!
Vass Virág: Sohaférfi

Igazán jó kis történet volt, a nézőpontváltások követhetőek voltak, olvastatta magát. A vége kiszámítható volt, ahogy több jelenet is, de volt, amikor meglepődtem. :)

Vhrai P>!
Vass Virág: Sohaférfi

Vegyes érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban. Vass Virág stílusát imádom, rendszeresen olvasom az írásait. Ebben a könyvben sikerült egy sor klisét felvonultatni, amit a hasonló történetektől el lehet várni, – az egész mese habbal – valahogy mégis sikerült megkedvelnem a szereplőket. Összességében kellemes kikapcsolódás.

bridgewalker>!
Vass Virág: Sohaférfi

Nagyon szerettem ezt a könyvet, mert végre egy olyan női karakter volt a főszereplő, akit teljesen reálisnak éreztem, és nem idegesített! Szerettem a tétovaságát, a bizonytalanságát. A fél csillag levonás csak azért jár, mert szerintem Sohaférfi nem érdemli meg Évát, és az életben szerintem erre Éva is rá fog jönni igen hamar. Persze lehet, hogy addig még formálják, és tanítják egymást…

Ajándék_Szabó>!
Vass Virág: Sohaférfi

Ajándékba kaptam a Sohaférfit, és nagyon örültem neki. Rengeteg jó gondolat volt a könyvben, idézni való aranymondatok, meg életbölcsesség, mégis úgy tettem le, hogy nem ez volt életem legjobb olvasmánya. Valahogy többet vártam a halálközeli élményről és a férfilélek rejtelmeiről. Ha ezt a részét kivesszük, egyszerű szappanopera, ami nem olyan nagy baj, csak hát ilyen izgalmas címmel, és témával sokkal de sokkal többet vártam.
http://www.angyalilecke.hu/mas-szemmel-kritikak/vass-vi…


Népszerű idézetek

Cicu>!

A NŐ KICSINÁLÁSÁNAK TERVE

1. Mától fogva meztelenül mászkálok a lakás helyiségeiben
2. Előkeresem, és éjszakánként teljes hangerővel bömböltetem a pornófilmeket
3. Mezzoforte böfögések
4. Post-itek a konyhában, hogy mit főzzön, és mit vásároljon be
5. Kanmuri a haverokkal
6. Kártevés a kiteregetett ruháiban (Utánanézni nem minősül-e szándékos garázdaságnak)
7. Amikor csak lehetséges, ezentúl vécén fogok dolgozni, különös tekintettel a reggeli és esti órákra
8. Sohaférfi epizódjaiba rejtett fenyegetések írása
9. Ha ez megtörtént, éppen az ágyjelenetes epizód előtt a UPC-előfizetés lemondása
10. Tíznapos zoknit csempészni a retiküljébe
11. Használt kotonok a konyhapulton

159. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Szelőczey Ádám
2 hozzászólás
Cicu>!

Egyszer voltam életemben igazán boldog. Sokba került. Nekem nem jön be a fülig szerelmesség.

142. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Szelőczey Ádám
Cicu>!

A magánynak is megvan a maga kellemes oldala.

89. oldal

Cicu>!

Arra való az élet, hogy éljünk! Nincs igazam?

65. oldal

Cicu>!

Egész életemben ez volt a bajom. Rosszul mértem fel az embereket.

243. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Kollár Éva
Cicu>!

[…] minden nőnek joga van ahhoz, hogy saját tere, autója, ideje, bankkártyája legyen.

240. oldal

Cicu>!

Többféle lehetséges jövő van, ami közül magunk választunk.

276. oldal

Cicu>!

Csak annyi baj történt, hogy minden álmom, amit valaha dédelgettem, szertefoszlott. És már erőm sincs újakat álmodni.

127. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Kollár Éva
Cicu>!

Amire szükség van, arra szükség van!

248. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Szaszkó Gabriella: Engedj el
B. E. Belle: Vallomások
Hugyec Anikó: Túl hosszú út
Diana Hunt: Őrület határán
Ella Steel: Végtelen játszma
Ella Steel: Sors-Fordító
Farkas Anett: A 33-as ügy
Szaszkó Gabriella: Vigyázz rám
Susannah Skiethen: Második esély
Csernovszki-Nagy Alexandra: Antónia eltűnt