A Valahogy megvagyunk Vásárhelyi Mária első, nem tudományos jellegű kötete. Hagyományos értelemben véve nem tekinthető memoárnak, inkább afféle szokatlan rekonstrukció. A mű Vásárhelyi Mária, az ismert szociológus és publicista saját és családja emlékei, anekdoták, levelek, hivatalos dokumentumok, interjúk és életrajzok alapján megírt emlékkönyve. A szerző édesapja, Vásárhelyi Miklós Nagy Imre miniszterelnök közvetlen környezetéhez tartozott az 1956-os forradalom idején. Ekkor a Parlamentben működő Tájékoztatási Hivatal vezetőjeként dolgozott. A forradalom leverése után éveket töltött börtönben. Vásárhelyi Mária ebben a kötetben rekonstruálni kívánja azt a két évet, amelyet családja, az 1956-os forradalom vérbefojtása után, Nagy Imre körének tagjaival és azok hozzátartozóival együtt Romániában töltött száműzetésben. A szerző a könyv megírásával szeretne segíteni azoknak, akik meg akarják ismerni azt a korszakot és annak napjainkban kiretusált szereplőit. A történet ugyanakkor sok… (tovább)
Valahogy megvagyunk 4 csillagozás
Enciklopédia 7
Kedvencelte 1
Most olvassa 1
Várólistára tette 6
Kívánságlistára tette 13
Népszerű idézetek
Mindenesetre az idő múlásával a házkutatást mi, gyerekek is – a bezártsághoz, a felfegyverzett, kutyás őrökhöz hasonlóan – egyre inkább az élet természetes velejárójának tekintettük.
A hatodik életéve felé közeledő Pisti bátyámnak, aki meglehetősen vad és nehezen kezelhető kisfiú volt, az egyik őr egy csúzlit faragott ajándékba. Pisti hihetetlen becsben tartotta, ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy időnként úgy célozzon meg a parittyával valakit, hogy abból hatalmas botrány, sírás-rívás keletkezzen. Anyu, aki nem ok nélkül tartotta életveszélyesnek ezt a játékot, egy éppen aktuális botrány után úgy döntött, elveszi Pistitől a csúzlit, és eldugja. Pisti szabályos búskomorságba esett, és fűt-fát ígérve naphosszat kérlelte Anyut, hogy adja vissza a játékát. Megígért, hogy soha többet nem céloz vele más gyerekekre, és egyébként is bármit megtesz, ha visszakapja. Végül Anyu nem tudott ellenállni a kérlelésnek, és elkezdte keresni az eldugott parittyát, ám fogalma sem volt, hová rejtette el. Feldúlta az egész szobát és az összes közös helyiséget, de a csúzli nem került elő. Ekkor már Anyu esett teljesen kétségbe, ezt látva már Pisti vigasztalta: – Nem baj, Anyu, ne szomorkodj, majd a következő házkutatásnál előkerül.
206. oldal
Vásárhelyi Mária: Valahogy megvagyunk Snagovi emlékkönyv
Rajk Júlia lényegében napra pontosan kitöltve a rá kiszabott ötéves börtönbüntetést, 1954. június 14-én szabadult […] Nemcsak Laci, hanem Júlia nevét is megváltoztatták. Szabadulásakor Györk Lászlóné névre kiállított iratokat kapott. Rákosiék a Rajk László nevet örökre ki akarták irtani a történelemből.
56. oldal
Vásárhelyi Mária: Valahogy megvagyunk Snagovi emlékkönyv
Miközben [Rajk] Júlia a börtönben ült, fiát, Lacit, aki néhány hónapos csecsemő volt, a Lóczy Lajos utcai gyermekotthonban helyezték el, nevét Kovács Pistire változtatták. Amikor Júlia nővérének 1953-ban, hosszas küzdelem után sikerült elérnie, hogy hozzá kerüljön a kisfiú, akkor Laci nem hallgatott a nevére. A család hosszas próbálkozás után – egy véletlen folytán – derítette ki, hogy a kisfiút Pistinek kell szólítani.
56. oldal
Vásárhelyi Mária: Valahogy megvagyunk Snagovi emlékkönyv
A felnőttek délelőttönként az iskoláskorú gyerekeket okították, a többiek olvasni vagy tanulni próbáltak, ami eleinte nem volt egyszerű feladat, mivel kéréseiktől függetlenül kizárólag harmadosztályú, lényegében olvashatatlan könyveket hoztak nekik a fogva tartóik. A mélypontot Robotos Imre Az úttörés szépsége, gondolatok a szovjet irodalomról című műve jelentette: senkinek nem volt olyan súlyos betűéhsége, hogy ezen a könyvön is átrágja magát.
101-102. oldal
Vásárhelyi Mária: Valahogy megvagyunk Snagovi emlékkönyv
Néhány nappal korábban, amikor már Bozóky Éva [Donáth Ferenc felesége] számára nyilvánvalóvá vált, hogy őt is le fogják tartóztatni, a legfontosabb feladatának azt tartotta, hogy kisfia, Matyi számára biztonságos és megfelelő elhelyezést találjon. Mivel akkor már a szüleit is letartóztatták, végső kétségbeesésében azt találta ki, hogy a gyermek orvosához Pikler Emmihez fordul segítségért. Pikler Emmi, a korszak legismertebb gyermekorvosa és pszichológusa vezette ekkor a Lóczy Lajos utcai mintagyermekotthont, amely akkoriban pedagógiai módszereit és az elhelyezés körülményeit tekintve is rendkívül korszerűnek számított. Nem véletlen, hogy a legfontosabb elvtársak gyermekeinek orvosa Pikler Emmi volt. Bozóky Éva tehát elment Piklerhez, őszintén elmondta neki a történteket, és azt is, hogy biztos benne, hamarosan ő is sorra kerül, és kérte, fogadja be a kis Matyit. Pikler azonban szenvtelen, jéghideg pillantást vetve az asszonyra, csak annyit mondott neki: „Majd a párt elrendezi a gyermek sorsát”. Szegény Bozóky Éva reményvesztetten ment haza, és amikor szomszédasszonyának zokogva elmesélte a történteket, a derék asszony azonnal közölte, hogy ő vállalja a gyermek gondozását, mindaddig, amíg vissza nem jön az édesanyja. Így azután, amikor Éváért jöttek, átadta Matyit a szomszédasszonynak. Néhány nappal az anya letartóztatása után azonban a szomszédasszonynál megjelent egy civilruhás nő, aki a gyermeket el akarta vinni. Farkasné, a pótmama ekkor sodrófát ragadott, és elkergette a kéretlen látogatót. Másnap három géppisztolyos egyenruhás kíséretében érkezett vissza a nő, velük nem bírt el az asszony, kénytelen volt átadni a gyermeket, akit most már – a párt akaratának megfelelően – a Pikler Emmi által vezetett intézetben helyeztek el. A párt elrendezte… Az alig féléves kisfiútól nemcsak a szüleit és az otthonát, hanem Rajk Lacihoz hasonlóan, a nevét is elvették; ettől kezdve Tóth Péter néven tartották nyilván, és szólították az intézetben. Szegény Farkasné férjét – amiért a felesége Bozóky Évának segítséget nyújtott – kirúgták az állásából, és elvették szerény budai lakásukat is. Egy Bartók Béla úti tízes társbérletben kaptak egy szobát.
61-62. oldal
Vásárhelyi Mária: Valahogy megvagyunk Snagovi emlékkönyv
Két és félévnyi raboskodás után Bozóky Éva úgy szabadult a börtönből, ahogyan bevitték oda. Vádirat, bírósági tárgyalás és ítélet nélkül, ugyanabban a ruhában, tizenöt kilót lefogyva, térdig érő hajjal, egyetlen fillér nélkül. Egy teherautó volt rabtársaival együtt a Keleti pályaudvarnál letette őket, és mindenki mehetett, amerre látott.
Első útja az anyósához vezetett, aki a fiáról, Donáth Ferencről nem tudott semmit, Matyiról azonban volt némi információja. Éva egyik barátnőjének fodrásza vágta ugyanis a Lóczy gyermekotthonban a kisgyermekek haját, és ő mesélte el a barátnőnek, hogy látott egy Bozóky Évára hasonlító kisfiút. Amikor pedig mutattak neki egy fényképet Matyiról, teljes bizonyossággal felismerte őt. Éva másnap elkezdte a harcot a kisfiáért. Börtönben szerzett új barátnőjével – aki korábban a rendőrségnél szolgált – bementek a Fővárosi Rendőrkapitányság Gyermekvédelmi Osztályára, ahol miután meghallgatták Évát, két rendőr végighívogatta a gyermekotthonokat, de Donáth nevű gyermekről sehol nem tudta – Pikler Emmi intézetében sem. Végső kétségbeesésükben újratárcsázták a Pikler-féle intézetet. A gyermekvédelmis főhadnagynő most nem érte be a titkárnővel, hanem határozott hangon kérte az intézmény vezetőjét. Pikler Emmi szárazon közölte, hogy tud a gyerekről, de mivel az intézetbe az ÁVH hozta be, így csak nekik adhatja vissza. Ezért Donáthnénak kérvényt kellett írni az ÁVH-nak, hogy visszakapja a gyermekét. Ám nem volt türelme várni, amíg erre választ kap, enélkül ment el a Lóczy Lajos utcába, ahova a barátnője is elkísérte. Amikor a titkárnő bejelentette, hogy Donáthné és egy barátnője is szeretne beszélni az igazgatónővel, Pikler Emmi visszaüzent, hogy Donáthnéval nem, csak a kíséretében lévő másik nővel hajlandó beszélni. Neki elmondta, hogy Donáth Matyin kívül még jó néhány hasonló sorsú gyermek van az otthonban, de mivel Éva az első anya, aki kiszabadult, fogalma sincs, mit kell tennie, még nem kapta meg fentről az utasítást. Végül Hámos György újságíró közbenjárására gyorsult fel a folyamat. Hámos, aki akkoriban a belügy sajtóosztályának vezetője volt, amikor megismerte Bozóky Éva kálváriáját, berohant a belügyminiszterhez, és ordítva közölte vele, hogy amennyiben Bozóky Éva nem kapja azonnal vissza a gyermekét, megírja ezt a történetet az újságban, még akkor is, ha az állásába kerül. Másnap értesítették Évát, hogy mehet a gyermekéért. A kisfiút féléves korában szakították el tőle, aki a sokszor megálmodott kedves, a fejét anyja ölébe fúró kisfiú helyett egy ”szomorú és szívfájdítóan közömbös” gyermeket kapott vissza, aki ”leült egy sarokba, szájába vette az ujját, ütemesen rázta magát, verte a fejét a falba”. Háromévesen másfél éves fejlettségi szinten volt, nem tudott beszélni, és pelenkázni kellett. Ezt érte el vele a Rákosi-rendszer példamutató pedagógiai módszertani intézete.
62-63. oldal
Vásárhelyi Mária: Valahogy megvagyunk Snagovi emlékkönyv
[Lukács György] Még a sztálinista íróról szóló vitában is türelmesen és érdeklődve hallgatta Vas Zoltánt, amikor azt fejtegette, hogy azért Thomas Mannak (sic!) sem ártott volna, ha ismeri Azsajev Távol Moszkvától című művét, és végül szelíden csak annyit mondott: „érdekes aspektus, ezen még nem gondolkodtam”.
74-75. oldal
Vásárhelyi Mária: Valahogy megvagyunk Snagovi emlékkönyv
→ |
---|
A férfiak közül Nagy Imre veje folyt bele rendszeresen az iskolásdiba, a többi férfinak sem türelme, sem kedve nem volt ehhez. Ők reggeltől estig és estétől reggelig képesek voltak újabb és újabb helyzetértékeléseket és megfejtéseket felvázolni a jövőnkről, ami ahhoz képest, hogy lényegében semmiféle információval nem rendelkeztek sem arról, hogy mi van Budapesten, sem arról, hogy mi lesz velünk, komoly teljesítményként értékelhető.
69. oldal
Vásárhelyi Mária: Valahogy megvagyunk Snagovi emlékkönyv
Szilárd legendássá vált pesszimizmusa miatt azokhoz az emberekhez tartozott, akiket Apu úgy jellemzett: ha a Lánchídon belenéznek a Dunába, a Fekete-tengerig az összes hal kipusztul.
49. oldal
Vásárhelyi Mária: Valahogy megvagyunk Snagovi emlékkönyv
Irénke is jól van. Ő is dolgozik egy büfében. 3 napig vételezi az árut és fél óra alatt eladja.
127. oldal
Vásárhelyi Mária: Valahogy megvagyunk Snagovi emlékkönyv
Említett könyvek
Hasonló könyvek címkék alapján
- Csoma Mózes: Koreaiak Magyarországon az 1950-es években ·
Összehasonlítás - Bíró Sándor: A „Mátrai” Lovagrend ·
Összehasonlítás - Eörsi László: A Széna tériek 1956 ·
Összehasonlítás - Eörsi László: Köztársaság tér 1956 ·
Összehasonlítás - Eörsi László: Mítoszok helyett, 1956 ·
Összehasonlítás - Eörsi László: „Rendkívüli idők, rendkívüli cselekmények” ·
Összehasonlítás - Marjane Satrapi: Persepolis 93% ·
Összehasonlítás - Arthur Koestler: Sötétség délben 91% ·
Összehasonlítás - Kósa Csaba: Tizenhárom perc ·
Összehasonlítás - Csoma Mózes: Korea és Magyarország 1956-ban ·
Összehasonlítás