Diótörő 89% 81 csillagozás

Hát – megmondom őszintén kislánykoromban sosem bírtam végignézni a tévében a Diótörőt – pedig a MTV1, MTV2 korszakában ez bizony minden évben műsoron volt.
Most is próbálkoztam, hogy Varró Danival hátha – na, jó, a végére megszerettem a történetet – de ezek az egerek! Továbbra is undorítóak, fertelmesek, szemtelenek, és most még gonoszak is lettek a szememben!
Örültem, ha rájuk kattant az egércsapda, vagy eltiporta őket Diótörőnk talpa…
Az elején Csipkerózsika történetet sejtet, és lesz belőle valami hasonló, kedves álom.
Szép mesebeli, írnám, hogy békességes történet – de igazából nem az! Mert van benne némi háború.
Viszont csendes és békességes az ébredés…
Nem írom azt, hogy ne legyen karácsony Diótörő nélkül (mondjuk, én nem értem, miért is hivják Diótörőnek a fabábut), de valamelyik karácsonykor azért valamilyen formában (mesefilm, balett, diafilm, rajzfilm, vagy akár ez a Varró Dani-fordítású mesekönyv) meséljétek el a gyerekeiteknek. Mert tényleg szép.
(Csak az egerek ne lennének benne!)

Nagyon jó érzéseket keltett bennem ez a történet. Tökéletes volt egy kis délutáni kikapcsolódáshoz, Varró Dani stílusa pedig nagyon tetszett. Aranyos kis történet, nagyon szép illusztrációkkal tarkítva.

„Mit sír, aki sír, a világnak ugyan mi baja?
Csak vodka legyen (meg azért valamennyi kaja),”

Mit mondjak én most? Nagyon szeretem Dani irományait minden mennyiségben. A Diótörő nem a kedvenc mesém, csakis Miatta olvastam el. Valószínűleg ezért nem nyújtja a megszokott jóllaktam Varró Danival érzést. Azért jó volt.

Nem az első olvasásom.
De hogy épp ma van Karácsony…
megkértem a férjemet,

off, venné le a legfelső polcról ezt a könyvet.

    Kicsit – nagyon – nosztalgikus (legalábbis nekem az) meg misztikus ez a metamorfózis.

    Nem csoda, hogy ez a német E. T. A. Hoffmann felszabadult romantikus fantáziája szülte mese egyetemessé válhatott az orosz Pjotr Iljics Csajkovszkij zseniális muzsikájának és a táncnak, a színpadnak is köszönhetően.

    Varró Dániel meg könnyedén kezeli a történet minden elemét, felhasználva a magyar nyelv ritmusának, hangzásának szépségét és erejét.

„Fogalmam sem volt, mit várhatok ettől a könyvtől, de karácsony közeledtével minden az ünnephez kapcsolódó történetre vevő vagyok. Varró Dani stílusáról hallottam már jót és rosszat is, de úgy gondoltam, ideje a saját szememmel látnom, hogy mit is tud az író.
Ha a klasszikus műre vágysz, ne ezt a könyvet vedd a kezedbe, de ha fel szeretnéd idézni a karácsony hangulatát, és szórakoznál is közben egy jót, akkor ez a feldolgozás neked való. Természetesen nem mehetünk el szó nélkül Szegedi Katalin illusztrációi mellett sem, hiszen tényleg fantasztikusak és részletgazdagok.”

Bővebben:
https://fannislibrary.blogspot.com/2020/12/varro-daniel…

A Diótörő egy-két feldolgozásban már a kezem közé került – vagy így, vagy úgy. Kedves történet, bár számomra az Egérkirály félelmetes. Tetszik az író stílusa.

Az alapművet továbbra sem kedvelem, Varró Dani húzta fel ennyi csillagra.

„A történet igazán bájos, illetve néhány ponton egy kissé talán félelmetes is. Ami igazán modernné és izgalmassá teszi, az éppen a versbe szedettsége, a gördülékeny rímek a sorok végén. Imádtam, hogy Varró Dani nem volt rest fogalmazás tekintetében is modernizálni a szöveget, ami elsőre némelyeknek biztos furán fog hatni, de számomra éppen ez volt az egyik nem várt humorfaktor. (Mert hát valljuk be, maga a történet azért nem igazán egy vicces és könnyed gyerekmese.) A verselés amúgy elég változatosra sikerült, a rímek és a sorok száma is váltakozik, de ez a megoldás segít elkülöníteni a történet egyes pontjait egymástól, így például a különböző helyszíneket, illetve az álmot a valóságtól.”

A teljes értékelés » https://nemfelunkakonyvektol.hu/2020/12/varro-daniel-di…

A Diótörő Varró Dániel általi, verses feldolgozásával meglegyintett a karácsony szele ­– de csak egészen szelíden… :)

A célközönség persze nem én vagyok, ezt mindjárt az elején le kell szögeznem. Aki én vagyok, az egy harmincas nő, aki valamiért (maga sem tudja, miért) minden elképzelhető formában szereti a Diótörőt: az eredeti, Hoffmann-féle mesét, a balett- és a filmfeldolgozást, sőt még a diótörő-figurákat is (van is belőlük néhány). Akikhez viszont Varró Dániel szól, azok a tíz-tizenkét évesnél nem idősebb gyerekek; vagyis, a harmadannyi idősekhez, mint amennyi én vagyok. (De az is lehet, hogy a tíz-tizenkettővel is durván túloztam.)

Megpróbálom magam nem úgy érezni, mint az otromba felnőtt, aki bepasszírozza a fenekét az óvodai kisszékbe, nekiáll tologatni a játékautókat, majd két perc múlva csalódottan és csodálkozva feláll, mert a széket nem az ő méreteihez szabták, és sehogyan sem tud benne kényelmesen elhelyezkedni, … a játékok pedig… mondjuk ki, számára rémesen uncsik. :) Szóval, megpróbálom magam nem így érezni, amikor a célközönség soraiból messze kilógó olvasóként, az alábbi óvatos kritika-féléket fogalmazom meg:

1. Elcsúsztak az arányok: míg a bevezető részt alaposan kibontotta V.D. (ami, megjegyzem, nekem nagyon tetszett), addig a tényleges cselekményt túl rövidre szabta.
2. Marika megbetegedése, ami az eredeti műben megmagyarázza a sok lázas képzelődést a diótörővé változtatott hercegről és a gonosz egerekről, V.D.-nél egy az egyben kimaradt, és a csata hosszú álom lett csupán. Ez persze nem igazi hiba, de azokban a gyerekekben (na jó, inkább felnőttekben? :P), akik ismerik és kedvelik az eredeti mesét, felébredhet a hiányérzet, és az igény a történeti hűség iránt.
3. Verses mese, a ritmussal mégis „volt valami”… Botfülűként ennél szakszerűbben nem fogalmazhatok, de a lényeg, hogy a ritmusos olvasás olykor megtört: a sorvégek itt-ott megbicsaklanak a rímek hiánya miatt.

Gyerekeknek ajánlom, mintegy kedvcsinálóul az eredeti műhöz!

Ja! Ordegnál Róbert illusztrációi nagyon hangulatosak! :)

Varró Dániel gyermekverseit imádom, a felnőtt írásait kevésbé, viszont az átirataiért rajongok. Legyen az a Boci boci tarka vagy a Diótörő.
Amúgy a Diótörő soha nem tartozott e kedvenc meséim közé, ez a könyv viszont annyira olvastatja magát, hogy pillanatok alatt végeztem vele. És mi az ami különösen tetszett benne? A humora és az, hogy minden szereplőnek külön karaktere lett. Még az olyan rusnya kis dögöket, mint az egérkirály is megszerettem.
Tulajdonképpen most, ahogy írom ezt az értékelést jutott eszembe, hogy lehet azért nem kedveltem ezt a mesét, mert valahogy taszítottak a szereplők, a fabábu, meg az egerek (már gyerekkoromban is). Ebben a változatban azonban ez nem így van. Nagyon szerettem olvasni.
Viszont nem szerettem nézegetni. Nem mondom, hogy egyáltalán nem tetszettek az illusztrációk (a színvilága például igazi karácsonyi hangulatot árasztott), viszont szerintem többet is ki lehetett volna hozni ebből…