Bögre ​azúr 87% 503 csillagozás

Danival a kapcsolatunk jó hat éve tart már, akkoriban kérésre olvastam verset, kivéve őt. A Danit, aki még mindig fura Dánielként. Én tizenhat voltam, ő meg amolyan örök huszonéves fiú inkább, megjött és inkább közénk mint elénk ült le. Válaszolt, ha kérdezték, mesélt nekünk, középiskolásoknak az ő középiskolájáról, ami merőben más volt, mint a miénk aztán most, mikor már nekem történelem az én középiskolám, eszembe jutott ez, amit akkor mesélt, amikor neki már történelem volt a sajátja és mégis ugyanaz, hogy a versek ugyanúgy hatnak most és akkor is, mert a Dani örök mert az iskolai érzések bizony mindörökké így vannak, hogy milyen jó volna kicsit késni, húsz perccel továbbaludni és öt percet késni, kivéve a programozásról matekról meg hogy mi jut eszünkbe a büfében sorban állva meg az első meg a negyedik szerelem.
Milyen jó lett volna leírni akkor a csip-csup, de akkor annál nagyobb bajokat, hogy az idő megszépíthesse, ahogy a papírt megbarnítja. Milyen jó lett volna, de nem tettem, de a Dani megtette helyettem.
Köszi, Dani!

Tegnap farsangi jelmezt varrtam (illetve a kész elefántjelmezre varrtam nagyobb füleket), és hát varrás közben nem lehet mást csinálni, mint hangoskönyvet hallgatni, úgyhogy ezt választottam, gondolva, pont végzek a jelmezzel, mire végighallgatom. Jókat rötyörésztem közben, lehet, hogy ezért volt az, hogy az egyik fület fordítva varrtam föl, és elfelejtettem hozzávarrni a bélést az anyaghoz, úgyhogy elcsúszott benne. Az viszont, hogy negyedórán keresztül próbáltam a cérnát kibogozni, hogy végül mégis a gordiuszi megoldásra kényszerüljek, garantáltan nem Varró Dani hibája, hanem a galád cérnáé. Úgyhogy nem is végeztem a varrással, mire elfogyott a hangoskönyv. A versek jók voltak. A jelmez is jó lett, legalábbis a gazdája nagyon átszellemülten röpködött az óriási füleivel :)

Megkapó az egyszerű természetessége. Bár nyilván nagy munka jó verset írni, az olvasó csak azt érzékeli, Dánielnek barátai a szavak, kérésére olyan sorokba rendeződnek, ahogyan a legélvezhetőbbek. Verseit olvasni olyan, mint hegedűn Mendelssohnt játszani: minden hang éppen a helyén van, tökéletesen kézre esik, és – nem utolsó sorban – gyönyörűen szól.

Születésem évének megjelenése volt Varró Dániel első kötete, amit már annyiszor olvastam nem csak itteni pályafutásom során, de az elmúlt durván öt-hat évben is, hogy szinte kívülről fújom a verseit, mégis ugyanakkora örömöt okozott és kellemes kikapcsolódást nyújtott, mint első alkalommal.

Egy fiatal kora ellenére a pályára teljes mértékben készen álló, ragyogó tehetségű ifjú költő néhány igényesen és aprólékosan, gondosan összegyűjtött ciklusát gyűjtötte össze, s meglehet, ezek még a gimis matekfüzetekből kerültek át, valamint egyetemi jegyzetelgetések helyetti unalmas percek eredményeként maradtak az utókorra, egyetlen gyengébb darabot sem találni köztük. Változatos műfajok (bár a szonett dominál azért) és kedvesen csipkelődő versszakok, kissé direkt, mégis megmosolyogtató rímek – ez minden, amiért Dani szerethető. Bár a későbbiekben érik rendesen, nekem ez a bemutatkozás több, mint meggyőző.

2017 után újraolvastam, szerintem ugyanazon a helyeken röhögtem fel, öt év múlva is imádnivaló VD nyelvi leleménye és humorérzéke :))

Tökèletes. Felesleges többet írni róla.

Szerethető első kötet 1999-ből. Régóta kíváncsi voltam már összességében a verseire, így kezdtem az első kötettel. Részleteiben néhányat ismertem már.
Varró Dániel különleges, mókásan mai szövegei és a kivételes dallamosság mellett a humora az ami szerethetővé tette a verseket. Különösen tetszettek a változatok egy gyermekdalra: a Balassi, Kosztolányi főleg, de a mai költők stílusában írtak is zseniálisak. Ezek közül a Kukorelly, Térey pazar, szerethető a Borbála, Ki elmúlt huszonegy és A Szilvalekvár és a Zabpehely hatására konkrétan kimentem palacsintát sütni…

Bazmeg, boci, ez jó.

Tizenévesen olvastam először Varró Danit, a magyartanárnőm ajánlására. Mindig bíztatott minket, hogy olvassunk kortárs irodalmat és milyen igaza volt! Varró Dani versein keresztül nem nehéz megnyerni az embert a kortárs költészetnek.
Varró Dani jól ír, rímes, játékos, dallamos. Könnyed hangnemet üt meg, olyasmivel foglalkozik amivel az átlag fiatalok. Nem akarja magát komolyabban venni, mint amennyire muszáj. Bohókás versjátékokkal is találkozunk, az egész tiszta móka és kacagás, nagyon olvastatja magát a kötet.
Remek kikapcsolódás és bizonyíték arra, hogy a versek igenis lehetnek fiatalosak és „menők”.

Kreatív, egyedi, nagyon jó humorú művek. Ritkán olvasok verseket, a kortárs költészet pedig valósággal hidegen hagyott ezidáig. Bár Varró Dániel neve nem volt ismeretlen, de nem is foglalkoztam vele igazán. Ezen mindenképp változtatni szeretnék.