Kult-comics 17 csillagozás

Varró Attila: Kult-comics

A ​képregény és a film között nem nehéz analógiákat találni: vizuális médiumok, többnyire történetközpontúak, és mindkettőnek keményen meg kellett küzdenie azért, hogy művészetként ismerjék el — hazánkban a képregény küzdelme éppen csak elkezdődött.
Varró Attila 2004 szeptemberében kezdte el publikálni képregényeket és képregény-szerzőket bemutató írásait a Mozinet Magazinban, jelen kötetben az első harminc esszét gyűjtöttük össze, ízelítőt adva az elmúlt hatvan év amerikai, európai és japán terméséből. A kép igen változatos: milliós példányszámban fogyó szuperhős-történetek, háromkockás stripek, ezeroldalas manga-nagyregények és lírai önvallomások követik egymást. A Kult-comics nemcsak történeti, de elméleti munka is, cikkeit böngészve kirajzolódhat az olvasó előtt egy művészeti ág működése és fejlődése, a grafikai megoldások és a narratív sémák változása. Nem utolsósorban pedig talán közelebb hoz annak megfejtéséhez, hogy Hollywood miért nyúl egyre gyakrabban egy-egy… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Mozinet-könyvek Mozinet

>!
Mozinet, Budapest, 2007
250 oldal · ISBN: 9789630623735

Enciklopédia 11

Szereplők népszerűség szerint

Loki · Batman · Superman · Stan Lee


Kedvencelte 2

Most olvassa 1

Várólistára tette 10

Kívánságlistára tette 12


Kiemelt értékelések

Hamlet>!
Varró Attila: Kult-comics

Varró Attila képregényekkel foglalkozó cikkekei 2004 óta jelennek meg a Mozinet magazinban. Ezek közül került be most szám szerint huszonkilenc a Kult-Comics címet viselő kötetbe, a Mozinet-könyvek nyitódarabjába. Varró Attila írásaira kivétel nélkül jellemző, hogy szembemegy a hazai entellektüel-körökben máig népszerű „A képregény az analfabéták műfaja!”-szellemiséggel. A szerző úgy kezeli a nálunk sokszor lenézett műfajt, ahogy azt tőlünk nyugatabbra fekvő, civilizált országokban szokás: a százéves mozgóképpel egyidős, emberöltőnyi tradíciókkal rendelkező, önálló művészeti ágként.

„A képregény és a film között nem nehéz analógiákat vonni: vizuális médiumok, többnyire történetközpontúak, és mindkettőnek keményen meg kellett küzdenie azért, hogy művészetként ismerjék el. Hazánkban a képregény küzdelme éppen csak elkezdődött.” – olvasható a könyv fülszövegében. És valóban: Varró Attila keresve sem találhatott volna jobb időpontot az összegyűjtött cikkek kiadásához. Az elmúlt három évben ugyanis gombamód megszaporodtak a magyar képregénykiadók. Vezetőik tanultak a rendszerváltást követő évek „Minden nyugati képregény jöhet, ami eddig tiltva volt!”-mentalitásának kudarcából, és olyan kiadványokkal igyekeztek bebetonozni magukat a piacon, amelyek biztosan népszerűnek bizonyulnak a hazai olvasóközönség körében (ezt mi sem szemlélteti jobban, mint hogy a kötet nem egy cikke mellett a górcső alá vett képregény magyar kiadásának borítója szerepel).

Ez az olvasóközönség azonban – bár első nekifutásra egy kalap alá vonható, hiszen mindegyikük buborékokban társalgó, rajzolt szereplők történeteit nézegeti a strandon, a villamoson, vagy titokban a pad alatt – nagyon differenciált. Vannak, akik továbbra is kitartanak a gyerekkorukban megszeretett rikítóruhás, felhőkarcolók közt repkedő szuperhősök mellett, és a gyakran hatvan-hetven éves múltra visszatekintő köpenyes igazságosztók (lásd Superman vagy Batman) XXI. századra hangszerelt kalandjait követelik a kiadók fórumain.

Vannak, akiket az őzikeszemű, tökéletes alakú manga-lányok (és jellegzetesen tüskés hajú, tinédzserkorú férfi megfelelőik) világa ragadott magával, ahol ugyanolyan természetes óriásrobotokban ülve dimenzióközi csillagharcosokkal verekedni, mint a 2050-es évek Mega-Tokiójában drótozott idegpályák és alkarba épített duplacsövű puskák segítségével felvenni a harcot az önbíráskodó motoros bandák, a korrupt rendőrség vagy épp egy téli álomból felzavart Mecha-Godzilla ellen.

A harmadik csoportba az európai képregények rajongói tartoznak: ők legszívesebben olcsó árfekvésű, fekete-fehér olasz fumettivel, és díjesővel elhalmozott francia kaland-képregényekkel töltenék meg a polcaikat, vagy esetleg azoknak a brit íróknak és rajzolóknak a műveivel, akik a ’80-as évek derekán „az Egyesült Államokba hajózva” forradalmasították az angolszász képregény-kultúrát – és azóta is ellátják filmötletekkel a papírpénz-kötegek fölött kedélyesen szivarozgató hollywoodi producereket.

Varró Attila a Kult-comicsban mindhárom csoportnak igyekszik a kedvében járni: könyve ugyanezt a hármas csoportosítást követi. Először a képregény őshazájának is tekinthető amerikai kiadványok közül válogatja össze azokat a műveket, amelyek kitörölhetetlen nyomokat hagytak a képregényolvasók kollektív emlékezetében, majd európai vizekre, utóbb a japán kultúrkörbe vezeti át az olvasót. Teszi mindezt a korábbi filmkritikáira jellemző hallatlan szellemességgel, és lexikon-sorozatnyi tárgyi tudással. Csak két önkényesen kiragadott példa ezekre: John Constantine „az a típus, aki az apjával végző sorozatgyilkossal tervezett leszámolás előtt százfontos örömlányt rendel magának, majd hajnalban megpróbál fizetés nélkül lelépni” ill. a Nikopol-trilógia olyan, mint „a Tank Girl a fiatal Wim Wenders kezében, vagy inkább ilyen lenne Terry Gilliam álma, miután megnézte az Alphaville-t és beleszeretett Anna Kareninába.”

Máskor az egyszeri olvasó alighanem szívlapáttal ütné agyon azt az írót, akiből ilyen szinten buggyan elő úton-útfélen a filmkritikus. Varró Attila írásainál viszont nyoma sincs a fennhéjázó bölcsész-kivagyiságnak. Nála az egy bekezdésbe sűrített minél több filmre és „graphic novelre” (tehát a „közönséges” képregénynél magasabb szintű esztétikai élményt kínáló alkotásra) való utalás láttán az olvasó hirtelenjében el sem tudja dönteni: a videotékába rohanjon előbb, vagy egy külföldi képregényeket is árusító boltba, hogy mihamarabb hozzájuthasson a cikkben szereplő (pop)kulturális gyöngyszemekhez, melyek eddig ki tudja miért, kimaradtak az életéből.
Varró könyvének legterjedelmesebb, amerikai szekciójában kényelmesen megfér egymás mellett a napilapok kedvelt egysorosa, a Kázmér és Huba, egy válogatás a Denevérember eddigi hatvannyolc évéből (The Greatest Batman Stories Ever Told), és a nemrégiben magyarul is megjelent A képregény felfedezése, amely tulajdonképpen egy képregény a képregényekről. Ugyanakkor a szerzőből előbújó filmes újságíró előszeretettel vonultat fel olyan amerikai képregényeket is, melyek közül nem egyet már viszontláthattunk a vásznon (Marvel Mastervworks – The Fantastic Four; Frank Miller: Sin City; James O'Barr: The Crow; Mike Mignola: Hellboy – The Seed Of Destruction; Jamie Delano: Hellblazer; Garth Ennis – Steve Dillon: Punisher).

Ez a tendencia nyomokban tetten érhető az amerikaihoz képest soványka európai képregényes körutazáson is (Alan Moore V for Vendettájából mozifilm, Hugo Pratt Corto Maltese-jéből animációs film készült, a Nikopolt jegyző Enki Bilal pedig már háromszor is kirándulást tett rendezőként a mozgókép világába). A japán mangákkal foglalkozó fejezetben pedig már meg sem lepődünk az ilyesmin, hiszen Tezuka Oszamu Metropolsza, Otumo Kacuhiro Akirája, vagy Siro Maszanume Páncélba zárt szelleme régóta nagy kedvence világszerte, és itthon is az anime-rajongóknak.

A fentiek alapján joggal gondolhatja azt a vájtszemű magyar képregényrajongó, hogy a Kult-comics nem több azoknak a valóban kult-státuszba emelkedett képregényeknek a bemutatásánál, melyek nagy valószínűséggel amúgy is ott sorakoznak a polcán, vagy a honi scanlation (scan & translation, szkennelő és fordító) mozgalomnak hála, a számítógépén. Varró olvasmányos stílusa, és a képregényes témában való jártassága miatt azonban a Cult-comics jóval több egy egyszerű katalógusnál.

Jóllehet, a kötetben felbukkanó írók, rajzolók, és címek valószínűleg csak a képregénybörzékre és fesztiválokra járó hazai kemény mag számára lesznek ismerősek. Nekik a Cult-comics egyfajta Bibliának készült, amit mindig az éjjeliszekrény fiókjában kell tartani – és bátran fellapozni, ha az éjszaka közepén arra riadnak fel, hogy nem jut eszükbe, honnan jött a The Crow Top Dollar-jának neve, vagy hogy ki írta és rajzolta a Megtorlót, mielőtt a Garth Ennis-Steve Dillon pároshoz került volna egy kiadós botox-kezelésre. De természetesen azok is bátran kezükbe vehetik a kötetet, akik még csak most ismerkednek a képregények világával (ha csak a töredékét kézbe veszik a könyvben szereplő címeknek, garantáltan örökre beleszeretnek a műfajba!), vagy akik szeretnének visszatérni ide, de a padláson porosodó, régi Pókember- és Superman füzeteken kívül nem nagyon ismernek semmit a témában.

Nem mehetünk el persze szó nélkül amellett, hogy a Cult-comics, minden erénye ellenére, korántsem mutat teljes képet a minőségi képregénykiadványokról. Sajnos nyomát sem találjuk benne olyan, valóban kultikus címeknek, mint a Leauge of the Extraordanary Gentleman, vagy a Watchmen (mindkettő Alan Moore-tól); Garth Ennis Prédikátora és Brian K. Vaughn Y, az utolsó férfi-ja (pedig ezek már magyarul is kaphatóak!); Warren Ellis Transmetropolitan-je, vagy épp a nemrégiben hazánkban járt Neil Gaiman díjnyertes Sandman-sorozata. Holott az itt felsorolt képregényekből épp mostanában készülnek filmet és/vagy tévésorozatot forgatni. Reméljük, egy hamarosan megjelenő „More Kult-comics – Mozinet-könyvek 2.” kötetben viszontláthatjuk ezeket is.

2 hozzászólás
schummyka>!
Varró Attila: Kult-comics

A könyv hátulján található leírástól eltérően ("jelen kötetben az első harminc esszét gyűjtöttük össze") csak 29 képregényeket bemutató írás található a következő felosztásban:
16 amerikai,
6 európai és
7 japán szerző műve.
(Egyébként ezeken felül természetesen van egy előszó és ~4 oldalas irodalomjegyzék, ami eléggé hasznos lehet a téma iránt érdeklődőknek.)
A könyv témájából adódóan szerencsére található benne képanyag bőségesen!
Úgy épülnek fel a képregényt bemutató esszék, hogy az elemzés elején mindig szerepel az eredeti (könyv)kiadás borítója, majd változó számban pár kiragadott képkocka – ezek valamikor csak rajzok, de szép számmal előfordul olvasható párbeszédeket tartalmazó sorozat is benne). Bár nem meglepő módon ezek kivétel nélkül fekete-fehér formátumban.
Tetszett…..Elég nehéz már beszerezni ezt a könyvet, de aki érdeklődik a téma iránt, szerintem mindenképp érdekes megpróbálkozni vele.

Végezül egy kis lista, olyan művekkel, amelyek remélem 1x megjelennek (magyarul) náluk is:
Alec Stevens: Hardcore (1989)
James O'Barr: The Crow (1994)
John Wagner – Vince Locke: A History of Violence (1997)
Otomo Kacuhiro: DoMu (1980/1993)


Népszerű idézetek

schummyka>!

A képregények szuperhősei, hasonlóan valamennyi mitológia isteneihez, beleértve a hollywoodit is, sohasem tartoztak egyetlen nagy, boldog családhoz, amely egyformán jólelkű, nemes szándékú és kötelességtudó emberfeletti figurák erkölcsileg homogén közösségeként vezérli az életünket. Az amerikai comics világának éppúgy megvannak a maga Odinjai, Thorjai és Lokijai – a rajzolt szuperhéroszok tetteit épp olyan sokszínű (gyakorta éjsötét) indítékok mozgatják, akár a film noirok vagy bosszúwesternek magányos vadászai esetében. Az ív, amelyen lassan hetven éve helyet talál magának minden comics-hérosz Ivadéktól Xaviér professzorig, elsősorban két végpontja által határozódik meg – valamennyi utód a Fény és a Sötétség alfája és omegája közé illeszkedik, melyeknek neve: Superman és Batman. A világ legnevesebb képregényhősei koruktól, foglalkozásuktól és univerzális magányuktól eltekintve szinte mindenben egymás ellentétei, miként erre posztmodern tömegfilmek hosszúra nyúlt monológjai szívesen rámutatnak. Valamennyi eltérés közt legfontosabb azonban, hogy Superman szuperhősi tevékenysége létéből fakad, magától értetődő, már-már krisztusi – Batman viszont kényszer hatására válik emberfelettivé, motivációja a szüntelen bosszú és bűn megszállott gyűlölete, hajtóereje a letaszított, mindenétől megfosztott Luceferé. Épp ezért minden képregényrajongó életében fontos lépést jelent, amikor döntést hoz a comics végső, ontológiai jelentőségű kérdésében: Superman vagy Batman? És talán ezért nem is meglepő, hogy a válasz szinte minden esetben az utóbbi.

49. oldal, Amerika - A legjobb Batman történetek - 1988 (Mozinet, 2007)

Kapcsolódó szócikkek: Batman · képregény · Loki · Odin · Spawn / Az Ivadék (Al Simmons) · Superman · Thor
schummyka>!

Lee meséi eleve képregényvilágban játszódnak (Mr. Fantastic a 3. epizódban azzal riasztja el a földönkívüli támadókat, hogy megmutat nekik néhány szörnyekről rajzolt képregényoldalt, mondván ilyen harcosok várják őket a Földön), amelyeknek akár hús-vér szerzők is szerves részei: a 10. epizódban Dr. Doom betör Stan Lee és Jack Kirby irodájába és arra kényszeríti teremtőit, csalják oda a Négyest, azzal az ürüggyel, hogy meg kell beszélniük a következő folytatást történetét.

30. oldal, Amerika - A Fantasztikus Négyes (Mozinet, 2007)

Kapcsolódó szócikkek: Stan Lee
schummyka>!

[…]
a húszdolláros jegygyűrűért meggyilkolt szerelmespár alapötlete helyi napilap címoldaláról került a képregény-sztoriba, a bandatagok emblematikus gúnyneveit (Funboy, Top Dollar) környékbeli graffitikről másolta képoldalaira a szerző, az események időkeretéül szolgáló Ördög Éjszakája (Halloween előestéje, amikor az emberek üresen álló lakóházakat gyújtanak fel a külvárosokban) pedig autentikus detroiti néphagyomány, akárcsak Mohácson a busójárás.

93. oldal, Amerika - James O'Barr: The Crow (Mozinet, 2007)

Kapcsolódó szócikkek: Busójárás · Mohács
schummyka>!

Van abban valami árulkodó, hogy a ’90-es évek elején fenekestül felfordult amerikai képregény-ipar korának legjelentősebb új szuperhőseit elsősorban a Pokolból toborozta – mintha csak a Marvel kíméletlen futószalagjai mellől dezertáló új szerző-sztárok frissen alapított független kiadóik boldog fellegváraiból leplezetlen borzongással néznének vissza a hátuk mögött hagyott sötét alvilágra.

97. oldal, Amerika - John Bryne - Mike Mignola: Hellboy - Seed of Destruction (Pokolfajzat: A pusztítás magja- 1994) (Mozinet, 2007)

Kapcsolódó szócikkek: képregény · pokol
schummyka>!

A Páncélba zárt szellem az életmű bátran legakadémikusabbnak nevezhető darabja, olvasója többet megtud belőle a kibernetikáról, modern harci stratégiákról és a japán társadalompolitikai helyzetről, mint másfél mázsa Reader's Digestből.

241. oldal, Japán- Siro Maszamune: Kokaku kidótai (Páncélba zárt szellem - 1991/1995) (Mozinet, 2007)

schummyka>!

Van abban valami mélyen lehangoló, hogy az amerikai filmipar elsősorban a szuperhősös témájú képregényekben lát kívánatos alapanyagot, sőt ezeken belül is pont a jelmezes/maszkos főhősöket kedveli jobban: a hollywoodi felhozatalban alig akad bűn- vagy démonvadász, aki beérné rejtélyes álarc, rémisztő logó, trükkös tartozékok vagy legalább egy trendi szado-mazo bőrszerkó nélkül – mintha valamennyien őrült olasz divattervezők rémálmaiból ejakulálódtak volna expresszionista városképeikbe.

111. oldal, Jamie Delano - David Lloyd: Hellblazer - The Horrorist (Mozinet, 2007)


Hasonló könyvek címkék alapján

Adam Bray – Lorraine Cink – Melanie Scott – Stephen Wiacek: Minden ami Marvel
Korcsmáros Péter: Mesélő ceruza
Hahota 1.
Skatuya: Cupido 1. – Első fejezet
Somogyi György – Dobó István – Tebeli Szabolcs: Kittenberger 2. – A hiéna átka
Bán Mór – Fazekas Attila: A Hajnalcsillag fénye
Nagy Viktor: Nyócker – A kép-regény
Sarlós Endre: Szigetvár ostroma – 1566
Gellért Endre: A képregény története
Caaroy Carville: Titánember 4.