Szentencia 14 csillagozás

Válogatott elbeszélések
Varlam Salamov: Szentencia

Salamov ​különleges helyet foglal el a XX. század orosz irodalmában – nem egyszerűen a Gulag-irodalom legjelentősebb képviselője Alekszandr Szolzsenyicin mellett, hanem az az író, aki a legszélsőségesebb szenvedéseket megtapasztalva a legradikálisabban szakított az irodalom minden didaktikus felfogásával. A szikár Salamov-elbeszélés részint színtiszta dokumentarizmusnak hat, a tények – a már-már felfoghatatlan kegyetlenségekről és az ember tökéletes elembertelenedéséről számot adó tények – szenvtelen továbbadásának, részint végsőkig lecsupaszított költészetnek, amelyet óriás belső dinamika feszít.A Salamov-prózát aligha lehet úgy olvasni, hogy az erkölcsi felháborodáson túl, amelyet az orosz kommunizmus kegyetlensége, a munkatáborok pokla vált ki belőlünk, ne érezzük azt a mély esztétikai és morális dilemmát, amely a szerzőt egy egészen újfajta prózastílus kialakításához vezette. Salamov szerint „a művészetnek nincs joga többé az igehirdetésre”, az irodalomnak meg kell szabadulnia… (tovább)

Tartalomjegyzék

>!
Európa, Budapest, 2005
372 oldal · ISBN: 9630777835 · Fordította: Soproni András

Enciklopédia 14

Szereplők népszerűség szerint

Lev Davidovics Trockij


Kedvencelte 3

Várólistára tette 25

Kívánságlistára tette 28

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

giggs85 P>!
Varlam Salamov: Szentencia

Varlam Salamov: Szentencia Válogatott elbeszélések

Sajnos nagy a konkurencia a 20. század poklait (nevezzük azt lágernek, munkatábornak, koncentrációs tábornak) megjárt, és ezt az élményüket megörökítő íróknak, de azt hiszem, hogy Salamov a legnagyobbak között (Borowski, Szolzsenyicin, Levi, Kresznovszkaja, Kertész) is a legnagyobb. Bár a Szentencia is egy válogatáskötete, de gyakorlatilag nincs benne olyan darab, amire önmagában nem adnám meg az 5 csillagot. Rendkívül fontos lenne minél több embernek elolvasnia…

eme P>!
Varlam Salamov: Szentencia

Varlam Salamov: Szentencia Válogatott elbeszélések

Eléggé régóta vár engem ez a könyv, egy jó évtizede legalább. Akkoriban jóval több láger- és gulágregényt, visszaemlékezést olvastam, mint manapság – most ismét előjöttek bennem az akkori nézőpontok, élmények.
Salamov elbeszéléskötete elsősorban gulágtörténetek sora, annak ellenére, hogy a kötet második felében a kolimai elbeszéléseket gyerekkori emlékek, a húszas és harmincas évek Moszkvájának szellemi, politikai-eszmei rajza váltja fel. Ami az elbeszélések mindkét kategóriájában feltűnik, az a sűrű, tömör, szenvtelen próza, a precíz, dokumentarista és mégis erős szimbólumokkal dolgozó írásmód.
Salamov stílusával, de néhol expliciten is elhatárolja magát egyrészt a 19. század nagy orosz humanistáitól, másrészt a gulágélményeket sokkal szubjektívebben megközelítő szerzőkollégáktól is. Saját utat igyekszik járni, amelyen tárgyilagosan, minden érzelmi vagy épp stílusbeli cikornya nélkül lehet beszélni az ember elembertelenedéséről és az emberség megőrzésének imperatívuszáról, a civilizációs sallangok levetkőzéséről, az eltompuló, elcsökevényesedő érzésekről, az alig-alig észrevehető lelki rezdülésekről, az egyre beszűkülő szókincsről és gondolkodásról. Arról, hogyan foszlik szerte az önazonosság, hogyan vész el az ítéletalkotás és megfigyelés automatizmusa, hogyan ég ki az ember, és válik egyforma, névtelen egyedek masszájának részévé. Meg arról, hogy innen igazából nincs visszaút, még ha fizikailag túléli is az ember. A szavak, az érzések nehezen térnek vissza, ha egyáltalán, maga az ember pedig, az, aki bement, soha.
Salamovnak elég egy-egy kiemelt szituáció, egy-egy a tömegben megvilágított alak, egy kép, egy természeti elem ahhoz, hogy ennek az időt – múltat és jövőt – felszámoló, az embert és az emberséget abszurdummá és értelmetlenné tevő totalitárius világnak a lényegét megragadja. Érdeme, hogy nem ítélkezik, nem vádol, csak könyörtelenül és józanul felmutatja, hogy az erkölcs mindig csak bizonyos határig érvényes – a szenvedés és nyomor bizonyos fokáig. Azon túl nincs barátság, nincs szeretet, nincs semmi, csak az önző, állati én. A magány az ember optimális állapota ebben az Istent nem ismerő világban, ahol a Krisztek, a lapát művészei hiába reménykednek barátságban, felebaráti szeretetben, vagy akár abban, hogy a brigádvezetők tudják, ki az az Einstein (ahogy az a bizonyos őr sem tudta, kicsoda Hölderlin…). Salamovnál a benti, kolimabeli világ mintha nem a kinti leképzése lenne és fordítva – ahogy több, a témát feldolgozó szerzőnél –, az egyikben szerzett tudás nem érvényes, felfüggesztődik a másikban, még akkor is, ha a kilépő élete végéig magában hordja a gulágban tapasztaltakat. Pedig az elbeszélő látja, tudja, a kinti „szabadság” szakadatlan boldogságának képei nyomorúságos álarcok, önáltatások, hazugságok. Ugyanúgy a nemlétből bukkannak elő és a nemlétbe tűnnek el, mintegy véletlenszerűen (vagy épp sorsszerűen?) az emberek, sorsok, mint a gulág emésztőrendszerében, és valójában ugyanúgy ismeretlen fogalom a szabadság, amely még az álmok és vágyak szintjén is inkább hiányával van jelen. Hátborzongató világ ez, ahol tíz évet kaphat az ember, mert klasszikusnak nevez egy írót (Bunyin lenne az, akiért Salamov tíz év ráadást kapott).
(És a leghátborzongatóbb az, hogy ma is vannak feketelisták, és bár börtön nem jár még érte, rosszallás, néha feddés és ujjal mutogatás viszont már gyakran igen, ha egyes írókat sokra értékel az ember. Netán klasszikusnak nevez. Vagy posztmodernnek. Vagy…)

De visszatérve Salamovhoz: hogy mégis pici csalódás a kötet, mert számomra bizonyos értelemben az volt, az talán csak az én hibám. Lehet, hogy túl magasra tettem a lécet, talán nem sikerült eléggé értőn olvasni ezeket a történeteket – az irodalmi utalások többségét biztosan nem fedeztem fel, a szimbólumok egy részét pedig, bármennyire is szuggesztívek voltak, eléggé sematikusnak éreztem, ahogy a történetek egy jó részét is túlontúl ismerősnek – tipikus alakok, helyzetek, amelyek már több könyvben elém bukkantak, és ezen néha még Salamov sajátos stílusa sem tudott segíteni. Furcsa volt az elbeszélések egy tetemes részének felépítése is, a keretelbeszélés-szerű kompozíció, amelyben az indító képnek, szituációnak sokszor köze nincs a fő történetszálhoz. Persze az is lehet, hogy én nem vettem észre a kapcsolódást.
Nem tudom, azt hiszem, valami radikálisabb szakítást vártam a hagyományokkal. Nem számítottam bibliai utalásokra egy, a metafizikai dimenziót kizáró elbeszéléskötetben. Nem számítottam ilyen határozott, morálisan megalapozott értékrendre egy olyan embertől, aki otthagyta önmagát Kolimán, és megtapasztalta az erkölcsön túli világot. De erről nem Salamov tehet. Talán nem árt majd egy újabb olvasás.

4 hozzászólás
kaporszakall>!
Varlam Salamov: Szentencia

Varlam Salamov: Szentencia Válogatott elbeszélések

A kedvenceim listáján ott van Borowski ’Kővilág’-a és Weiss ’A vizsgálat’-a, a náci népirtás mementójaként. A Gulag-ról is vannak a birtokomban hasonlóan rémséges remekek.

Szolzsenyicin alapművén túl, amely széles panorámát nyújt a rendszer egészéről, itt vannak Salamov novellái, ezek a mélyfúrások a pokol legmélyebb bugyrába.

Salamov Borowski keleti ikertestvére, vagy ha úgy teszik: tükörképe. Ugyanolyan tömör, ugyanolyan szenvtelen hangú. A stílusa kevésbé kidogozott vagy művészi, inkább dokumentarista. A hatása viszont ugyanolyan borzalmas…

Két általam ismert magyar nyelvű válogatása közül nekem az Európa Kiadó ’Szentencia’ című kötete tűnik erősebbnek, ez a pálya egészéről kíván képet adni, és az író életének ’lágeren kívüli’ korszakából is tartalmaz írásokat. A ’Kolima’ viszont csak arról beszél, amit a címe sugall. A legmélyebb bugyorról.

Nem szeretném mind a két kötetet külön bemutatni, ezért itt írom le őket, együtt.

A ’Kolima’ jelent meg előbb, 29 írással, 1989-ben. Ezt követte a ’Szentencia’ 2005-ben, 37 novellával. A két kötet 14 írás erejéig redundáns. A közös halmaz (metszet) novellái a következők (a ’Szentencia’ sorrendjében, és – kismértékben eltérő címek esetén – címeivel):

Két találkozás
Tamara, a szuka
Az első halál
Eső
Hideg ellátmányon
Sűrített tej
Szentencia
Cherry brandy
Pál apostol
Tífuszkarantén
Júdea helytartója
A mozdonyfüst utáni hajsza
A vonat
A vörösfenyő feltámasztása

A diszjunkt halmazokból a ’Kolima’ részéről a ’Dekabrista ivadék’, a ’Kézírás’, a ’Kereszt’ és a ’Június’ a számomra legemlékezetesebbek, a ’Szentencia’ oldaláról pedig a ’Hozomra’ és a ’Fájdalom’ volt a legnyomasztóbb.

A ’Kolima’ tartalmazza a ’Tanfolyam’ című, mintegy ötven oldalas beszámolót arról a felcsertanfolyamról, ami Salamovot kiemelte a bányamunkások sorából, és gyakorlatilag megmentette az életét. A ’Szentenciá’-ban viszont van néhány visszaemlékezés a húszas évekre, az író fiatalkorára.

Bocsánat, hogy leltározok itt, mint valami könyvelő! Szívesen írnék még lelkendező szavakat Salamovról, de elsősorban szeretném megkönnyíteni a két kötet közti választást az első ismerkedéshez.

„Salamov lágertapasztalata keserűbb és hosszan tartóbb volt az enyémnél. Tisztelettel ismerem el, hogy nem nekem, hanem éppen neki jutott osztályrészül, hogy megérintsék az elállatiasodásnak és a reményvesztettségnek azok a mélységei, amelyek felé a lágerélet lehúzott bennünket.” (Fülszöveg a ’Kolima’-hoz)

Szolzsenyicin elismerő szavai nem csak Salamov szenvedéseit méltatják, hanem írásainak kifejező erejét is. Úgy gondolom, joggal. Akinek Szolzsenyicin művére nincs ideje, végezzen néhány próbafúrást Salamovval…

knutomix P>!
Varlam Salamov: Szentencia

Varlam Salamov: Szentencia Válogatott elbeszélések

Salamov szikár, visszafogott, szenvtelen elbeszélés-mozaikjából kibomló pokol a nem mindennapian mindennapi élet kimerevített, jegyzőkönyv-szerűen megörökített mozzanatai, és a mindenhol mindenben sejtetett lélek, az egyszer majd visszatérő érzelmek közötti feszültség miatt (de önmagában is) elviselhetetlen. Ennek ellenére és épp ezért kell (újra)olvasni.


Népszerű idézetek

Chöpp P>!

Északon a fák fekve halnak meg, mint az emberek.

128. oldal Pugacsov őrnagy utolsó csatája

Varlam Salamov: Szentencia Válogatott elbeszélések

Chöpp P>!

Az én testemben kevés volt a meleg. Alig maradt valami hús a csontjaimon. Ez a hús csak arra volt elég, hogy a haragot táplálja. Ez volt az utolsó emberi érzelem. Nem a közöny, hanem a harag az utolsó emberi érzés, ez az, amelyik a legközelebb fészkel a csontokhoz.

140. oldal Szentencia

Varlam Salamov: Szentencia Válogatott elbeszélések

Kapcsolódó szócikkek: harag
Chöpp P>!

Még a követ sem éreztem halottnak, a fűről, a fákról, a folyóról nem is szólva. A folyó nem csak az élet megtestesülése, az élet szimbóluma volt, hanem maga az élet. Örök mozgása, nem csituló zúgása sajátos beszéd volt, arról, ami arra készteti a vizet, hogy lefelé robogjon a folyás irányába, a szélfújással szemben, áttörve a sziklákon, átvágva a sztyeppén, a réteken.

148. oldal Szentencia

Varlam Salamov: Szentencia Válogatott elbeszélések

4 hozzászólás
Chöpp P>!

A sarokoszlopra odadrótozták a házilag fuserált benzinlámpást, a „kolimai mécsest”. A szerkezet annyiból állt, hogy egy konzervdoboz tetejébe beleforrasztottak három-négy nyitott rézcsövecskét. A lámpa meggyújtásához a doboz tetejére rátettek egy darab izzó parazsat, a benzin felmelegedett, egy csövön kitódult a benzingőz, amit egy szál gyufával meggyújtottak.

102. oldal Hozomra

Varlam Salamov: Szentencia Válogatott elbeszélések

4 hozzászólás
Chöpp P>!

A legfontosabb: a szavak és a tettek egysége.

348. oldal A Butirki börtön (1929)

Varlam Salamov: Szentencia Válogatott elbeszélések

Chöpp P>!

Megértettük, hogy az élet, még a legrosszabb is, egymást váltó örömök és bánatok, sikerek és kudarcok sorából áll, és nem kell félni, hogy a kudarc több benne, mint a siker.

80. oldal Hideg ellátmányon

Varlam Salamov: Szentencia Válogatott elbeszélések

Kapcsolódó szócikkek: élet
Chöpp P>!

Mi maradt meg bennem mindvégig? A harag. Ezt a haragot őrizgetve készültem a halálra.

141. oldal Szentencia

Varlam Salamov: Szentencia Válogatott elbeszélések

Kapcsolódó szócikkek: harag
Chöpp P>!

A hidegtől az irigység – mint minden érzés – eltompult, és erejét vesztette bennünk. Nem volt erőnk érezni, nem volt erőnk, hogy kissé könnyebb munkát keressünk, hogy járjunk, kérdezzünk, kérjünk…

115. oldal Sűrített tej

Varlam Salamov: Szentencia Válogatott elbeszélések

Chöpp P>!

Nem, könyvet Moszkváig nem vásárolok. De kezemben tartani a könyveket, elálldogálni a könyvesbolt pultja előtt olyan pompás volt, mint egy tál húsos borscs… Mint egy pohár az élet vizéből.

284-285. oldal A vonat

Varlam Salamov: Szentencia Válogatott elbeszélések

Chöpp P>!

A föld csudálatos tulajdonságait később ismertük meg, amikor egérre, varjúra, sirályra, mókusra vadásztunk. Minden állat húsa elveszíti sajátos szagát, ha főzés előtt beássuk a földbe.

84. oldal Hideg ellátmányon

Varlam Salamov: Szentencia Válogatott elbeszélések


Hasonló könyvek címkék alapján

M. Nagy Miklós (szerk.): Huszadik századi orosz novellák
Alekszandr Szolzsenyicin: A Gulag szigetvilág
Jurij Kazakov: A csúnya lány
Nikodémusz Elli (szerk.): A slepp
Mihail Solohov: Idegen vér
Gereben Ágnes (szerk.): Nagy tüzek
Oleg Pavlov: Orosz trilógia
Anne Applebaum: A Gulag története I-II.
Alekszandr Szolzsenyicin: Ivan Gyenyiszovics egy napja
Lengyel József: Igéző