Sziriat ​oszlopai (Sziriat oszlopai 1.) 95% 34 csillagozás

Akkor most azt szeretném, hogy valaki állítson már elő az ehhez a könyvhöz szükséges ismeretanyagból tömény oldatot, öntse infúziós palackba, kösse a karomra a madzag végét, azt' hadd szóljon. Mert adagolom én ezt magamnak szeptember elseje óta napi dózisokban esténként, de intravénásan mégiscsak hatékonyabb lenne.
VAGY! Derüljön ki, hogy én vagyok a Várkonyi következő reinkarnációja, és húzzuk a felszínre az előző életem összes olvasmányemlékét.
Köszi előre is.

Klasszika-filológia, kultúrtörténet, művelődéstörténet, vallástudomány, mítoszkutatás, régészet, csillagászat, földrajz, matematika – szóval ami egy ember életébe, fejébe, könyveibe igazából bele se férhet, nemhogy még komplex és eredeti koncepciót hozzon létre belőle, és különben is hogy van valakinek képe ennyire okosnak lenni?!

Részletes értékelés a blogon:
https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/2020/02/03/varkonyi_n…

Sokadszorra olvasom ezt a könyvet, amely szerintem csak a Hamlet malma-hoz hasonlítható jelentőségében. Igaz, hogy a tudomány közben előbbre haladt, de az üzeneten ez nemigen változtat…

Humán műveltségem oszlopait ez a könyv határozta meg. Kár, h. az eredetileg 2 kötetes művet úgy „rövidítették”, h. még az értelemzavaró hibákra sem figyeltek. Pl.: fél mondatokat hagytak lógva a levegőben. Mert hát e nélkül is nehéz olvasmány az elképzelhetetlenül hatalmas ismeretanyag miatt. Évekig olvastam, de ez az egyik könyv, amit minden bölcsésznek kötelezővé tennék, függetlenül a szakjától. Egy bölcsész ismerje kultúránk alapjai.

Képekkel és illusztrációkkal ellátott, teljes és mindenre kiterjedő írás, ami felölelte „volna” szinte az összes vezető kultúra „múltját”. Rengeteg kutatómunkát igénylő könyv „lenne”, melyben a hitrendszerében meggyökeresedett mondákból leszűrt világnézet tűnt elő legendák, és ránk maradt ősi történetek képében. Ugyanakkor van egy olyan érzésem, hogy ez még bőven alatta van mindannak, amit „tudni vélünk” a múltunkkal kapcsolatban.
S az igazság: egy alaposan kidolgozott mű lett volna, ha… az eredeti példány tudtam volna megszerezni, és nem a kiadók által megszabdaltat, hiszen az alkotó kitett magáért, akinek jár az összes csillag!
Végszóként pedig álljon itt a könyv egy mondata, amely minden vérbeli íróra való igaz: ’A könyv tehát elkezdte „írni” az embert.’

Régen olvastam, és sokáig nagyon nagy becsben tartottam, sőt az új kiadását is megvettem.
Aztán lassan rájöttem, hogy igazából a könyv maga is inkább mitológia, mintsem valamiféle logikus, következetes okfejtés, elméletalkotás.
Az elméletalkotásról szólva én egyébként nem feltétlenül szoktam magamat Occam borotvájához tartani, jólesik olykor az elme szárnyalásait látnom különféle nehezen igazolható elméletekben. Na, hát ilyenből igen sok van a könyvben.

Kétségkívül érdekfeszítően, izgalmasan ír, mondhatni egyfajta minta is lehetne ilyenféle írásokhoz. Kedvet csinál a múltban való kalandozáshoz, és valahová a képzelet és a valóság határára röpíti az embert. Ez fiatalemberként nagyon vonzó volt számomra.
Aztán a későbbi találkozások, újralapozgatások során ez a varázs megkopott. Láttam a logikai bukfenceket, a prekoncepciókat, szóval rájöttem, hogy mégsem a Jézuska hozza a karácsonyfát. De a mese varázsa megmaradt, azt azért valahogy érdemes kiszemezni, megélni ebből a könyvből.
Arra is jó lehet, hogy korunk Schliemannja elinduljon valami új felfedezés felé a múltba.

A könyvet szerintem érdemes úgy is nézni, hogy Várkonyi Nándor igen jól ismerte Weöres Sándort, közös társaságba jártak össze akkor, amikor mindketten Pécsett éltek.
Ehhez még hozzá lehet tenni egy kis Hamvas féle szellemiséget, és már tudhatjuk is, hogy mire számíthatunk.

Nem akarok igaztalan lenni Várkonyi Nándorral.
Lehet, hogy nem mindenben az igazság az, amit leírt, de valahol mégis sok köze van a valósághoz. Meglehet inkább a belső világunkhoz, az archaikus tudatunkhoz, tudatalattinkhoz, és nem a külvilághoz, amely a maga idejében eléggé elkeserítő volt.

Lehet, hogy egyfajta magyar Gyűrük Ura, csak épp nem regényként.

Kultúrtörténeti csoda ez. Kész. Egyszerűen nem tudok mit írni. Nehezebb, szárazabb, mint az Elveszett paradicsom. Cserébe vannak benne szép képek. A nyomda nem egy Ré fiai minőség, de remélhetőleg az új kiadás jobb lesz.

A Magvető könyve cenzúrázott, sok hozzátoldás szerepel ismeretlen pártemberek tollából. A legenda szerint Várkonyi amikor kézhez kapta, a kiadó emberei szeme láttára csapta földhöz az egészet, hogy az lapjaira hullott.

A Királyi Nyomda kiadása egy kezdetleges változat, kb. 30-40%-a kész könyvnek. A két utolsó fejezetből lettek később az Elveszett paradicsom, ill. Az írás és a könyv története c. írásai. Ezen kötetek gondolatmenetét folytatva az író megírta Varázstudomány, végül az Ötödik ember c. esszékönyveit, azonos, csodálatraméltó minőségben.

A Széphalom Könyvműhely kiadása az első teljes, sajnos épp bajosan beszerezhető. Ezt kéziratok és a meglévő két kiadvány alapján állította össze Mezey Katalin, hogy az a lehető legközelebb legyen Várkonyi eredeti elképzeléséhez. Nagy tapsot neki!

Életem során gyakran éreztem, hogy nekem valami hiányzik az általános emberi történelem (rideg, számító, csak racionális felfogással emlegetett) megértése szempontjából. No nem is csoda, hiszen iskolába a népi demokrácia virágzása idején jártam. Akkoriban a mitológia csak mint mese, babona, lenézően megmosolyogtató világfelfogás címkékkel volt felruházva. Hallottam ugyan Várkonyi: Sziriat oszlopai c. könyvéről, de akkoriban szinte csak Jókai-regényeket olvastam, mert azokban sose csalódtam, ám azok mégsem egészen azt adták, amire vártam.
Aztán azt hiszem, ’90-ben kezembe került Hamvas Béla fordításában Hénokh könyve. Ez volt az első csepp az ezután következő óceánból. Hamvas Bélát kerestem mindenhol és mindent elolvastam, amiben akárcsak a neve is előfordult. (Akkor még nagyon kevés lehetőség volt ara, hogy az ember az interneten vadásszon elérhetetlennek tűnő kincsekre.) Hihetetlenül magas színvonalú, szavakkal méltó módon alig leírható szintetizáló „eszmetörténész” volt. Talán lesz majd rá időm, hogy róla is írhassak egyszer. Élettörténetében találkoztam újra Várkonyi Nándor nevével, mint barátjával s ez már garancia volt arra, hogy érdemes megismernem. Antikváriumban találtam rá az 1943-as kiadású Sziriat oszlopai-ra és nem tudtam letenni. Rátaláltam arra, amit már Hamvasnál is éreztem, hogy megvan a hiányzó „valami”! Megszereztem a Tetralógia újonnan kiadott köteteit (egy hiányzik: Varázstudomány I.). Csak hála és köszönet illeti Mezey Katalint, aki mindezeket sajtó alá rendezte!
Tehát a Sziriat oszlopai, Az elveszett Paradicsom, Az ötödik ember és a Varázstudomány. Egy hatalmas és hihetetlen nagy tudásanyaggal alátámasztott, valamint mélyen beleérző képességgel (nem igazán tökéletes fogalom lenne rá csak a fantázia) összerakott (bocsánat a csúf kifejezésért) általánosan megfogalmazott emberi hitvilág, a múlt ködébe vesző mitológia újraértelmezése és újra méltó helyre emelése: ez Várkonyi művének egymondatos jellemzése. A fülszöveg és sokak gondolatainak ismétlése nélkül csak általánosságokat írhatnék. Egy másféle összehasonlítást teszek hát:
Nem véletlenül említettem Hamvas Bélát. Az ő művei ugyanezen témát járják körül, az emberiség különböző időben és különböző helyen megjelenő és mégis ugyanegy tőről fakadó mitológiáját értelmezi és magyarázza a Szentkönyvek alapján: szellemtörténetet ír. Ugyanezt teszi Várkonyi is, csak ő az anyagi, tárgyi „bizonyítékok” alapján. Véleményem szerint e két szellemi ember műve mintegy kiegészíti egymást. Bizonyára más (európai) népeknek is lehetnek hasonló módon kimagasló tehetségű tudósai, de arról (gyatra idegennyelv ismeretem miatt) keveset tudok. Gondolok itt pl. Huizinga: A középkor alkonya c. munkájára, ami ugyan egy bizonyos korról és társadalomról szól, de hasonló mélységű és szellemiségű módon.
Amikor elolvastam az egész Tetralógiát, és jópár Hamvas-könyvet (sajnos nem annyit, amennyit kellene) arra jöttem rá, hogy talán nem ártana ezt a két „sorozatot” a bölcsészkarokon és a teológiákon tanítani. Többet és jobban érthetnénk mai világunkat s nemcsak a sajátunkét. Amire ma szerintem nagyobb szükség lenne, mint eddig valaha is volt. Segítségükkel talán újra megtalálhatná saját identitását a Vén Európa, hogy Európa maradhasson…

Közel fél éves küzdelem után én győztem. No nem azért, mert olyan rossz volt ez, de a saját könyveit köztudottan nehezen olvassa el az ember, mondván, hogy az úgyis megvár. Nagyon jó könyv, teljesen elképesztett, hogy Várkonyi mennyi mindent zsúfolt bele, és hogy hogyan lehet ilyen kiterjedt és nagy tudása, amit annyira élvezhetően és érthetően ad át, rengeteg forrást idézve, szaktekintélyek véleményét összevetve. Rengeteg nagy összefüggésre hívja fel az ember figyelmét, meg érdekességre a világban. Egyedül az Atlantiszos résznél tántorodtam el egy kicsit, mert ezt a szót egyből az alaptalan összeesküvés-elméletekkel és ufóteóriákkal társítom, és csakazértsem hagyom magamat meggyőzni. Tegyük hozzá, hogy a Sziriat oszlopai iránti lelkesedésemnek talán az is az oka, hogy rendkívül érdekel ez a témakör, de ez az első könyv, amit ilyen témában olvasok, tehát semmilyen összehasonlítási alappal, és csekély tudományos előismerettel rendelkeztem, de ha későbbi olvasmányaim is Várkonyi bácsit támasztják alá, akkor ez a könyv amolyan Biblia-félévé is nőhet számomra.

Mélységes mély a múltnak kútja, s jó mélyre hulltak benne a kavicsok, de Várkonyinak sikerült rendkívül élvezetesen, izgalmasan előhalásznia ezeket a fránya, különleges köveket.:)

Engem kicsit zavart ez a könyv, lassan is haladtam vele.
Egyrészt nagyon zavart, hogy csak a „rövidített” vagy „szerkesztett” változatot tudtam megszerezni, és hát.. a szerkesztők nem végeztek jó munkát, csak ennyit tudok finoman mondani. Félbehagyott mondatok, nem összefüggő szövegek – így azért elég nehéz egy könyvet olvasni. Sokszor el kellett gondolkodnom, hogy itt pontosan mit is akart mondani a szerző? (Vagy inkább a szerkesztő, ha őszinték akarunk lenni…)
Viszont maga a könyv igen nagyívű, sőt, ha lehet mondani, nagyot akar markolni: van benne minden, mitológia, kultúrtörténet, művelődés- és vallástörténet egybegyúrva, nekem úgy tűnt, hogy a szerző a tudását akarta volna csillogtatni…Mindebből egyfajta mitikus dolog/valami jön ki, amit azért érdemes megfelelő forrás- és egyéb kritikával olvasni.
Olyan érzésem volt, mintha a szerző egy saját mitológiát akart volna gyártani, megkergülve saját önnön tudásától – ami azért van neki, ezt le kell szögezni, szeretnék én is annyi ismeretanyaggal bírni mind Várkonyi Nándor – és azért a logikai bukfencek nem tesznek túl jót ennek a mítoszgyártásnak. Szóval, lehet, hogyha én ezt a könyvet nem most, hanem mondjuk 10 évvel korábban olvasom, el lettem volna ragadtatva tőle, és kb. úgy rajonganék érte, mint egyesek Szepes Máriáért és az ő igazságaiért, de most, nekem csak egy érdekes könyv volt: csodálom az író tudását, voltak benne érdekes részek, nagyon is sok, de úgy egészében nekem ez a könyv zavaros volt a logikai bukfenceivel.
Jut eszembe, egyébként valaki meg tudná magyarázni nekem, hogy Szepes Mária miért sokkal ismertebb széles körökben, mint Várkonyi Nándor?!? Hirtelen ez a kérdés ugrott be nekem végszóként.