Száznevű ​város 4 csillagozás

Gyilkos vagyok.
Igen, nem szégyellem bevallani. De hogy gonosz lennék-e? Hmm, nem hinném. Legalábbis a szó klasszikus értelmében biztosan nem. Bár ha igazán belegondolok, nehéz megfelelni erre a kérdésre.
Gonosz-e a mészáros, aki letaglóz egy ökröt? Senki nem ítéli el, hiszen ez a dolga. Enni pedig mindenkinek kell. Vagy vegyük például a vadászt, aki elejti a beteg és satnya példányokat, ezáltal óvja a vadállományt az elkorcsosulástól. Ugye hogy nem tekinted gyilkosnak? És a pásztor, aki agyonüti a nyája körül ólálkodó toportyánt? Nyilván őt is felmentenéd, hiszen csak védekezik. És még sorolhatnám…
Mondd, hol húzódik a határ?
Én is csak önvédelemből ölök. Na jó, talán egy kicsit a bosszú kedvéért is. De csakis azoknak ártok, akik ellenünk törnek, és el akarják venni az életünk. Ezért érzem bántónak, mikor rám aggatják a „gyilkos” jelzőt. Pedig nem teszek mást, minthogy igyekszem megóvni az enyéimet, még ha ezt a magam sajátos módján is teszem.

Tim Morgan: Az evolúció apostola

89. oldal

– Üdvözöllek, medvetermetű, enyhén húgyszagú idegen! – köszöntöttem a férfit illően. – Setét átok járjon a nyomodban.

42. oldal Mészáros András: Necromantika

Nézte a szótagokat, hogy vajon jambikus, dalnikus vagy éppen kozmikus ütemben hangzanának-e jobban, de nem tudott rájönni a hibára.

81. oldal Mickey Long: Dühítő dallamok

De az ihlet úgy haladt el mellette, mintha sosem ismerték volna egymást.
Ami, végül, igaz is volt.

83. oldal Mickey Long: Dühítő dallamok

És hogy miképpen élhetett meg ennyi életet egyetlen ember? Nos, először is, egy szóval sem mondtam, hogy Menyus ember lett volna. Másodszor pedig, mint már említettem, Menyus átjárt a világok között.
Kezdetben persze ő maga sem volt tudatában a képességeinek. A felismerés lassacskán érett meg benne, és akkor is csak egy üzleti úton lévő varázsló tárta fel előtte az utazás titkait.
Most nyilván azt kérdezitek, hogy milyen üzleti úton járhat egy varázsló?
Nos, teszem azt, házalhat varázsgömbökkel, esetleg varázspálcákkal is. Esetleg a zsoldosokhoz hasonlóan a saját, értékes képességeiben rejlő lehetőséget árulja, ami az egymással marakodó gazdagok szolgálatába állítva, lássuk be, jól jövedelmező üzletet jelent. De az is lehet, hogy a Bűbájosok Éves Konferenciájára jött, ahol a téridő görbület kiegyenesítésére hivatott varázslatát kívánta szabadalmaztatni, hogy végre megkezdhesse az ilyen képességgel rendelkező pálcák sorozatgyártását.
A történtek ismeretében ez utóbbira van a legnagyobb esély. E varázsló a Vertigo Mobilis névre hallgatott, és nem először járt már errefelé. De most inkább térjünk vissza Menyushoz, aki átjár a világok között. Vagyis arra a pontra, amikor ők ketten – a varázsló és Menyus – találkoztak a Csűrcsavaros farkú bikához címzett talponállóban.
És még valami. Ne feledjétek: Menyus itt még nem hivatásos világlépő, amivé később válik. Éppen csak sejti még, hogy valaminemű rendkívüli készségek birtokában lehet.
– Azt mondod hát, hogy léteznek más, a miénktől eltérő világok is… amelyek olykor még össze is érnek? – kérdezte Menyus a nyolcadszor is kiürült grogoskorsó fölött könyökölve.
– Síkok – bólintott a varázsló. – Szaknyelven síkoknak nevezzük őket. De hogy ne zavarjalak össze túlságosan, maradjunk a párhuzamos világok elnevezésnél.
– Párhuzamosak? Akkor hogy keresztezhetik egymást? – Menyus azon a ponton volt, amikor az ital az elme bölcsességeinek eladdig rejtett mélységeire nyit kaput.
– Párhuzamosak, az igaz. De köztudott, hogy a párhuzamosak a végtelenben összeérnek – érvelt a varázsló. – De hadd ne adjam ki mesterségemnek minden titkát.
– Ez marhaság. Ha vannak is ilyen síkok, hogyan lennénk képesek érzékelni őket?
– Te magad mondtad, hogy láttál már elfeket.
– Más is látott már.
– Úgy, hogy a közelben állók mit sem érzékeltek e furcsaságból, igaz?
– Hát, meg kell hagyni… – bólogatott Menyus révült tekintettel. – Ezek a síkok olyanok, mint a dimenziók?
– Olyasmik…

Trux Béla: Alsódombi Menyus, aki átjárt a világok között

7. oldal

Illatos szellő mozgatta finoman a leveleket. A bozótban csendesen neszeztek a nyugovóra tért vadak. A délutáni eső szaga ott úszott a levegőben. Gyönyörű, derült éjszaka, ragyogó csillagokkal. T’Hal-Rish elégedetten vakarózva nézte az ő völgyét. Ligetes erdő elszórt bozótossal, körben kéklő hegyekkel. Könnyű pára úszott az éjben, tette elmosódottá az álomszép tájat. Ez az ő otthona. Boldogságának színhelye. Jó munka, szerető család, biztos jövő. Éterien gyönyörű vonásait még jobban megszépítette az arcán végigsuhanó büszke mosoly. Elégedettséggel nyugtázta, hogy szerény pásztor létére tagja a világot megreformáló csapatnak. Megmutatják ennek a maradi társadalomnak, lehet másként is: egyszerűbben, szelídebben, biztonságosabban. Sőt, ami ennél is fontosabb, magukhoz emelnek egy vad fajt. Primitív, küzdelmes létüket felváltja majd a – bölcs gazdáik vezette – rendezett, nyugodt élet. Meghatottan nézte az előtte bandukoló nyáját, mely tisztes megélhetést adott családjának.
Korán kiterelte a teheneket – egészségük érdekében szükséges volt a mozgás –, de csak kornyadoztak. Mint jó gazda, tudta, mi kell nekik, ezért a hátsókat megcsippentette az ostorral, kezdjék el végre a frissítő, étvágynövelő futást. Nagy nehezen elindultak, bár az egyik bika fenyegetően morogva visszafordult. T’Hal-Rish szomorúan tette el magának, legközelebb ezt kell majd letaglózni. Könnyedén megfékezte a támadó hímet, és jól megnézte jellemző vonásait. Az első pihenőnél meg akarta fejni, ne legyen ennyire erőszakos. Bevált módszer, bár így estére csökken a hozama. Ha eltalálja a mennyiséget, elbágyad, elmúlik a vadsága. Szerencsés esetben tartósan. Jó lenne megtartani! Nem kedvelte a kényszervágásokat, a húsból kicsi a haszon. Az öreg, beteg egyedeket mindenképpen el kell távolítani és húsukat felhasználni, ezt parancsolja a józan ész. Takarmány kiegészítőként keverik a tápba, de kimondottan kár lenne egy ilyen remek példányért. Rámás csontú, kellően izmolt, ha ezt örökíti is, javíthatná az utódok minőséget. Érző szíve volt, minden állatának esélyt adott az életre, ám figyelnie kellett a fegyelemre is. Nem lesz szerencsés, ha a bikák megérzik mennyire lágyszívű. A gyengeség visszaüthet! Egyik fiatal tehene mellette futott. Fürgén kapkodta lábait, tőgyei lágyan ringatóztak. Finoman megsimogatta jókora emlőjét, gyengéden a farára paskolt, mire az hálásan felhorkantott örömében.

Urbánszki László: A csorda

138. oldal

Szóval, úgy kezdődött az egész, hogy a barbár hajnalban dörömbölt a tornyom ajtaján. Jóvágású, marhatermetű ember volt, dinnyényi bicepszekkel és akkora fejjel, amelyet egy süldőmalac is megirigyelhetne. Kissé ittas lehetett, mert erősen dülöngélt, miközben azt kiabálta:
– Azonnal kinyitni, fosztogatás fennforgása van kilátásban!
Gyorsan lesiettem. Lehet, hogy túlteng bennem a jó szándék, de nem szívesen néztem volna végig, hogy bárkit is fosztogassanak. Mert én ilyen lyány vagyok: ha tudok, segítek! Kinyitottam a méretes fakaput, de a barbáron kívül senkit nem láttam. Ezek szerint, a korábban említett fosztogatás valahol máshol történik!
– Üdvözöllek, medvetermetű, enyhén húgyszagú idegen! – köszöntöttem a férfit illően. – Setét átok járjon a nyomodban.
– Hoppsz… – nézett rám meglepetten. – Minő kis rózsaszál lakik itt fenn!
– Ja, a futórózsa – vontam meg a vállam. – Néha egészen az alsó lőrésekig felkúszik. Szóval, ki is akar fosztogatni? – Azt gondoltam, jobb, ha mielőbb tisztázom a fennálló problémát, mert nem szerettem volna, ha valakinek baja esik. Az ember próbáljon az idegeneken is segíteni, úgy helyes!
– Corom, a barbár! – süvöltötte széles mellkasát böködve, melyen sűrű, göndör fürtökben nőtt a szőr. – Sötét árnyak pusztítója, setét tárnák vámszedője, setét… ő… hmm… izé… – Úgy tűnt elfelejtette a szöveget, de azután rám nézett, megnyalta a száját és kivágta magát – …árva szüzek megrontója!
A következő pillanatban a karjába kapott, majd belökte a mázsás fakaput és elkezdett velem rohanni felfelé a lépcsőn. Sejtettem, hogy most az a bizonyos „nemi erőszak” következik, amitől anyám mindig óva intett leveleiben. Már nagyon vártam! Mindig is ki akartam próbálni, de akárhányszor lemegyek a faluba, a parasztok üvöltve rohannak el, kezüket a fülükre és szemükre szorítva. Azt hiszem, ez egyfajta játék lehet, de sajnos nekem ezidáig senki sem mondta el a szabályait.

Mészáros András: Necromantika

41. oldal

– Azt mondod hát, hogy léteznek más, a miénktől eltérő világok is… amelyek olykor még össze is érnek? – kérdezte Menyus a nyolcadszor is kiürült grogoskorsó felett könyökölve.
– Síkok – bólintott a varázsló – Szaknyelven síkoknak nevezzük őket. De hogy ne zavarjalak össze túlságosan, maradjunk a párhuzamos világok elnevezésnél.
– Párhuzamosak? Akkor hogyan keresztezhetik egymást? – Menyus azon a ponton volt, amikor az ital az elme bölcsességeinek eleddig rejtett mélységeire nyit kaput.
– Párhuzamosak, az igaz. De köztudott, hogy párhuzamosak a végtelenben összeérnek – érvelt a varázsló. – De ha ne adjam ki a mesterségem minden titkát.

8. oldal Trux Béla: Alsódombi Menyus, aki átjárt a világok között

– Senki. A város kívül rekedt téren és időn. Menthetetlen. Játszótere lesz mindene eszement szerencsevadásznak, és helyszíne lesz minden őrült kísérletnek és veszett történetnek, amit csak képes rászabadítani az írói képzelet.

13. oldal Trux Béla: Alsódombi Menyus, aki átjárt a világok között

– Tegnap egy fenséges ódába fogtam, s ma folytattam volna, de az én hőn szeretett múzsám galád módon elhagyott. Nélküle nincs ihlet, ihlet nélkül nincsenek kacifántos rímek, és így udvari poéta sem leszek. Az életem fabatkát sem ér, inkább meghalok. Miért nem lehet úgy venni a múzsát, mint a perecet?
Hümmögve megvakargattam pelyhedző szakállamat, majd átléptem a gyötrődő férfi felett. Tulajdonképpen miért is ne árulhatnék múzsát? Vajon mennyit ér egy múzsa csókja? Lássuk csak! Saithlin nénikém biztosan segít nekem, ha elviszem neki a hiányzó kellékeket a varázsporához. Mit mondott? Néhány kék sárkánypikkely, két marék lidércfény hamu, öt levél egy kétszáz éves entről. Delderan barátom könnyedén megszerzi ezeket, úgyis tartozik nekem. Nos, ideje cselekedni!
Delderanra a viskójában akadtam rá. Mikor felsoroltam neki, mire van szükségem, három fejét mind a hat kezével szinte véresre vakarta kínjában. Négy nap haladékot kért.
Ötödik nap délben sült libacomb illata szállt ki kedvenc vendéglőm ajtaján. Beléptem, leültem az asztalomhoz – tehetős törzsvendég lévén külön asztal járt nekem –, magamhoz intettem a fogadóst. Nem kellett soká várnom a finom falatokra és a korsó búzasörre. Élvezettel ettem a húst, majd bőséggel meglocsoltam torkomat az istenek italával.
Kivágódott az ajtó, s Delderan barátom becsörtetett a fogadóba. A bennlévők gyorsan szétrebbentek előtte, senki sem merte az útját állni. Delderan megállt az asztalom előtt, egy tarisznyát ejtett az asztalra.
– Nem tartozom többé neked! – dörögte, majd ugyanazzal az elánnal kiviharzott.
Darabig döbbenten ültem az étel romjai felett. Elvettem a tarisznyát az asztalról, óvatosan kinyitottam. Úgy tűnt, a varázspor egy összetevője sem hiányzik. Kifizettem a kocsmárost, és tarisznyám tartalmával Saithlin nénikém felé vettem az irányt.

Mab Tee: Mennyit ér a múzsa csókja?

34. oldal