Kalandok ​és kalandozók 89% 17 csillagozás

Merész vagyok, mint egy graffiti a rendőrség falán, csak az a kár, hogy közben zabszem sem férne a fenekembe.

87. oldal, Tallódi Julianna - Szinyanovszk álmai

Méregkeverők, tolvajok, utcalányok, bérgyilkosok, sikkasztók, bukott tisztviselők: a társadalom peremvidékén lézengő törvényenkívüliek ültek a Lélekalja Kávézó apró, kör alakú asztalai körül, és iszogatták napi betevőjüket. Soha, senki nem vitatta, valódi-e a pénz, amivel fizetnek, amiképpen soha, senki nem érdeklődött a múltjuk felől sem. Nem firtatták nemzetiségi hovatartozásukat, mert nem tartoztak sehová, még akkor sem, ha némelyikük akcentusát tisztán lehetett hallani; továbbá nem vonták kétségbe fegyvertartási engedélyük vagy egyéb hivatalos okmányuk meglétét. A meggondolatlan érdeklődő a legjobb esetben is ellenséges tekintetek, rosszabb esetben pedig fegyverek kereszttüzében találhatta magát.
Csendes, nyugodt este volt ma: nem röpködtek kések, sem egyéb éles tárgyak a levegőt helyettesítő vastag füstben. Senki nem vert, nem ölt senkit, nem hangzott sikoly, halálhörgés, ökölcsattogás, káromkodás, csontzene. Nem folyt vér, és Rumi, a hely transzvesztitája sem hányt a kricsmi közepére: miután elénekelte ma esti strófáját, békésen ücsörgött a hátsó asztalnál, és üveges szemmel bámulta a hamutartót. Néha csuklott egyet, de ezt hallgatni messze jobb volt, mint feltakarítani utána, szóval Slim elégedetten biccentett.

Kalandok és kalandozók - Sren Tilesh: Lélekalja Kávézó

Miközben keleten Irak lerohanta Kuvaitot, és bukott angyalok gyanánt bombafüzérek hulltak az égből, addig nálunk, ebben az apró, közép-keleteurópai országban mindenki a meghitt, békés ünnepekre készült.
Egész előző nap havazott, fehér paplant terítve a főváros szennyel és mocsokkal borított utcáira, és a sötéten meredő bérházak közt meghúzódó apró terekre. Pillanatnyi megnyugvást csempészett még a szocializmus szögmérővel és vonalzóval szerkesztett, kiégett lelkektől nyüzsgő kaptártelepeinek vasból és betonból épült falai közé is.
Nálunk, a kertvárosban szintén ünnepi díszbe öltöztek a fák, puha köntös alá rejtve csupasz, esdeklőn égnek nyújtott ágaikat.
Reggel óta izgatottan járkáltam a jól fűtött, öreg házban. Ebben az apró, repkénnyel és málló vakolattal borított téglaépületben láttam meg a napvilágot, itt éltem le életem első két évtizedét. Szüleim aznap vidékre utaztak és tudtam, csak szenteste érkeznek majd haza. Egyedül voltam, Annát vártam.
Kamaszként, izgatottan készültem a nagy napra: végre háboríthatatlanul együtt lehetek a lánnyal, akit már oly’ régen az életem, sőt, létem részének éreztem.

Kalandok és kalandozók - Mészáros András: Mennybe az angyal

Fehér csikó patáinak dobogása, gyertya első lobbanása, harmatos levendula illata és egy csepp hajnali madárdal. Három napig állni hagyjuk, hogy összeérjen benne a varázserő. A harmadik éjszakán beledobunk két csillagpöttyöt, négyszer rápislogunk az így keletkezett elixírre (ha eddig jól csináltuk, a főzet hasonlít a kék éjszaka leszálló ködre), majd hozzáöntünk egy gyűszűnyi déli szelet. Nem marad más hátra, mint kilenc darab bodzalevél (ez nagyon fontos, ki ne felejtsük!), majd keverjük meg háromszor balra.

295. oldal, S. M. Kinda

– Csak tessék, csak tessék! Jó gyerekeknek, ma és mindörökké, ingyen! Gyertek a Láthatatlan Körhintához, és nincsen többé félnivalótok! – mosolygott a bohóc. Vidámnak tűnt, de tekintetében szomorúság bujkált. Két aranyszínű jegyet nyújtott felénk. Félénken elvettük, és ámulva forgattuk ujjaink között. Meseszépen ragyogtak a körhinta meg a céllövölde fényében.
– Minden bátor szív és őszinte lélek, megérdemel egy helyet a hintán. Nincs többé három műszak a gyárban, fájó derék, mérgező gőzök, sem pedig nyirkos spájz és derékszíj a rosszaságért. – A bohóc kacsintott, aztán rám tekintett, és így szólt:
– A körhintán nem hallod anyád részeg rikácsolását, és nem fáj többé, hogy senki nem törődik veled.
Levegőért kapkodva hátrahőköltem. Nem tőle rettegtem, sokkal inkább attól, amit mondott. Barátnőm mélyen hallgatott, gondolatai messze jártak, közben meredten nézte a kezében tartott jegyen szereplő feliratot: „Csak oda.”.

Kalandok és kalandozók - Hertelendy Anna: A Láthatatlan Körhinta

Noha paranoiának sejtem, hogy idáig követhetett valami, az ajtó belső hevederét kapkodva a helyére lököm – én nem vagyok Virginia. Tudom, mikor kell abbahagyni.
Szemcsés, porszerű fény vesz körül, mégis észreveszem az ablaktalan helyiség közepén a férfit; egy széken ül. A plafon irányából egyetlen lámpa világítja meg, valósággal tölcsért formálva emeli ki a szürkeségből. Talán fásultságom teszi, vagy csak az utolsó, munkával eltöltött idő érzése – a kliens szánalmat kelt bennem. Mozdulatlanságából ítélve a gyógyszert már megkapta, előkészítve vár rám.
Odamegyek hozzá.
A vörös hajú, taszító külsejű férfi arcához nem nyúlok, és később sem fogom jobban elcsúfítani vagdosásokkal. A stabilan rögzített, karcsú támlájú székben, leszíjazott végtagokkal nem tűnik veszélyesnek. Sötét atlétáját, azonos színű rövidnadrágját száraznak találom, nem izzad – nem fél tőlem, mint az elődei. A szervezetébe fecskendezett vegyi anyag már látványosan hat: suta nyöszörgésre, lomha nyakmozgásra telik erejéből.
Nézem, amint szája sarkától csíkot húz lefelé csorgó nyála. Lassan, álmosan pislog.
– Látsz még, igaz? – kérdezem.

Kalandok és kalandozók - Roah: Oázis

Már egy hete eltemettek. Anyát Apunak kellett megtartania, mert összeesett, amikor leengedtek a kis koporsódban. Azt hittem, be fog esni melléd, megijedtem, hogy ő is meghal. Apu később elmagyarázta, hogy aki csak elájul, az nem hal meg. Mondtam neki, hogy talán te is csak elájultál, és nem is haltál meg. Azt mondta erre, hogy te egy angyalka lettél, és a mennyországban vagy. Nem tudtam elképzelni, miként mehettél fel, mikor azt a sok földet rád dobálták, és láttam, ahogy az egyik ember még le is nyomkodta a lapátjával. Még jó, hogy közel van a temető, csak elszaladtam, és megnéztem, ott vagy-e. Én már elmehetek itthonról egyedül, azt mondták, sétáljak, amíg megjön a Jézuska. Megkérdeztem, hogy te is jössz-e vele, de Anyu sírva kiment a szobából, és nagyon megsajnáltam.

Kalandok és kalandozók - Kelvin: Angyalka

Szembe ül velem, egy pár méterrel előttem lévő ülésre. Futólag rám pillant, aztán kibámul az ablakon. Persze vannak, akik egy másodperc alatt képesek minden részletet az agyukba vésni… biztos látja, milyen fáradt vagyok, hogy napok óta nem borotválkoztam, talán még a testszagomat is érzi. Mondjuk ahhoz nem kell külön tréning. A táskáján – bézs színű vacak, fonott műanyag szálakból – két nagy lyuk. Gyakorlati hasznukat nem látom, hacsak… hacsak nem egy minikamerát rejteget abban a táskában, ami kikandikál valamelyik lyukon, és halkan zúgva felveszi minden reakciómat. Vagy nem is kell zúgnia, manapság már összeszerelnek ezek bármilyen kütyüt, ez a huszonegyedik század. Fülbe a hallókészülék, kézbe a csodatelefon, agyba a szonda, hehehe.
Úgy teszek, mintha megmasszíroznám a nyakam, közben végignézem a kocsi utasait. Öreg tata, még nyamvadtabbul néz ki, mint én. Biztonságos távolságra tőlem egy anyuka, gyerekkocsival. A többieken nincs semmi érdekes, vagy feltűnő. Lehet, hogy mégis többen vannak, csak nem szúrtam ki őket? Nem, van már gyakorlatom, mindig időben észreveszem őket. Biztos később szállnak majd fel.
Azt hiszik, átverhetnek. Neem, gyerekek, amióta megtörtént… szóval az megtörtént, azóta sokkal óvatosabb vagyok. Sasszemem mindent lát.

Kalandok és kalandozók - Vass Sándor: Hazafelé

Az első történet, amit balgán megnyitottam, egy ifjú írótehetség – két órája regisztrált, elsőregényes, feltörekvő fickó – regényrészlete volt. A varázslat beleolvasás nélkül is aktiválódott, nehogy menekülhessek. Pár perc alatt rádöbbentem, hogy egy eddig ismeretlen, teljesen felesleges mellékszereplő bőrébe bújtam, és onnan figyeltem az eseményeket.
– Nem, az én fiam, Éomer, nem tehette ezeket a szörnyű tetteket, amelyeket itt elmesélsz, gyermekem! – kiáltotta a király. A hangjából semmiféle érzelmet nem hallottam ki, amiből arra következtettem, hogy a szerző sem írta le. Hiába, a történetet mégiscsak írni kell… és ha az elbeszélés nem megfelelő, akkor bizony a történet sem lesz maradéktalanul az. Ám a hallottak felkavartak.
– Hogy mivan? – érdeklődtem udvariasan a mellettem álló, láthatóan bárdként funkcionáló fiatalembertől.
– Éomer, Mhreoden király legidősebb fia, Threonded szerint, aki a király másodszülött gyermeke a második feleségtől, apja ellen lázadt, fellázította a parasztokat messze északon, és most hatalmas sereggel tart a palota, a főváros, a fényességes Milbilid felé. Ha nem sikerül Mhreoden királynak elég gyorsan ellene fordulnia, és mivel nagyon szereti a fiát, aki az első feleségére, a gyöngéd Mornára emlékezteti, nem is fog kapkodni, akkor bizony mind elesünk. Ó, micsoda borzalom! Morna úrnő olyan kegyes volt, hát mi lett a drága szőke kisfiúból, akivel kölyökkorunkban olyan sokat együtt játszottunk! Bizonyára a király második felesége, a gonosz szívű Mornia, és fia, Threonded iránti gyűlölete változott izzó haraggá. Mert mikor édesanyja meghalt, a király új asszonyt hozott a házhoz, aki nem bánt jól a gyerekkel. Mikor pedig megszült, az elsőszülöttet kidobatta itthonról. A messzi északi hegyvidékre, a Homály-hegységbe küldte, hogy ott szolgáljon a nagy hadvezérnél, Alasmóthnál. Ott tanulhatta a kardforgatás és a hadvezetés művészetét…
– Aha… – motyogtam. Nem hittem volna, hogy beletenyerelek egy informátor-szereplőbe, de igazán sejthettem volna. Egy ilyen „szószátyár alak” minden ilyen műben akad.

Kalandok és kalandozók - Bloody Dora: Egy történet

Méregkeverők, tolvajok, utcalányok, bérgyilkosok, sikkasztók, bukott tisztviselők: a társadalom peremvidékén lézengő törvényenkívüliek ületek a Lélekalja Kávézó apró, kör alakú asztalai körül, és iszogatták napi betevőjüket.

6. oldal