Szép ​volt, lányok! 1 csillagozás

A Debreceni VSC női kézilabdacsapatának története
Varga Lajos: Szép volt, lányok!

„Célul tűztük ki a ragyogó debreceni hagyományok felelevenítését. Miután jól sikerültek az erősítéseink, kezdett összeszokni a társaság. Ákos már ekkor is nagyon jó munkát végzett. Az irányításával összegyúrt csapat egyre merészebb célokat tűzhetett maga elé. Egyre feljebb jutottunk a tabellán. Hamarosan kiderült, hogy a dobogós helyezés is elérhető számunka. Az 1985-ben született második helyezés után pedig célba vettük a bajnoki címet.”
(Engi Sándor)

Eredeti megjelenés éve: 1993

Tartalomjegyzék

>!
Magánkiadás, Debrecen, 1993
134 oldal · ISBN: 9630296403

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 2


Hasonló könyvek címkék alapján

Ágai Kis András – Liszkay Gábor Levente: Ezüstös aranykor
Gulyás László: A homokbányától az olimpiai dobogóig
Hajdu Imre: Zöld-fehér nefelejcsek
Antal Zoltán: Világ- és Európa-bajnokságok 1893–1973
Panda Ákos – Meixner István: Egy gólra a csodától / One goal from the miracle
Madarász István: Kézilabdázás
Csillag Béla – Gál László – Kristóf László – Tóth Julianna: Sportjátékok II.
Christoph Kolodziej: Kézilabdázás
Ágai Kiss András – Liszkay Gábor Levente: Görbicz Anita arcai