Dr. ​Rex naplója 2 csillagozás

Varga Károly – Kuti Péter: Dr. Rex naplója

Ki ​is vajon Dr. Rex? Sokaknak ismerős már a barátságos németjuhász neve, aki gazdáját, Dokit segíti nap mint nap a munkában. Elkíséri őt a rendelőbe és örömmel várja az ismerős és még ismeretlen pajtásait, hogy megnyugtassa őket jelenlétével. Kedvesen közeledik minden apró csöppséghez és nagyobb gyerkőchöz, felvidítja őket egy szuri után, hogy ne traumaként éljék meg az orvosi vizsgálatot.

A könyv Dr. Rex eddigi életének főbb eseményeit mutatja be. Választ ad többek között arra is, hogyan került Rex a menhelyre és onnan Doki rendelőjébe, hogyan szokta meg a kis Rex új környezetét, vagy éppen miket tanult meg az iskolában.

Az igaz történeten alapuló mesét a gyermekek által készített illusztrációk teszik még szerethetőbbé és látványosabbá. Doki, azaz Dr. Varga Károly gyermekorvos és Dr. Rex kalandjait Kuti Péter írta meg, a könyv megvásárlásával pedig a Dr. Rex Kutyás Egyesület működését és munkáját is támogatja. Elsősorban óvodásoknak és kisiskolásoknak szóló könyv,… (tovább)

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
40 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786150044590 · Illusztrálta: Koppi Janka, Koppi Csilla

Hasonló könyvek címkék alapján

Weöres Sándor: Kutyatár
Bálint Ágnes: Labdarózsa
Lázár Ervin: Lovak, kutyák, madarak
Balogh János: Pongó és kis barátja
Bosnyák Viktória: Bátorság, Tomi!
Gáll Viktória Emese: Borsi a kertben
Kormos István: A Pincérfrakk utcai cicák
Palencsár Ibolya: Kacajfalvi kutyakalandok
Csuka Edit: Kiskutya a nagyvilágban
Marosi László – Verebics János: Bucó, Szetti, Tacsi – Budavári kaland