Varga István (szerk.)

A ​polgári nemperes eljárások joga 5 csillagozás

Varga István (szerk.): A polgári nemperes eljárások joga Varga István (szerk.): A polgári nemperes eljárások joga

Sokféleség. ​Kevés fogalom tudná közelebbről jellemezni a polgári nemperes eljárások által érintett jogterületeket. Ez az oka annak, hogy a polgári igazságszolgáltatásban érintett, meghatározó jogászi szakmák mindegyike, így a bírói, a közjegyzői, az ügyvédi és a kodifikátori hivatás egyaránt kiemelt szinten képviselteti magát a jelen mű szerzőinek személyében. E szerzőket összeköti, hogy Németh János professzor tanítványai, és mindannyian hosszú ideje elhivatottsággal tanítanak az ELTE Polgári Eljárásjogi Tanszékén. A könyv ennek megfelelően a gyakorló jogászi és az egyetemi oktatói tapasztalatok alapján szerzett tudás szintézise is, amely egyaránt kíván egyetemi tankönyvként és a gyakorlat által hasznosítható kézikönyvként szolgálni. A mű néhány szempontból új megközelítésen alapul. Nem törekszik teljességre, inkább nagyobb hangsúlyt fektet a szerzők közössége által kiemelt jelentőségűnek ítélt nemperes eljárásokra. Nem tartja magát jogforrási, illetőleg jogrendszerbeli… (tovább)

>!
ELTE Eötvös, Budapest, 2014
ISBN: 9789633121528
>!
ELTE Eötvös, Budapest, 2013
keménytáblás · ISBN: 9789633121528
>!
ELTE Eötvös, Budapest, 2011
922 oldal · ISBN: 9789632841168

Kiemelt értékelések

Sárhelyi_Erika I>!
Varga István (szerk.): A polgári nemperes eljárások joga

Hát, majd' elfelejtettem értékelni ezt a „csodát”, pedig sikeresen túljutottam a vizsgákon, amikhez azért ez a könyv is hozzásegített. 3 kilós szörnyszülött, de meglepően jól tanulható. Még jó, hogy nekem a töredéke kellett csak annak az anyagnak, amit ez magába ölel. Szóval, szép vót", jó vót', de többé látni nem akarom :)

9 hozzászólás
Neph>!
Varga István (szerk.): A polgári nemperes eljárások joga

Ez a könyv szuper. Nagyon sokat segít a feldolgozott tananyag megértésében, elsajátításában. Átfogó képet ad, nem csak a jogszabályokat ismételgeti. Néhány helyen – tankönyvhöz képest – még a stílusa is remek :)

Gábor_Ale>!
Varga István (szerk.): A polgári nemperes eljárások joga

A tankonyvtar.com-ról töltötem le egy 2014-es kiadást. Hát el kell mondjam, hogy abszolút nem volt hatályos. Egyébként a könyv jól összeszedett, sok benne az ismétlés. A végrehajtás részben sokszor egy rendelkezést, témát megismétel a kapcsolódó rendelkezés során.


Hasonló könyvek címkék alapján

Vékás Lajos: Magyar polgári jog – Öröklési jog
Csehi Zoltán: Kötelmi jog II. a 2013. évi V. törvény alapján
Csécsy Andrea – Kiss Tibor – Varga Nelli: Kártérítési jog
Landi Balázs: Polgári jogi példatár I.
Horváth Pál – Kajtár István – Nagy Lászlóné – Révész T. Mihály – Stipta István – Zlinszky János: Általános jogtörténet I.
Fuglinszky Ádám – Tőkey Balázs: Szerződési jog – Különös rész
Cserba Lajos – Imregh Géza – Nagy Adrienn: Polgári határozatok szerkesztése és polgári bírósági ügyvitel
Jenovai Petra – Papp Tekla – Strihó Krisztina – Szeghő Ágnes: Atipikus szerződések
Jobbágyi Gábor: Kötelmi jog I.
Besenyei Lajos – Bíró György: Személyek joga