Örökség ​2. (Örökség 2.) 12 csillagozás

Varga Írisz Dóra: Örökség 2.

"Az ​érzés, amikor eljön a pillanat, hogy kedvcsinálót kerekíts a regényedhez – várva várt, egyszersmind kéretlen. Mert mi fán is terem a jó fülszöveg? Ütnie-hatnia kell. Ámde hogyan érd el ezt az üssön-hassont? Meséld el dióhéjban a történetet? Ugyan minő redukciós eljárással kivonatold a közel négyszáz oldalt féloldalnyi esszenciává anélkül, hogy elkotyogj valamit? Szólítsd meg a célközönséget? De hát ki is az áhított célközönség? Fókuszálj Pápuára, ahol a cselekmény játszódik napjainkban? Mutass rá, hogy kitalált forgatókönyvedet hiteles helyszínhez szabtad? Nyiss ablakot a pápuák és őseink létformája „kutatómunkád” során felfedezett eredendő hasonlatosságaira? Vagy a pillangókat kapd lencsevégre, e fent és lent közt közlekedő misztikus lényeket, akikkel megismerkedhetni Völgyi Gáspár lepkefarmján? Fesd le a csodálatos Morphotroides Azurea alakját? Ejts szót netán az idegenbe szakadtak hazaútkereséséről? A gyászról és feldolgozásáról? A könnyek erejéről? A magunk hite erejéről?… (tovább)

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Szülőföld, Gencsapáti, 2020
384 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156172044 · Illusztrálta: Horváth Zsófi

Enciklopédia 14

Helyszínek népszerűség szerint

Szeged


Várólistára tette 8

Kívánságlistára tette 6


Kiemelt értékelések

Kalmár_Melinda P>!
Varga Írisz Dóra: Örökség 2.

Az első rész önálló kis történeteit egy fokozatosan kibontakozó, egyre izgalmasabbá váló vezértörténet köti össze: az apa, Völgy Gáspár, szenvedélyes lepkekutató, egy évre meghívást kap Pápua Új-Guineára egy lepkefarm létrehozására. Gáspár a szigeten megtalálja unokaöccsüket, ráadásul a nyomára bukkan felesége három éve eltűnt nővérének. A Völgyi család tehát kapja magát, és a hétköznapi csodák helyszínéről, Szombathelyről átrepül erre a mesés, álomszerű szigetre, hogy megkeressék azt, aki annyira hiányzik nekik: az anyát, a testvért, az ismeretlen nagynénit.

Bevallom, az első kötet befejezése után nem akartam azonnal elolvasni a második részt. Csupán belepillantottam… Aztán arra eszméltem, hogy elkapott a „csak még egy fejezetet” sodrása. Izgalmas volt! Ám az izgalmak véget értek, a történet lelassult, és én is lassítottam, mert ez már másfajta varázslat volt. Varga Írisz Dóra beleírt ebbe a könyvbe szinte mindent, ami számára széppé teszi a világot, értelmet ad az életnek. Megrendítő élmény, amikor egy író ilyen nyíltan, de nem magamutogatóan, legfőképpen nem hivalkodóan mutatja meg magát az olvasóinak. Nagy bizalom kell hozzá. Mindeközben szinte észrevétlenül tanít: tudást csempész a sorok közé. Titkokat tár föl, ezáltal az olvasó részesül a megismerés örömében, és hinni kezd a valótlan valóságban. Számomra megindító volt, ahogyan a vallást, a hitet ábrázolta: diszkrét természetességgel.

Dicséret illeti a kiadót. A Szülőföld link kiadó egy kis településről, Gencsapátiból szebbnél szebb kiadványokkal örvendeztetik meg az olvasókat. Ez a kötet is kitűnik igényességével, elegáns finomságával. Az illusztrációk szervesen kapcsolódnak a szöveghez. A kötet végén a Hálaszók izgalmas betekintést engednek a könyv születésének folyamatába, hogy a szerző ki mindenkinek lehet hálás, hogy műve eljuthat a közönséghez.

Bíztatok mindenkit, aki nyitottnak érzi magát a tündéri, mesés valóság befogadására, aki szívesen szakad ki a mindennapokból, hogy elmerüljön a varázslatos hétköznapokban, keresse és olvassa Varga Írisz Dóra könyvét!

Magam pedig remélem, hogy a szerző mihamarabb újabb történettel áll elő. Szóljon bár kicsikhez, nagyokhoz vagy gyerekszívű felnőttekhez.
És nehogy kiadót váltson! :-)

6 hozzászólás
Annamarie P>!
Varga Írisz Dóra: Örökség 2.

Éppen három évvel ezelőtt teljes elragadtatással írtam Varga Írisz Dóra elsőkönyves szerző művéről, az Örökségről. Akkor még csak sejteni véltük, hogy talán lesz folytatása a Völgyi család életének, de egy jó ideje már tudtuk is, hogy készül a regény.

Három év az három év, jó rég volt. Megszámoltam, és ez molyos léptékben nálam 500 könyvvel ezelőtt-et jelent. Közbeszólt ez a fránya járvány is, amiatt is várni kellett a megjelenésre. Tulajdonképpen csak azért izgultam annyira, hogy vajon emlékezni fogok-e minden fontos dologra, hiszen a kötet szépségét éppen ezek az apróságból felépülő részletek adták. Örömmel tapasztaltam, hogy pár segítő mondat jóvoltából könnyen visszataláltam az első részhez. Azért, akinek módjában áll, az egymás után olvassa a két részt, úgy az igazi.

Ármin, Domi, Dédé, Stefi és Gáspár, no és Korvinusz megérkeznek a Lavani-völgybe, Pápua Új-Guinea északi tartományába, hogy megkeressék Dédé édesanyját, a három éve eltűnt Marikát, aki Stefi nővére is. Gáspár jól ismeri a terepet, hiszen az elmúlt évben létrehozott egy lepkefarmot a vidéken. De nemcsak a vidéket ismerte, hanem Antont, a helikopterpilótát is, akit hamarosan az egész család a szívébe zár. Szükség is lesz a segítségére, hiszen a forrófejű Dédé rögtön az első nap eltűnik még Korobából, hogy anyja felkutatását azonnal megkezdhesse. Ezzel a hatalmas felfordulással indul a cselekmény a különleges szigeten. Az unokatestvér, Dédé keresése közben a magyar fiúk megismerkednek az őslakosokkal, próbálnak a gyerekek módján kommunikálni és barátságot kötni. Nem kell sok, és a két ifjú megleli kedvét az új helyen. Miközben Marika megtalálásán dolgozik az egész család felelevenedik a múlt, és hol a gyerekek, hol pedig szüleik visszaemlékezéséből mi is képet kapunk a korábbi eseményekről.

A regény nem is igazán térbeli kalandozásra hív bennünket, hiszen az elveszett édesanya és testvér megtalálása nem egy hatalmas erőpróba, még csak leleményességet sem igényel, sokkal inkább egy lelki vándorlás. Egy olyan megtalálást szorgalmaz, ami a lényeg meglátására fókuszál, annak fölfedezése, ami mindig is birtokunkban volt. A kötet számos szimbólummal dolgozik, misztikus számmal, láthatatlan összecsengésekkel, ami szintén belsőleg utaztatja olvasóját. Persze mindeközben megismerkedhetünk a pápuák egzotikus világával, ételeikkel, kinézetükkel, néhány kultúrtörténeti emlékkel és nem utolsó sorban a korábbi magyar kutatók munkásságával.

Egy másfajta kaland is létezik a kötetben, ez pedig az a nyelvi kaland, amire Varga Írisz Dóra hívja olvasóját. Az egyébként is gazdag szókinccsel író szerző kreatívan alkot újabb meg újabb szavakat, melyek kifejezőbben ragadják meg a lényeget. Ennek következménye egy pazar szöveg, ami olvasás közben viszont, olykor az olvasási élményemet csökkentette. A sok visszaemlékezés is számomra megtörte a regény ívét. Ennek kapcsán elmondható, hogy az Örökség megköveteli az érett olvasót, egyáltalán nem egy tipikus tini regény.

A történet, akárcsak előzménye tele van apró kis értékkel, kedves gondolattal, kincsekkel, sokan találnak majd benne érintettséget. Nekem talán kicsit sok is volt a jóból, a pillangókkal kapcsolatos gondolatokat szerintem nem is értettem meg igazán. Személyes érintettségem kapcsán viszont, megtaláltam benne azokat az apró jeleket, melyek nekem jelentenek erősebb kötődést a regényhez. Rendkívüli, mondhatni felfoghatatlan élmény volt szerepelnem egy könyvben, nagyon megtisztelő. Hálásan köszönöm!

Minden meghatódottságomon túl, törekedtem a regény józan megítélésére, remélem sikerült! Nem olyan egyszerű feladat ez, hiszen mondhatni, hogy ott voltam a regény születésének finisében, rengeteg apró nyomot láttam, ami az alkotási folyamatot befolyásolta.

Az Örökség sorozatról továbbra is azt gondolom, hogy egy rendkívül igényes irodalom, mely igényessége okán, megköveteli megfelelő olvasóját! De aki belefog, az sokrétű élménnyel gazdagodva léphet ki ebből a mágikus világból, melynek legfőbb erénye az életben mindenhol jelenlévő értékekre való rácsodálkozás, legyen az egy faragvány, egy pillangó vagy egy csigakülönlegesség.

2 hozzászólás
Chöpp >!
Varga Írisz Dóra: Örökség 2.

Elfogulatlanság nélkül nyilatkozhatom az Örökségekkel kapcsolatban, hogy gyönyörű, vizuálisan is gyönyörködtető, nyelvileg is csodaszép szépirodalmi alkotások. Arról, hogy ifjúsági irodalom lenne, már nem vagyok meggyőződve. Meggyőződésem, hogy kell egyfajta lelki (ha testi, biológiai nem is) érettség az olvasásukhoz és élvezetükhöz. Azt a fajta érzelmi intelligenciát és kulturális bázis tudást és élményanyag ismeretét feltételezi, mely nagyon sokat ad az élvezeti értékéhez. Aki belelapozott már akármelyik kötetbe, tudja, miről beszélek. Először is beleragad a történetbe és továbblapoz. Aztán rögtön elé jönnek azok a finom kulturális és szellemi örökséggel kapcsolatos értékek, hagyományok, amikről beszélek. Egyesek megneveztetnek, mások lábjegyzetben kapnak helyet, mások címadásban vesznek részt, megint mások finom utalásként segítik az íróval való együtt gondolkodást, emlékezést. Sokat segít az egyazon korban és egyazon színhelyeken szerzett hasonló emlékek összessége. És itt jön az elfogult része az értékelésnek, mégpedig éppen ezekből az együtt rezgésekből kifolyólag:
Elfogulatlanság nélkül tudom állítani, hogy elfogult vagyok az Örökségekkel kapcsolatban a következő dolgok miatt:
1. Pillangók – és a természet oly mértékű szeretete, ami nem tűr figyelmen kívül hagyást részemről.
2. A tündérek – minden mennyiségben való – összeboronálása egy csodálatos családi csevej kapcsán. Csak úgy repesett tőle a szívem.
3. Szeged – a hőn szeretett város – felsőoktatásban töltött csodálatos, szépségekben, tudásban és kultúrában gazdag közege révén. Barangolásaim, olvasásaim elképesztően varázslatos helyszíne. Említése nagyon mélyen lévő húrokat zengetett bennem.
4. A sámánizmus, a lelki összehangolódás, kapcsolódás a ❤-em egyik csücsöke!

spoiler
spoiler
spoiler
spoiler

Gelso>!
Varga Írisz Dóra: Örökség 2.

Valójában kétszer olvastam egymás után – egyszer a tavasszal/kora nyáron gyorsan átlapozva és beletekintve, majd rögtön az első olvasás után, amikor arra alkalmas időt tudtam magaménak, lassan, hosszan elnyújtva, belemélyedve, visszaolvasva – nagyon szeretem az efféle a családmesélős formában keletkezett őszinte műveket, és élvezettel olvastam (olykor már szinte némi lelkiismeret-furdalással is, vajon van-e nekem ehhez jogom: ilyen mélyen belenézni egy-egy család életébe?)
…de igazából szeretek látni szép sorsokat, és élvezettel lubickoltam a szépírásban – annyira kényelmesen érzem magamat a sorok között, nem merem azt mondani, hogy otthon, mert az hogy nézne ki? De éreztem, hogy a fiúk felnövőfélben vannak és lassan belépnek a felnőttek világába, ám még mindig otthon vannak odaadó szüleik védőszárnyai alatt; megéreztem, hogy Dédé és édesanyja a szó szoros értelmében is hazaérnek, otthon vannak. A történetüket olvasva befogadottnak éreztem magamat, kicsit a családjuk részének érezhettem magamat – de ahogy ez eszembe jutott, azonnal el is szégyelltem magamat… na, „Mégis mit gondolsz?” ilyesféle érzések értek el időnként – emiatt éreztem lelkiismeretfurdalást, hogy oda én nem csak benéztem, hanem családtag-féleként ott is időztem…felfoghatatlan…
Szeretem a fiúkról szóló könyveket, mert én is önkéntelenül összehasonlítom a történeteket az én fiaim életével. Persze látszólag nincsenek azonos történések, de ez csak a látszat, mert igenis vannak, de arra az érzéseink, az azonosan átélt érzéseink vezetnek rá – azaz oda, a „közös élményekhez”.
Szerettem olvasni, amely bár egzotikus és távoli tájakon játszódott, nem mondhatni, hogy kényelmes környezetben, mégis a szerző szavai a szeretetet sugározták és úgy vettek körül, úgy burkoltak be, mint egy puha, otthoni takaró – kényelmet és biztonságot nyújtva.
Az első Örökség után ismét otthon voltam ebben a nettó szeretetet árasztó, csodálatos családi idillt sugárzó Örökség-folytatásban – lassan és elmélyülve fogadván be a sorokat, a történetet – egyszer csak, a 274. oldalra érve minden addig érzett, megmagyarázhatatlan érzésemet megértettem; minden világossá és egyértelművé vált – ismeretlenül is a családhoz tartozónak éreztem magamat e pár sor erejéig – selyemszálnyi vékonyságú kötelékkel Sfefihez és a családtagjaihoz, sőt, továbbmegyek, emlékeihez kötődőnek és élményeinek részesének – nagyon köszönöm ezt a felfedezést, hiszen még sosem voltam részese egy regénynek. Ez a váratlan felfedezés csak tovább édesítette az olvasást, (és hatotta át a lelkemet valami finoman jóleső valamivel, talán nevezhetjük meghatódottságnak?) …
Köszönöm a szerzőnek magát a könyvet, az Örökség I. és II. részeit. A történetet, az élményt, amit nyújtott és azt a távolról szövődött kötődést, ami, azt hiszem, sosem múlik el, és örökre megmarad… ismeretlen ismerősként is – köztünk.

Mottó:
„Ha mindig minden jó lenne, akkor semmi se lenne jó. Csak a rossz után lehet érezni a jót.” 309.old.
Az édesanyák egyik fontos és elengedhetetlen képessége: „a hinni tudás a valótlan valóságban”. 311.old.
A mottók mottója:
„Az otthon nem egy hely – csóválta a fejét. – Az otthon: érzés…” 323. old.
A legőszintébb baráti vallomás:
„Te akkor is bátor vagy, amikor félsz. Addig gyötröd magad, míg le nem győzöd a félelmedet.” 175.old.
Legszebb emlékekbe elmerülés – a padláson elrejtett(=ottfelejtett) régi karácsonyi díszeiben gyönyörködni… (178.old)

krlany I>!
Varga Írisz Dóra: Örökség 2.

Nagyon szeretem ezt a mögélátós mesélőmódot, a szépirodalmi nyelvezetet, a kalandokat és a mögöttük meghúzódó minden mindennel összefüggő varázst. Dédé anyja érthetetlen és fogadalma az egyetlen gyenge pont a regényben. Minden másért odavagyok.

dianna76 P>!
Varga Írisz Dóra: Örökség 2.

Különleges élmény volt számomra ezt a könyvet kézbe venni, olvasni, mert többszörösen sajátomnak tudhatom az olvasott példányt.
Mielőtt belekezdtem volna az általam (is) magasztalt Örökség folytatásába, felelevenítendő a történteket, újra elolvastam az első kötetet. Ez jó ötletnek bizonyult, mert a cselekményszál minden bevezető nélkül ott folytatódik, ahol az első kötetben félbe maradt. Szerettem volna folyamatában – pár nap alatt – kiolvasni, de mostanában egyre kevesebb időm jut a hőn szeretett olvasásra, így nagyon elszabdaltam, s többször is napokra félre kellett tennem. Sajnos nálam ez nagyon meg tudja törni az olvasásélményt és a regény ill. történetfolyam adta varázst.
A szerző (immáron had nevezzem csupán Dórának) ezúttal is szép gondolatokat szőtt a regényébe, s én az ilyen sorokat mindig közel engedem a szívemhez, s szívom magamba. Nekem tetszett, hogy még több ismeretet kaptam a pillangókról, és ismerkedhettem a pápuai emberek kultúrájával spoiler. A második kötetből sem maradtak ki a rejtelmek, a varázslatosság a misztikum és a nagytitkok, melyeket ki is bont Dóra. A jelen idejű cselekményszálon túl, sok volt a szereplők általi visszaemlékezés. Én szerettem ezeket a részeket olvasni, még ha meg is szakították a történetet. Ellenben nehezen rágtam át magam Ármin és Wolfi hosszúra sikeredett, dőlt betűs levélváltásán. Igazából nem is értettem ennek a lényegét, szükségességét a történet szempontjából. Míg az előző rész Ármin és Domonkos könyve volt, ez inkább Dédé-é. Ezt kicsit nehezményeztem is, de hamar túllendültem rajta. Az első kötetben Stefi csupán egy (kamasz)fiús anyuka volt számomra, most viszont Dóra a szerző tekintett rám általa, az Ő lelke tárult elém. Furcsa volt így olvasni a könyvet.
A rejtélyek megoldódtak, a titkok megfejtődtek, a mű befejeztetett. Én sajnálom, hogy Dédé és Sárga Hajú megint elszakíttattak egymástól, de legalább a nagy ünnepre összehozta a csapatot Dóra Stefi.
Kedves @Varga_Írisz_Dóra! Tudom, hogy ezúttal csupán csendes megfigyelő szeretnél maradni. Mégis megszólítalak reagálást nem várva. Köszönöm a regényedet (mindkettőt), az ajándék kötetet, az apró, de szívemnek annál nagyobb meglepetéseidet, az idézett szavaimat off, és Hintafaról való rejtett megemlékezést! ❤
És emelem kalapom a regénybe fektetett munka előtt, beleértve a rengeteg kutatómunkát.

>!
Szülőföld, Gencsapáti, 2020
384 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156172044 · Illusztrálta: Horváth Zsófi
Sati P>!
Varga Írisz Dóra: Örökség 2.

Az utolsó oldalt is bekebelezve, a folytatásban való megmártózást várva tettem le az Örökség első részét, még az ősszel. Magától értetődő folyamatregényeknek, édestestvéreknek gondoltam a két kötetet, ám örömteli és kívánatos különbségeket tapasztaltam.
Nem édestestvérek, viszont nagyon-nagyon közel állnak egymáshoz. Az első mondjuk Domi, a lassacskán kamasszá növő kisebbik testvér, a második pedig DéDé, a felnőttkor határait feszegető, érlelődő unokafivér. Vér szerinti rokonok, akik máshol és máshogyan élnek; művek, amik mástól és másképp hatnak.
@aróD_zsirÍ_agraV a rá jellemző játékos mesélőkedvvel, egyedi hangulattal festett szavakkal, mondatokkal szól az élet misztikumáról, és a nyelv végtelen lehetőségeit leleményesen használva, finoman választékos, különleges stílusával sajátos fényt villant ránk.
A regény fordulatos, jellemábrázolása, helyszínrajzolása erős képeket vetít, továbbgondolásra késztet. A szerző által közvetített, végtelen és megismerhetetlenül csodás világ puhán terül szereplőre, olvasóra. Nem nehéz, mégis pontosan érezni a súlyát.
Szeretettel megírt, kiváló olvasmány.
Olyan, mint a folyamatosan megélt pillanatokban folyton felsejlő, apró, értékes csodákkal telehintett élet.


Népszerű idézetek

Chöpp >!

Akinek gyereke van, az nem önmagát félti a haláltól.

91. oldal

Chöpp >!

Kiskoromban láttam tiszavirágzást. Anya elvitt minket az ő „Nagy” Szegedére. Oda járt egyetemre. Mindenért odáig van, ami Szeged. De a tiszavirágzást, hú, azt neked is látnod kéne!

302. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Szeged · tiszavirág
3 hozzászólás
>!

    – Már te is könyvtérítő lettél? – kérdezte Ármin, enyhe rosszallással.
    – Mindig is az voltam, csak átengedtem a terepet anyának. Olyan megszállottan harcol, hogy az olvasás mindennapi eledeletek legyen.
    A gyerekek bólogatva lebiggyesztették a szájukat.
    – De hát én csak… – az anya szemében huncut fény csillant – én csak „lándzsával, karddal, baloskával, péklapáttal, szablyával, vassal, vérrel, vencsellővel. És szeretettel.”*
    A többiek felnevettek, de az anya túlharsogta őket, mert járt tovább az agya, mint a motolla.

    * Lázár Ervin: A Hétfejű Tündér / mese (részlet)

166. oldal / Átváltozás / Az emberek is tündérek (Szülőföld, 2020)

Kapcsolódó szócikkek: Lázár Ervin
11 hozzászólás
Chöpp >!

Egyszer csak a felhők könnyé váltak, leszakadt az ég mélabúja. Mintha a végtelen végessé csitítaná magát, a magasság a földre leszállott.

25. oldal

Kapcsolódó szócikkek: eső
2 hozzászólás
Chöpp >!

Igen, anyának az írás versenyfutás. Ha utoléri a gondolatait, győz, ha nem, veszít.

304. oldal

Kalmár_Melinda P>!

„Milyen szépen viseli a szépségét!” – gondolta Antoine.

292. oldal

Kalmár_Melinda P>!

Én ezt örököltem az édesanyámtól. Ezt a hinni tudást a valótlan valóságban.

311. oldal

Kalmár_Melinda P>!

Kísérjen utadon hit, remény, szeretet! Találd meg az én jobbik részemet!

87. oldal

Kalmár_Melinda P>!

[…] azt hiszem, magamért nem félek. Magamat is érted féltem.

328. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Leiner Laura: Állj mellém
Böszörményi Gyula: Lúzer Rádió, Budapest! VI.
Schmöltz Margit: Kék imágó
Ruff Orsolya: Volt egy ház
Király Anikó: Ne nézz vissza!
Ling-Balogh Erna: Amikor beüt a cukor
On Sai: Álruhában
Leiner Laura: Ég veled
Gáspár Virginia Olimpia: A dühös tűz fellángolása
Sáfrán Judit: Az írisz áldozata