Ritkaszép ​magyar népmesék 89% 10 csillagozás

Volt egyszer, hol nem volt, élt egy király. Volt neki három lánya. De az a király már olyan öreg volt, hogy a szeme pilláját is vasvillával kellett emelgetni.

A bátor szívű királylány, 118.o.

Mezőharason felfelé, onnan jobbra egy kicsinyég lefelé, Siklódkövén innen, Bekecsen túl élt egyszer egy király. Volt néki három szép szál, derék fia.

A szép királyfiak, 159.o.

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon, még az Óperenciás-tengeren is túl, ahol a vaddisznó túr, ahol a fecskék térden állva isszák a sóstengerből a vizet, még azon is túl – aki az én mesémet meg nem hallgatja, lepje be úgy a tetű, mint a bibliát a betű –, mondom, volt egyszer egy király.

Rudolf és Judinka, 247.o.

Mikor felért a fa tetejébe, látja, hogy gyönyörű aranyalmák csüngnek rajta. Ő oda se nézett a kastélyra, csak nyúlt mindjárt az aranyalmák után. Csakhogy Tündérszép Ilona meg ott állt a kastély kapujában.
– Hopp, hozzá ne nyúlj, hallod-e!
Na, most mit csináljon szegény feje? Hát ezért fáradt olyan sokat?

144. oldal, Mi terem a fa tetején?

Volt egyszer hetedhét országban, túl az Óperenciás-tengeren, és még azon is túl egy verébugrással, volt egyszer egy király. De az olyan gazdag volt, húsz más királynál is gazdagabb. Csak szolgája volt nagyon kevés. Ki is hirdette, hogy jöjjön hozzá mindenki, aki csak szolgálni akar. Egy szegény cigányfiú is megpróbálta. De ez a király nem szerette a cigányokat.
– Cigányt nem fogadok fel – mondta –, mert az mind lop.
De már annyira hiányzott neki egy disznópásztora, hogy végtére csak felfogadta a fiút.

143. oldal, Mi terem a fa tetején?

Ráállt a legény, mert már nagyon el volt bizakodva.
Majd azt mondja neki Tündérszép Ilona:
– Szívem szép szerelme, én a tied, te az enyém. Itt van kilencvenkilenc kulcs. Ezzel bejárhatod az egész kastélyt, hogy lásd, milyen gazdagok vagyunk. Én most úgyis elmegyek a templomba.
     Hát mit lát a legény, micsoda gyönyörűséget a sok szobában! Aranyat, ezüstöt, gyémántot.
– Már igazán nagyon gazdag király lettem – gondolja. De éppen akkor ért a századik szobához. Nézi a kulcsokat, próbálgatja, egyik se jó a zárba. Miért nem adta ide az én feleségem ezt a kulcsot? – gondolkodik.
Odabentről egyszer csak megszólal egy hang:
– Ejnye, kedves barátom, tedd bele a kisujjadat a zárba. Vagy te olyan vitéz, hogy fordítasz rajta egyet, aztán kinyílik.
Úgy is történt.

146-147. oldal, Mi terem a fa tetején?

Leült az út szélére, hogy megszáradjon a ruhája. Le is vetette, aztán kiteregette száradni a napra. Mivel mindig szerette az alvást, utána lefeküdt, el is aludt. De hát az útszél nem szárítókötél. Míg ő aludt, egy vándor elvitte a ruháját, ő meg ottmaradt egy szál ingben.

Világ lustája, világ kerülője; 14.o.

Megszólalt a vitéz:
– Nézd csak! Már hajítja a sárkány tizenkét mérföldről a buzogányát.
     Jött a buzogány. Úgy rotyogott a felhő alatta, mint a töltött káposzta. Éppen Rudolf elé vágódott le, olyan mennydörgéssel, hogy a fiú azt hitte: fenékkel fordult felfelé a föld.

Rudolf és Judinka, 254.o.

Megy a Tündérszép Ilona az istállóba. Hát majd elveszett a szeme fénye, úgy ragyogott minden.
     Gondolja magában: nemhiába, hogy ez a legény feljutott ide. Ennek valami nagy tudománya van. Mondja neki a másik vasárnap:
– Na, legény, én megint elmegyek a templomba. De itt van ez a kút. Mire hazajövök: ha bort kérek, bor jöjjön belőle, ha vizet, víz, ha pálinkát, pálinka. Mert különben nyakad bánja!

Mi terem a fa tetején?, 145.o.

Egy­szer volt, hol nem volt, az Ópe­ren­ci­ás-ten­ge­ren is túl, volt egy­szer egy sze­gény as­­szony. En­nek a sze­gény as­­szony­nak nem volt sem­mi más va­gyo­na, csak egy szép kis te­he­ne, meg egy le­gény­fia. Mind a ket­tőt na­gyon sze­ret­te, fél­tet­te. An­­nyi­ra, hogy ma­ga vit­te min­dig le­gel­ni a te­he­net, a fü­vet is õ há­tal­ta ne­ki. A le­gényt is úgy já­rat­ta, mint­ha telkesgazda fia lett vol­na. Nem is dol­go­zott az egy olyan iga­zi ke­ser­veset, amíg az any­ja élt.

(első mondat)