Örvendező ​szívvel 0 csillagozás

Varga Anna: Örvendező szívvel

Gyönyörű az élet, amit Isten a szeretetéből sa­ját kezével személyre szabottan formált, és aján­dékba adott nekünk. Ha kinyitjuk szívünket, hogy befogadhassuk az élet kincseit, melyeket Isten bőségesen felénk irányít, akkor boldogok lehetünk. Természetesen a szenvedés, a betegség életünknek elkerülhetetlen része, éppen úgy, ahogy a napfényhez árnyék is tartozik. Árnyék nélkül nehezebben rajzolódnak ki az alakok. Szenvedés nélkül laposabb, szürkébb lenne az örömünk. Ha szemünket a teremtett világra sze­gezzük, mindenütt vibráló életet találunk, a na­gyítón keresztül észlelhető parányi sejttől kezd­ve az űrben száguldó mérhetetlen nagyságú égi testekig. A jégmezőkön vagy a forró sivatagban is találhatunk élőlényeket éppen úgy, mint a tenger sötét mélységében. Hasonlóan csodálatos a földön élő népek közötti különbség és a hason­lóság. Könnyűvé válik egymás elfogadása, ha Is­ten szeretetéből kellően feltöltekezünk.

>!
Szent Gellért, Budapest, 2020
144 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636968106

Hasonló könyvek címkék alapján

Péri Györgyi: Aki hétszer született
Gyökössy Endre: Mai példázatok
Kondorosi Noémi: Ami a hittan órán kimaradt
Bolyki László: Kegyelem és kalmárszellem
Ézsiás Erzsébet: A hit pajzsa
Gyökössy Endre: Isten elfelejtett nyelve, az álom
Böjte Csaba – Karikó Éva: Iránytű a végtelenhez
Balázs Károly: Ne féljetek nevetni!
Csókay András: Idegsebészet és hétköznapi misztika
Nagy Ferenc Károlyné – Toókos János: Bakonybélszín