Katonák ​– lelkészek, tábori lelkészek 1 csillagozás

Varga A. József: Katonák – lelkészek, tábori lelkészek

A ​Katonák – lelkészek, tábori lelkészek címmel összeállított könyv a magyar tábori lelkészet történetét kívánja bemutatni, mégpedig olyan formában, amelyben a katonai oldal véleményei és meglátásai is helyet kapnak. A keresztény országok tábori lelkészetének történetén belül a magyar tábori lelkészet szervezeti és cselekvési lehetőségei a tőlünk nyugatabbra fekvő országokhoz képest bonyolultabban alakultak és többszöri megszüntetésen majd újrakezdésen mentek át.

A tábori vagy katonai lelkészet a hadsereg önálló lelkészi szervezete, az egyház missziós küldetésének egyik területe, amelyik a rendes egyházmegyei, illetve kerületi szervezettől elkülönülten, az egyes vallásfelekezetek felépítésének elveit követve működött és működik. Az élen a tábori püspök – a zsidó vallás esetében tábori rabbi – áll, amennyiben katonai rangja is van, akkor általában tábornoki rendfokozatban. Kinevezése az állam és az egyház megegyezése alapján, a római katolikus püspök esetében a Vatikánnal… (tovább)

>!
Zrínyi, Budapest, 2010
336 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633275030

Kiemelt értékelések

MilanMor>!
Varga A. József: Katonák – lelkészek, tábori lelkészek

Borovi József után hiánypótló mű. Azóta sem jelent meg a témában e kettő után semmi, ami történelmi szemmel és átfogóan (a teljes történetét) vizsgálta volna a témát. Bár lehetne kritizálni, de ezt majd inkább akkor, ha már valaki újra feldolgozza a témát.


Hasonló könyvek címkék alapján

Zakar Péter: A tábori püspökség története 1773–1868
Zakar Péter: A magyar hadsereg tábori lelkészei 1848-49-ben
Csanda Gergő: Isten feketében
Erdélyi Zsuzsanna (szerk.): Hegyet hágék, lőtőt lépék
Császár István – Soós Viktor Attila (szerk.): Nem félek
Pósán László: Magyarország és a Német Lovagrend a középkorban
XVI. Benedek pápa: Az egyházatyák
Karen Armstrong: Jeruzsálem
Prevozné Balogh Irén – Rostás Gábor: Gulag
Karl Kautsky: A kereszténység eredete