Saul ​útja 19 csillagozás

A gondolattól a világhírig
Váradi Júlia: Saul útja

Ilyen ​még nem volt a magyar filmtörténetben! A Saul fia című film eddig 38 díjat nyert, közte a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Nagydíját, a legnagyobb elismerést, amit magyar nagyjátékfilm valaha Cannes-ban kapott. Ehhez, február utolsó vasárnapján még egyet begyűjthet, a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat. Nemes Jeles László, a film rendezője és alkotótársai sok éven át készültek ennek a különös, egészen egyedi koncepcióval és filmes eszközökkel megvalósított filmnek az elkészítésére. Megrázó és a nézőt aktív útitársként kezelő film olyan mély, talán tudatalatti érzelmeket és gondolatokat hoz a felszínre, amelyek hatása alól senki sem tudja magát kivonni. Milyen indíttatásból tette ezt Nemes Jeles László és többnyire fiatal alkotókból, kiváló szakemberekből álló csapata? Milyen utat jártak be a gondolat megszületésétől a film megvalósításáig? Milyen célt tűztek ki maguk elé? Milyen tudásra, ismeretanyagra támaszkodtak? Miben nem alkudtak meg egy jottányit sem? Miként… (tovább)

>!
Kossuth, Budapest, 2016
184 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630985154
>!
Kossuth, Budapest, 2016
192 oldal · ISBN: 9789630985567

Enciklopédia 1


Kedvencelte 1

Várólistára tette 10

Kívánságlistára tette 7

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Natalie_Danaisz IP>!
Váradi Júlia: Saul útja

Váradi Júlia: Saul útja A gondolattól a világhírig

megtanultam, hogy talán a siker mértéke is az alázat. nem csodálkozom. de mértéke még a bizalom is úgy, mint a kíváncsiság, és a küzdelem. egyik tartja a másikat. megtanultam a botlatókövet. láttam üzeneteket odaátról az ittmaradóknak. kőbe vésett nevek. arcok. pillanatok. mindig van egy kő a zsebemben. mindenkiében talán.
Saul igazsága az élet diadala. keserű dicsőség, de nekem mégis igaz. hogy van az ember. hogy megmarad, történjék bármi. Saul arca Istenarc. semmi sem törölheti ki belőlem most már.
be kell, hogy járja a világot az üzenet. azért rejtették a rabok apró fecniken a föld alá, azért készültek a fotók, remegő kezekben tartott fényképezőgépekkel, az V. krematórium gázkamrájának ajtajából, titokban. Tanúsíts érdeklődést… – ez áll az egyiken – e dokumentum iránt. Gazdag anyagot tartalmaz egy történész számára.
alázatot mondtam az elején, ide kanyarodnék vissza, mert nincs jobb szó. arra, hogy az alkotók mi mindenre figyeltek a hitelesség megőrzésének érdekében, s ezt a figyelmet és tudatosságot minden ponton egy olyan szellemiség tartotta kézben, ami teljes beleérzést tanúsít, semmit nem enged másképp láttatni, vagy illúzióba hajlani. a hírvivő tisztessége hajtja, miközben mégsem, egy pillanatig sem érezzük, hogy súly nehezedne a vállára.
ez a könyv nevekben mesél. elmondja újra, amit a filmben láthattunk. nem magyarázza, csak halkan közvetíti. de még ezt is úgy, hogy érzed a zöld növények harsogó suhogását, a folyó nehéz ölelését, a menekülő Sonderkommandó lélegzetét, hallod a hangokat, amik olyan képeket nyitottak benned, melyeket nem törölhet ki és nem írhat felül semmi más. voltak történetek, voltak filmek, és van a Saul.
a szűk stáb:

Nemes Jeles László – rendező
Röhrig Géza – a film főszereplője
Erdély Mátyás – operatőr
Zányi Tamás – sound editor, hangmester
Rajk László – építész, látványtervező
Vági Zoltán – történész

a könyvben részletek olvashatók Dr. Nyiszli Miklós, Dr. Mengele boncoló orvosa voltam az auschwitzi krematóriumban című könyvéből.
az utolsó oldalakon megszólalnak a producerek.

vaslady>!
Váradi Júlia: Saul útja

Váradi Júlia: Saul útja A gondolattól a világhírig

Az az igazság, hogy az értékelésemben többet írtam a filmről, mint a könyvről, de amúgy is az alapján készült a kötet. A kötet anyagán nem kellett olyan sokat dolgozni, hiszen a benne található beszélgetések már elhangzottak anno a szerző Dobszerda című műsorában, a Klubrádióban. Miután én már vagy tíz éve nem hallgatok rádiót, ezért ez újdonság nekem. Mindenesetre a szerző kulturális újságíróként, dolgozik, és nem egy firkász, ezért kifejezetten élvezetes beszélgetéseket olvashattam egybeszerkesztve ebben a kötetben, ahol a rendezőn kívül megszólal még az operatőr, a díszletes, a hangmester, a főszereplő, a történész szakértő, a producer, és a Nemzeti Filmalap vezérigazgatója is. http://riaolvas.blogspot.hu/2016/03/varadi-julia-saul-u…

Máté_Zsolt>!
Váradi Júlia: Saul útja

Váradi Júlia: Saul útja A gondolattól a világhírig

Nagyon jó interjúkat tartalmaz a kötet, remek szerkesztéssel. Egyrészről a legfontosabb készítőktől tudunk meg fontos információkat a Saul fia című filmről, másrészről Nyiszli Miklós naplójából közöltek olyan részleteket, amelyeket a film is feldolgozott.
Egy nagy gondom volt azonban a kötettel: Bár nem tartom magam gyors olvasónak, de két óra alatt végeztem is vele. Egyrészről bár 200 oldal környéki, de a fotók, szerkesztési elvek miatti üres lapok révén ez rövidebb a gyakorlatban. Így teljes áron (közel 3000 forint) túlárazottnak vélem. Viszont a film rajongóinak érdekes olvasmány lehet.

Ancsa07>!
Váradi Júlia: Saul útja

Váradi Júlia: Saul útja A gondolattól a világhírig

Teljességgel megérdemelten jár a maximális csillagozás. A film megnézése után javaslom a könyv olvasását.

LooneyLuna23>!
Váradi Júlia: Saul útja

Váradi Júlia: Saul útja A gondolattól a világhírig

A könyv alapját képező film, a Saul fia a tavalyi év nagy magyar sikere volt, és ennek a sikernek köszönhetően láthatott napvilágot ez a könyv, amely elsősorban a film alkotóival készült interjúkat tartalmaz, de mellette még részleteket közöl egy magyar orvos visszaemlékezéseiből, röviden ír a film fontosabb díjairól, és azokról a mára történelmi jelentőségűvé vált fotókról, amiket sonderkommandósok készítettek titokban az auschwitzi táborban. Az interjúk részletesek, és szinte mindegyikből az világlik ki, hogy az alkotótábornak mekkora szívügye volt ez a mozgóképes alkotás, és hogy milyen precízen törekedtek arra, hogy a nézők minél pontosabb képet kapjanak a haláltáborok és az ott dolgozó sonderesek mindennapjairól. Emellett szóba kerül az is, hogy egyik-másik interjúalanynak mit jelent a holokauszt, illetve érdekes részleteket tudhatunk meg a filmkészítés különböző fázisairól, például hogy a hangmérnök milyen módszerrel „vadászta össze” a filmhez szükséges zörejeket.
Váradi Júlia kötete kötelező olvasmány mindazoknak, akik már látták a Saul fiát, de azoknak is bátran ajánlanám, akik még csak most kezdik felfedezni maguknak a magyar filmtörténelem eme csodálatos alkotását.
(Egy kis személyes jegyzet: A holokauszt témája már jó pár éve érdekel, így nekem ebből a szempontból is egy pluszt jelentett mind a film, mind pedig a könyv, amiből újfent tanultam egy-két új dolgot erről a korszakról és a táborok működéséről, illetve megismerhettem az auschwitzi fotográfiákat és a hozzájuk kapcsolódó történetet is. Számomra a legnagyobb dolog az, hogy elmondhatom magamról, hogy van egy olyan könyvem, amikben megtalálhatóak ezen fényképeknek a másolatai.)

MiklósEmese>!
Váradi Júlia: Saul útja

Váradi Júlia: Saul útja A gondolattól a világhírig

Talàn egy picit sokkolóbb volt ezt a könyvet elolvasni,mint a filnet végignézni.


Népszerű idézetek

shadowhunter1975 P>!

"A sötét éj a barátom.
Könnyek és sikolyok a dalaim.
Áldozati tűz a fényem.
A halál szele az illatom.
A pokol az otthonom.

(Részlet Zalmen Gradowski, az auschwitz-birkenaui Sonderkommandóban működő ellenállási csoport egyik vezetőjének feljegyzéseiből. A dokumentum a tábor felszabadítása után, a krematórium romjai közül került elő.)

161. oldal, "A Saul fiát nemcsak látni, hanem hallgatni és hallani kell" Vági Zoltán történész (Kossuth, 2016)

Váradi Júlia: Saul útja A gondolattól a világhírig

shadowhunter1975 P>!

V. J.: A Sault megelőző, korábbi kisjátékfilmjei mindegyike tragédiákat, szomorú, fájdalmas történeteket mutat be. Miért lát ennyire sötéten? Nagyon sok fájdalommal találkozott az életben?

N.J.L.: Az biztos, hogy nagyon foglalkoztat a világ, amiben élek. Érzékeny vagyok a rosszra. Sokféle országban, többféle környezetben éltem, és ezért is érzem, hogy meg kell értenem és analizálnom kell az újabb és újabb helyzeteket. Sokszor azt tapasztalom, hogy mindig a rosszabb lehetőséget választják az emberek és rendszeresen rossz döntéseket hoznak. Nem etikailag, hanem a saját életük szempontjából. Régen is így lehetett, csak a rossz döntésekre óriási súllyal nehezedett rá egy-egy keményebb történelmi helyzet is.

33-34. oldal, "Nyitott seb volt...." Nemes Jeles László, a Saul fia rendezője (Kossuth, 2016)

Váradi Júlia: Saul útja A gondolattól a világhírig

shadowhunter1975 P>!

Nem láttatja a borzalmakat, amitől mi szinte borzongva félünk a nézőtéren.

8. oldal, Előszó - Makk Károly (Kossuth, 2016)

Váradi Júlia: Saul útja A gondolattól a világhírig

Natalie_Danaisz IP>!

[…] rájöttem, hogy ha a néző egy utazást tesz a film főhősével, s mint egy társ végig vele van, akkor a borzalmak a háttérben maradhatnak. A kamera nem azokra koncentrál, és így a nézőben, a néző képzelőerejében születnek meg a képek. Ezáltal minden, ami kérdéses, hogy megmutatható-e, azt vagy nem látjuk, vagy csak nagyon részlegesen. A Saul fiában ezt a filmes megoldást sikerült továbbfejlesztenünk.

30. oldal

Váradi Júlia: Saul útja A gondolattól a világhírig

1 hozzászólás
Szelén>!

A sötét éj a barátom.
Könnyek és sikolyok a dalaim.
Áldozati tűz a fényem.
A halál szele az illatom.
A pokol az otthonom.

Váradi Júlia: Saul útja A gondolattól a világhírig

shadowhunter1975 P>!

Ha egymás mellé fektetnénk az eddig kiterített vörös szőnyegeket, talán a parlamenttől a szögesdrótokig is elérne.

9. oldal, Előszó - Makk Károly (Kossuth 2016)

Váradi Júlia: Saul útja A gondolattól a világhírig

Natalie_Danaisz IP>!

Nagyon komolyan azt gondolom, hogy a Saul fia létrejöttével egy új filmnyelv elindulásáról beszélhetünk.
(Rajk László, építész, látványtervező)

119. oldal

Váradi Júlia: Saul útja A gondolattól a világhírig

Kapcsolódó szócikkek: Saul fia (2015)
Natalie_Danaisz IP>!

Az édesapja Jeles András, híres filmrendező. Őt mennyire vonta be a film készítésébe?

Én főként Párizsban éltem, ő Pesten. Nem igazán tartottuk a kapcsolatot. Az anyukám segített sokat nekem. Mindenben támogatott, bár nem mindig értette, merre megyek, mit akarok, de mindig nagyon mellettem állt.

27. oldal

Váradi Júlia: Saul útja A gondolattól a világhírig


Hasonló könyvek címkék alapján

Bogdán Éva (szerk.): A XV. Veszprémi Tévétalálkozó szakmai tanácskozása
François Truffaut: Hitchcock
Király Jenő: Karády mítosza és mágiája
Walter Murch: Egyetlen szempillantás alatt
Kovács András Bálint: A modern film irányzatai
Bódy Gábor: Egybegyűjtött filmművészeti írások 1.
Gró Lajos: Az orosz filmművészet
Kőbányai János (szerk.): Csendes kiáltás
MAFILM – Társulás Film- és Videó Stúdió 1981-85
Kovács András Bálint: Metropolis, Párizs