A ​füvészkerti galeri 85% 26 csillagozás

Én úgy gondolom, hogy az embernek azért van szüksége a zenére, a festészetre, szobrászatra, és az irodalomra, hogy a lelke mélyén lévő örök gyermek, és a haláltól félő felnőtt ember kicsit megkönnyebbüljön amikor alkot, illetve amikor mások alkotásával megismerkedik.
Ez a könyv beteljesítette ezt a vélt kritériumomat. Kedvenc könyvet avattam Váradi József regényével, és tiszta szívből köszönöm neki, hogy megírta ezt.
Első ránézésre kétkedve vettem a kezembe a kötetet, mert bevallom nem szeretem, amikor valaki mások szellemi termékeire kapaszkodva hozza létre a sajátját. Ám kb a 10. oldalnál rájöttem, hogy ez nem egy végtelenített Pál utcai fiúk, és ez nem is annak farvizén evickélő történet, hanem épp ellenkezőleg. Annak a regénynek tiszteletbeli folytatása, szemszög váltása, mert Váradi Józsefet lenyűgözték a pesti csibészek, és ahogy sokan mások, ő is kiolvasta a sorok közül, hogy Áts Feri bizony az egyik legtiszteletreméltóbb pesti srác.
Én nem tudom értékelni rendesen ezt a könyvet, nem vagyok irodalmár, nem állok le elemzéseket írni, én csak azt tudom mondani, hogy ha valaki szívében élnek a Pál utcaiak, akkor ezt olvassa el, mert a történet így kerek, ráadásul az igazi főhajtás Nemecsek Ernő előtt ebben a könyvben teljesedik ki.
Rengeteget nevettem olvasás közben, és bevallom most is sírok, ahogy írom ezt, ugyanis az imént csuktam be a könyvet, vissza kell vinnem a könyvtárba, így friss az élmény, de azt gondolom maradandó lesz, mert megszerettem a szereplőket Mukit, Áts Ferit, a seprűs Vilma nénit, a mindig csendes pultos hölgyet, a két Pásztort, Poldit, Macit, Fürgét, Betyárt… most épp Bokáért aggódom.
Pestet mindig is szerettem, hiszen itt nőttem fel, és ha az ember eltekint a szeméttől, zajtól, bizony rájön, hogy milyen bája van ennek a városnak, a benne élő emberek mennyi lenyomatot hagytak maguk után, jókat, rosszakat vegyesen. Ez a könyv csak bemutatja azt a kort, amikor a tisztelet még erősen élt minden ember szívében, az első világháború előtti néhány évet, amikor a kaszinókban, kávéházakban, az utcán pezsgett az élet. Városi legendákat említ Váradi, elmesél olyan sztorikat, amik már rég meghalt emberekről szólnak, de a mai napig nem koptak ki a köztudatból, maximum nem emlékszünk már az eredetükre.
Imádni való könyv, és megérdemli, hogy Molnár Ferenc könyve mellé kerüljön a polcra. Olvassátok el!

Egyszerűen nem találom a szavakat. Annyira szerettem volna még tovább olvasni, próbáltam húzni, ameddig csak lehetett, mert egyszerűen nem akartam, hogy vége legyen. Ez a könyv számomra maga volt a béke, a megnyugvás. Nagyon jó volt megismerni a másik oldal történetét. Annyi érzelmet váltott ki belőlem ez a könyv, a szereplők, akik mind a szívemhez nőttek egytől egyig. Imádtam a galerival kalandozni az akkori Budapest utcáin, elképesztett ezeknek a nehéz sorsú gyerekeknek a jólelkűsége, a kitartása. Bárcsak én is részese lehetnék egy ilyen csapatnak, akik egy kis kávémérésben tengetik szabadidejüket, ami tele van jószívű emberekkel, szeretettel és békével. Főleg, ha egy olyan mentora van valakinek, mint Muki?

Én azt mondom, mindenkinek szüksége van egy olyan emberre az életében, mint Muki.

Olvassátok, tökéletes!

Érdekes volt. Valóban más megvilágításba helyezte a piros ingeseket. Felnőttként. De sokkal inkább betekintést ad a könyv a századelő pesti életébe, a közéleti személyek kisebb és nagyobb problémáiba. Teszi ezt úgy, hogy a rikkancsok mindennapjaiba csomagolja be a történéseket.
Számomra egy kissé negédes volt.

Nagy reményekkel kezdtem neki, de az én ízlésemnek ez túl idilli, túl érzelgős volt.
Az alapötlet tetszett, és az író személye is felkeltette a kíváncsiságomat, így gondoltam belevágok.
Nekem az az érzésem, hogy túlzsúfolt lett, bőven elég lett volna külön-külön feldolgozni a témákat. Mert a témaválasztások nem lettek volna rosszak, de így egy könyvbe ömlesztve sok volt.
Az első rész megállta volna a helyét egy különálló kötetben – igaz, rövid lett volna, de egy teljes értékű történet. Időben sem kellett volna áthelyezni, jó lett volna a Pál utcai fiúk korában.
Ezek után a második rész már inkább század eleji életképekről szólt, a harmadik még csak a fiúkról sem igazán. Itt lett nekem túl szirupos az olvasmány. Mindenki a lelke mélyén jó, a fiúk szentek és igazak és kedvesek és a legdolgosabbak és bátrak és erkölcsösek és Muki maga az Isten. Minden csak Mukiról szólt, a fiúk valahol elvesztek a háttérben. Pedig az első részben pont az tetszett, hogy a Füvészkertiek sem rosszak – ahogy Molnár regényében sem – és az Ő szemszögükből is érdekes olvasmány lehet a történet.
A harmadik részre már kifejezetten érzelgős lett, nem szerettem olvasni, de félbe hagyni sem akartam. Annyira igaz erre a kötetre is, hogy a kevesebb, több. A stílus sem tetszett, erőltetett volt néhol és modoros, érződött, hogy a szerzőnek nem ez a szokásos beszédkörnyezete. Vége felé a fejezeteknél meg már határozottan lehetett érezni, hogy talált egy jó korabeli hírt, eseményt, amit mindenképp bele akart írni a könyvbe, ha beleillik, ha nem.
Az utolsó 10 oldal azért nem volt rossz, az tornászta fel a 3 * értékelést 3,5 *-ra, de csak amiatt a pár oldal miatt nem volt indokolt plusz 400 oldalt beleírni a könyvbe. Szépen össze lehetett volna dolgozni az első résszel is.
Illetve jobb lett volna külön kötetként – nem kihagyva 400 oldalt – de valami más címen. Nekem olvasás közben a rikkancsokról szóló film járt végig az eszemben, gondolom nem véletlenül, és ezért sem tartottam szerencsésnek így összemosni a két kort és a kétféle/háromféle történetszálat.

„Nézd, Feri. Vannak olyan harcok az életben, amiről csak azt hisszük, hogy meg kell vívnunk. Aztán történik valami, és megváltozik a véleményünk. Megváltozhat minden egyetlen pillanat alatt, nem hogy egy ember véleménye. ilyenkor van olyan eset, hogy úgy jár jobban az ember, ha egyszerűen elengedi az egészet…"

Jaj ez a könyv…! Összefacsarta a szívemet.

Ki fantáziált már arról, hogy bárcsak lenne a Pál utcai fiúknak még egy része, hogy tovább élvezhessük a szereplők társaságát, és elmerülhessünk az 1900-as évek pesti hangulatában? Most itt a lehetőség.

Félreértés ne essék, ez nem egy Pál utcai fiúkos átirat. Való igaz, hogy megjelennek benne az ismert karakterek, de minimális a párhuzamos történetvezetés, és a könyv egyharmadában véget is ér az ismert alaptörténet, onnantól kezdve pedig a Galeri életét követhetjük nyomon. És ezek a srácok legalább annyira a szívemhez nőttek, mint a Grundos banda.

A regénynek hajszálpontosan sikerül megragadnia a korabeli Budapest hangulatát, ezenfelül betekintést nyerhetünk a rikkancsok mindennapjaiba. Az egyik kedvenc jelentem az volt, amikor spoiler Habár az utcán farkastörvények uralkodnak, a Galerinek a jószívűség, az illedelmesség és a csibészbecsület a legfontosabb. Szívesen olvastam volna még tovább, habár a vége egyszerűen tökéletes úgy, ahogy van. spoiler

Sajnálom, hogy ez a regény ilyen kevés figyelmet kapott eddig, de jó szívvel tudom ajánlom mindenkinek. Aki kicsit újra gyerek szeretne lenni, vagy elmerülne egy cseppnyi békességben a rohanó világunk közepette, azok ki ne hagyják!

Húú, ez nagyon jó volt. Bevallom, azért vettem meg, mert magát az ötletet szupernek tartottam, megírni milyen lehetett egyik kedvenc történetem a másik oldal szemszögéből. De azért csodálkoztam a könyv méretén, mégis mit fogok olvasni benne erről a témáról ilyen hosszan?
De a könyv sokkal többet adott ennél, bepillantást a századfordulós Pest (nem Budapest!) életébe, bemutatva a legnépszerűbb helyeket, embereket és legfőképpen bemutatva, hogy mit érhet el egy csapat gyerek, ha összefog; ha nincs én csak mi és főleg, hogyha akad egy pártfogójuk, aki igazán szereti őket.
Idealista? Igen. Megkérgesedett felnőtt szívemnek néhol túlságosan is. Jó volt elmerülni egy ilyen idealista világban? Igen. Nagyon is.
Elviszem magammal Muki személyét, aki elvarázsolt. És Váradi Józsefét is, akit eddig nem ismertem; de aki néhány gondolatával, és a regényen keresztül átadott érzéseivel szintén belopta magát a szívembe.