Tükörnapló 54 csillagozás

Vanna Cercená: Tükörnapló

Carlotta és Caterina. Mindkét lány tizenkét éves, olasz, és naplót ír. Carlotta zűrös családjáról, a hegyekben töltött vakációról, s barátnőjével váltott SMS-eiről. Caterina a sorsát megváltoztató hajóútról, a New York-i kikötőről s az emigránsok keserű életéről. Caterina és Carlotta. Száz év választja el őket egymástól, s mégis sok közös van bennük, ha soraikat egyrnás mellett olvassuk. Mintha beszélgetnének. Carlotta megtalálja Caterina naplóját, amelyből megtanulja értékelni az élet legapróbb örömeit, Caterina naplója pedig Carlotta segítségével jut végre unokahúga kezébe.

Carlotta és Caterina. Tükörképei egymásnak, gyermeksorsok egy évszázad tükrében.

Eredeti cím: Diario allo specchio

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Pöttyös könyvek Móra

>!
Móra, Budapest, 2010
122 oldal · ISBN: 9789631188042 · Fordította: Székely Éva · Illusztrálta: Szegedi Katalin
>!
Móra, Debrecen, 2007
122 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631183580 · Fordította: Székely Éva · Illusztrálta: Szegedi Katalin

Enciklopédia 2


Kedvencelte 1

Most olvassa 4

Várólistára tette 12

Kívánságlistára tette 8


Kiemelt értékelések

Lilla>!
Vanna Cercená: Tükörnapló

Év utolsó könyveként… SOKKAL jobbra számítottam! :(
Aranyos volt, meg Caterina-t megkedveltem, de rövid volt és annyira nem voltak olyan hűdenagy cselekmények…Nekem ez nem tetszett…, pedig nagyon vártam! :(
Csalódtam ebben a könyvben.

Lornka>!
Vanna Cercená: Tükörnapló

A történet alapötlete, a két napló, s köztük 100 év az tetszett. A cselekmény azonban bonyolódhatott volna még, egy kis izgalmat, több történést még elviselt volna a regény.

Kata511>!
Vanna Cercená: Tükörnapló

Csodálatosnak találtam ezt a könyvet. Mintha valami varázslat lett volna benne. Szerintem stílusilag a két lány egyáltalán nem hasonlít, de érzésileg annál inkább.

Lahara IP>!
Vanna Cercená: Tükörnapló

Szerettem olvasni, ajánlom is a 11-12 éves lányoknak.

Imagine>!
Vanna Cercená: Tükörnapló

Egy napos olvasmány!! Megjött a postán és egyszerűen nem tudtam letenni a könyvet. Nekem nagyon tetszek. Ez a könyv egy kis kedves történet. Kicsit másra számítottam de nagyon tetszett =D.

Morgana>!
Vanna Cercená: Tükörnapló

Pont az a köny amivel kikapcsolódhatsz pl. informatika órán (én azon olvastam), mert erre a célre tökéletes: nem kell rajta gondolkodni ahhoz, hogy felfogd miről van szó… Szóval jó pihetető, de semmi esetre sem Nobel díjas alkotás.
A rajzok viszont tényleg jók!

jellemproba>!
Vanna Cercená: Tükörnapló

Egyszeri olvasásra. Tündéri és bájos, de ne legyenek nagy elvárásaid tőle.

Evna>!
Vanna Cercená: Tükörnapló

Ahogy egyszer már írtam egy másik könyv kapcsán, rákaptam a gondolatra, hogy a régi, kamaszkoromban forgatott Pöttyös könyvek sorozatból több darabot is elolvassak. Bár még könyvtárban is nehéz hozzájutni (vagy hiányzik, vagy másnál van), itt egy újabb darab :)
A könyv vezérfonala egy, majd még egy napló egymásba fonódva. Aki a naplót írja, Carlotta, aki tizenkét éves, a szülei elváltak, és kezdődik a nyári szünet, amelyben édesanyja a beígért tengerparti nyaralás helyett dolgozni kénytelen egy hegyi településen. A kiskamasz lányt ez végtelenül kiborítja, de hogy gyorsabban túl legyenek rajta, ő is besegít levéltáros mamájának, és ennek során egy elrejtett naplót talál. Ez majdnem pontosan száz éve íródott, és egy szintén tizenkét éves kislány írta, aki éppen Amerikába emigrált Olaszországból. Carlotta teljesen beleszeret Caterina naplójába, és mivel nem akarja egy pillanat alatt elolvasni, hanem inkább beosztaná, illetve megtartani is szeretné, azt találja ki, hogy a saját naplóbejegyzései mellé Caterináét is bemásolja, így készítve tükörnaplót. Közben rátalál a kamaszszerelem is, kapunk némi családi drámát, csak a szokásos.
Valószínűleg nem tudok kilépni a testemből (jelen helyzetben inkább a lelkemből), és nem tudok friss szemmel tekinteni a könyvekre, nem tudom, hogy ez 10-12 éves korom körül mennyire lett volna forradalmi gondolat, de azt hiszem, akkor sem estem volna hasra ettől a könyvtől. Maga az ötlet amúgy nagyon jó, de a lehetőségekkel nem él. A vége pedig kifejezetten befejezetlen :D
…de amúgy édes kis semmiség.


Népszerű idézetek

SophieOswald>!

Egy szót sem szóltam, megvetésem jeléül egy szelet tejszínhabos csokoládétortát is kértem.

10. oldal

SophieOswald>!

Mamának igaza van: a régi irományokban van valami mágikus, valami varázslatos.

38. oldal

Boglárka3346>!

Fogalmam sem volt, hogy a sör csúnya tréfát tud űzni, például visszafojthatatlan sírhatnékja támad tőle az embernek. Toni meg egyfolytában vihogott tőle, a többiek, akik csak kólát ittak, úgy néztek ránk, mint a marslakókra. Még jó, hogy amikor szédelegve hazaértem, a mama sajnált, és lemondott a prédikációról, ma reggelre halasztotta.

SophieOswald>!

Imádom a régi házakat, a vastag, s nem éppen egyenes falakat. Itt még kifakult freskókat is láttam a homlokzaton, és egy nagy, szegecsekkel díszített kapu fölött bevésve a ház építésének idejét: 1568.

18. oldal

Kapcsolódó szócikkek: 1568
Boglárka3346>!

Amikor mamának elmondtam, mitől félek, rám szólt, hogy hagyjam abba ezt az őrültséget, száz éve lehet, hogy ez volt a helyzet, de ma már nyoma sincs mocsárnak és maláriának.

SophieOswald>!

Az iskolából egyenesen a könyvtárba mentem, […]

7. oldal

SophieOswald>!

A polgármestertől (sőt polgármesternőtől) megkapta Aladdin kincsesbarlangjának kulcsát, vagyis egy nagy terem kulcsát, melyben a mennyezetig érő polcok és szekrények teli voltak zsúfolva irományokkal. Én a hajamat téptem volna, de ő ujjongott.

19. oldal

Imagine>!

Én a hajamat téptem volna, de ő ujjongott. Ne jöjjön senki, azzal, hogy a fizetéskiegészítő hozta lázba!

19. oldal

Imagine>!

Az iskolából egyenesen a könyvtárba mentem, mama ott dolgozik az ősnyomtatványok termében (amik nem valami, őslények, hanem régi könyvek), de késésben van, mint mindig.

7. oldal utolsó mondata

Imagine>!

Néhány lépés után az utacska elkanyarodott, és az egyik balkon mögül fényt láttunk: mintha a Jancsi és Juliskából a boszorkány nézett volna ki.

17. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Rachel Renée Russell: Bálkirálynő
L. M. Montgomery: Forgószél
L. M. Montgomery: Anne otthonra talál
Frances Hodgson Burnett: A padlásszoba kis hercegnője
Eleanor H. Porter: Az élet játéka
Wéber Anikó: A platánsor rejtélye
Gail Carson Levine: Elátkozott Ella
Lucy Strange: A kastély szelleme
Jean Webster: Kedves Ellenségem!
Erich Kästner: Emil és a detektívek / A két Lotti