Falum, ​Galgamácsa 0 csillagozás

Édesanyám nagyon szép arcú, szerény, jólelkű, szűkszavú asszony volt. Sokat betegeskedett. Igen. Voltak néki testi, de lelki fájdalmai is. Későn születtem, és bizony, mondogatta szegény, hogy szégyenlette, amikor engem hordott.

15. oldal (1983)

Sok szép cifra ruhájuk volt a lányoknak, nekem kevésbé. Apám nem költött, csak arra, ami éppen kellett. Pedig nagyon szeretett engem, csak a cifra rongyot nem értékelte. Ha szóltam, hogy a pajtásaim szebben voltak öltöztetve, mint én, akkor ezt a választ kaptam: – „Ne is törődj vele Julókám, nem a cifra tányért nézik, hanem azt, hogy mi van benne. Nem a sallang teszi az embert, hanem a jellege”.

17. oldal (1983)

Még abban az időben a kenyér is számított. Nagyon édes volt a kenyér, különösen ha mástól kaptuk. Voltak szegényebb gyerekek is, akiknél soha nem kaptunk kenyeret, pedig megettük volna, mert ahány ház, annyi ízű kenyér volt.

17. oldal (1983)

Ha őszinte akarok lenni, énnekem nem volt muszály cukorra költeni, mert nekem édesapám bőven vásárolt cukorkát. Én inkább szalagot vásároltam rajta. Azt sem minőségit, mert a minőségi szalag igen drága volt, 5-6 pengő métere.

19. oldal (1983)

Nagy szó volt a pántlika, örökségi tárgynak számított, különösen a rózsás vagy dabas szalag. Bizony meg is örökölték a testvérektől, vagyis egymásra hárult. Sőt az elsőszülött lány megörökölte az anyja ruháját. Én még ebben is nincstelen voltam, mert édesanyámtól még madzagot sem jussoltam, mert a testvéreim elszaggatták.

20. oldal (1983)

Szerettem mulatni, ki is mulattam magam. Minden bál az első nótától az utolsóig az enyém volt.

23. oldal (1983)

Minden alkotónak a képében többet láttam, mint az enyémben. Túl egyszerűek voltak az enyémek. Nagyon gyermekiesnek tűntek az én képeim. Hirtelen harag gyúlt a lelkemben azok iránt, akik gyermekkoromtól arra kértek, maradjak ilyen egyszerű gyermekies mindig. Miért is kellett rájuk hallgatni?

47. oldal (1983)