A ​tündekirály utazása (A tündekirály 2.) 9 csillagozás

Kalandok, titkok, boszorkányok és némi galiba a kíváncsiság körül, ami az emberek világát és a Varázserdőt összeköti. Még mindig érdekes és izgalmas és legfőképpen mesés. Új szereplőink pedig újabb titkokkal érkeznek. Borz pedig, hát na… fröcskölésügyi miniszter.

Megint egy második kötet akadt a kezembe a könyvtárban. De nem bánom. Kicsit hiányzott az első, de a történet így is kerek, Kedves mese a szokásos meselényekkel, (boszorkák, sárkányok, sellők). Meg néhány érdekes újjal (felhőlények, sziklaszörnyek). És egy régi-új kérdéssel: maradni vagy menni, ha elfog a kíváncsiság, a kalandvágy. És mindez csak egy picit érzelgősebb, mint amilyent szeretek.

Folytatom a sorozat újraolvasását és ez továbbra is egy gyönyörű történet.
Ami nagyon pofán csapott most, hogy idősebb fejjel újra olvastam, hogy a borz szabályai, ami ellen lázadnak az emberi világban lévő szabályok. Amikor az első újításokat vezette be, borzalmasan mérges lettem és hihetetlen módon irritált. Aztán fokozatosan esett le, hogy ezek a szabályok valamiért nagyon ismerősek.
Ez nem vesz el a könyv értékéből és aranyosságból, de nagyon nem szeretem a hasonló csavarokat. spoiler

A főhős gárdában marad Arienn, de kiegészül egy bűbájos kisboszorkánnyal, aki ismeri a boszorkányok titkát. Árnyalódik a világ, persze megmarad gyermekirodalomnak, de a legjobb fajtából. Szívmelengetően szép a felhőlények és a sziklaszörnyek kapcsolata, ami a regény egyik fő pontja: szimbolikusan ez a párkapcsolati krízis szerintem. Vagy leválás. Az ember menne is, maradna is. Szabadságra vágyna, hajtja a kíváncsiság, közben maradna az ismertnél, szeretettnél. Szerintem az író nagyon jól ért ahhoz, hogy többrétűen értelmezhetőek legyenek a könyvei. Ha innen nézem, kalandregény. Ha onnan, Arienn szimbolikus utazása az emberi kapcsolatok szövevényében.