Zenga ​zének 90% 300 csillagozás

Az évek során lassan elfelejtjük, milyen volt gyereknek lenni. Vámos Miklós nem felejtette el, és visszaidézi azokat az éveket, amikor az ember próbálta megérteni a felnőttek világát, kisebb-nagyobb sikerrel. Abban a korban pedig, amikor Öcsi, a főszereplő 6 éves volt, még egy felnőttnek is nehéz volt eligazodni a világ dolgaiban, nemhogy egy gyereknek.

Az ötvenes évek kellős közepén az ötéves Öcsi óvodába jár, ahol Rákosi Mátyás a legjobb pajtás. Édesanyja beíratja hittanra Angelika nénihez, amit az egykor az ÁVH-nál irodista, jelenleg marósként dolgozó apuka nem éppen jó szemmel néz. Öcsi összebarátkozik Angelika nénivel, aki elnevezi Jeremiásnak. Megismeri az imádságokat és komolyan megszereti a hittant, amelyet egy hosszú kórházban tartózkodás után abba kell hagynia, mert a szüleinek elfogyott a pénze, mivel közben a nagymama is meghalt. Öcsinek ez kicsit sok, de közben megtudja, hogyan csinálják a gyereket. Egy újabb kórházi kezelés után összebarátkozik egy zsidó fiúval, aki próbálja tőle tartani a távolságot édesapja múltja miatt. Aztán végre elkezd iskolába járni, itt a már negyedikbe járó barátja, a zsidó fiú az ateista szakkör egyik oszlopos tagja lesz, Öcsi is mindenáron ide akar menni, aztán rájön, hogy ez teljesen ellentétes azzal, amit Angelikától tanult. És ha ez nem lenne elég, még eljön 1956. október 23-a is….
Vámos Miklós regénye egy kisfiú szemszögéből mutatja be az ötvenes évek Magyarországát. Láthatjuk, hogyan határoz meg mindent Rákosi kultusza a mindennapokban és mennyire próbálták kiszorítani az emberek életéből a vallást. Láthatjuk azt is, hogy a zsidó vallású emberek mennyire tartottak továbbra is 10 évvel a háború vége után a többi embertől. A mindennapok mellett nagyon jól bemutatja az 1956-os forradalom első napjait is egy gyerek szemszögéből. A kötet a szokásos Vámos-regény, ami nehezen indul be, de ha ráhangolódik az olvasó, akkor élvezni fogja. Ajánlható bárkinek, aki szereti az író műveit, illetve kíváncsi, hogy egy gyermek hogyan láthatta az ötvenes éveket!

Olvasmányos kordokumentum, szeretem az olyan könyveket, ahol egy szereplő szemszögéből láttatja a szerző a történéseket, különösen izgalmas, ha az a szereplő egy gyerek. Más a nézőpontja, „őszintébb” ezért az események elmesélése is más színezetet kap. 1955-56 nem csak egy kisgyerek számára volt nehéz, érthetetlen és felfoghatatlan, a felnőttek szintén nem tudták a kérdésekre a megfelelő válaszokat, és még amire úgy gondolták, hogy tudják azt is titkolni igyekeztek a hatéves előtt.
Szeretem Vámos Miklós írásait, sok kötetét olvastam, ez a kötet jól illeszkedik az életművéhez. A hátlapon olvasható a megjegyzése, hogy a korábbi kiadásból „művészeten kívüli szempontok” miatt kényszerűen törölt szövegrészek ebben a kiadásban már olvashatóak.
Nekem ez a mondat tetszett legjobban: „… a lakás tetőtlen marad, ő pedig otthontalan, örökre kiűzetve a rend és tisztaság birodalmából. ”
Öcsivel együtt ettől féltem én is, hogy már sosem lesz akkora nyugalom sem, mint amekkora a tetőcsere előtt volt.

Haa zember valamit nemért, éskérdez, akkor… ak korújabb dolgok jönnekelő, és soseleheta végérejárni

Ismét egy imádnivaló kiskrapek, aki úgy levett a lábamról, hogy seláttamsehallottam, csak olvastam és olvastam, és mosolyogtam, és nevettem, és elnémultam, és csak dadogtam összeszorult szívvel. Öcsivel együtt kezdtem járni a zAngelika nővérhez meg a zateista szakkörbe meg mindenhová. És kérdeztem, és tanácstalanul álldogáltam és agyaltam és szorongtam, hogy micsinájjak, mert már én sem tudtam, hogy a zIsten vagya végtelen űr. Zűr. Hogy ne beszéljek arról, ami azután jött. Ami a szocializmusban nincsis. Devan. Forradalom vagy nemforradalom. Kárbolygatni, úgyse mondjákmeg rendesen. Vagy mia franc lesz a Sztalin (Sztálin?) szobor helyén? 48-as emlékmű vagy templom? Hát nemmindegy? Semmi nemérvényes. Pedig a zÖcsi előtta zÉlet.

Hátjóóóvanna megpróbálok picit elszakadni Öcsitől. Nem könnyű, nagyon a szívembe zártam. Mindig is szerettem a gyerekszemen és- tudaton át tükröződő történeteket minden lehetséges buktatójuk ellenére. Öcsi sikeresen vette az akadályokat, érdekes volt az ő szemével látni a dolgokat, még akkor is, ha néha túl okos buksija mögött felsejlett a történetet építgető elbeszélő. A szilárd világnézeti bázis elsajátításának viszonylag korai, de annál keményebb magyarországi éveiről keveset olvastam, nem sokat tudtam – sokáig hallgatni kellett róla, mint Öcsinek a zAngélikáról, később meg valahogy soha nem mélyültem el benne, annak ellenére, hogy mindig is érdekelt. Most felvillant pár kép, kirajzolódott a semminemérvényes világa, a felnőtteké is, nem csak a gyerekkorát végérvényesen levetkőző Öcsié. Felelevenedett valami saját gyerekkorom hangulatából is, pár dallam, egyenruhák kék-fehérje, nyakkendők pirosa, zászlók és ünnepek kötelező vidámsága…
És újabb és újabb dolgok jönnek (ismét) elő. A háromnegyedhét évesek és háromnegyedzsidók kérdése, a simazsidó és simarendőr kérdése. Meg persze a simaemberé. Hogyvane? Vagy mégsincs.

Engemeta Miklósbá tanált ki, azigaz, deazér tessék csak nyugodtan elolvasni a történetemet, mer nagyon érdekesám! Sokat törtema fejemet, hogy azisten az vane még a zateista szakkörbe is eljártam a Feribához, csakhogy megvéggyema zénistenemet. Énmégcsak most lettem elsős, demár tudok olvasni is, és ha nem tudok valamit, mindig megkérdem azapát vagy valaki más felnőttet, aki tuggya. De néha senkise tuggya. Vagy csak nem akarják megmondani nekem azigazat, merén még csak egy gyerek vagyok. És hogyén úgyse értem.
Asse értem, mér kerülök én folyton bajba, pedigén mindig csak jót akarok, de valahogy sose sikerül azajó. Ésmég asse értem, hogy a nénik mér sírnak, mikor a könyv végére érnek, pedig én nagyon mulaccságos tudokám lenni. Vagy mégse?

Apám egyik kedvenc írója Vámos, ezt a könyvet is ő nyomta a kezembe, eredj fiam, olvasd. Olvastam.

Kedveltem, de nem szerettem. Ötvenes évek Magyarországa. Apám akkor volt gyerek. Én meg tervben sem még. Szocializmus. Apám azt élte meg, apám abba született bele. Én is, de akkor már recsegett, ropogott az az egész. Meg az akkor már nagyon más volt állítólag, mint az ötvenes években. Aztán mire iskolába kerültem, már át is kellett ragasztani a bizonyítványunkon a vörös csillagos címert és választani, franciát vagy angolt tanuljunk -e. Nem ám oroszt.

Zenga Zének és én leginkább annak örülök itt, hogy apám ennyire szereti ezt a könyvet. Ő biztos azonosulni tud Öcsivel. Nekem az annyira nem ment.

Ízig-vérig kordukumentum különleges hangulattal körülvéve , mindezt egy édes kicsi 6 éves csetlőbotló életkezdeti szemszögéből megélve és elmondva. Eleinte nehéz volt megszokni a szöveg érdekes szerkesztését, de ez tette a könyvet igazán különlegessé. A 20. század eseményei egyébként is érdekelnek, főleg az 56-os eseményekkel kapcsolatos szépirodalmi művek. Érdekes volt, hogy Öcsi szemszögéből látjuk az eseményeket, az ő érzéseivel azonosulunk. Pedig Öcsi még csak 6 éves, nagyon okos kisfiú, kevéske és ellentétes információkból próbál tájékozódni a családjában, az iskolában a világban. Újraélhetjük az ő szemszögén keresztül a gyermekkorunkat, s rájövünk, hogy egy nem mindennapi élethelyzetben és történelmi hátérrel lezajlott gyermekkor mennyire megedzi a gyermeki lelket és meglepő módon mily sok mindent tud ösztönösen felfogni és lelki szűrőjén keresztül feldolgoznia körülötte lévő eseményekből. Mégis furcsán keserédes történet. Amennyire megmosolyogtató a gyermeki kifejező képesség bája , épp annyira ott van mögötte a fájdalom is. A maga fájdalmasan őszinte módján mégis sok mindenre megtanít Öcsi történet, mindenek előtt persze, hogy a gyermek az nem kis-felnőtt, hogy nagyon, de nagyon legyünk vele őszinték, nagyon, de nagyon tudjuk szeretni. Meg talán arra is, hogy tanuljuk meg tisztelni és szeretni és leginkább megbecsülni a saját, békésebb időben megélt gyermekkorunkat.

Hiába szeretem a gyerekszemmel írt történeteket, nagyon megnehezítette számomra az olvasást a töredezett mondatszerkezet, ezért eleinte nehezen találtam a hangot ezzel a könyvvel.
Vámos Miklós, egy hatéves kisfiú szemén keresztül mutatja be az 1955-56-os eseményeket. Öcsi egy okos, kíváncsi kisfiú, aki sok mindent nem ért a világból. A felnőttektől és a gyerekközösségből elcsípett mondatokból próbálja megérteni, mi zajlik körülötte. Értetlenül szemléli a furcsa családi viszonyokat, a vallás és a mindennapok ellentmondásait, segítséget pedig nem igazán kap a megértéséhez. Megszerettem és sajnáltam Öcsit, aki – mivel ő a legkisebb – picit mindenhonnan kirekesztett, mindig útban van.
Különleges és hiteles kordokumentum, ami szívszorító és megmosolyogtató egyszerre.

Korra való tekintet nélkül ajánlom mindenkinek, eddig ez volt az év legjobb könyve nálam. Bájos és egyszerre fájó történet.
Ma reggel fejeztem be, így bőgéssel indult ez a nap.

Hát ennek a kötetnek különösre sikeredett az atmoszférája; a stílusa is. Gyermekszemszögből láttatja 56 eseményeit, melyet így megírni csak az tud, aki valós emlékekre alapoz. A téma súlyosságát kellőképpen mérsékli az egyedi, humoros előadásmód. Imádtam a „hatéves” érdeklődő kíváncsiságát, nyílt jellemét, botladozásait a felnőttek világában.
Hátjóóóvanna…Sokáig velem maradsz Öcsi!