Szitakötő 128 csillagozás

Nemzedékünk regénye
Vámos Miklós: Szitakötő

Kedves Barátaim – Levél Vámos Miklóstól
Állítólag csak annak szólhatnak egy életre a barátságai, aki idejekorán meghal. Valóban? Engem – személyes érintettség okán – régóta izgat a kérdés. A szitakötő a barátság és a nemzedék regénye.
Kérdés, mire jutott a múlt század közepén (1950, plusz-mínusz valamennyi) született generáció. Nyolc főhősöm (és néhány „kültag") a keményvonalas szocializmus éveiben volt gyerek. A puhább diktatúrában kamasz és ifjú felnőtt. Életük közepét találta telibe a rendszerváltozás. Már a (fapados) magyar kapitalizmusban is éltek huszonkét évet. Mire elég hat évtized? Mit értünk el, s miről maradtunk le? Mit tanultunk, s miből nem? Mit felejtettünk el, s mi vésődött belénk örökre? (Ha ugyan létezik olyasmi, hogy "örökre”.) Számba vehető a várható jövő is.

Sok a szitakötő-zizegés ebben a regényben. És, az egyik szereplő szavait idézve: sok a férfisírás. De nem több, mint a közös nevetés.

Eredeti megjelenés éve: 2012

Tartalomjegyzék

>!
Európa, Budapest, 2017
432 oldal · ISBN: 9789630797429
>!
Európa, Budapest, 2015
432 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630794862
>!
Európa, Budapest, 2013
430 oldal · ISBN: 9789630794862

2 további kiadás


Enciklopédia 15

Szereplők népszerűség szerint

ápolónő · Illés · Koós János · Kovács Kati · Tárkányi Tamara · Toldy Mária · Zalatnay Sarolta · Zorán

Helyszínek népszerűség szerint

Magyarország


Kedvencelte 18

Most olvassa 14

Várólistára tette 62

Kívánságlistára tette 36

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Csabi P
Vámos Miklós: Szitakötő

Vámos Miklós: Szitakötő Nemzedékünk regénye

Sokan kerülhettek már abba a kínos szituációba, hogy egy jól összeszokott baráti társasághoz keveredtek, és hallgathatták azok anekdotázását, csak nekik érthető poénjaikat, beköpéseiket, és az idő múlásával egyre feleslegesebbnek érezték magukat köztük. Ez a regény tökéletesen modellezi ezt a helyzetet, és én, az olvasó voltam a fölösleges kilencedik.
A regény ’57-ben kezdődik, amikor nyolc 6-7 éves gyerek összeverődik egy táborban, és ott megalakul a 8ak, örökre. Ezt követően néhány év kihagyással fejezetről fejezetre visszatérünk hozzájuk, hogy megtudjuk, mi történt, történik velük. Nos, semmi érdekes, csak ami nagyjából mindenkivel, aki ebben a korszakban élt, ki komcsi lett, ki ellenzéki (90 után képviselő), ki maszek, kinek jobb, kinek rosszabb állás, élettárs jutott. A 8ak közül senki sem emelkedik ki, nagyjából mindenki megkapja a neki járó oldalszámot, nincs főszereplőnk, éppen ezért valahogy senki sem lesz a hősünk, nem épülnek fel a személyiségek, mindannyian csak egy sablont képviselnek, akiken keresztül le lehet írni a kor jellemzőit. Ez egyébként jól működik, nem marad ki semmi a leltárból, serdületlen gyermekünk (unokánk) jó összefoglalót kaphat felmenői életéről. Már ha érdekli, mert ez a könyv, mint alcíme is mutatja, az író generációjához szól leginkább, ők találják meg a lapokon a nosztalgia kellemes iszappakolásában dagonyázáshoz a muníciót.
A vége felé azért rendesen elkomorul a könyv, ahogy halnak el a szereplők, dőlnek be az egzisztenciák, és lassan Vass Márton író, kültag veszi át a főszerepet. Az utolsó, a jövőben (2026) játszódó részben már teljesen, ezt a fejezetet feleslegesnek (vagy inkább elhibázottnak) érzem, valamiféle ezoterikus hablatyba merülünk el, hogy aztán a zárlatban Vámos, mint koktélcseresznyét a fagyikehely tetejére, egy különösen giccses zárókövet helyez fel műve végére.
VM valahol azt nyilatkozta, hogy úgy ír, hogy minden könyve más legyen. Már gondolom formailag, koncepciójában. Ennek a könyvnek az izzadtságszagú koncepciója az, hogy a fejezetek narrátora rendre változik az ÉN TE Ő MI TI ŐK felosztás szerint. Ez aztán nagyban hozzájárul, hogy egyik szereplő sem lesz főszereplő, mindannyian papírmasé figurák maradnak. Rögtön az első fejezetben (narrátor MI) nagyon zavaró, hogy egy idő után rájön az olvasó, hogy az összes szereplőről E/3-ban beszélnek, no de akkor ki az, aki Mi-ként elmeséli az eseményeket? Ez a zavar végig fennmarad a szövegben, hogy egyik szereplő sem mesél (kivéve az ÉN fejezetekben), mégis egy beltag szemével látjuk az eseményeket, aki együtt öregszik a szereplőkkel. A szereplők folyamatos elhalálozásával is nyilvánvaló lesz, hogy egyikük sem lehet(ett) a narrátor, a narrátor maga az író, Vámos Miklós, akkor meg mi ez az ÉN TE Ő MI TI ŐK-özés?
Kevés volt ez, mint mackósajtban a brummogás (asszem ez a poén nem lett ellőve a könyvben, de még ez sem biztos).

5 hozzászólás
>!
ppeva P
Vámos Miklós: Szitakötő

Vámos Miklós: Szitakötő Nemzedékünk regénye

Hanyas vagy? Negyvenkilences? Vagy ötvenes? Én meg ötvennégyes. Akkor félszavakból megértjük egymást.
Gyerekkorunkban ez a pár év olyan sok volt, hogy szóba se álltunk volna egymással. De azóta eltelt egy fél évszázad, és minden eltelt év kisebbítette a különbséget. Közös nevünk is van: mi vagyunk a Ratkó-gyerekek. A te nemzedéked az én nemzedékem is. A te úttörőtáborod, építőtáborod, KISZ-táborod az én úttörőtáborom, építőtáborom, KISZ-táborom. Neked békés megyei hízótábor meg Szarvasi Királyság, nekem meg felsőtárkányi őrsvezetőképző meg kiskőrösi mezőgazdasági építőtábor. Ha azt énekled, A bávval, a méhhel egy az utunk, én azzal folytatom, Egy a jelszónk a béka. A te Szegeded, Szarvasod, Békéscsabád, Nagyváradod az én Gyöngyösöm – ahonnan Budapest az álmok és lehetőségek országa. Ha azt mondod, táncdalfesztivál, bólogatok, és ugyanazokat a dallamokat dúdolgatom. Ha történeteket mesélsz iskolákról, szülőkről, hiányokról és bezártságról, politikai okokból elutasított útlevelekről és felvételikről, szamizdatról, Szabad Európáról – értem őket, és tudok rájuk rímelő történeteket mesélni. Ha azt mondod, ki jelentett kiről, ki mennyire volt vonalas vagy megbízhatatlan elem, arra is arcok, nevek bukkannak fel bennem.
Ha sorolod a 8akat meg a kültagokat, én is tudnék neked mondani egy listát bel- és kültagokról. Igaz, azt a mi régi bandánkat sokkal jobban szétrázták a válások, újrakezdések, ellentétes politikai nézetek és eltérő gazdagodási lehetőségek. Nehéz lett a szívem, olvasva a könyvet, mert nem is tudtam, hogy tulajdonképpen mennyire hiányoznak azok a menet közben elveszett régi barátok.
Nem tudom, mit mond ez a regény azoknak, akik nem a mi nemzedékünkhöz tartoznak. Talán megértenek valamit belőlünk, abból, hogy éltünk, mik voltak annak az átkosnak nevezett korszaknak a szépségei és nehézségei. És mennyire nehéz volt a váltás, az átállás is. Ez a világ annyira más, hogy tanulságot, tapasztalatot átadni nem könnyű. De lehet ránk, a szülők nemzedékére, akik ezt végigéltük, kicsit megértőbb, elnézőbb szemmel nézni. Amíg még itt vagyunk.
Aztán hogy mi lesz majd, ha a Lenin körúttól az Erzsébet/Teréz körúton át eljutunk a Jövő körútig, az még nagyon nyitott kérdés. Szerencse is kell hozzá, hogy meglássuk. Nem érdem szerint osztogatják a rövidebb vagy hosszabb életet sem.

6 hozzászólás
>!
mohapapa I
Vámos Miklós: Szitakötő

Vámos Miklós: Szitakötő Nemzedékünk regénye

Kedves Vámos úr (Á, mi vagyok én, NAV-ellenőr?)
Szia Miki! (Vámosúr azért vagy tizenöt évvel idősebb nálam, és nem árultunk együtt malacot…)
Kedves Író úr! (És máris készíti a tollát az autogrammhoz, nem jó!)
Kedves Vámos Miklós! (Majdnem, de nem…)
Kedves Miklós! (Talán még ez, de nem megy a magázás ebben az értékelésben; pedig így ötven felé néha irritál, hogy a boltban lesziáznak a huszas eladólányok, fiamkorú nagykamasz srácok. Pedig nem vagyok hiperkonzervatív. Csak valahogy olyan… S most, kedves Miklós, mégis, fiatalabbként, nonémként, a tegezést kezdeményezve írok Neked, s ezt élőszóban meg nem tenném, de a könyved késztet erre!)

Nemzedéketek regénye, írod. Én a hatvanas évek utolsó harmadában születettem. Tehát majdnem húsz évvel idősebb vagy nálam. Ha pöttyet belehúzol, a fiad lehetnék (van ilyen, a gyermekvédelemnél dolgozom; mármint nem, hogy ott a fiad vagyok, hanem tizenhét éves apák). A könyv, már megbocsáss, nem csak a Te nemzedéked regénye. Az én nemzedékemé is. Meg még a az ötvenes évek végén születetteké is. Rendben, én nem ismerem a csengőfrászt, nem hallottam a tankok lánctalpainak zörgését a Nagykörúton, nem ittam Bambit, és mire ráeszméltem, hogy létezik a Beatles, már nem is létezett, az Illést már legendaként, az Omegát meg az Időrabló-nál csíptem el. De az alufóliás Túró Rudi, a Sokol rádió, a mávval a hévvel egy az utunk nekem is élmény, és Szabadságot Corvalan-nak!, fáklyákkal körbe-körbe felvonulva a Harrer-parkolóban, meg a tömegnek a tribünről integető Apánk, Losonczival és Aczéllal az oldalán, a kötelezőn szabadon választott május elsejei felvonulásokon, meg ezer minden más: közös élmény. Csak némi időcsúszással.

Szóval, szomorú vagy vidám, de a könyv az én nemzedékem könyve is. Meglehetős rendszerességgel lejárok szerelmetesfeleségtársammal szombat esténként az óbudai Fő tér közvetlen közelében levő kis zugkocsmába, a Bánba. Kulturális hely, nem csak ivoda. Sőt!

Két napja egy jogtanácsossal ültünk egy asztalnál, meg egy bíróval. Nem ismertük őket előtte. Kb. egy hónapja egy volt halacskás-tévés rendező ült le mellénk, nem régen jött vissza keleti szomszédunktól, és könyvet adott ki az útjáról. De van itt ügyvéd, kereskedő, zenész, stúdiós, földmérő, ki tudja, ki mindenki. Ide járt drága Pipi barátom is egy időben, egészen a tavaly ilyenkori haláláig. Ő pincér… oppárdon, felszolgáló volt. (Pusztai tanár úr elmondta az iskolában: pincér az a Zokogó Majomban, a Zöld Takonyban van, felszolgáló meg a Hyatt-ben, Hilton-ban.)
Tudod, Miklós, nagyon szívesen meghívnálak Téged ott egy-két sörre, fröccsre, forralt borra, mit szeretsz? És szombatonként a tulaj, Palika főzni is szokott (ezt többször írtam már itt), ingyen adja a pia mellé!
Nem azért hívnálak meg, Miklós, mert függő lettem. Hanem azért, hogy lásd: a könyved az én nemzedékem könyve is!

Mert nekem két dologról szólt az írásod, ha nagyon leegyszerűsítem a kérdést. Egyfelől a barátságról. A baráti kapcsolatokról. Amik átívelnek a politikán, a nőkön, az életkorokon. S hogy ki kell mondani, barátok vagyunk. Meg kell hozzá alakulni, hogy legyen mihez kötni a dolgot, és kapcsolatot kell tartani. Mert ahogy a kapcsolatok fogynak, úgy süllyed el az ember.

A másik dolog, Miklós a regényed vége. Írogatok én is, de eddig csak két teológiával foglalkozó könyvem jelent meg. A szépirodalmi próbálkozásaim eddig nem nagyon érdekeltek senkit. Tavaly kezdtem el egy valamit, ami Pipinek állítana emléket. Abban írtam le, ilyentájt, csak egy évvel ezelőtt, hogy voltaképpen, ha elmúlik az ember, úgy igazán kicsudának fog hiányozni, egy-két év, egy nemzedék, és már sehol sincsen belőle semmi. Megy a levesbe minden, ami ő volt, a vágyai, az álmai, a tervei, az indulatai, minden.
Ezzel a gondolattal a Te regényedben is találkoztam. Nem üdítő gondolat, gyorsan fel is oldottad azzal a nemtudomhovátenni utolsó fejezettel.
Nem üdítő ez a gondolat, mert ezen mérleg serpenyőjén bizony mindenki lúzer. Leteszünk ezt-azt az asztalra, de mi marad belőle pár hónap, év múlva? Utánad a regényeid, nyilván. De maradnak? (Ez most nem értékítélet, értsd jól, kérlek!) S mi van, ha maradnak?
Igen, egy bizonyos életkor után az ember már nem esküvőre, hanem inkább temetésre jár. Nem belső kényszerből, szükségszerűségből. Illemből. Szeretetből. Lehangoló.

Ahogyan a könyved nem az, hiába is érnek benne véget dolgok, életek, tervek, hiába is érzik úgy a szereplők, hogy velük kicseszett az elmúlt század, a rengeteg, követhetetlen változás, miközben lényegét tekintve nem változott semmi, csak nyíltan lehet szidni Viktort, lehet Gyurcsányozni, ufózni, pökhendizni a miniszterelnököt. Mondjuk ez is valami… De közben a kis sorsok, életek, jogtanácsosok, bírók, kocsmárosok, ügyvédek, zenészek, rikkancsok, sofőrök, kofák, politikusok saját kicsi élete valahogy soha nem szputnyik vagy csellendzser, hanem olyan kis pici semmiség, nagy-nagy lukakkal és kérdőjelekkel, ami az egész értelmét illeti.

Tudod,Miklós, amikor Pipi barátom tavaly meghalt, ott volt, s azóta is ott van bennem a kérdés: vajon, amikor suhant ki belőle az élet, vajon megkérdezte-e, hogy rendben, el kell osonni a létből, de mifaszról szólt az egész? A küszködésről, a pénzért való gályázásról, a megfelelésről, szülőnek, tanárnak, főnöknek, nőnek, barátoknak? Vagy csak azokról a pillanatokról, amit Pipi is megélt pár hónappal a halála előtt: ülni egy motoron, utasként, egy felszisszentett sörrel a kezében, és úgy száz körül suhanni Esztergom felé a parti úton, üvölteni, hogy „borntubivájd”?
Egyre inkább hajlok rá, hogy az utóbbi a lényeg. Ahogyan Ofi barátom mondta Svájcba szakadva: „Mondjunk bármit is, végső soron az dönti el az életünk minőségét, hogy a női szerv, ami a napi betevőnk alanya, milyen sűrűn és milyen minőségben áll a rendelkezésünkre; mert ez minősíti az adott nőt és az egész kapcsolatot!” (Ugye, érzed, Miklós, hogy nem antifeminsta, és különösen nem szexista, fallokrata szöveg? Te biztosan érzed, tudom!)

De persze nem depiképző a könyved. Nagyon jókat is vidultam rajta olvasás közben. Köszönöm a mosolyokat, Miklós! Szelavi, ugye! S úgy különben: köszönöm az egész könyvet! Na!

P.S.:
A Bán kocsmában általában délután négy-öt között készül el a csócsa szombatonként. De Palika mindig feldobja a Fészbúkra, hogy mit főz!
(https://www.facebook.com/kocsma.ban…)

8 hozzászólás
>!
Sárhelyi_Erika I
Vámos Miklós: Szitakötő

Vámos Miklós: Szitakötő Nemzedékünk regénye

Szerettem ezt a regényt. Mert életszagú. És nemcsak azért, mert koromnál fogva valahol én is benne vagyok (bár a „8ak” épp 15 évvel idősebbek nálam). Az ötvenes évek persze számomra is „csak” történelem, de aztán szépen bele tudtam simulni a sztoriba, hiszen sok mindent már magam is átéltem, mert benne éltem. Mondjuk úgy, tudom, mit jelent a „táváris ucsítyel já dákládiváju vám”. Ezért picit tartok is attól, hogy mondjuk a FB-generáció (a 90-es évek szülöttei) miként látják majd ezt a regényt. Mond-e egyáltalán nekik valamit. Ha csak arra gondolok, hogy milyen könnyű azt mondani, hogy szegény demokráciát ma lábbal tapossák, de sokan tudjuk, hogy milyen az, amikor tényleg. Ez persze csak egyik vonulata a könyvnek, meg hát nem is politizálni szeretnék, hiszen Vámos Miklós sem teszi – egyszerűen csak végigvezeti a „8ak” barátságát az ötvenes évektől … – hogy meddig, azt el nem árulhatom :) (De nagy ötlet, tetszik „írókám” – tudod, hogy én is csak szeretetből :))
Ez a könyv valójában a barátságról szól, rólunk emberekről, akik kölykökből felnőtté lettünk, és akik így-úgy evickélnek végig az életükön. Mindenki keresi a helyét, a lehetőségeit, a boldogulását – ahányan vannak, annyifélét. Persze nyilván az sem mindegy, ki honnan érkezik – aztán az sem, hányszor tud hatost dobni. Érdekes végignézni az egyes személyiségek alakulását, a kor előrehaladtával a hangsúlyok eltolódását vagy épp felerősödését. Hiszen más fontos a 20 éves magunknak, és nagyon más a negyvenesnek. Ami talán nem változik, hogy legyenek körülöttünk barátok, olyan igaziak. Nem is fontos hogy nyolcan legyenek. Kevesebb is elég. Akikben megbízhatunk annyira, hogy ha meghalunk, legalább annyit megtesznek, hogy törölnek minket a FB-ról.

>!
Bélabá P
Vámos Miklós: Szitakötő

Vámos Miklós: Szitakötő Nemzedékünk regénye

Nehéz újat mondani a könyvről. Szenzációs, érdekes sorsok vannak megírva, lehetne ilyet találni jócskán az életben. Bizonyára akadtak valós példák is. Egy kicsit a Tövispusztára emlékeztet, több évtizedes magyar viszonyok között lavírozza át az olvasót. Az Apák könyve mellett ez is kedvenc lett. Csak azt nem tudom eldönteni, melyiket rangsoroljam előbbre. 5 csillag, 5,0 pont. Mindenkinek ajánlom, aki szereti Vámos Miklós stílusát illetve azoknak, akik még csak most ismerkednének meg vele.

2 hozzászólás
>!
Stendhal
Vámos Miklós: Szitakötő

Vámos Miklós: Szitakötő Nemzedékünk regénye

Óhhh, na végre ezt vártam. Az elmúlt hónapok csupa keserűség olvasmányai után, ez megmutatta az élet sziporkázó és szép oldalát is. A Barátságot, a Szerelmet, az összetartást. Meg persze a szomorúságot, elesettséget, betegséget. Az Életet a maga teljességében.
Nem mondom, hogy egyszer sem szomorított el, de melyik élet nem szomorítja el néha az embert, na jó a végén már tényleg patakban folytak a könnyeim de ez a regény szüleim nemzedékének regénye tényleg jó volt. A történet háttereként megjelenő (ma már történelmi) eseményeket, főleg az elején, persze csak a családi legendáriumból vagy történelemkönyvekből ismertem, de lassan, lassan én is belenőttem ebbe a világa, vagy mondjuk beleszülettem, mint a szereplők gyermekei. A ’80-as évektől már saját emlékekkel is büszkélkedhetek és bizony, bizony nagyon ismerős volt sok fűszer, amivel Vámos Miklós ennek a nyolc barátnak + a kültagoknak az életét ízesítette.
Azt hiszem rámutatott néhány nagyon fontos dologra is, amit talán sejtettem, de még nem voltam benne biztos. Köszönöm neki.
Karcoltam is róla egyet, mert annyira fontosnak éreztem ezt a mondatot: https://moly.hu/karcok/734117

>!
robinson P
Vámos Miklós: Szitakötő

Vámos Miklós: Szitakötő Nemzedékünk regénye

Lehet, igazi emlékélménye a Vámos korosztálynak lesz a könyvet olvasva. Lehet, írt már részleteiben hasonlót. Lehet, biztos is, nem lehet mindig Apák könyvét írni. Lehet, hogy a könyvben feltűnő kültag író alakja ( Vass Márton = VM. ) maga az író. Lehet azért ír a múltról Vámos mert a jelenről nem érdemes….megértem elkeseredettségét. Elmúlt a fiatalságunk oda van igazoltan jó néhány barát is.Örüljünk, hogy élünk..
„Megkérdezte Vass Mártont, min dolgozik. A sci-fi író, félmosollyal: Unalmasan kiszámítható vagyok, már megint egy regényen, a tervvel ellentétben ez is a jövőről szól…..biztos azért, hogy addig ne kelljen foglalkoznom a jelennel.”
Elég felkavaró könyv, szomorú lettem néhol, bár nem az én nemzedékem regénye. Remek korrajz barátságról, szerelemről az életünkről.
Szerintem igazi „vámosmiklósos” a könyv, nekem tetszett!
http://gaboolvas.blogspot.hu/2013/08/szitakoto.html

3 hozzászólás
>!
Bazil P
Vámos Miklós: Szitakötő

Vámos Miklós: Szitakötő Nemzedékünk regénye

Ez a nemzedék nem teljesen az én nemzedékem, csak úgy kétharmadrészt, a nagy részét már én is megéltem, és ezért megértem (és átérzem) a könyv szereplőinek sorsát.
Nehéz sorsa volt (és van) ennek a nemzedéknek. Mert 90-ig éltek úgy, ahogy engedték nekik, utána meg, ahogy megengedhették – maguknak. Kinek így, kinek úgy.
A szöveg pedig? Megbízható, takaros próza, ami azonban – sajnos – nem mozdított meg bennem semmi rendkívüli érzést (időnként azért csak-csak), semmi reakciót, semmi szenvedélyt, váratlan izgalmat, együttérzést, vagy éppen utálatot, akármit! Valamit?!
Olyan vámosos, ha szabad így jellemeznem.
A legnagyobb bajom a szerző könyveivel (de van kivétel!), hogy olvasás közben előjön egy érzés belőlem, hogy ez olyan, mint egy jó cipő. Ami köztudottan kaptafára készül. Mintha mérőszalaggal lenne kicentizve, – de milliméterre –, hogy ebből is egy kicsit, majd abból is egy kicsit, aztán kész is. És jöhet a marketing!
Sokszor egészen életszerű.
Néhol azonban egészen erőltetett.
Nagyszerűen szedi le például az adott szereplők származás szerinti szóhasználatát.
De ha már itt tartunk: ez a mondat végi jelzése, hogy ki mondta éppen az adott mondatot, eléggé modoros és idegesítő. Mondom én. – Én. Valahogy így!
És ez a szitakötő-motívum? Gondolom, kellett egy jó cím.
Országomat egy jó címért!
Különben a cím: jó! A könyv is, de csak négyes.
(Csak ezt az utolsó fejezetet tudnám hová tenni?)

4 hozzászólás
>!
korkata
Vámos Miklós: Szitakötő

Vámos Miklós: Szitakötő Nemzedékünk regénye

Úgy álltam neki a könyv olvasásának, hogy nem olvastam el a fülszöveget. Nem tudtam, hogy mire számíthatok. A könyv első harmada vitt magával, majd egy kicsit leült nekem a történet. Az utolsó száz oldal újra bekebelezett.
A könyv több évtizedet ölel fel. Alapvetően nyolc ember életébe és barátságába pillanthattam bele. Mindegyiküknek megvolt a saját útja amit be kellett járnia. Közben az író megmutatta nekem a mindenkori Magyarországot.
Voltak pillanatok amikor nevettem magamban, volt amikor sírni tudtam volna.

>!
Baba082 P
Vámos Miklós: Szitakötő

Vámos Miklós: Szitakötő Nemzedékünk regénye

Ti szoktátok a könyvet becsukva a szívetekhez tenni a kötetet, és hosszú percekig ölelni, majd letenni és tapsolni neki zokogva, mosolyogva? Ha nem , akkor vagy velem vannak súlyos problémák, vagy nem olvastátok ezt a könyvet (meg azokat, amikre így reagálok). Mondjuk most csak halkan tapsolhattam, és zokogni az erkélyre szaladtam, mert a fiam békésen szuszókál az apukája mellett, és hát azért, mert anyuka infantilis, még nem kell őket felkelteni.
Ez a regény nem az én nemzedékem regénye, de rólam is ír, a gyerekkoromról, és a jelenemről, s talán a jövőmről is. Mégis értem a regényt, mégis közöm volt valahogyan a 8akhoz. Miért? Mert a szüleim, barátaik és tanáraim nemzedékének története. Akkor is az, ha nem voltak hízótáborban, vagy építőtáborban. De használtak mártogatós tollat, nem értették apáik furcsa, megtört csendjét, imádták a Balcsit, tudtak oroszul, nem szerették a besúgókat, itták a Bambit, az Utas- üdítőt, nem ettek salátát a Csernobil-i katasztrófa után, tudták mi a dollárbolt, az indigós papír, igényeltek autót, telefont, vagánykodtak a VHS kazettákkal, próbálták a Commodore 64-et kezelni, igyekeztek megküzdeni a mobilokkal, iwiw-vel, facebookkal, túléltek jó néhány politikust, rendszerváltozást (direkt írom így), és mind megöregedtek, megfogyatkoztak, hiányoznak. Én ennek a nemzedéknek sertepertéltem a lába alatt, az ő beszélgetéseiket hallgattam ki, az akkori nénikre akartam hasonlítani, mert csuda szépek voltak, ők meséltek nekem sok dologról, az Életről, és annak változékonyságáról.Szeretem ezt a nemzedéket, a „született ezerkilencszáznegyvenvalamennyi”-t.
Szeretem Vámos Miklóst is. A gondolatait, humorát, emberségét, szelídségét. Azt, hogy sose mutatja se rosszabbnak, se jobbnak a világot mint amilyen. Mégis ha nevettet, szívből jövő kacaj csendül. Ha meghat, az igazi, mély zokogás. Emberi, kedves, egyszerű.
Szép rovar a szitakötő, olyan, mintha tündér lenne azzal a gyönyörű szárnyával, színes kis testével, kecses röptével. Fogynak a szitakötők. Vészesen. Ahogy ez a nemzedék is.
Hiányozni fogtok, kedves 8ak. Megszerettelek benneteket!
Lencsibaba
Jolika
Vica
Tibor bácsi
Malaci
Tóth Gyuri
Sneci
Kobra
és még
Dani, Imi, Anna
és
írókám (VM), írj még sokat, jó egészségben.
Baba 2015.


Népszerű idézetek

>!
Ciccnyog ISMP

Talán nemcsak az emlékezet rostáján hullanak át a múlt forgácsai, hanem a valóságból is törli őket az idő.

358. oldal

Vámos Miklós: Szitakötő Nemzedékünk regénye

>!
Sárhelyi_Erika I

Dani… hülye név. Nékem úgy hangzik, mintha egy aprópénz volna. Tizenöt jen, húsz dani.

79. oldal

Vámos Miklós: Szitakötő Nemzedékünk regénye

>!
Bélabá P

Kitette az egyik kolléga a karikatúrát a Ludasból, hogy egy pali áthúzza a táblát: KÖZÉRT, odaírja helyette: MAGAMÉRT. Ez van most, öregem.

282. oldal

Vámos Miklós: Szitakötő Nemzedékünk regénye

>!
robinson P

Megállt az eszünk.
Fölvetődött bennünk a zavarba ejtő gondolat, amit egyikünk sem akart megfogalmazni.
Talán nem csak az emlékezet rostáján hullanak át a múlt forgácsai, hanem a valóságból is törli őket az idő.

358. oldal

Vámos Miklós: Szitakötő Nemzedékünk regénye

>!
robinson P

A Sokolon a Kossuth döngicsélt, és persze a Szabad Európa, az még halkabban, nehogy lebukjatok.

124. oldal

Vámos Miklós: Szitakötő Nemzedékünk regénye

>!
Sárhelyi_Erika I

Nehéz a sci-fi író sorsa, előbb-utóbb megéri azt a kort, amiről fantáziált, s kénytelen tapasztalni, hogy minden egészen másképp alakult, mint kigondolta.

289. oldal

Vámos Miklós: Szitakötő Nemzedékünk regénye

2 hozzászólás
>!
Bélabá P

Sneci nagynénje trafikosnő volt Szegeden, tudott szerezni miniüveg italokat, Vodkát, Konyakmeggyet, Gint, és amcsi cigiket, Marlborót, Multifiltert. Ott ittátok meg, testvériesen elosztva hatfelé, azaz mindenkinek egy borsószemnyi kortyintás jutott. A cigit kézről kézre adtátok, mint az indiánok a békepipát. Amikor Sneci még egy feltölthetős akkumulátorú Sokol zsebrádiót is becsempészett, ünnepélyes fogadalmat tettetek, hogy soha többé nem hívjátok Snecinek. Mától fogva első Schneider Miklós cár a neved!

123. oldal

Vámos Miklós: Szitakötő Nemzedékünk regénye

>!
Sárhelyi_Erika I

A lányok már úgy születnek, hogy van nekik ez a farjárásuk, vagy bakfiskorban tanulják egymástól?

304. oldal

Vámos Miklós: Szitakötő Nemzedékünk regénye

>!
Sárhelyi_Erika I

(…) az írók pancserok, nincs pénzük semmire.

100. oldal

Vámos Miklós: Szitakötő Nemzedékünk regénye


Hasonló könyvek címkék alapján

Terézia Mora: Az egyetlen ember a kontinensen
Kiss Noémi: Sovány angyalok
Dragomán György: Máglya
Hidasi Judit: Április út
Grendel Lajos: Einstein harangjai
Kőrösi Zoltán: Szerelmes évek
Soltész Béla: Rabszolgasors
Tóth Olga: Csupasz nyulak
Tóth Krisztina: Akvárium
Horányi Katalin: Vakfolt