Hattyúk ​dala 15 csillagozás

Vámos Miklós: Hattyúk dala

EZ ​EGY ODA-VISSZA REGÉNY.
Miután elolvasta az ember a nyomtatás sorrendjében, talán érdemes elolvasni még egyszer, a végétől indulva, fejezetenként hátrálva előre. Aki akarja, kezdheti rögtön így. Vagy akár összevissza. Mindenesetre sem a szövegnek, sem az olvasóknak nem árt, ha kétszer. A szerző azért nagyon örül, ha legalább egyszer.

EZ AZ IDŐ REGÉNYE.
A változást próbálja megragadni. Fejlődést és visszafejlődést. Elmúlást és múlást. Hanyatlást és haladást. Gyászt és reményt.

EZ EGY TÖRTÉNELMI REGÉNY.
Egy város, egy nép, egy törzs históriája. A jelenből indul, s hátrál visszafelé a múltba. Kétezer év magány. A cselekmény összetartó ereje egy titokzatos szöveg, a Hattyús kézirat, a manuscriptum. Minden korokban próbálják megfejteni, kevés sikerrel. Ennek folytán a magyar nyelv kialakulásának néhány fordulópontját is számba veszi.

EZ EGY HITTEL ÉS ISTENEKKEL FOGLALKOZÓ REGÉNY.
A világvallások így vagy úgy szerepet – szereplőt –… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2016

>!
Európa, Budapest, 2017
472 oldal · ISBN: 9789634056010
>!
Európa, Budapest, 2017
460 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634055259
>!
Európa, Budapest, 2016
472 oldal · ISBN: 9789634056010

Most olvassa 3

Várólistára tette 31

Kívánságlistára tette 20


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Vámos Miklós: Hattyúk dala

Lehet, hogy nem közvetlenül Bolañot követően kellett volna olvasni ezt a könyvet, de olyan érzésem volt, mintha a jó erős Lavazza után olyan kávét szürcsölgetnék, amit valamelyik hipermarket sarkában szereztem be egy ütött-kopott automatából. Különösebben azért nem akarok beleszállni Vámosba, mert a maga szintjén kellemdúsan teszi azt, amit tenni tud. Stílusát nevezhetjük talán emészthető finesznek: szövegei ugyanis mindig pont annyira fineszesek, hogy még az is meglássa bennük a trükköt, aki a XX. század posztmodern és poszt-posztmodern irodalmát jobbára „köldöknézegetés”-ként aposztrofálja. A Hattyúk dala voltaképpen egy nyomozás egy rejtélyes szöveg után harminckét lépésben, ahol minden egyes fejezet a harminckettőből egyre messzebb visz minket időben a mától. A fejezetek több-kevesebb hozzáadott kultúrtörténeti, vallástörténeti ill. normáltörténeti információt tartalmaznak, amitől helyenként úgy éreztem magam, mintha harmadikos gimnazista osztály lennék, akit elkapott a Zsolnay manufaktúrában vagy a mohácsi csatavesztés emlékművénél egy begerjedt idegenvezető. Emellett ezeket a kis egységeket a világpróza nagy szövegeiből elemelt idézetek keretezik – no, azt hiszem, itt máris kezdtem kicsit fanyalogni.

Vámos ugyanis azért érdemel dádát, mert a bravúrkodás oltárán feláldozza a mélységet. Példának okáért: kitalálja ugye a keretes fejezetek elvét, és onnantól kezdve minden fejezet köré keretet kell teremtenie, ha a fene fenét eszik is. De módosított Márquez-idézeteket húzni egy abszolút nem Márquez-jellegű szöveg köré még akkor sem okos dolog, ha tudom és értem, hogy Vámos amúgy őszintén bolondul Márquez-ért. Meg úgy egyáltalán – szerintem az egész szerkesztés el van csapva. Harminckét egységre szétcincálni a történetet orbitális hiba: negyedennyi éppen elég (vagy talán még sok is) lett volna, akkor mindegyikben el lehetett volna merülni, mindegyik szólt volna valamiről – így zömük mintha csak azért lenne benne a könyvben, hogy benne legyen. Mert hát ugye ez végtére is egy történelmi áttekintés – és hát hogy nézne ki egy történelmi áttekintés Rákóczi nélkül? Szóval rángassuk csak ide a bajuszánál fogva, igaz, a cselekményhez abszolúte semmi köze, de jó pénzért biztos kameózik nekünk egyet. Az meg már csak a hab a tortán, hogy ez a titokzatos szöveg, ami után az olvasó és az író ugye együtt nyomoz, nem több holmi alibinél, a cselekmény pótlékánál. A fejezetek ugyanis jobbára a következő forgatókönyv szerint zajlanak: 1.) Vámos elkezd darálni valami történelmi ismeretterjesztőt mondjuk Kötöny vezérről néhány korfestő szóval pöttyözve 2.) megunja, és akkor valamelyik szereplő előhúzza egy titkos rekeszből, a ruhaujjból vagy az ürgebőr tarisznyából az ominózus iratot, amit tanácstalanul bámulnak egy darabig, aztán amikor ez is megvan, csapó, a szereplők mehetnek zuhanyozni, az olvasó meg a következő idősíkba. (A vége felé aztán egyre többször van úgy, hogy ezt a második pontot Vámos teljesen elfelejti – ilyenkor a szereplők tanácstalan bámulását az helyettesíti, hogy jönnek valami barbárok, és lenyilaznak mindenkit. Aminek következtében lőttek a zuhanyozásnak.)

Ja, és a 32. fejezetben spoiler

Nem állítom, hogy sokat vártam ettől a könyvtől, de őszintén reméltem, hogy az Apák könyve nagystílű érzékenységéből Vámosnak sikerül valamit átmentenie. Ahogy én látom – nem sikerült. Hiába vastag a könyv, nem érzem a súlyát.

41 hozzászólás
>!
bcsbcs
Vámos Miklós: Hattyúk dala

Annyira elfogult vagyok Vámos Miklóssal kapcsolatban, hogy nem szívesen írnék róla, vagy bármelyik könyvéről rosszat, így hát.

4 hozzászólás
>!
Adam_Taylor
Vámos Miklós: Hattyúk dala

Az első néhány fejezetet elképesztően élveztem, de még a könyv felénél is úgy voltam vele, ez igen, ez a nekem való regény. Aztán valahogy egyre üresebbé váltak a fejezetek, egyre kevésbé lettem izgatott, amikor a kezembe vettem a könyvet. A végén már-már blöff-öt kiáltottam, volt olyan rész, ami kifejezetten nem tetszett, és nehezemre esett olvasni.
Nem tudom, hogy valóban gyengébb-e a Hattyúk dala második fele, vagy én gyengültem el a végére. Ezzel együtt sem rossz könyv ez, csak nem tudott végig tartani egy egyenletes szintet.

>!
Andrea_Sipos_2
Vámos Miklós: Hattyúk dala

„….régen beletörődött, hogy sorsát az égi istenek ereje és a földi férfiak döntései alakítják. Városunkban vagy másutt, egyre megy.”

Ahhoz, hogy ezt könyvet megszeresd minimum pécsi születésűnek kell lenni. Nálam ez a feltétel adott, bár olyan korán elhagytam a várost, hogy még az emlékeim is foszlányosak róla, tekintettel a 3 éves életkoromra…
Vámos úgy tűnik több emléket halmozott fel, olyannyira, hogy a város és a magyar nemzet történelmi távlataiban haladunk, egészen a kezdetekig visszanyúlva. És itt a kezdeteket a szó szoros értelmében vehetjük, konkrétan a Teremtés szintjén.
Érdekes a könyv szerkezete, a 32 fejezet egy-egy kor leképezése, a magyarok történetének „kórképe”…(?) Amire pedig a 32 fejezetet fel lehetett fűzni, egy titkos kézirat és annak a megfejtésére tett – sikertelen – kísérletek sorozata.
Ami az első 10 fejezetben még izgalmas kezdeményezésnek tűnik, aztán egyre nyomasztóbbá válik. Ennek oka lehet az is, hogy ahogy megyünk vissza az időben, az eseményeket inkább nők szemén keresztül láttatja és valljuk be, nem volt értelmetlen az egyenjogúságért folytatott küzdelem, hiszen a történelem másról sem szól, mint a nők le- és meggyalázásáról. Ezt viszont az idők folyamán változatos formában művelték, a téma szinte kimeríthetetlen.
Ezt a könyvet megírni nem lehetett egyszerű, komplett vallástörténeti szeminárium keveredik egy nyelvészeti továbbképzéssel, a magyarok eredetének kutatói számára pedig maga a tömény élvezet.
Minden korban fontos szerep jutott az írásnak, mint a gondolatok, események megőrzési eszközének. De persze ezek félreértelmezése is elkerülhetetlen volt az aktuális hatalmi viszonyoknak és a vallási, hitbéli felfogásnak megfelelően. Ez a tanulság, a titkos kézirat nem kap értelmet, félreértjük, és ezt ismételjük a végelenségig.
Szóval, a Hattyúk dala egy mesélő töritankönyv lett, ami nem baj, ha erre vágyunk, de én Vámos Miklóstól másra vágyom. Vagyis ez nem teljesen így van, ebben a könyvben is megtaláltam azokat a rá jellemző, kissé fanyar megfogalmazásokat, amit annyira kedvelek. De valami hiányzott, talán az, hogy ő maga nem volt a történetben. Most amolyan kívülállóként írt, ami a könyv jellegét tekintve érthető is. De én azt szeretem, amikor azt hiszem, hogy róla szól és magáról mesél.

>!
Inmelius_Mudri_Jolcsi
Vámos Miklós: Hattyúk dala

Na jó, akkor most elkezdem a végéről olvasni, mert kiakaszt, hogy visszafelé megyünk az időben (kb. 4 fejezettel végeztem eddig az elején:)))


Népszerű idézetek

>!
karaj

Magarokat is érint intézkedésed? – kérdezte a kővé vált Torol madár. Igen, úgy hiszem, felelte Krisna. Őket óvjad a kedvemért, olyan kevesen vannak, ha nem segít rajtuk valaki a magasból, aligha lesznek itt sokáig, szétszóródnak, nyomuk vész. Ahhoz képest kifejezetten harciasak, mondotta a Magasztos. Ó, Uram, ez a látszat, valójában csak a pofájuk jár.

414. oldal

>!
Méá 

A vörös hajú lánynak, ha élne, nyomban megkérné a kezét. Amennyiben kilépne a többi négy közül, hogy kövesse őt, először a sujtásos zakóját terítené a vállára, másodszor fele királyságát adná neki. Fele vagyonát. Vagy az egészet. Tíz évet az életéből. Húszat. Csak azért nem többet, hogy maradjon valamennyi, amíg együtt lehet vele.

97. oldal

>!
Méá 

(…) noha két magyar mindig összevész, három pedig már forradalmat csinál.

110. oldal

>!
karaj

Pici vállat vont. Régen beletörődött, hogy sorsát az égi istenek ereje és a földi férfiak döntései alakítják.

443. oldal

>!
Méá 

A fiú ezt pontosan értette, számtalanszor tapasztalta, hogy a rendkívüli képességű vagy teljesítményű embert az átlagosak le akarják rántani maguk közé, ha nem megy, kiközösítik, adott esetben megsemmisítésétől sem riadnak vissza.

110. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Böszörményi Gyula: A Rudnay-gyilkosságok
A. O. Esther: Megbocsátás
On Sai: Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál
Leiner Laura: Valahol
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 5. – Remény
Raana Raas: Hazatérők
Böszörményi Gyula: Lúzer Rádió, Budapest! II.
Lakatos Levente: A tiltás gyönyöre
On Sai: Lucy
Bartis Attila: A vége