Ha ​én Bródy volnék 7 csillagozás

Vámos Miklós: Ha én Bródy volnék

V. ​M. (ejtsd: véem) elhatározta, hogy ír egy könyvet B. J.-ről (ejtsd: béjé). Jobban szerette volna, ha B. J. ír egy könyvet B. J. -ről. De B. J.-nek semmi kedve hozzá. Arra hivatkozik, hogy ő nem író. Erre V. M. aligha hivatkozhat. Legföljebb igazán önbizalomszegényes napokon. B. J. tevékenysége véglegesen és visszavonhatatlanul beleivódott a magyar kultúrába. Immár három nemzedék számára az ő dalszövegei jelentették a belépőjegyet a magyar költészethez. A magyar költők akkor is hálával tartoznának neki, ha nem ő vezette volna be azt a szokást, hogy hagyományos versek is elénekelhetőek a rock színpadon, megfelelő zenével. B. J. mindig izgatta V. M-et. Nem annyira, mint bizonyos lányokat, s nem is olyan értelemben. B. J. intézmény és jelenség. A saját kategóriája más országokban nem is létezik. Nincs hozzá hasonlóan nagyhatású szövegíró sehol. Rock dalok szerzőinek ritkán van befolyásuk a nagypolitikára. Az amerikaiaknak nincs B. J.-jük. Az angoloknak sincs. Az olaszoknak sincs. A… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1994

Róla szól: Bródy János

>!
Ab Ovo, Budapest, 1994
170 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637853162

Kedvencelte 1

Várólistára tette 5

Kívánságlistára tette 3

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
mohapapa I
Vámos Miklós: Ha én Bródy volnék

Nagyjából elfogult vagyok Vámos Miklóssal. Nagyjából, mert nem borulok térdre bármi előtt, ami Vámos, de az egész jelenség, ami ő: nagyon szimpatikus.
Nagyjából elfogult vagyok Bródy Jánossal. Nagyjából, mert nem borulok térdre bármi előtt, ami Bródy, de az egész jelenség, ami ő: nagyon szimpatikus.

Ebben az esetben, ugyebár, nagy szellemek, ha találkoznak: ők ketten, meg én, hogy többen legyünk. :-)
A nagyjából való elfogultság sugallta, hogy szeretni fogom ezt a könyvet. (Bár megmosolyogom, megviszolygom ezt a Molyos prekoncepciót, de, lám, nem vagyok, ment' tőle.)

Mert Vámos generációs társ, meg így-úgy zenésztárs is (mármint Bródyé), meg értelmiségi ő is, meg minden is, ami indokolné, hogy csuda jó köyvet írjon Bródyról, aki a szellemes, az okos, a higadt ellenzéki megtestesítője volt sokunk számára évtizedekig. Akinek a dalait kívülről fújtuk, akivel össze-összekacsintottunk, ő színpadon, mi előtte, s aki nem egyszer megnevettetett (KISZ-kacsa, miegymás), megríkatott („Ha én zászló volnék…”; miegymás), egyenes gerincet adott, reményt keltett, és sok minden más.

S Vámos róla ír könyvet. Valamiféle dokumentumkönyvet. Aminek a legjobb pillanatai azok, amikor az önkrtikus Vámos Bródyhoz méri önmagát. De ez nagyon kevésszer fordul elő. Marad a visszaemlékezés, a kisszínes, a dokumentum. Amiben Koltay Gábor az A koncert környékén már letett valamit az asztalra, s az nyomja az asztallapot rendesen, fel kell gyűrnie az inge ujját, aki hozzá akar tenni valamit (hacsak nem a múló idővel kialakult új információkkal nem egészíti ki; de Vámos nem ezt teszi). Mert az az iformáció, hogy mind Szörényi, mind Bródy szellemi alkatából fakadó politikai hovahúzása kinek miféle, információnak kicsit kevés. Még akkor is, ha ezt megerősítjük nációbeli hovahúzással is, bár Bródy ezt csak nagyon osztva vállalhatja be (ezt is a könyvből tudtam meg). S még az az infó sem ment semmin, hogy Vámos (nyílván) Bródy hovahúzásával szimpatizál. (S bizonyos értelemben az sem jelent semmit sem, hogy szimpátiájuk tárgya a könyv megírása után néhány pillanattal összefeküdt azokkal, akik ellen adig küzdöttek, majd tizenévek múlva teljesen, senkinek nem hiányozva a semmibe enyészett. Azért nem jelent semmit, mert ők, tudnillik Vámos-Bródy megőrizték az önazonosságukat, miközben poltikai szimpátiájuk tárgyáról inkább szó se essék.)

S ebben gyakorlatilag kimerült az értékelésem. Vámos kedveli Bródyt, Mohácsi kedveli midkettőt, kicsit elcsevegtünk, egy-két pohár bort lehajtottunk, de semmi több. Nem tudtam meg újat Bródyról semmit, maximum megerősödtem abbéli nézetemben, hogy a Fonográf jobb volt zeneileg, mint az Illés, de gyengébb volt szövegileg (viszont amiről Vámos nem ír: akkor oszlottak fel, amikor megcsinálták a legjobb lemezüket, a Jelenkort; ej, de kár!). S ez sem sok…

>!
Zsofir
Vámos Miklós: Ha én Bródy volnék

Emlékszem, első alkalommal milyen izgalommal olvastam ezt a könyvet. Szomjaztam az információt BJ-ről, ez egybeesett azzal az időszakommal, amikor a legtöbb VM könyvet olvastam. A könyv megjelenése óta 20 év eltelt, de a mű ma is megállja a helyét, kézikönyvnek használható.

>!
Danó
Vámos Miklós: Ha én Bródy volnék

Nekem ez az első olvasmányom Vámostól. Azt hiszem, nem egy tipikus kezdés ez, hiszen inkább a regényeiről ismert az író, de rám ezzel a portrészerű vallomással avagy vallomásszerű portréval is igen jó benyomást tett. Egyszerűen, közvetlenül, őszintén és szellemesen, szórakoztatóan ír. A mű legalább annyira V. M.-ről is szól, mint B. J.-ről (de erre már az elején figyelmezteti az olvasót), továbbá a huszadik század második felének budapesti világáról. Nekem, amellett, hogy betekintést nyerhettem Bródy életébe és személyiségébe (ami növelte iránta érzett szimpátiámat), leginkább az tetszett, hogy pontosabb képet kaphattam egy letűnt korszakról, aminek V. M. hiteles krónikása. (Egyébként éppen emiatt nem is annyira szükséges a könyv élvezetéhez, hogy valaki Bródy-rajongó legyen – magam is csak 1-2 albumát hallottam eddig teljes egészében).


Népszerű idézetek

>!
Danó

A rock – vagy inkább a vele kapcsolatos háttértechnika – megjelenése után a tömegkommunikáció jelentősége hihetetlen mértékben megnőtt. B. J. gyerekkorában, az ötvenes években, akusztikailag szinte üres térben éltek az emberek. Volt odahaza egy-egy néprádió, amin két vagy három adó szólt, gyönge minőségben, és ha az ember zenét akart hallgatni, el kellett mennie arra a helyre, ahol a zenét eljátszották neki. Azokban az években tulajdonképpen csönd volt. Lemezjátszó akadt már a tehetősebb családok lakásában, de magnó még nem létezett. A lemezjátszót is inkább a szülők használták. A 78-as fordulatszámú lemezek nehezen kezelhetőek és törékenyek. Egy-egy háztartásban viszonylag kevés volt belőlük, hét-nyolc, legföljebb két tucatnyi. A 78-as lemezek sercegtek, ropogtak, szóval, nagyon kevéssé adták vissza azt az élményt, amit a koncerttermekben kaphatott az ember.

A rock korszak tömegkommunikációs forradalma nyomán akusztikailag berendeződött a világ. Szinte minden lakásban megjelent a jó hangminőségű zene. Először monóban, aztán sztereóban. 33-as lemezen, majd kazettán, végül CD-n. Autóban, konyhában, fodrászatban, váróteremben, mindenhol. Az énekelt ritmusos szöveg visszakapta azt a közvetlen hatóerejét – a jóminőségű felvételeken tisztán érthető a szöveg –, amellyel valamikor az emberiség hajnalán rendelkezett. És ez nagyon nagy jelentőségű változás, mert az énekelt, ritmusos szöveg minden másnál mélyebben rögződik az emberi lélekben. A kicsi gyerekek így kezdik a nyelvi kommunikáció elsajátítását, és az idős emberek, amikor már sok mindent elfelejtettek, a dalszövegekre még mindig emlékeznek.

48-49. oldal (Ab Ovo, 1994)

>!
Danó

Amit azonban az ember el se tud képzelni, azt a csupa kisbetűs élet előbb-utóbb kivitelezi.

80. oldal (Ab Ovo, 1994)

>!
Danó

A teljesítményközpontúság nemcsak a gyerekekkel kapcsolatban világprobléma. Az úgynevezett nyugati civilizációk – melyekbe nemcsak Amerika és Nyugat-Európa értendő bele, hanem az egész görög-latin-zsidó-keresztény kultúrkör is – a történelem folyamán mindig a produktivitást tartották az individuum mérőeszközének. Az ember legegyszerűbben azáltal mérhető, amit ő a közösség számára létre tud hozni és át tud adni. Ebből következik, hogy az ember értéke egyre inkább a produktuma értéke szerint alakul, legyen színész vagy gyári munkás, földműves vagy író. A nyugati civilizáció hagyományos értékrendje szerint az ember akkor találja meg a helyét a társadalomban, ha mindig az átlagon felüli – a legeslegjobb – tulajdonságaival és képességeivel nyilvánul meg. Így tehát örökké a legjobb képességeit kell fejlesztenie. Aki egy kicsivel gyorsabban fut gyerekkorában, mint a többi, igyekezzék még gyorsabban futni. Aki egy kicsivel jobban számol, mint a többi, igyekezzék még jobban számolni, legyen matematikus. Aki jobban fest, szüntelenül képezze magát, fessen még sokkal jobban, legyen festő.

Jelszóvá sűrítve: MINDENKI CSAK AZZAL FOGLALKOZZÉK, AMIHEZ A LEGJOBBAN ÉRT!

Szépen hangzik. Ám ez egyben azt is jelenti, hogy az ember nem a személyisége teljességével vesz részt a közösség életében, hanem csak a legjobb képességével, szerencsés esetben, mert azért olyan ember is akad, akinek nincs legjobb képessége, meg olyan is, aki – emiatt vagy más okból – nem vesz részt a közösség életében. De maradjunk a többségnél. Ha az ember mindig csak a személyisége egyetlen húrján kénytelen játszani a sok közül, az egyoldalúság előbb-utóbb a személyisége torzulásához vezet. Pedig a személyiség belső harmóniája föltételezi, hogy az ember minden képessége fontos. A teljesítményközpontúság egyoldalúsít, és éppen ez lehet a nyugati világ neurózisának egyik kiváltó oka. Ha a többiek számára csak azáltal lehetünk fontosak, amihez értünk, örökös lelki feszültségbe kerülünk: kimagasló eredményeinket kell újra meg újra felülmúlnunk – márpedig minél magasabb a csúcs, annál nehezebb, hogy még följebb kerüljünk.

98-99. oldal (Ab Ovo, 1994)

>!
Danó

A Kárpát-medencében – itt, ahol mi élünk – az átlagosnál is nagyobb keveredés volt a történelem folyamán, rengeteg kultúra és nép dörzsölődött össze, és ez a keveredés mindenkinek jót tett. Ha igaz, hogy a magyar szellemiség – a kultúra és a tudomány – világviszonylatban jóval jelentősebb, mint amennyire a népesség száma alapján indokolt volna, ez talán épp ennek az óriási keveredésnek köszönhető.

149. oldal (Ab Ovo, 1994)


Hasonló könyvek címkék alapján

Lévai Balázs: Lovasi
Dézsi Csaba András: Zappa
Borzák Tibor: Családregény
Trunkos András: 20 év Bikiniben
Fenyves György: Csak fiataloknak
Major Mihály: Nyolc kan
Marton László Távolodó: Pécsi szál
Környei Attila: Manhattan-sztori
Zimber Szilvia (szerk.): Sziget Rulez!
Ómolnár Miklós – Rózsa Péter: Bem-Rockparty