Ének ​évada 19 csillagozás

Vámos Miklós: Ének évada

„Három ​kisregény került ebbe a kötetbe. Az Én és én egészen ifjúkori munka, húszas éveim végén írtam (1979), miután eltöltöttem egy szűk hetet Bábolnán, az akkori szocializmus kiemelt állami gazdaságában, mely állattenyésztésre szakosodott, sorozatgyártott boldogtalan csirkétől sikeres versenylóig.

Az Emily néni szakálla címűt tizennégy évvel később írtam (1993). Angoltanfolyamra jártunk Kepes Andrással, mely nagyjából a kisregényben olvasható módszerrel próbált középfokú tudáshoz juttatni bennünket, egy hónap alatt. Nem bentlakásosan, csak bejárósan. A siker elmaradt. Eléggé filmszerűnek éreztem a témát, és egy darabig fontolgatta az Objektív Stúdió, hogy lecsapjon rá, végül ez elmaradt, már nem emlékszem rá, miért. Az, hogy miképpen zajlott az ilyesmi a magyar filmgyártásban, a következő kisregény egyik fejezetében valamelyest körvonalazódik.

A Márkez meg én újabb tizenegy év múltán született (2003-4). Ez volt az első szemérmes kísérlet valamiféle önéletrajzi… (tovább)

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vámos Miklós művei Európa

>!
Európa, Budapest, 2015
584 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634050865
>!
Európa, Budapest, 2015
584 oldal · ISBN: 9789634050872

Kedvencelte 1

Most olvassa 3

Várólistára tette 12

Kívánságlistára tette 8


Kiemelt értékelések

Edit_Zsuzsa_Nagy>!
Vámos Miklós: Ének évada

A 3 regény közül az Én és én a kedvencem,a második a Márkez meg én,a harmadik pedig az Emily néni szakálla. A valósághoz az Én és én áll a legközelebb.Nyika története nem hétköznapi,annyi megpróbáltatás után várható egy boldog vég(mondjuk nem tudom elképzelni úgy az életem,hogy ilyen fontos dolgokat ne tudjon rólam a leendő férjem) nagyon jól váltogatta az idősíkokat Vámos úr.A Márkez meg én jó pár önéletrajzi elemmel dúsított szürreális mese,amiben sok bölcsesség,rengeteg humor és tudás, valamint csodálat lakozik.Az Emily néni szakálla kicsit vicces volt,de valahogy rosszkor kapott el(erre ment el az egy csillag az ötből).Ez volt a szerző első könyve,amit végig elolvastam és nem az utolsó.(A Száz év magány újra várólistás…kár volt anno félbehagyni) :) Köszönök mindent Mikós.Mindent köszönök Miklós.

Bartha_Niké P>!
Vámos Miklós: Ének évada

Imádom Vámos Miklós írásait. Feldobnak, megmosolyogtatnak, elgondolkodtatnak a történetei. A három kisregényből legjobban az Én és Én tetszett, Nyika történetét szerintem még sokszor el fogom olvasni. Márkezt és Telcs Elek történetét már olvastam korábban, jó volt újraolvasni mindkettőt.

exter>!
Vámos Miklós: Ének évada

Tipikus „vámosos” stílusú könyv, az első 2 kisregényt elolvastam benne, a Markez meg én-t nem (talán majd egyszer).
Tetszett mindkét történet, a szokásos módon kísérletezgetett megint a formátumokkal (pl az egyik szereplő írásjelek nélkül "beszél"), kis intelligens humor is megtalálható, meghökkentő események és szerethető, néha béna szereplők. Nem csalódtam.


Hasonló könyvek címkék alapján

B. E. Belle: A telepi lány
Böszörményi Gyula: Kucó és más életszilánkok
On Sai: Szürke szobák
Moskát Anita: A hazugság tézisei
Patak Gyöngyvér: PIC-i történet
Jud Meyrin: A tetováló
Hugyec Anikó: Üres szívek
B. E. Belle: Visszatérők
Hajnal Kitti: Homokszemek
Riley Baker: Lopott szerencse