Borgisz 18 csillagozás

Vámos Miklós: Borgisz

A szerző írja könyvéről: Harmadik könyvem ez, valamiképpen mégis bemutatkozásnak érzem. Az első kettő kötet ugyanis novellás kötet volt. A Borgisz pedig regény. Talán nincs is két ennyire különböző látásmódot igénylő műfaj, hiába hívják mindkettőt prózának.
Még annyi kívánkozik ide, hogy a Borgisz nem valamely XVII. századbeli orosz trónkövetelő neve, hanem nyomdai szakkifejezés, a kilencpontos betűméretet jelöli.

Az Álmaimban valahol és az Öt kis regény c. kötetben is megjelent.

Eredeti megjelenés éve: 1976

>!
Océ-Hungária, Debrecen, 2007
192 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630637299
>!
192 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630637299
>!
Kozmosz Könyvek, Budapest, 1976
184 oldal · puhatáblás · ISBN: 963211065x

Enciklopédia 2


Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 5

Kívánságlistára tette 6


Kiemelt értékelések

Cukormalac P>!
Vámos Miklós: Borgisz

Vámos első regénye, még ha ő maga csak kis regényként is aposztrofálja, meglepően érett és felnőtt alkotás. Féltem tőle, hogy túl „gyerekes” lesz majd, lévén húszas évei elején írta, de kellemesen csalódtam a történetben. Najn Iván karaktere számos életrajzi vonást is tartalmaz – bár ezt csak onnan tudom, hogy rengeteg ilyen irányú írását olvastam már –, ami nem csoda, hiszen a szerző is dolgozott nyomdában, s az ide vonatkozó infókat képes volt ebben a könyvében úgy atadni, hogy ne legyen túl szakmai, tudományos, szájbarágós.

Magára a végkifejletre persze számítani lehet, de a sztori fő csapásvonala akkor is durva, komoly és mély, számomra egy kicsit szokatlan is VM-tól. Ezen kívül itt még az elbeszélés stílusa is tetszett, pedig hát nem indult zökkenőmentesen a megismerkedésünk. Akár első olvasásnak is tudnám ajánlani annak, aki kíváncsi egy jóféle Vámos-írásra. Remélem, a folytatás is lesz ilyen jó és legközelebb is sikerül…

>!
Kozmosz Könyvek, Budapest, 1976
184 oldal · puhatáblás · ISBN: 963211065x

Népszerű idézetek

graphoman IP>!

Ő a plakátot, hirdetéseket szerette. Amikor csak a szöveg adott, a sorokat úgy helyezi el az oldal tükrén, ahogyan akarja, a betűk típusát és méretét is ő választja, ügyelve, hogy szépen, stílusosan illeszkedjenek a különböző fajták. Egy nyomtatott lap harmóniáját kellett megteremteni, használva a díszítő anyagokat, a cirádás léniákat, a sarokmintát, az iniciálét. A nyomdásznak azt is kell készítenie, ami a papíron nem látszik, a sorok, címek közötti részt a tükör széléig kitölteni vakanyagokkal, hogy aztán az egyforma szedéseket körülköthesse spárgával (ezt már Gutenberg is így csinálta) […]. Szeretett az űrtöltőkkel bíbelődni, minél kevesebb darabból, a lehető legelegánsabban megoldani a kiegészítést. A nyomdászatnak ezt a részét valamiféle játéknak fogta fel, nem munkának.

4. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Johannes Gutenberg · tipográfia

Hasonló könyvek címkék alapján

Mérő Vera: Lúg
Bucsi Mariann: Ébredés
Szaszkó Gabriella: Engedj el
Bihary Péter: Migránsok
B. E. Belle: Vallomások
Hugyec Anikó: Túl hosszú út
Pirisi Ákos: Azanyjaköcsögit!
Palotás Petra: Dacszövetség
Ella Steel: Végtelen játszma
Robin O'Wrightly: Emlékkönny