Esterházy Péterről, az íróról és a munkásságról, de legfőképpen arról, hogy mit jelent nekem, mint olvasónak, már korábban írtam, és ezt azóta is így gondolom, érzem:
https://moly.hu/konyvek/esterhazy-peter-az-olvaso-orszaga/en-es-a-konyv/mbazsa
Nehéz erről a kiadványról mit mondani, írni, elsősorban azért, mert ez nem könyv, hanem sokkal inkább irodalmi esemény, happening. Öt évvel EP halála után jelent meg ez a tematikus szám, és jelenleg is a top 10-es eladási listák élén szerepel. Azt gondolom ez mégiscsak elmond valamit a magyar olvasókról. EP még mindig jelen van a kortárs magyar irodalomban, és nem csak egyszerűen a múlt része. A magazinban szereplő írások sokszínűek, van benne minden, személyes megemlékezések, beszélgetések, tudományos cikkek, ujjgyakorlatok stb. A tematikus szám három részre van osztva (Isten, haza, család.) Az egyes írások a három topik köré csoportosulnak.
(Igen, lehet ezekről úgy írni és beszélni, hogy ne váljanak elcsépelt, üres politikai szólamokká, EP még tudott így. Az persze már megint más tészta, hogy mennyire erősen vagy lazán kapcsolódnak a különböző cikkek ezekhez a témákhoz.)
Összeségében jó volt olvasni ezeket a cikkeket, kellemes érzés volt nosztalgiázni egy kicsit, sok új anekdotával gazdagodni, de mindenekelőtt örülni annak, hogy EP még is csak él „a magyar olvasók országában.”
Háromszor adatott meg, hogy élőben láthattam és hallhattam őt, egyszer még szóba is elegyedett velem, amikor dedikáltattam vele. Emlékszem rövid párbeszédünkre, pedig semmi extra nem volt benne.
ÉN: MB-nek szeretném detikáltani.
EP: Az kicsoda?
ÉN: Én vagyok.
EP: Milyen név ez?
ÉN: Bolgár.
EP: Tud bolgárul?
ÉN: Nem, csak egy szót. Dobarden.
EP: És az mit jelent?
ÉN: Jónapot.
EP: Dobarden.
És közben végig mosolygott :)
Az első dedikációm tőle van, így hatalmas élmény volt, pedig tényleg nem történt semmi rendkívüli. De az az ontológia derű, ami sugárzik, szinte átüt a könyvein, személyesen is áradt belőle. Csak elég levennem a polcról bármelyik könyvét, felcsapni valahol, és tudom, hogy itt van.