Hétköznapi ​élet Kádár János korában 94% 20 csillagozás

Szerintem, egy nagyon jó olvasmány volt, tökéletesen alkalmas arra, hogy nosztalgiázzunk, a gyermekeink pedig érdekesen, szórakoztatóan megismerkedhessenek szüleik, nagyszüleik múltjával. Ebből megszerezhetik azokat az ismereteket is, amelyek nem kerültek szóba a családi beszélgetésekben, mert olyan általánosak és nem gondolhattuk, hogy érdekesek lennének, pedig azok.

Olvashatunk arról, hogy mikor indult be úgy igazán a technikai és civilizációs fejlődés, mikor vált népszerűvé a miniszoknya, státuszszimbólummá a televíziókészülék, mikor kezdtek el a fiatalok hosszú hajat viselni és rockzenét hallgatni.

Ajánlom mindenkinek ezt a könyvet, nemcsak azért, mert tényleg nagyon érdekes, hanem azért is, mert nagyon gazdagon illusztrált, korabeli fotókkal a mindennapi életről, tárgyakról. A kedvenceim a bélyegek, a korabeli vicces plakátok (Egy pohár tej, tiszta fej:)) voltak. A plakátok csak most tűnnek viccesnek, akkor nem voltak azok.

Bővebben: http://konyvutca.blogspot.nl/2017/03/valuch-tibor-hetko…

A Kádár-korszak nincs időben messze, a szüleim, nagyszüleim benne éltek, élő emlékei vannak róluk. Nem könnyű a közelmúltról írni, de Valuchnak sikerült ezt jól megtennie. Szeretem ezt a sorozatot, átfogóak és egy kifejezetten jól megírt darab. Különösen a divat, lakhatás, élelmiszerellátás részt találtam érdekesnek, de az autóhoz jutás folyamata se volt egyszerű procedúra akkoriban. A korszak berögződései mai napi velünk élnek.

Furcsa, de otthonos érzés volt olvasni ezt a könyvet. A gyerekkorom tulajdonképpen a szocializmus romjai közt telt, bizonytalan tapogatózással az új világban. Valószínűleg azért éltem így meg, mert a családomat személyesen is érintették a rendszerváltás közeli átrendeződések, gyárbezárások, leépítések. Szóval onnantól minden nagyon más volt – ezt éreztem az embereken, hogy más van, mégis nehezen ment a másképp viselkedés.
Nagyapám a haláláig felemlegette a munkahelyén őt ért megkülönböztetéseket, amiért nem lépett be a pártba, pedig benne jártunk már a 2000-es években, mikor elment. Nagymamám meg haláláig nem bírt felhagyni a felhalmozószenvedélyével – pedig akármikor lemehetett már a kisboltba és volt minden. Szegénynek nevelték és az is maradt fejben, mikor már rég nem kellett a létbizonytalanságtól félnie. Ezt is mondta nekem mindig, hogy ők szegények. És egy kicsit tartott azoktól, akiknek szerinte jobban ment. Például a nénitől, akinek orvos volt a lánya, de meghalt – meg a férje talán valahol külföldön dolgozott, diplomata lehetett. Minek? Semmi értelme, a nő ettől még egy rosszindulatú, gőggel teli béka maradt, magányosan, ugyanúgy csak a nyugdíjából tengődve.
’75-’80 táján, mikor megépítették a saját kockaházukat, nagy verseny volt az utcában. Ki tud nagyobbat, magasabbat építeni? Kinek telik több szobára? Aztán öregségükre ültek az egyik szobában a háromból, azon tépelődve, hogy miért nem volt elég a másfél-szobás konyhás kisház, amit terveztek.
A szomszédék nagy hazárdőrök voltak, mikor megérkezett az autójuk, már fel is iratkoztak a következőre, aztán amint lehetett, a meglévőt is árulni kezdték. Pedig annyira nem voltak rászorulva, mert lángossütőjük volt.
A családi legendáriom sok olyan történetet őriz, amire csak az akkori politikai viszonyok ismerete ad magyarázatot pl. a katona nagybácsi esetét, akinek le kellett szerelnie, miután az anyósa ragaszkodott a templomi esküvőhöz, egy két megyével odábbi településen titokban meg is eskették őket – aztán valószínűleg maga a pap mindjárt fel is jelentette, mert visszatérve a laktanyába azonnal kiadták az útját.
Klisé klisé hátán. Minden oldalról és témakörről valamilyen személyes történet jut eszembe – és ott az a jó érzés, hogy ezt ismerem és látom még sok helyen. A Mátrában a pártüdülőket. Itt-ott vidéken a régi presszókat és boltokat, neonfelirattal. Kis falumban például egészen 2014-ig túlélt egy régi bolt. Szép kocka alakúra volt megépítve, a bútorai az ’50-es évek stílusában még most is megvannak – igényesen lekenve fehér és mentafagyi vagy tetszés szerint kórházzöld színű olajfestékkel. Egy nagy pult választotta el a vásárlók ácsorgására kijelölt teret a polcoktól, ami a boltos bácsi birodalma. És itt tényleg soha nem volt semmi, mint régen! Talán inkább a boltos lustaságának és életuntságának köszönhetően, mert a közeli és jól felszerelt nagyáruházakban vásárolt be, ahonnan bármit hozhatott volna az igényeknek megfelelően – de nem.
Nagyon hálás tudok lenni az ilyen múltidéző helyekért és látványokért. Vadászom a múlt tárgyait, figyelem az ódon házakat, a régi járgányokat az úton. Nem is tudom miért, annyira ez sem mindig szép, de az új design-tól még inkább falra mászok. Talán az teszi, hogy a szegényessége nem engedi meg a hivalkodást és lehetőségek híján kisebb eséllyel esett bele stílustalanságba. Ennél jobban már csak azt szeretem, ha valaki mesél nekem a múltról.
Szóval erről szól ez a könyv, elmondja milyen volt és elindít a nosztalgia csöpögős, könnymaszatos, giccses útjain.

Ez egy korrektül összerakott kiadvány, jók az illusztrációk, nem unalmas a szöveg, épp egyensúlyban éreztem, hogy a hétköznapi embert sem nézi hülyének, de nem is túlírt, szóval tökély.

Furcsa nekem ez a világ, mert nem éltem át. A mai idősek mint azt mondják, milyen jó volt, de többen azt is mondják, hogy elnyomás volt. Amit ebből a könyvből leszűrtem, hogy az 50-es évektől kezdve folyamatosan fejlődött az ország, javult az életminőség, a lakhatási körülmények, az élelmiszer ellátás. Furcsa, hogy a bűnözést a punkok merítették ki, meg a hosszú hajú srácok, mert azok mind huligánok. Most vagy tényleg azok voltak, vagy ennyire nem volt bűnözés, hogy ezeket a srácokat kiáltották ki bűnbaknak. Érdekes világ volt ez, a maga összes találmányával, ünnepeivel, táboraival. Ha még egyszer születnék, szívesen megtapasztalnám élőben is.

Nagyon szeretem ezt a sorozatot. Tök jó ötlet volt akárki is találta ki.

Érdekes volt a könyv, sok dolgot magam is ismertem, megéltem. Ehhez az albumhoz jól illik a hasábszedés, a rövid szövegek és a sok kép.

Nagyon érdekes olvasmánynak bizonyult ez a kötet, két szempontból is. Egyrészt Faludy György nemrég olvasott önéletrajzi regényéhez rengeteg adalékkal járul hozzá, az időszak megértésében nagyon sokat segít. Másrészt mivel nem egy rég letűnt korról van szó, hanem szüleink, nagyszüleink révén közvetlen kapcsolatunk lehet a könyvben leírtakkal, sok mai jelenségre is magyarázattal szolgálhat.
https://litfan.blog.hu/2016/03/15/valuch_tibor_hetkozna…