Indulj, ​inkvizítor! (Eymerich-ciklus 1.) 61 csillagozás

Valerio Evangelisti: Indulj, inkvizítor!

1352-ben ​a fiatal Nicolas Eymerich domonkos barátot kinevezik az Aragóniai Királyság főinkvizítorává. Feladata súlyos terheket ró rá, s mindeközben még a hatalmát is meg kell szilárdítania az ellene irányuló intrikák kereszttüzében. És ha ez még nem lenne elég, hírét veszi, hogy Zaragozában és környékén egy pogány kultusz ütötte föl a fejét, melynek szálai talán egészen a királyi udvarig nyúlnak. Az inkvizítor atya nyomozni kezd az eretnekek után, ám azt nem is sejti, kutakodása milyen messzire vezet majd!
A közeli jövő Amerikájában egy excentrikus fizikus olyan forradalmian új tudományos elmélettel áll elő, amely már-már az ezotéria határát súrolja: űrhajókról beszél, melyeket az emberi gondolat energiája hajt, és a fénysebességnél is gyorsabbak! Szakmai körökben nevetségessé válik, és terveit csak egy szélsőséges elveket valló, feltörekvő politikus támogatja.

A 22. század végére megépülnek az első pszitronikus űrhajók, és egyikük, a Malpertuis, egy… (tovább)

Eredeti cím: Nicolas Eymerich, inquisitore

Eredeti megjelenés éve: 1994

A következő kiadói sorozatban jelent meg: (Új) Galaktika Fantasztikus Könyvek

>!
Metropolis Media, Budapest, 2013
234 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155158353 · Fordította: Zsoldos Amália
>!
Metropolis Media, Budapest, 2013
248 oldal · ISBN: 9786155158353 · Fordította: Zsoldos Amália

Kedvencelte 3

Most olvassa 2

Várólistára tette 51

Kívánságlistára tette 40


Kiemelt értékelések

>!
pat P
Valerio Evangelisti: Indulj, inkvizítor!

Hát azért ez már bőven az a színvonal, amire kifejezetten hiba kiadói és olvasói erőforrásokat elpocsékolni.
Mert még ha megjelenhetne Magyarországon évente úgy 100-200 SF könyv, azt mondanám, egye fene, legyen ilyen is. De így, hogy jó, ha egy évben pár tucat megjelenés van, és jobbnál jobb szerzők teljes életműve várja a padláson, hogy majd egyszer, úgy 2035-ben kiadják őket? És ha már ilyen, lelkes amatőr szint környéki műveket szeretnénk kiadni, miért kell azokat importálni? Ráadásul egyből tíz kötetnyi terjedelemben??? Most komolyan, mit várunk, hány darab fog ennek a tizedik részéből elfogyni?

És akkor a műről magáról. Elsőként, egy kétségtelen pozitívum: hát az biztos, hogy a megjelenése óta eltelt 21 évben nem évültek el a tudományos-technikai alapjai. Hah!
Különösen fájó, hogy a koncepciója alapvetően borzasztóan érdekes, egy nagyobb formátumú szerző csodát kerekíthetett volna belőle. A többé-kevésbé hihető kvantum-maszlaggal történő szemérmetlen bűvészkedésre és a tudomány meg az ezoterikus-vallásos elemek összeboronálására is van egy-két remek példa (Rajaniemi, illetve Simmons, vagy Card akár), de attól a színvonaltól ez a könyv nagyon távol van. Intelligenciában, fantáziában, írástechnikában, minden egyébben.
Érzek némi kísértést, hogy a Frullifer-fejezeteket kiválogatva, beküldjem azokat valami kezdő amatőr írók kéziratait véleményező pályázatra. Szerintem nem nyernék.

6 hozzászólás
>!
Noro 
Valerio Evangelisti: Indulj, inkvizítor!

Ha a jelenben feltalálnák, hogyan lehet a jövőből információkat küldeni a múltba… nos, azzal alighanem az összes igeidő jól összekavarodna. Ez a nagyon ígéretes alapötlet határozza meg a könyvet. Evangelisti következetesen építkezik: a három történetszál (múlt, jelen, jövő) pontosan úgy kapcsolódik össze, ahogyan az első oldalakon felvázolt áltudományos elméletből következnie kell. Mondjuk emiatt nem igazán tudott meglepetést okozni: az történt, aminek történnie kellett, és az összefüggések szerintem meglehetősen nyilvánvalóak voltak. De egy időutazós történetben ennek is megvan a maga varázsa.
(Azt hiszem, én úgy olvastam ezt a könyvet, mint mások a krimiket. Engem tökéletesen hidegen hagynak az olyan sztorik, hogy ki a gyilkos, és soha nem is izgatott, hogy a detektív előtt „megoldjak” egy rejtélyt. De amikor előre összeillesztem, hogy egy ilyen sci-fiben hogyan alakul ki egy időhurok, és látom, hogy a hiányzó mozaikok majdnem pont úgy kerülnek a helyükre, ahogy elképzeltem, ez kb. ugyanaz az élmény lehet. És engem szórakoztat.)
Rossz pont, hogy a regény eléggé felszínes, mondhatni ponyvás stílusban íródott. A három idősíkban összesen egy valamirevaló karakter van, maga Eymerich inkvizítor. Mondjuk ő sem egy drámai mélységű alak, de legalább vannak a cselekményen túlmutató jellemvonásai. A többi szereplő, Frullifer professzortól Sweetlady médiumig nem több, mint karikatúra. Ezen felül elég nevetséges, hogy a középkori Aragóniában a parasztok és a királyok egyaránt a „maga” megszólításra hallgatnak.

2 hozzászólás
>!
ViraMors P
Valerio Evangelisti: Indulj, inkvizítor!

– Tanú vagy vádlott?
Az inkvizítor megvonta vállát.
– Bűnös.

Kár ezért a könyvért. Egy jó alapötletet nem kellett volna így elszúrni ezzel a lehetetlenül hisztérikus ’középső’ szállal…
Sokáig azt hittem, hogy a jövőbéli szál lesz a kedvencem, ahol a technika és a történetek valóban érdekesek voltak, csak éppen a vége és a cél lóg a levegőben. spoiler Ezen túl tényleg csak azzal volt itt gondom, hogy hogy lehet egy férfi karaktert Sweetladynek hívni???
Végül arra jutottam, hogy a hibái és időnkénti ide-oda kapkodása ellenére a múltbéli szál tetszett leginkább. Itt korrekt volt maga a történet és érdekes a rejtély, azt pedig külön értékeltem, hogy Eymerich végig kérlelhetetlen és céltudatos maradt, látszik rajta, hogy nem véletlenül lett belőle inkvizítor.
Hanem a középső szál, amit jobb híján hívjunk jelennek. Rég találkoztam ennyire fölösleges történeti szállal. Semmi másra nem volt jó, mint hogy a szerencsétlen ezotéria-rajongó fizikus sírhasson, hogy őt senki nem veszi komolyan, pedig igazából csak szeretne becsajozni, de még azt is könyvből tanulná… Ami tényleg lényeges volt ezen a vonalon, az a prológusban elhangzik, utána idegesítő feszültségen keresztül semmit ad hozzá a történethez.
De az ötlet maga tényleg tetszett, párszor azon is elgondolkodtam, hogy vajon Philip K. Dick mit kezdett volna ezekkel a pszi-részecskékkel :P

>!
borga
Valerio Evangelisti: Indulj, inkvizítor!

Hezitálok a négy és a háromfél között. Pedig nem volt rossz, sőt. Az alapképlet kifejezetten izgalmas. A gondolati – képzeleti energia által hajtott hajó nagy ötlet, az összekapcsolása a vallással és a játék, hogy mit adhat az egyik a másiknak, meg pláne. A római istenhit hozzákeverését egyenesen imádtam. (Mondanám, hogy szinte Lovecraft-hangulatúan járnak át, de ez biztos csak azért van, mert azt is olvasom.)
A síkok mozgalmasak, néha áttűnnek egymáson, és filózom, hogy most várjuk csak, akkor a korábbi még sincs annyival korábban, vagy akkor ott is van egy szál hátul?
Ugyanakkor a tudomány-fantasztikum leírása vagy zagyva kicsit, vagy én nem vagyok nívón, hogy értsem, és ez kizökkent. Leheletnyit foghíjas a motivációk körbeírása is, meg a karaktereken is volna még mit árnyalni. Oké, képben vagyok, hogy ez egy tíz(!)részes sorozat első kötete, van még tere bőven, de akkor is, tessék engem letaglózni. Mert a történet jó, csak valahogy megfogalmazás lehet talán olyan, ami nem ragad torkon. És még nem bomlott ki, csak bele-belenyaltunk. Akár lehetett volna kevésbé tagolni, az oldalszám még bőven bírta volna az összébbvontságot.
Jó, legyen négy, de ebben már benne van a sluszpoén, hogy ilyen könyvet igenis Evangelisti néven a legoptimálisabb publikálni.

3 hozzászólás
>!
Disznóparéj_HVP IP
Valerio Evangelisti: Indulj, inkvizítor!

Sokat gondolkodtam, hogy 3,5 vagy 4, esetleg 4,5 legyen, és az utóbbi mellett döntöttem, mivel:

1. az ötlet nagyon poén
2. jól van megírva
3. jól van lefordítva
4. szerintem szépen is néz ki
5. nagyon jó a jövőbeli szál
6. nagyon jó a középkori szál

Emellett kapunk egy tűrhetetlen jelenbeli történetszálat is, aminek a világon semmi, de semmi értelme, ki is lehetne vágni a fenébe. Viszont annyira hangulatos a masszív katalán éjhomály a középkorban, hogy bőven kárpótol az elképesztően irritáló jelenért. Ajánlom olvasásra, főleg azoknak, akik nem a hard-sf vonalat szeretik az sf-ben.

7 hozzászólás
>!
Razor SMP
Valerio Evangelisti: Indulj, inkvizítor!

Nem volt rossz sorozatindító regénynek, bár a három szálból értelemszerűen a középkori kötött le a legjobban. Az író szerintem jól elkapta a kor hangulatát, Eymerich pedig egyszerre tud szimpatikus és ellenszenves is lenni, szóval nem egy egysíkú karakter. A másik két szál már bajosabb. A jövőbeli elment, főleg, mikor elkezdett összekapcsolódni a középkorival, bár kissé lógott szerintem a levegőben, viszont a múltbélit feleslegesnek éreztem, bőven elég lett volna belőle szerintem a prológus, ahol megkaptuk volna a pszitronikus hajók elméletét, aztán viszlát.

>!
Metropolis Media, Budapest, 2013
234 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155158353 · Fordította: Zsoldos Amália
>!
B_Petra
Valerio Evangelisti: Indulj, inkvizítor!

Az alapötlet érdekes,a jövőből adatokat küldeni a jelenbe, és energiává alakitva utazni(?!), de valahogy nem tudtam elhinni a magyarázatokat, kicsit zagyvának éreztem, annak ellenére, hogy az időutazós történetek a gyöngéim.
Az időutazás, a pszienergia és a vallás összeboronálása jó kombináció, és a történet mesélése is ezt követi, a három szálon futó fejezetek egymásutánjában. A probláma viszont az, hogy a színvonal nem egységes, a középkori inkvizíció, és főhőse Eymerich, kiemelkedő, a jövőbeli űrutazós lapos, és a jelenkori pocsék.
Annak ellenére, hogy a jelenkori főhős Dr. Fruliffer, ingoványos talajra lép a tudomány terén, csodabogár tipus, ami mindig szimpatikus, itt csak egy kiéhezett pitiáner férfi, és eléggé unalmas.
Az igazi karakter Nicholas Eymerich, értelmes motivációval, erős személyiséggel, karakán megjelenéssel, inteligenciával, és talpraesettséggel, aki előrelép és az egyház inkvizitoraként különös csatába indul.
Az űrutazós fejezetektől sokat reméltem, de semmit nem kaptam.
Bár kútbaesett ügy mivel egy sokrészes sorozat része, szivesen olvasnám még.

>!
rohanoazis P
Valerio Evangelisti: Indulj, inkvizítor!

A történet három szálon fut, a középkorban, a mai korban és a jövőben, mely három idő a könyv végére szépen összeér.

Az alapötlet a képzelet erejének kihasználása. A tömegpszichózis, melyben tudatosan, vagy tudattalanul felolvad az egyén és azt “látja”, gondolja, amit egyes emberek sugallnak. Ezt az energiát, “pszitront”, és az ezel az energiával hajtott űrhajó lehetőségét talája fel Frullifer a “jelenben”, építik meg s utaznak vele a “jövőben”.
Az igazán érdekes – teljesen külön is olvasható – rész konkrét időponthoz kapcsolódik, valós történelmi személyekkel. A katalán Nicholas Eymerichnek, a könyv és az Eymerich sorozat főszereplőjének, 1362-es évi főinkvizitorrá történő kinevezése a kiinduló pont. Az “események” teljes fantazmagoria, hiteles történelmi környezetbe ágyazva.
A másik két időben játszódó események részben szintén a fantasy műfajába tartoznak, részint sci-fi. Pontosabban ennek a kettőnek ügyes keveredése.
Mindhárom történet a tömegekmanipulálásának veszélyére hívja fel a figyelmet. Arra próbál rámutatni olvasmányos formában, hogy próbáljuk megőrizni független, józan gondolkodásunkat, próbáljuk két lépést hátrálva, független ítélettel nézni a körülöttünk zajló eseményeket.

Kissé modorosnak érzem a fejezetek következetes hármas tagolását. Ezáltal a történet szakadozottá válik, megtörik ott is, ahol ez nem indokolt.

Érdekes, ügyesen megírt könyv. 70 %-nál mindenképp többet érdemel, mondjuk 80?

>!
ppayter
Valerio Evangelisti: Indulj, inkvizítor!

„A regény gerincét adó középkori fejezetekben Nicolas Eymerich, frissen megkapott főinkvizítori kinevezése után, hajtóvadászatot indít egy szinte csak nőkből álló, wicca-jellegű szekta ellen Zaragoza környékén, akik Diana istennőt imádják a keresztény isten helyett és mindenféle ördöngös praktikákat végeznek titokban. A nyomozást bonyolítja az egyház különféle irányzatai, a nemesek, a tisztviselők és az uralkodó szembenállása, de Eymerich ügyesen lavírozik a káoszban és a későbbi részeket előrevetítve valamennyit már itt is sejtet sötét karizmájából. Egyelőre még nem kimondottan antihős, de nem is igazán rokonszenves alak, stílusos céltudatossága azonban, mellyel célja felé tör a gyakran szinte már horrorba hajló események között, később kis túlzással darth vaderi (vagy még inkább Dooku grófi) szintre emelheti a karaktert.”


Bővebben: http://kultnaplo.blogspot.com/2013/09/valerio-evangelis…

>!
jezsek P
Valerio Evangelisti: Indulj, inkvizítor!

Sci-fi és középkor, pszitronikus meghajtású űrhajó és vallás, emberek és létező istenek: nekem ezek a kombinációk nagyon bejönnek, és ezért ez a könyv is – témáját illetően – talált és süllyedt. Eleve a szerkezet (több szálon futó, végül találkozó idősíkok) mindig érdekel, ehhez járult a mesélők személyének váltakozása, ami érdekessé tette, és a nagyon erős hangulat 1352-ben Aragóniában, ami a titokzatossággal végül megfogott: ezek mind hozzájárultak ahhoz, hogy a regény izgalmas és érdekes legyen. Azonban a „jelenkorban” játszódó történetszál annyival gyengébb volt az inkvizítor korában játszódónál a rengeteg fizikai eszmefuttatás miatt, hogy emiatt ezek a részek zavarosak, kicsit unalmasak és nehezek voltak. A jövőben, 2194-ben, a Malpertuis pszitronikus űrhajón történtek pedig lehettek volna sokkal sötétebbek, komorabbak, részletesebbek, izgalmasabbak. De mindezektől eltekintve jó kis utazás volt.


Népszerű idézetek

>!
csartak MP

– Gondolatátvitel? Barátom, maga kezd olyan területre tévedni, amivel eléggé fel lehet húzni engem és jó néhány tudóst.
– Akkor hagyjuk a telepátiát! Maradjunk egyszerűen annyiban, hogy a gerjesztett pszitronok sebessége nagyobb a fényénél. Mi történik velük a mozgás során? Mi sem egyszerűbb. Éppen az általános relativitáselmélet miatt, az energiájuk végtelenné válik, így létrejön egy képzeletbeli energia, amely nem e világegyetemből való. És amikor elérik azt, ami vonzza őket, vagyis a fogadó agy idegsejtjeit, egyáltalán nem telt el semennyi idő, mert a képzeletben – amely akár meg is egyezhet az úgynevezett kollektív tudattalannal – nem létezik idő. Tripler tátott szájjal bámult, a mesélő könnyedségétől letaglózva.

12. oldal, Gyors, mint a gondolat - 1

1 hozzászólás
>!
Noro 

Frullifer felállt, és a tábla felé indult.
– Hova megy? – kérdezte Tripler.
– A fizikusok a tábla előtt beszélnek.
– Igen, a fizikusok. De magának előbb meg kell győznie arról, hogy az.

8. oldal, Gyors, mint a gondolat - 1

>!
stan1982

– Pontosan mi is a vád? – kérdezte lúdtollát a tintába mártva a jegyző.
Eymerich egy pillanat erejéig elgondolkodott.
– Azt mondanám, boszorkányság. Igen, írja ezt, boszorkányság!
– Tanú vagy vádlott?
Az inkvizítor megvonta vállát.
– Bűnös.

114. oldal

>!
Lisie87 P

Az igazi hatalom az, ha másoknak korlátlanul szenvedést tudsz okozni.

64. oldal

>!
stan1982

(…) Tudom, hogy csurog értem a nyálad, látom abból, ahogy a mellemet bámulod, akárhányszor találkozunk. Tudod, hogy egy disznó vagy?
Frullifer végigpörgette életének harminc évét, és mikor eljutott odáig, hogy még mindig szűz, máris nem érezte magát olyan disznónak.

173. oldal

>!
dorian07

– Komolyan beszél? Ébredjen fel! Odakint van a vallásának
egyértelmű cáfolata, a bizonyíték, hogy…
– Odakint csak a rémálmaid vannak. Féktelen ösztönök, állatias
hajlamok. Az emberi lény lealacsonyítása a természet részévé, mint a
szél és az eső. Ilyen alapokon semmilyen társadalom nem létezhet.


A sorozat következő kötete

Eymerich-ciklus sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Christie Golden: Assassin's Creed – Eretnekség
Umberto Eco: A rózsa neve
Dan Abnett: Ravenor visszatér
Kim Stanley Robinson: A rizs és a só évei
Bernard Cornwell: Vándor
Emmanuel Le Roy Ladurie: Montaillou
Alessandro Baricco: Selyem
Sigrid Undset: Kristin Lavransdatter
Elif Shafak: A város tükrei
Jerzy Andrzejewski: Sötétség borítja a földet