Klinikai ​pszichológia és pszichopatológia 0 csillagozás

Valérie Capdevielle – Caroline Doucet: Klinikai pszichológia és pszichopatológia

A kötet öt fejezetből áll. Az első röviden ismerteti a klinikai pszichológiával és a pszichopatológiával kapcsolatos felfogásokat. A második fejezetben a hangsúly azokra a különbségekre helyeződik, amelyek az egyén, a személy és a szubjektum fogalmát állítják szembe egymással. A harmadik fejezetből azt tudhatjuk meg, hogyan lehetséges elkülöníteni a fő elméleti irányzatokat az okságról és a pszichikumról alkotott koncepciójuk alapján, valamint aszerint, hogy milyen meghatározó oktípust helyeznek a középpontba. A negyedik fejezet az emberi szenvedés megnyilvánulási formáiról szól. Az ötödik fejezet tárgya a klinikai gyakorlat: azok az eljárásmódok, melyekkel a pszichológus a beteg szenvedéseit enyhíteni igyekszik.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Osiris zsebkönyvtár Osiris

>!
Osiris, Budapest, 2001
138 oldal · ISBN: 9633799244 · Fordította: Gécseg Zsuzsanna

Kívánságlistára tette 5


Hasonló könyvek címkék alapján

Tringer László: A pszichiátria tankönyve
Kuritárné Szabó Ildikó: Borderline személyiségzavar
R. D. Laing: A meghasadt én
Hidasi Zoltán: Pszichiátria gyakorlatok Fogorvostan-hallgatóknak
Vértes Gabriella – Fábián Tibor Károly: Fogorvosi pszichoszomatika
Huszár Ilona – Bitter István: Pszichiátriai alapismeretek fogorvosoknak
Juhász Pál – Pethő Bertalan: Általános pszichiátria I.
Csáth Géza: Egy elmebeteg nő naplója
Bánki György: A legnagyszerűbb könyv a nárcizmusról
Bessel van der Kolk: A test mindent számontart