Mit ​mondjak a hollónak? 11 csillagozás

Valentyin Raszputyin: Mit mondjak a hollónak?

„… az emberiség eljutott egy végpontig, valaminek a széléig, megtorpant, s nem tudja, hogyan tovább: átjutni a szakadékon, visszakozni, vagy egy helyben maradni? Talán valóban eljött az ideje, hogy ilyen értelemben is végiggondoljuk jelenünket. Mi lesz az emberrel? S ha őt tekintjük legfőbb célunknak, akkor mi most az elsődleges feladatunk?…
Úgy gondolom, jócskán vannak írók, akiket, miközben azon töprengenek, hogy hasznos-e vagy lehet-e egyáltalán hasznos az irodalom, elfognak a kétségbeesés pillanatai, a percek, amikor mindent értelmetlennek hisznek, úgy vélik, a könyv senkin sem segít. Ezek a pillanatok nálam is előfordulnak, s eljönnek természetesen a remény percei is. S az írói alkotó munkát állandóan ezek az átmenetek jellemzik; az átváltozások a reményből a kétségbeesésbe, illetve a csüggedésből az erőre kapásba. Végül azonban mindig a reménynek kell felülkerekednie.”

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Európa Zsebkönyvek Európa

>!
Európa, Budapest, 1984
170 oldal · ISBN: 9630734109 · Fordította: Galvács Adél, Harsányi Éva, W. Német Éva

Várólistára tette 8


Kiemelt értékelések

kaporszakall>!
Valentyin Raszputyin: Mit mondjak a hollónak?

Az első három novella mutatja az író kvalitásait: tolsztoji egyszerűséggel és pontossággal megírt klasszikus történetek. A folytatás már kevésbé jó: a rövid darabok irodalmi műhelyforgácsok (a Nem bí-í-rom! különösen gyengére sikerült röpirat az alkoholizmus ellen), a címadó történet pedig alkotói válsággal fűszerezett esettanulmány. A Mi ez? Ki ez? még méltó az első három darabhoz: egy kisfiú találkozása a tajgával – az élmény friss zamata Csehov A sztyeppjét idézi.

Ám egy ilyen rövid kötetbe – Raszputyin tehetségét ismerve – össze lehetett volna gereblyézni egyenletesen magas színvonalú anyagot is; nekem heterogenitása miatt ez a 160 oldal a regényekhez képest némi csalódást okozott.

Rushka>!
Valentyin Raszputyin: Mit mondjak a hollónak?

Az Élj és emlékezz!-t olvastam pár éve Raszputyintól, az nagy hatással volt rám, benne volt Szibéria, az ott élők archaikus élete, az, hogy abba hogyan szólt bele a kommunizmus, a II. világháború, mindez egy végtelenül letisztult, egyszerű történetben, aminek a tragédiája mégis mély tudott lenni.
Azóta tervezem, hogy olvasok még tőle – ebben a novelláskötetben ugyanúgy ott volt Szibéria, az archaikus és a modern élet találkozása, időben pedig a 70-es, 80-as évek Szovjetuniója.
Franciaórák: Gyerekkori emlék a II. világháborút követő időkről, az éhezésről, a tanárnőjéről, aki segíteni próbált rajta és arról, miért a szégyen maradt meg ebből.
Rudolfio: Nagyon szép szerelmes történet, az első szerelemről és a tapasztalatról.
Vaszilij és Vaszilisza: A kötet egyik legerősebb novellája. Egy szibériai család évtizedeket átfogó története és a haragtartása, az egymás közelében leélt élet gyűlölködése.
A mama elment valahová: Téren és időn kívüli gyerekszorongás.
Az öregasszony: Szintén a kötet egyik legerősebb novellája. Egy öregasszony halála, aki a közössége utolsó sámánja volt és akit már nem követ senki. A tragédiája, ahogy már életében meghalt és elfelejtett sámán lenni, mert megváltoztak az idők és annak az ijesztő élménye, ahogy éreztette a történet, hogy nemcsak a hagyományok, hanem a bennük felhalmozott idő is el tud pusztulni.
Mi ez? Ki ez?: Nincs az az emelkedett érzés, megszerzett megértés, amit ne tudna lerombolni az emberi kicsinyesség.
Nem bí-í-rom!: Az egyik leggyengébb novella, én nem tudom és akarom átérezni a „nálunk oroszoknál mindenki iszik, mert csak így lehet kibírni az életet” történeteket, főleg, ha ezen kívül nincs is semmi további állításuk.
Mit mondjak a hollónak?: Vallomás az írás nehézségeiről és arról, hogyan eszi fel az alkotás a magánéletet.

Piintyő>!
Valentyin Raszputyin: Mit mondjak a hollónak?

Nem adhatok öt csillagot,
mert
– bár az elején nagyon tetszett, de a második felében levő írások kissé érdektelenek
voltak számomra
mert
– összehasonlítottam Andrei Makine írásaival, aki szintén kortárs és orosz is, és akinek az
írásaiért rajongok, úgy érzem mondanivalóban és stílusban is alulmarad vele szemben
mert
– nem éreztem késztetést, hogy ezt a százhatvanvalahány oldalt együltőhelyben
elolvassam, ahogy ez elvárható volna egy ilyen kis rövid könyvecskétől
mert
– közben hozzákezdtem Krasznahorkai könyvéhez, s megintcsak megállapítottam, hogy
nem ér öt csillagot.

mindez persze nem jelenti, hogy nem jó, tetszett a Franciaórák. szeretem a gyerekkori visszaemlékezéseket, megdöbbentett, hogy van volt gyerek a 20 századi orosz földön, aki csak képről ismerte az almát.
tetszett a Rudolfio . egy olyan szerelem története, amelyre csak kamasz gyúlhat.
aztán volt benne másfajta szerelem, olyan, amelyet csak öreg korban élhetünk, érthetünk.
még talán a Nem bí-í-rom volt az, ami megfogott. tetszett benne, hogy az emberek nem voltak közömbösek a más bajával szemben. nem tudom, hogy ma is megvan-e még bennük ez a törődés, itt, nálunk van ugyan mutatóban segítőkészség, de sajnos sok példa van a közömbösségre is.

Egy jó négyest azért adok neki

17 hozzászólás
worsi P>!
Valentyin Raszputyin: Mit mondjak a hollónak?

Ennél a könyvnél éreztem, hogy nagyon jó döntés volt csatlakozni @Bubuckaja kihívásához (http://moly.hu/kihivasok/a-nagyvilagon-e-kivul). Mivel úgy kerestem könyvet hozzá, hogy mentem a családi polc mellett, aztán ami megtetszett cím alapján, azt levettem, és kölcsönöztem.
A novellákat mindig is nagyon szerettem, szóval nem volt kérdés, hogy ezt a kötetet el fogom olvasni. Nem bántam meg, bár a szerző teljesen ismeretlen volt eddig számomra, nagyon tetszettek ezek az írásai, olyan jó volt belesüppedni a hangulatába. (És most éreztem először, hogy mi lenne, ha megtanulnék oroszul, annyira szépen volt fogalmazva. (Bár ebből valószínűleg nem lesz semmi.))
Az írótól egyszer még talán fogok olvasni, mindenesetre megjegyzem magamnak a nevét.

4 hozzászólás
cintiatekla P>!
Valentyin Raszputyin: Mit mondjak a hollónak?

Tetszett, s természetesen voltak novellák, amelyek közelebb kerültek hozzám, és voltak olyanok, amik nem. Mindent összevetve pedig kaptam egy képet az akkori életről, sorsokról, hogy hogyan is éltek az oroszok vidéken, távol Moszkva vagy Pétervár nyüzsgésétől.

Bővebben: http://teklakonyvei.blogspot.hu/2015/05/valentyin-raszp…

knutomix P>!
Valentyin Raszputyin: Mit mondjak a hollónak?

Van egy elméletem.

Amint Matyora fölött végleg összezártak az Angara hullámai, Raszputyin is alámerült saját misztikus képzelgéseinek világába, és ennek a merülésnek lett végső állomása az orosz nacionalizmus legmélyebb bugyra Putyinhoz dörzsölődéstől a vállalhatatlan nyilatkozatokig (l. Krím megszállása ügyében tett támogató nyilatkozat).* és **

A nyolcvanas évek elején az író vizsgálódásának tárgya markánsan eltolódott: a falusi létforma helyett megjelent az urbánus, sőt a falusi nő helyébe a városi férfi lépett, és az addigi gyönyörű vallási (spirituális) szimbolikát felváltotta a sematikus samanizmus és a sorokkal ezelőtt említett miszticizmus. A témával együtt az eszköztár is megváltozott, többszörösen hurkolt, bonyolult mondatok tuszkolódtak a kozmikussá tágult köldökbe, és onnan néztek vissza a zavarodott olvasóra.

Az elméletet csudásan illusztrálja ez a rövid elbeszéléskötet, mely 1982-ben, tehát 6 évvel Matyora után látott először napvilágot és öt korai (hatvanas-hetvenes években írt) elbeszélés mellé került ugyancsak öt írás a nyolcvanas évek elejéről. (A magyar kiadás egy korai és egy frissebb elbeszélést kihagyott a kötetből – mindkét korszakból a legrosszabb darabot, legalábbis az angol kiadásból pótolva őket ez a véleményem.) A jólillusztráltság persze csak fél szemmel nézve látszik, akkor nem zavar be az elméletbe, hogy az új elbeszélések zöme a Bajkál környékén (is) játszódik, főképp persze a városi környezetből a természetbe való menekvés, a civilizációtól távolodó megváltáskeresés példájaként, vagy hogy a régiek sem kizárólag faluhelyen zajolnak, sőt. És azért pölö az új "bogyósgyümölcs-fetisiszta, és egyben biblikus coming of age történet (a szerencsétlen című Mi ez? Ki ez? – az eredeti Élj és szeress jobb lett volna) szimbolikusan kicsit túlterhelt ugyan, de felveszi a kesztyűt a régi „szegény Mihail Nyilasov feszt nem akar pakkot kapni” történettel (Franciaórák).

Átugorva a részleteket egyből a kulcskérdésre térünk: azért tetszetősebb-e a régi, mert abból szól az autentikusabbnak (netán megszokottabbnak) vélt Raszputyin, vagy attól, hogy azokban a humánum, a finom emberábrázolás, a tájba simuló megnyomorítottak keserű sorsa nem szorulnak háttérbe a (néha autobiográf) misztikus hablaty mögött? Ugyan nem eldöntött, de az eredmény meg az elmélet szempontjából mindegy is, a lényeg, hogy az elbeszélések jelentős hányada, bár nem éri el a nagy (kis)regények magaslatait, kihagyhatatlan részét képezi egy fontos alkotó örök érvényű életművének.

* ha Kedves Olvasóelvtárs akár az orosz (vagy bármely nemzeti) nacionalizmussal és/vagy Putyin politikájával és/vagy a Krím megszállásával szimpatizál, az első mondat helyesen: Amint Matyora fölött végleg összezártak az Angara hullámai, Raszputyin bölcs figyelme végre a társadalmat foglalkoztató valós kérdések felé fordult, mely fordulás a Krím-félsziget felszabadítása melletti elköteleződésben csúcsosodott ki.

** ha (el nem ítélhető, ám valójában balga módon) kizárjuk a politikát az alkotót körülvevő és látásmódjára hatást gyakorló tényezők közül, akkor az első bekezdés törlendő.

ppeva P>!
Valentyin Raszputyin: Mit mondjak a hollónak?

A könyv Raszputyin elbeszéléseit tartalmazza. Szibériai elbeszélések, az ottani életről, a tájról, a természetről, az emberekről. Nagyon tetszett.


Népszerű idézetek

Piintyő>!

Az ember nem akkor öregszik meg, amikor eléri az öregkort, hanem amikor meghal benne a gyerekkor.

Franciaórák. 33. oldal

kalypso>!

Apa egyszer olvasás közben hangosan elismételt egy kifejezést: „a születés halálos irtózata”. „Micsoda? Hogyan?”, kérdezett vissza anya. Apa megismételte. „Micsoda butaság”, jegyezte meg tétován anya, amire apa egy kis szünet után töprengve ezt mondta: „Nem is olyan butaság. Van itt valami, amiről jobb, ha nem tudunk. Lehet, hogy ide véletlenül került ez a kifejezés, de a véletlenen túl – feneketlen a mélység.” Letette a könyvet, és még töprengőbben, természetellenes, furcsán távoli hangon folytatta. „Úgy rémlik nekünk, hogy élünk, ám lehet, hogy már réges-rég eltemettek bennünket, de mi nem emlékszünk semmire. Itt nyüzsgünk, vergődünk… mint az elcserélt gyerekek. És nem fogjuk fel, hogy már nem vagyunk. Hogy valaki egybegyűjtötte vétkeinket és szenvedélyeinket, hogy megnézze, milyenek voltunk.”

111. oldal

Terka6>!

Tiszta szívvel mondtam, de mit lehet tenni, nem mindig vagyunk urai ígéreteinknek.

21. oldal

Terka6>!

Itt most én kérdeztem, nem ő, és nem franciául, hanem oroszul, mindenféle grammatikai huncutságok nélkül.

29. oldal

Terka6>!

Nem tudom, a matematikában hogyan van, az életben mindenesetre a legjobb bizonyítás – az ellentett művelet.

35. oldal

Terka6>!

Én egyszer lettem megteremtve, […], de akkor végérvényesen.

68. oldal

Terka6>!

Az éjszaka rátelepszik a fákra, a lekaszált fűre, csak a tűzre nem mer rászállni, fél, hogy megégeti magát.

71. oldal

Terka6>!

A túlcsorduló boldogságtól Szánya jólesőt sóhajtott, olyan jó volt, annyi derű és béke honolt benne, és ebben a világban is, amelynek végtelen, termékenyítő kegyelmét nem is gyanította, csak sejtette, hogy valahol valaki számára léteznie kell. De hogy ő legyen az!

128. oldal

Terka6>!

Jól tanultam itt is. Hogyisne!Mi egyebet tehettem volna?- Ezért jöttem ide, más dolgom nem volt, arra pedig, hogy félvállról vegyem a rám bízott feladatokat akkoriban még nem voltam képes.

6-7. oldal

Terka6>!

[…] amíg tanult, amíg alkalmazkodott az idegen nyelvhez, elsatnyult a hangja, elgyengült a rabságban, mint madár a kalitkában, most aztán lesheti, míg ismét hozzászokik a használathoz, és megerősödik.

20. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Vaszilij Suksin: Vörös kányafa
Nikodémusz Elli (szerk.): A slepp
Ilja Ilf – Jevgenyij Petrov: Hogyan született Robinson
Várakozás
Nikodémusz Elli (szerk.): Szülj nekem három fiút
Alekszandr Sztyepanovics Jakovlev: Kegyetlen éjszaka
Nikodémusz Elli (szerk.): Ketten a lámpa alatt
Ilja Ilf – Jevgenyij Petrov: A szórakozó egyed
Karig Sára (szerk.): Égtájak 1972
Gereben Ágnes (szerk.): Nagy tüzek