Élj ​és emlékezz! 21 csillagozás

Valentyin Raszputyin: Élj és emlékezz! Valentyin Raszputyin: Élj és emlékezz!

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

1945 februárjában háborús sebesüléséből felépülve Andrej Guszkov harmincéves szibériai parasztember négyesztendei frontszolgálat után a kórházparancsnokság döntése ellenére nem a frontra, hanem haza indul. De mire hazaér, megérti, hogy az emberek színe elé többé nem kerülhet, s a tajgában, egy elhagyott vadászházban húzza meg magát. Csak a felesége tud róla. Találkozásuk váratlan fordulatot hoz: az addig meddőnek hitt asszony teherbe esik. De mivel titkolózni kénytelenek, ez az esemény, amely a boldogság forrása lehetne, tragédiát idéz elő.
Valentyin Raszputyin nem ismeretlen a magyar olvasók előtt. Néhány novellája s Végnapok c. kisregénye már megjelent magyarul.
Művének különös értéke, hogy miközben egy számunkra sok tekintetben új világot – a tősgyökeres szibériaiak világát mutatja be, olyan emberi tanulságokkal s annyi művészi szépséggel szolgál, hogy könyve – mint az igazán nagy művek mindig – egyszerre aktuális és időtlen.

Eredeti cím: Живи и помни

Eredeti megjelenés éve: 1974

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Lektúra könyvek, Magvető Világkönyvtár

>!
Kriterion, Bukarest, 1982
224 oldal · ISBN: 9630724472 · Fordította: Harsányi Éva
>!
Magvető, Budapest, 1978
268 oldal · keménytáblás · ISBN: 9632706145 · Fordította: Harsányi Éva
>!
Magvető, Budapest, 1976
270 oldal · ISBN: 9632704002 · Fordította: Harsányi Éva

Kedvencelte 7

Most olvassa 1

Várólistára tette 32

Kívánságlistára tette 14


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Valentyin Raszputyin: Élj és emlékezz!

Háborús regény, amiben puska se dördül*, romantikus regény, amiben férj és feleség szeret egymásba – de csak akkor, amikor már egymást szeretniük lehetetlen. Guszkovot nem eresztik szabadságra a háborúból sebesülése után, ezért inkább hazaszökik asszonyához – csak ide a sarokra, Szibéria legeldugodtabb szegletébe. Hősünk tudja, mit vállalt, hogy a Vörös Hadsereg kivégzőosztagai nem bocsátanak meg neki – elfogadja, hogy döntése őt még élő, de végső soron már halott emberré teszi, olyan Robinsonná, akinek nem egy lakatlan szigeten, hanem emberek között, de előlük örökké elrejtőzve kell ezentúl tengetnie napjait. Segítségére siet azonban felesége, akivel egymásra utaltságukban végre-valahára megtalálják azt, amit az elején valahogy elszalasztottak: az egymás iránt érzett szerelmet. Kiváló alapötlet, húsbavágó morális problémák egy fantasztikus háttér – a szibériai táj – előtt, az pedig külön öröm, hogy Raszputyin hanyagolja az ítélkezést: megengedi az olvasónak, hogy ő mentse fel vagy bírálja meg a szökevényt. (Mondjuk hozzáteszem, kőszívűnek kell lennie annak, aki elítéli Guszkovot – a háborút, azt igen, azt érheti vád.)

Csak. Sokat gondolkodtam azon, hogy a könyv hosszas párbeszédei férj és feleség között vajon azért idegesítettek-e, mert hosszasak, vagy azért, mert tegnap kora (túl kora!) reggel oviba menet egy egész komoly vitánk volt Emma lányommal egy elázott, de számára még így is érzelmileg központi helyet betöltő szoknyaruha körül, meg amúgy is: az a hülye eső**, és még a bakancsom is átázott, és így bumlizni fel-alá az 56-oson… No mindegy – összességében ezek voltak azok a körülmények, amik a könyv zömének olvasása során hatottak rám. Kérdés tehát, hogy bennem volt-e a hiba, vagy a könyvben. Arra jutottam, hogy is-is. A négy és fél csillag azért jár – már csak a páratlan Szibéria-ábrázolás miatt is.

* Jó, dördül. Lelőnek benne egy vadkecskét, sőt egy fenyőrigót is. De így jobban néz ki a mondat.
** És hülye apa, aki nem jött rá időben, hogy a hosszú szoknyaruha, az eső, és a biciklizés egymást kizáró tényezők

42 hozzászólás
>!
eme P
Valentyin Raszputyin: Élj és emlékezz!

Szovjet háborús regény a szokatlan, a műfajból adódó olvasói elvárásokra rácáfoló fajtából. A szovjet jelzőt el akár is felejthetjük, szerencsére, legalábbis ideológiai szempontból – minden ez, csak nem szocreál. Háborús regénynek meg úgy háborús regény, hogy cselekménye a fronttól messzire, ágyúdörej és fegyverropogás által nem zavart csendben, egy szibériai kis faluban játszódik. Közben mégis e nyugodtnak tűnő világ minden pórusát átitatja a háború ideges vibrálása. A hiány – a szerettek hiánya, a féltés, a várakozás, a félelem. Ugyanakkor ott vannak a kiváltságos otthon maradók, a többé-kevésbé szerencsés hazatérők vagy az egyértelmű, fájdalmas értesítések. Irigység is van, pletyka is, de rend van. Minden bizonytalanság ellenére rend, ahol mindenkit számon tartanak – vagy egyik listán, vagy a másikon. Csak az eltűntek, az igazolatlanul hiányzók helyzete gyanús… meg a feleségeiké, akik már nem feleségek, de nem is özvegyek még.

A cselekmény magva nem túl bonyolult: Andrej Guszkov háborús szökevénnyé válik – félelemből, gyávaságból, honvágyból, szeretteiért érzett aggodalomból összetevődő bonyolult oka van ennek. Tettének következménye azonban csak egy lehet. Andrej is rájön, az olvasó is végig tudja: olyan zsákutcába lépett, melyből nincs kiút, akár a görög sorstragédiákban.
Felesége, Nasztyona az egyetlen, aki tud Andrej bűnéről, az egyetlen, aki az élők világával még összekapcsolja, az egyetlen, akitől segítséget remélhet, és az egyetlen, akit Andrej vétke döntéshelyzetbe kényszerít.

A regény, amelett, hogy két ember bonyolult, számos konfliktussal átitatott szerelmének története, elsősorban individuum és közösség szembenállását, a személyes döntések, egyéni utak, végső soron a dosztojevszkiji-raszkolnyikovi szabadság lehetőségét vizsgálja. Azt, hogy mi történik, ha valaki át akarja ugrani önmagát, ha megszegi a szabályt, ha saját értékrendet próbál érvényesíteni a társadalmilag elfogadottal szemben, ha (tévesen) úgy érzi: rendelkezhet önmagával. A narratíva minden síkon ezt a szembenállást, ellentétet bontja ki – tér- és időszerkezetben, karakterei, motívumhálózata révén.
spoiler A két szereplő sorsának alakulása a regény során, bár szervesen összekapcsolódik, ellentétes irányú – Andrej egy egyre ördögibb, démonibb, animálisabb lét felé közeledik, míg Nasztyona sokkal tudatosabb, megfontoltabb döntéseket és áldozatokat hozva a tisztaság, ártatlanság, krisztusi erények hordozójává emelkedik.

Találtam egy remek elemzést a regényről, ennek (szláv és keresztény) mitológiai és irodalmi vonatkozásairól, szimbólumrendszeréről, a főszereplők mitikus metamorfózisáról (az embernek kedve lenne újraolvasni a regényt ennek tükrében – meg beleásni magát a szláv mitológiába):
http://doktori.bibl.u-szeged.hu/902/3/Sarnyai_disszert%…

6 hozzászólás
>!
regulat 
Valentyin Raszputyin: Élj és emlékezz!

Olvastam már néhány lovestoryt, vagy rómeóésjúliát… hogy a reménytelen szerelem klasszikus címkéivel éljek, de Raszputyin… nos Raszputyin keményen belecsap a lecsóba. Sokat nem tudok hozzátenni @Kuszma értékeléséhez.
Raszputyin nem csak a reménytelen szerelem meséjét kavarja meg, azzal, hogy Andrej lényegében élőhalott, hanem Nasztyorát olyan kilátástalan helyzetbe hozza, ami felér a halálos ítélettel. Lássuk be az olvasó, leginkább azon töpreng, amikor elszabadul a történettől, hogy melyikük hal meg… előbb.
De azért… az, hogy az egykori érdektelen házasságból a kilátástalanság szerelmet kovácsol, ami romantikus. De Szibéria nem adja olcsón a boldogságot, és aki nem fizeti meg a boldogság árát, az megfizet…

Raszputyin a "hatvanasok"*, azaz a szovjet új hullám egyik jelentős alakja, ebben a regényben is szembemegy a hivatalos propagandával.
Hiszen Andrej katonaszökevény, de az olvasó megérti… mert nem elárulta a hazáját, csak belefáradt a háborúba. Hol jön Andrej az új, azaz a szovjet típusú emberhez, aki ideológiailag felvértezett, és az életét adja az új rendért.
De ha már itt tartunk a falusiak, sem azok a boldog kolhozparasztok, csak egyszerű emberek, akik élni akarnak, de leginkább túlélni. Feketéznek, ügyeskednek nem szovjet polgárhoz méltó módon…. és mit kezdjen az olvasó Nasztyora asszonyi sorsával?

Tulajdonképpen, szép, szomorú és földszagú Raszputyin meséje. Igazi romantikus, reménytelen love story…

*akit a „hatvanasok” érdekelnek, talán E. Fehér Pálnak a 168 órában megjelent cikke segít (bár a 168 óra portálján már nem találom, de szerencsére máshol is megvan…) http://regi.sofar.hu/hu/node/95906

>!
Magvető, Budapest, 1978
268 oldal · keménytáblás · ISBN: 9632706145 · Fordította: Harsányi Éva
>!
kaporszakall
Valentyin Raszputyin: Élj és emlékezz!

Azt hiszem, Veres Péter lelkendezett annak idején Solohov Feltört ugarának olvastán, hogy a szerző mennyire ismeri az orosz parasztot, kívül-belül, s hogy minden szava milyen hiteles… Nos, ha ezt Veres elmondhatta Solohovról (ráadásul pont az említett regényéhez), akkor ez bízvást igaz Raszputyinra is. A szibirjákok kemény életét, a szibériai falu hétköznapjait, az ottani természet kegyetlen szépségét ő ábrázolja a leghitelesebben*.

Ez a kis kamaradarab remekül mutatja meg a paraszti lélek bonyolultságát. Mert ne higgyük azt, hogy az iskolázatlan falusi emberek lelke egyszerűbb, mint másoké. Éppoly összetett, éppoly hajlamos a tépelődésre, mint a legkifinomultabb városi népeké – ha Freud közülük választja pácienseit, nem kevesebb izgalmas esettanulmányt hoz össze belőlük, mint Bécs szecessziós-dekadens értelmiségi köreiből.

Hogy a kifejezésmódjuk egyszerűbb? Hát persze. A szókincs szűkösebb, de a vele kifejezett gondolatok kellően gazdagok. S az író erénye, hogy a bonyolult tartalmat végig hitelesen, a szereplők ismereteinek és világképének korlátain belül beszéli el. Mert valóban ismeri az embereit, kívül és belül.

Jó, a párbeszédek néha túl hosszúra sikerültek… Ám sehol nem hamisak. S a regény alapkonfliktusa is húsbavágóan igaz. Mivel erről az eddigi (egyébként nekem igen tetsző) értékelésekben nem esett szó, a kiindulási helyzetet meg a fülszöveg elfecsegi, hadd rejtsem ide – magyarázatul – magam is, spoilerjelek közé. Nasztyona utolsó döntéséről van szó, amit a szerző – szemérmesen – etikai problémaként mutat be. Holott volt egy ízig-vérig gyakorlati probléma is…

spoiler

A Végnapokat tán negyven éve már, hogy olvastam, az Isten veled Matyora már évek óta vár; ez után a regény után nem vár majd sokáig…

* Zaligint nem tartom túl erősnek, de Vszevolod Ivanovnak van néhány remek novellája arról a vidékről.

4 hozzászólás
>!
Catherine_Devereux
Valentyin Raszputyin: Élj és emlékezz!

Összességében tetszett. Borzalmas volt látni ezt a rettegést, amit ki a háború váltott ki. Tanulságos. Az igazat megvallva féltem belekezdeni, mert mi van, ha nem tetszik… Bár minden új dolog irányában van bennem ez a fajta tartózkodás… Néha jó kilépni a komfortzónából.

De Andrej Guszkovot nem tudom megérteni. Haragszom rá. Miért nem állt ki a feleségéért, a gyermekéért, magáért? Persze-persze, elmondta az indokokat, de szinte csak magára gondolt és a mókuskerékben pörgött, a gondolatai körhintáján ülve és mindig ugyanoda jutott. Legalább a szülei előtt felfedhette volna magát. Viszont azt jóváírhatom neki, hogy szerette Nasztyonát. De nem annyira, hogy magáról le tudott volna mondani.

Nasztyona… Sokszor egyet tudtam vele érteni, de az elején nehezen tört meg a jég. Kicsit ő is hibás a dolgokban. spoiler

Külön köszönet illeti Nágyka karakterét. Sokszor én voltam ő, és ő volt én. Láttam a megtört asszonyt, éreztem őt is, ahogy Nasztyonát is. Nágyka igazi barátnő volt, akire lehetett számítani. Nem fordult el és akkor is adott, mikor nem volt magának sem.

Egyszóval, kedves Andrej Guszkov, élj és emlékezz arra, hogyan is történt mindez, hogy voltak, akik szerettek és véleményem szerint lett volna kiút.

Valentyin Raszputyinnak pedig üzenem, hogy bárhol is van most, le a kalappal előtte. Ez valami fantasztikus volt. Köszönöm.

>!
ppeva P
Valentyin Raszputyin: Élj és emlékezz!

Megrendítő könyv, annyira beleéli magát az ember, hogy alig tud szabadulni tőle. A szibériai falu életének leírása pedig számomra külön érdekes.

>!
Gelso P
Valentyin Raszputyin: Élj és emlékezz!

elég régen olvastam, de alig tudtam szabadulni tőle; most az az erdei kis kunyhó képe van előttem, ahol t…tak többnyire játszódik… letehetetlen és annyira emberi
nem írhattam már szakdolgozatot belőle, mert ’96-ban már nem képviselte azt a gondolatiságot, aki megér egy szakdolgozati kutatómunkát

>!
csend_zenésze
Valentyin Raszputyin: Élj és emlékezz!

Ezt a könyvet valahogy úgy sikerült kézbe vennem, hogy nem igazán volt fogalmam arról, mit is fogok olvasni. Oké, kötelező volt egy szemináriumra, valamennyit hallottam Raszputyinról is, de nagyjából arra emlékeztem, hogy mennyire leáldozott a csillaga a rendszerváltás után.

És jó volt. Nyomasztóan orosz, de olvasmányos, olyan erős kor- és lélekrajzzal, hogy ihaj. Érdemes forgatni (csak aztán ne azt dúdolgassuk, ha a szerzőre gondolunk, hogy rá-rá-rászputyiin).

>!
Molu
Valentyin Raszputyin: Élj és emlékezz!

Mélyen megérintő és megrázó mű. Nagyon sokszor olvastam és néztem filmet már különböző sorsokról, melyeket a II. Világháború határozta meg. Semmihez nem hasonló finomsággal, mondhatnám belső látással, szépen mesél Raszputyin az emberek tragédiájáról. Minden egyes szereplő – mellékes vagy fő – olyan tökéletesen van megformálma, hogy egyszerűen úgy tűnik, mintha egy megtörtént esemény pereg le a szemeink előtt míg a könyvet olvassuk. Egy gyors olvasmányra vártam, s míg a maga terjedelmével nem egy vastag könyv, olyan „sűrű” és olyan „súlya” van minden gyönyörűen megformált mondatnak, hogy az olvasó úgy érzi egy négyszáz valahány oldalnyi könyvön van túl, amikor a végére ér. S hamar fog a végére érni, mert ha le is teszi a könyvet, rövidesen visszatér hozzá, mivel a történet olyannyira megelevenedik a sorokból, hogy szinte magával ragad. Az író, mint egy kiváló séf, olyat készített, amit olvasás/evés közben is csodálunk és nem birjuk abbahagyni – markáns, különleges. Ugyan ilyen egyszerűséggel jut eszembe, hogy akár világhírű pszichológushoz is hasonlíthatnám hiszen a táj, a természet élethű festésén túl, úgy ábrázolja a szereplőket, hogy mint egy szitán átlátunk rajtuk, mert a beszédeken és mozdulataikon túl (amik már magában sokat elárulnak egy-egy emberről) belelátunk gondolataikba, betekintést kapunk a múltjukba, s mi ennél is több – zavarba ejtően tiszta képet látunk a lelkülről, reményeikről, fájdalmaikról, a legbelsőbb gondolataikról, amit általában minden ember mélyen magában rejt. De lehet ez a lélek bár tiszta és szilárd, s bizony képes átvészelni nehéz, borzalmas dolgokat, erősnek maradni, áldozatokat hozni és megbocsátani másoknak, de érzékenysége és tisztasága révén, vége van, ha nem tud magával szembe nézni és megbékélést találni ott mélyen legbelül.
Különleges tehetségű író könyvét olvastam és tudom – sokáig az emlékezetemben marad.

>!
sztalker
Valentyin Raszputyin: Élj és emlékezz!

nagyon emberi megrendítő történet és annyira filmszerű, hogy az ember szinte látja olvasás közben!


Népszerű idézetek

>!
regulat 

Az élet nem ruha, nem lehet igazítani rajta. Ami van – az a tied, és semmit, a legrosszabbat sem helyénvaló megtagadni belőle.

120. oldal (Magvető, 1978)

>!
regulat 

Itt még a háborúról is csak másnapra szereztek tudomást.

15. oldal (Magvető, 1978)

>!
Terka6

A szégyen…Miért marja úgy a szégyen, az emberek és önmaga előtt is? Hol szedett ennyi szégyenhez elegendő bűnt?

266. oldal

>!
csobi SP

Hallottál a háremekről? Nekem Vityka olvasott erről egy könyvből. Micsoda nők lehetnek azok, hogy egy férfinak egy nem elég belőlük? És ott járkál, riszálja magát előttük, mint a kakas: ha akarom kiválasztlak, ha nem akarom, csak epekedjél. Csak próbálna rám mászni, én elbánnék vele, hiába kakaskodna, én aztán megtanítanám azt a fehérnéphalmozó kapitalistát kesztyűbe dudálni!

177. oldal (Budapest: Magvető, 1976)

>!
Catherine_Devereux

(…) – akár gyenge az ember, akár erős, csak egy reménye van: ő maga, s azon túl semmi sincs.

49. oldal

>!
Terka6

S lám, hogy maga alá tapossa az utolsó lépés az egész életet: még az álmok is megváltoznak, még azok a benne fakadó álmok is ellene fordulnak. Mit kívánjon akkor másoktól?

191. oldal

>!
betarix

Más kérdés, lesz-e ereje kikeveredni, keresztülmenni mindazon, ami várja, de hogy merre tartson, milyen utat válasszon, azzal tisztában volt már.

>!
betarix

Nasztyona, akár a többi ember, aki él, kicsi kora óta ábrándozott a boldogságról, s az évekkel változva, változó mezbe öltöztette azt. Amíg még lány volt, szabad és könnyű volt az ő boldogsága is, lecsaphatott bármelyik percben, tárva-nyitva állt előtte minden kapu. Így látta álmodozásaiban is: a középen ott áll ő, Nasztyona, az pedig játékosan hol jobbról, hol balról röppen a közelébe, rebbenő, csiklandó, gyengéd érintéssel pajkoskodik, csalja magával, majd pedig, ígéretet hagyván, egy időre elszáll. Olyan sok volt, olyan szép, annyi ismeretlen örömet, annyi szerelmet és élvezetet ígért, hogy szeretett volna nyomban megmerülni benne és lubickolni fröcskölve, csapkodva minden nap minden órájában, hogy aztán ne kelljen megbánnia semmit. S ugyanakkor valami kellemes várakozás sugallatára el is akarta odázni azt a pillanatot, hiszen az a pillanat úgyis elkerülhetetlennek tűnt.

>!
betarix

Másfajta lelki gyengeség lett rajta úrrá. Nasztyona úgy érezte, kibogozhatatlanul összezavarodott, összekeveredett benne az öröm, hogy találkozik Andrejjel, a félelemmel, hogy találkoznak, hogy bepillant oda, ami ez idáig sötétben rejtezett. Rendbe kell hozni a lelkét, egy hangra hangolni, s csak azután indulni tovább.

>!
betarix

Naszyona soha nem nézett hátra, nem bánta, ami megtörtént, nem verte a fejét a falba, hogy valamikor valahol nem jobbra, hanem balra kellett volna mennie. Az élet nem ruha, nem lehet igazítani rajta. Ami van – az a tiéd és semmit, a legrosszabbat sem helyénvaló megtagadni belőle. Andrejjel nehéz napokat is is megért Nasztyona, de még gondolatban sem szabta át a sorsát;javítgatni előrefelé javítgatta, de ami készen volt, azt meg nem másította, más férfit nem képzelt maga mellé soha.


Hasonló könyvek címkék alapján

Georgij Markov: Szibéria
Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény
Vera Ketlinszkája: Az ifjú város
Franc Nyikolajevics Taurin: Angara
Markovits Rodion: Aranyvonat
Rosa Liksom: A 6-os számú fülke
Szergej Zaligin: Az erdőbizottság
Szergej Zaligin: Sósvölgy
Vlagyimir Szapozsnyikov: Sámánkő
Richelle Mead: Véreskü